Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-13 / 50. szám
809 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 810 3. Közalapi és adóügyi bizottság: Begedy István, Bernátli István, Darányi Ignácz, Dávidházy János, Farkas Ábraliám, Gyarmathy Miklós, Kerkapolyi Károly, Koncz Imre, Nagy László, Nagy Pál, Segesváry József, Gr. Tisza Lajos. 4. Törvénykezési bizottság: Beöthy Zsigmond, Bernáth Elemér, Décsey Lajos, Dézsi Gyula, dr. Kolozsváry Sándor, Lengyel Imre, Mezey Albert, Pap Gábor, Ritoók Zsigmond, Szabó János, Szilassy Aladár, Tisza István. 5. Iskolaügyi bizottság: Fejes István, Géresi Kálmán, Gödé Károly, Konkoli Thege Gyula, Kovács Albert, gr. Kuun Géza, Mitrovics Gyula, Parádi Kálmán, Révész Kálmán, Szeremley Samu, Vá^ady Gábor, Váró Ferencz. 6. Kérvényi bizottság: Bedöházy János, Doroghy Lajos, Dull László, Kovács Ferencz, Körmendy Sándor, Lénártb József, Lukács Ödön, Metzner Béla, Szalay Ferencz, Szilágyi József, Szunyogk Szabolcs, gr. Teleky József. 7. Naplóbiráló bizottság: Ádám Kálmán, Baksäy Sándor, gr. Bethlen Gergely, Őzike Lajos, Hegedűs Lajos, Kiss Áron, Kovács Antal, Gr. Ráday Gedeon, Szabó Kálmán, Szinyei Gerzson, Ujfalussy Sándor, Vass Tamás. A bizottságok az ülés végével megválasztok elnökeiket és előadóikat, jelentésüket a jövő ülésre adván be. A mai ülésen — mig a jegyzői kar a beadott 100, (vagy ha a 84 bizottsági tagot vesszük: 8400) szavazatot összeszámolta — a tárgyalás alapjául felvett törvényjavaslat 8 első §-a tárgyaltatott le. Minden §-nál. bár felszólalások majdnem mindeniknél történtek, az eredeti szöveg maradt meg, kivéve az 5. §-t, melynek utolsóelőtti bekezdése pótoltatott a 305. és 383. §-oknak megfelőleg. A közigazgatási bíróságról szóló 7. §. egyelőre függőben hagyatott. A holnap d. e. 10 órakor kezdődő ülésen a 9. §., az erdélyi egyházkerület ügye következik. Érdekes, sőt talán viharos ülésre van kilátás, melyről azonban majd csak a jövő számban adhatunk tudósítást. Révész Kálmán. ISKOLAIIG! Egy a sok közül. Ama sokféle és egész magyarországi ev. reform, egyházunk üdvére és előhaladására kiható feladatok között, melyeknek megoldását, vagy legalább helyes irányban való megindítását mostan ülésező zsinatunktól váruók, egyik igen fontos, vagy talán nem túlzók még akkor sem, ha azt mondom, hogy egyházunk jövendő életére való véghatásában legfontosabb feladat volna összes tanügyünknek újjá szervezése s a kellő eszközök megválasztása, öntudatos és határozott czélok kitűzése mellett oly irányba vezetése, melyen haladva mostani elsekélyesedését uj élet és tartós virágzás váltaná fel. Mert igaz ugyan, hogy a lelkészi kar egy jó részének szorult anyagi helyzete, a nép szegénysége miatt az egyházi adózás, a nyomorral küzdő egyházak megmentése mind oly égető feladatok, melyek szinte halaszthatlan orvoslást követelnek: de mind ama sok fáradtság és áldozat, mit ezekre fordítanak, elvesztheti minden gyümölcsét, ha a közben, mig ezekkel foglalkoznak, háttérbe szorul a tanügy kérdése, ha az anyagi bajjal — s fájdalom, nem csak anyagiakkal — küzdő alsóbb és felsőbb iskolák gyors segélyt nem nyernek. Ha igaz az, hogy a Protestantismus legfőbb hivatása a tudomány, műveltség és felvilágosodás lankadatlan ápolása és szakadatlan előbbrevitele s létjogosultságát épen ezen működése adja meg: akkor egyházunknak legfőbb és legjobb fegyvere az iskola, s nincs fontosabb kötelessége, mint arról gondoskodni, hogy ez a fegyver mindig jó. sőt a lehető legjobb legyen. A mai kor ellentétes eszméi és áramlataival szemben okvetlenül csatát kell vesztenie, mihelyt ezt a fegyvert kisiklani engedi kezei közül, vagy ha csak azt engedi is meg, hogy e fegyver hiányossága miatt leszoruljon az első sorból a műveltség és tudományosság terén. Iskoláink eme nagy fontosságát felismerve^ nevezték el azokat őseink az egyház veteményes kertjének. Fájdalom, hogy e veteményes kertet mostanában nem ápolják és nem gondozzák oly jól és okszerűen, a mint lehetne s a mint kellene! E nagy fontosságnak tudata nyer kifejezést a zsinati törvényjavaslat ama kifejezésében is, hogy iskoláink mindenestül az egyház testéhez tartoznak. Csak az a baj. hogy ennek daczára is a javaslat semmi olyan újítást, semmi orvosságot nem ajánl, mely egyházunk testének eme fontos részeit mostani kóros állapotuktól megszabadithátná s újra életerőssé tehetné. Sőt szinte elszomorodik az ember, mikor az indokolásban azt olvassa, hogy a múlt zsinat által megállapított alapelvbken a javaslatot készítő bizottság változtatni valót alig talált. Mert igy remény sem igen lehet, hogy valami gyökeres reform, valami igazán hasznos változás jöhessen létre. Pedig hogy ilyenre halaszthatlan szükség volna, azt alig szükséges bizonyítani. Nem rég olvastam valahol azt a jellemző nyilatkozatot, hogy a mostani viszonyok közt protestáns tanügyről a szó valódi értelmében beszélni nem lehet, mert nincs. Meglepő nyilatkozat, de nagyon is közel jár az igazsághoz. Avagy ha vau protestáns tanügy, protestáns irányú nevelés és oktatás, melyek hát azok a jellemző vonások, melyek azt pl. az államitól megkülönböztetik ? Bajos volna ilyen jellemző vonásokat feltalálni. Legjobb esetben követik iskoláink az állami iskolák irányát, a mely lehet jó és hasznos, de bizonyosan nem protestáns. A mely iskoláink pedig a miben eltérnek az állami iskolák irányától. ha már ezeknél és ebben keresnék a protestáns nevelés és oktatás jellemző vonásait, a legtöbb esetben ugyan pórul járnánk, mert alighanem azt tapasztalnék, hogy különböző kedvezőtlen körülmények miatt messze mögötte maradnak az állam iskoláinak. Azok a bizonyos alapelvek lehetnek ugyan kiilöukülön szépek és jók is, de hogy magokban nem elégségesek, azt a tapasstalat nagyon bebizonyította. Tehát ha 50
