Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
7 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 8 akár az ügyvédtől vagy orvostól. Csupán azért lelkész, hogy könnyen éljen. Némelyiken az a szív- és lélekmüveltség, amelynek az Isten által elküldötteken látszani kellene, nem látszik meg. A társas körökben mint „szívesen látott" jelenik meg. Átadja magát a nap izgalmainak. A szószéken kívül nem sok érdekeltséget mutat az emberek üdve iránt. Az utczán találkozik velők, hozzájuk csatlakozik, társaságba vagy kirándulásokra jár velők. Behunyt szemmel merül a társas élet mozgalmaiba, üzérkedésekbe bocsátkozik — de a veszendő világ nem érdekli. A családokat meglátogatja, de nem igen fáradozik, hogy az ifjakat megnyerje az Idvezitőnek. Vidám a vidámok közt anélkül, hogy azok jövőjével törődni látszanék. Az ilyen lelkészek bárha angyalok nyelvén beszélnének is. a társadalomnak kevés hasznára vannak. Sok esetben a lelkész maga csökkenti befolyását az által, hogy értekezésszeríileg prédikál. Jól kiválasztja a tárgyat és jól értekezik róla, — de nem szól a hallgatók szivéhez, lelkiismeretéhez, A szószéken nincs helye az értekezéseknek, bármily ragyogók, nagyszerűek legyenek is azok. Hogy a gyülekezet építésére beszéljünk, az igazságot nem hidegen kell hirdetni, hanem jöjjön az meleg szívből. Ha a lelkész nem vár rögtöni eredményt, munkája nagy részben paralysálva van. Némelykor az is megesik, hogy a lelkész muszájból megy fel a szószékbe. Prédikál, mert vasárnap van s neki valamit kell mondania. Szivét nem hevíti semmi olyan, amit közölhetne; nincs izenete, amit a gyülekezetnek átadhatna. Csupán valami szép beszédet óhajt mondani, hogy a népszerűséget megtarthassa. Némelykor inkább az érdekli, hogy tekintélyét emelje, mintsem hogy bűnösöket ébreszszen fel, vagy hogy a szegény veszendő lelkeket a Krisztus hasonlatosságára segítse. Az ilyennemü predikálások a szószék közbecsülését rongálják. Mások főleg Istennek a teremtésben és a gondviselésben nyilvánuló bölcseségét és jóságát igyekeznek kimutatni. Dr. Chalmers hires astronomiai beszédjeit utánozzák. Ezek igen hatalmas beszédek valának, de nem vasárnap adta azokat elő, hanem hétköznapon, miként Mr. Cook is Bostonban, és nagy sokaság tódult hallgatására, félbehagyván foglalkozásukat. — Ezen beszédek minden tekintetben méltók valának ő hozzá, de azért ő vasárnaponként mégis inkább olyan tárgyakról beszélt, amelyek az emberi idvességre nézve lényegesebbek. Sok ifjú lelkész igyekezvén őt utánozni, tudományos értekezéseket tartanak s az éhező nyájat nem táplálják. Az ilyen tárgyakból való felolvasások nagyhasznuak, emelik a közszellemet, s az ilyenekre való hivatkozások becsesek a szentirás igazságainak megerősítésére; de azért az astronomia, geológia, botanika vagy minerologiáról való predikáczióknak nem szabad a figyelmet Jézus keresztjétől elfordítani. Ez a legfontosabb tárgy. Ezenkívül gyakran megtörténik az is, hogy ezek a tudományos értekezésekkel próbálkozók nem mindig bírnak tárgyukkal. Majd ismét mások napi dolgokról beszélnek és pedig óra számra hánytorgatják a nyilvános emberek hibáit, érdemeit. Uj idők, uj emberek. A „Közpapok Lapjának“ 49. számát megküldé a szerkesztő ur, hihetőleg kóstolóul. Megizleltem hát, vagyis in*> kább, kíváncsiságból — átolvastam. Azonban, egy czikkjét olvasva, épen nem tudtam lelkesülni érte, vagyis, nem kérek belőle! Ennek a czikknek homlokára ez van Írva: „Lapunk létjoga“ . . . Ebben aztán épen olyanokat mond el, melyekből erősen következtetve sem tudjuk kiolvasni azt, hogy miért van hát létjoga? Különösen feldicséri a szászokat, először nagyot néztem, gondolva, hogy tán a szász nemzetet érti? No azután megértettem azt, hogy a „Szász“ nevii családot, melynek oly jeles képviselői vannak itt is, ott is! No ez már más, erre én is kiáltom „vivát!“ Elmondja egész őszinteséggel, hogy a „budapesti gyűlés sanda mészáros volt“, no de ez nem baj, gondolja az érdemes czikkiró, minden rosznak van valami kis jó oldala?! A fát sem lehet egyszerre levágni, kivált a sandának ! A protestantismust „alvó oroszlánhoz“ hasonlítja! Ez aztán már nagy baj, már t. i. az, ha alszik! mert áz alvás alatt szokott az ellenség eljönni, konkolyt hintve a tiszta szem közé! Azonban az alvó oroszlán majd fölkel — jól is teszi — és akkor mit fog csinálni? Vagy széttépi ellenségeit, vagy tán lenézőleg elfordulva tőlük, néz másnemű préda után és ez lesz a „milliomos államkölcsön“! ezt aztán élvezni „remek egy munka lesz“; és a kik ezt megcselekszik, bámulni lehet azokat, „állván előttük levett kalappal“! És ki lesz ez a hős ? Bizonyosan valamelyik Szász! Csak egy a baj, az ugyanis, hogy a „protestáns fogalmak szerint nem szabad volna egyeseknek igy kitűnni fölöttünk“! Amit előbb ráruházott, később megbánta, kár is volt volt olyan fönn kezdeni; úgy járt Szalay kollega — mert ő a czikk írója — mint a czigány, ki valamit kért a nagyságos úrtól, de miután nem kapott, letette ifj’urnak! — Ezen hadargások után rámegy a fő tételre, melyet három pont alatt tractál. 1. A reformáczión kezdi, még pedig a főben, t. i. a papoknál! Helyes; kell is, hogy legyenek „uj emberek,“ akik uj kort, uj időt teremtsenek. Csakhogy vigyázni kell, hogy „prot. fogalmak szerint egyesek nagyon ki ne tűnjenek“! Ez a mai kor csúnya kaján, nem szereti azt, Ha valaki a Gracclmsok szerepét adja! Vagy pedig Kossuth név után aspirál! Föl kell verni az alvó prot. oroszlánt, figyelmeztetni kell őt arra, hogy az „éj elhaladt, az üdv közelebb van hozzánk, mint midőn hívőkké lettünk.“ Róma 13 : 11, 12. Erről tán meg is felejtkezett az alvó oroszlán?! — Hogy pedig Szalay kollega az országgyűlési tárgyalásokból jósol uj eget és uj földet, ez ugyan szép tétel, csakhogy még nem mind igaz és egyelőre lehet csak a fölfogás dolga. Hanem, ha „a teljes vallásszabadságot,“ vagyis a nyaklótlan rohanást is attól várja? Akkor már — távozz sátán! Eljönne az a bomlott idő, midőn a papnak csak azok
