Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-08 / 10. szám
147 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 14 8 vannak körülmények, a mikor meg ez cseng erősen a fülembe: „quid-quid agis, prudenter agas et respice finem“. Különben is azért körözi a tisztelt értekezlet az indítványát, hogy szóljunk hozzá, íme itt van eg}^, az utat és módot illetőleg dissonans, de a czélt illetőleg assonans hang. A Sárospataki Lapok szerkesztője csillag alatt röviden, de velősen megtette már megjegyzéseit. Én eg}’etértek vele. A dolog csakugyan nagyon megfontolandó. Fontoljuk meg jól, váljon czélszerü volna-e ránk nézve a napi sajtó hivatott munkásaiban csak némi ellenszenvet is támasztani irántunk ? A valóban demokratikus és szabadelvű lapokban nem támasztana-e méltán féltékenységet, gyanúsítást a szabadelvüségnek és demokratismusnak ilyen monopolizálni akarása? Igaz, hogy nem illethetne bennünket a napi sajtó vallásfelekezeti irányok szolgájává tétele kezdeményezésének vádja, mert a római katholikusok Magyar Állama már rég a kath. felekezet sötét szemüvegén át nézi a politikai eseménj^eket. De nem juthatnánk-e mi is napilapunkkal oda, hova jutott a katholikusok Magyar Állama, hogy t, i. már csak azért sem hederitenek rá valamire való politikusok és napilapok, mert felekezeti irányt szolgál?! Erre azt kaphatom csipős válaszul, hogy nagy rövidlátóság a prot. egyházi elveket a r. kath. egyházi elvekkel, ezeknek szolgálatát amazokéval még csak össze is hasonlítani! Ezt én is jól tudom. Tudom, hogy a protestantismus lényege a társadalmat, az embervilágot tekintve, az igazi humanismus, a rég óhajtott jogegyenlőség. Ezt pedig dicsőség szolgálni bármi utón és bárhol. És mégis azt hiszem, hogy a protestáns vallásfelekezet czége alatt megjelenő napilapnak nem lenne az a súlya, az a tekintélye, a mely a felekezeti!élküli szabadelvüség czége alatt megjelenő politikai napilapoknak megvan. Ámde fölmerül a kérdés: vannak-e, vagy van-e országos napilap, a mely nem csak a polgári, de a vallási jogegyenlőség mellett is kellő erkölcsi bátorsággal, tartózkodás nélkül küzd? Igen is van, sőt vannak. Én teljesen meg voltam elégedve a Nemzet, a Pesti Hírlap s a Lloyd magatartásával a felekezetűnket oly közelről érdeklő elkeresztelési vita alkalmával. És én nem képzelhetem el; hogy p. o. az elkeresztelések kérdésében egy protestáns napilap a történelmi múltra való komoly és igazságos tekintettel, meggyőzőbben, lelkesebben küzdlietett volna, mint küzdött a „Nemzet.“ És miután az említett lapok a parlament többségének elveit vallják: láthatjuk, hogy legnagyobb politikusaink bár más név alatt, de a protestáns elvekért küzdenek, vagyis a protestantismus által hirdetett humánus elvek, mivel életre valók — hova tovább győzedelmeskednek. Kár volna a szabadelvű lapokat s azoknak derék munkásait bizonyos bizalmatlansággal megsérteni. Igaz, hogy a Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Egyetértés az elkeresztelési vitában ellenünk voltak. De hát — az 5 szempontjukból ítélve! — miért ne lettek volna, mikor — tagadhatatlan —- szabadelvüebbek lehettek mint a kormánypárt és még esetleg konfliktust is csinálhattak volna! Nem volt szép tőlük, az igaz, hogy a szomorú emlékű történeti múltat nem vették figyelembe s nem akarták belátni, hogy e téren a szabadság a kath. papok kezében — mint régen, úgy ma is - szabadossággá válnék, mely összeütközésre vezeti a polgárokat. Mert a klérus ma is csak úgy gondolkodik, hogy a mi az enyim, az az enyim ; a mi a tied, az is az enyim! De mindezeket tudva is, lehetetlen pl. az Egyetértésről azt a szörnyű következetlenséget föltenni, hogy egyszerre akarja szolgálni az általános vallásszabadság, a polgári házasság és a r. kath. egyház megkövesült dogmái ügyét. A fölött, hogy az elkeresztelések ügyében az egyéni szabadság védelmezésének tetszetős formájában tényleg a kath. felekezet malmára hajtotta néhány lap a vizet, olyan igen felháborodnunk — ismerve a körülményeket — annyival inkább nincs ok, mert hisz vannak egyházi lapjaink, a melyek az egyetemes egyházra legüdvösebb irányzatok ellen is szintén izgatnak a saját körünkbenl És itt felvetem a kérdést, — tovább fontolgatva a lap ügyét — meg lenne-e elégedve egyházunk minden világi és egyházi tagja azzal az egy lappal? Méltán föltehető a kérdés, mikor látjuk, hogy egyik eg37házkerületünkben három egyházi lap is van! A mi azt jelenti, hogy a harmadik lap megindítói és pártolói a másik kettővel nincsenek megelégedve. Itt pedig lehet mondani, hogy pusztán egyházi férfiakról van szó. Az a kérdés is felmerül, váljon nagyobb mértékben fogják-e azt a világiak pártolni, mint p. o. a helyi egyházi lapokat és az Irodalmi Társaságot?
