Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-04-17 / 16. szám
£59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 260 TÁRCZA. A halhatatlanság ünnepén. Ti régi bölcsek, ti nagy szellemek! Tudástok mily rideg s minő parány Azéhoz, ki megváltást hirdetett S igazságért vérzett el Golgothán! Mit adtatok az embereknek, Mi megnyugtathatá a lelket? Semmit! Míg ő a legnagyobbat: A leikeiknek békét juttatott; Kikelt a sírból igy hirdetni azt, Hogy a liivők is halhatatlanok! Győzött az élet a halálon, A bűn, a gazság elbukának; A jó s igaz már nemcsak álom Hanem való lett — győzedelmesen, Nem rémitett a sírnak mélye sem, — Fény űzte el onnan az árnyat. Dicső hajnal volt, kegyben gazdag az, A melynek méhe szülte ezeket, Bűvös fény rezgett tiszta légen át Az elhunyó csillag megreszketett. S az égieknek megzendtilt dala, Hozsánnázó énekre kelve, Mert elbukott lön felemelve, Ki egykor az Úrtól elpártola. Dicső hajnal volt, fényben gazdag az ! Mint harczokat nyert győzelmes vezér, Kinek a homlokán ragyog babér: IJgy állt a sir felett a szent s igaz, — Utána zengve szózatok: Nincs itt az Úr, feltámadott! Ti hű szivek, ti jó szivek Maradjatok tovább hívek! Lobogjon, mint a láng szerelmetek! Mi egykoron oly könnyen eltünék: Szeretetét megujitá az ég S azt újra e nap pecsételte meg! Fülöp József. Simonia: az úgynevezett Krisztus testével és vérével folytatott szentségtörő üzérkedés, — a mise eladásából befolyó roppant pénzösszeg.*) Egyikében azon kellemes óráknak, melyeket ebéd után a kényelmes társalgó teremben el szoktunk tölteni, az egyik káplán (vikárius) Parent Lajos úr, igy szólt tisztelendő Tetu plébános úrhoz: „Ma reggel több mint száz dollárt küldtem el a püspökhöz, mint azon misék árát, melyeket a kegyes bűnbánók legnagyobb részben a purgatoriumban levő lelkekért kívánnak szolgáltatni. És *) Mutatvány Chiniqui »Ötven év a r. kath. egyházban« czimü világhírű munkája második kötetéből, mely Révész Mihály fordításában sajtó alatt van s rövid idő múlva meg fog jelenni. nekem, valamint önöknek és az összes kanadai papoknak ezt minden héten meg kell tennünk. Szeretném tudni, hogyan tudják a püspökök mindazon miséket elhelyezni és hogy mit csinálnak azon rengeteg pénzzel, melyet az egész országból a misék fejében beszednek. E tárgyban szeretném ismerni az önök nézetét.“ A mi jó plébánosunk a maga szokott tréfás modorával igy felelt. „Ha a püspöknél az általunk megrendelt misék mind kiszolgáltatnak, akkor a purgatoriumnak hetenként kétszer ki kell ürülnie. Mert kiszámítottam, hogy Kanadában a misékért nem kevesebb, min 8000 frt folyik be naponként. És minthogy az Egyesült-Államokban a katholikusok száma 3-szor annyi, mint Kanadában ; és bár az ottani ír katholikusok sokkal áldozatkészebbek a purgatoriumban levő lelkekért, mint a kanadaiak, hogy úgy ne lássék, mintha nagyítanám, csak azt mondom, hogy aránylag ők is adnak annyit, mint a kanadaiak ; minél fogva 32.000 frtot legalább is ki fog tenni azon összeg, melyet ezen két állam a purgatorium lángjainak kioltására naponként áldoz. És ha most ezen naponként befolyó 32.000 frtnyi összeget megsokszorozzuk az év 365 napjával, ki fog tűnni, hogy csendes misékre évenkint 11.680.000 frtnyi csinos kis összeg folyik be. De mivel tudjuk, hogy kétszer annyi folyik be a nagy, mint a kis (csendes) misékért, világos, hogy magában Észak-Amerikában több mint 30.000.000 forintot költenek arra, hogy a lelkeket a purgatorium kínjai közül kiszabadítsák. Ha ezen milliók nem használnak is a purgatoriumbeli jó lelkekuek, bizonyára hasznára válnak azok a mi kegyes püspökeinknek és szent pápáinknak, a kiknek kezében marad azon öszszeg legnagyobb része, mert nincs annyi pap a világon, hogy minden megrendelt misét elmondhatnának. Én épen úgy nem tudom, mint önök, hogy a püspökök mit csinálnak ezen milliókkal; ez az ő titkuk. De az bizonyos, hogy itt komoly titok lappang. Nem akarom azt mondani, hogy a Yankee (egyesült-államokbeli) és kanadai püspökök ezen rengeteg pénzt elnyelik, vagy hogy szédelgő szövetkezet módjára használják fel az ilyen kisebb embereket mint én, Baillargeou, Chiniguy stb. az ő erszényeik megtöltésére. De ha az én ide vonatkozó véleményem akarják tudni, azt mondom hogy mentői kevesebbet gondolkozunk és beszélünk ezen tárgyról, annál jobb ránk nézve. Valahányszor azon tenger pénzre gondolok, mely a mi kegyes és gyanútlan népünk szűk erszényéből a mi kezeinken át a püspökök zsebeibe folyik, úgy érzem, mintha fojtogatnának; ha asztalnál ülök, nem esik jól se étel, se ital; ha fekszem, nem tudok aludni. Minthogy pedig enni, inni, aludni szeretek, tehát lehetőleg elűzöm magamtól ezen gondolatokat; önöknek is azt tanácsolom, hogy igy tegyenek.“ Ezen beszélgetés után egy héttel történt, hogy szobámban olvasgattam a „L’ami de la Religion et du Roi“ czimü Parisban megjelenő újságot. Kíváncsiságom magas fokra hágott, midőn a lap homlokán nagy betűkkel ezen szavakat olvastam: „A kanadai franczia nép csodálatos kegyessége.“ Ezen czikk olvasására szégyen-könnyeket hullattam, s hitem alapjában megrendült. Rögtön bemenve
