Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-25 / 4. szám
4 «j a folyamodványok 50 krajczárnyi — b) az elutasító határozatok ellen közbevetett felebbetzések 1 forintnyi — c) a családi értesítők, — amelyeken az ok és czél; tudniillik a kivételes nősülés elnyerése, a kiállítók által mindig feljegyzendő, — tekintet nélkül az azokban foglalt születési (keresztelési), esketési és halálozási esetek számára, ivenkint 50 krajczárnyi bélyeg-illeték alá esnek; d) a folyamodványokhoz mellékelt egyéb okmányok pedig a szabályszerű bélyegilletékkel bélyegzendők. 2. Az állítási lajstromkivonatok hivatalból lévén melléklendők, bélyegmentesen állitandók ki és csatolandók az iratokhoz. 3. A nősülési ügyekben használt és nem az állam hivatalos nyelvén kiállított családi értesítőknek, községi bizonyítványoknak stb. hivatalból eszközölt és hivatalosan mellékelt fordításai, — amennyiben ezek kizárólag hivatalos czélokra szolgálnak s az illető fél hozzájárulásán kívül és a nélkül, hogy ő erre törvényesen kötelezhető volna, készíttettek, a kiállító hatóságot, az illetéki díjjegyzék 85-ik tételének 1. pontjához képest megillető személyes mentesség, illetve az illetéki díjjegyzék 79. tétel c) pontjának határozatai alapján, szintén bélyegmentességben részesülnek. 4. Ha a régibb keletű s esetleg már használt családi értesítők, nősülési ügyekben újabban leendő használás véget megújítási záradékkal láttatnak el, a megújítási záradékok szintén ŐO krajczárnyi bélyegilletékek alá esnek. 5. Azon körülmény folytán, hogy a kivételes nősülési engedélyek iránti ügyekben kiállított és a fennálló szabályok alapján, a fentebbiek szerint, ívenként csakis 50 krajczáros bélyegilleték alá eső családi értesítők, a vallás- és közoktatásügyi ni. kir. miniszter ur részéről ismételten s legutóbb 1889. évi szeptember 6-ról 28,529. szám alatt közhírré tett ezen szabói}- ellenére, igen sok esetben, még mindig tulbélyegeztetnek: a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur által folyó évi május 13-ról 13,818. szám alatt az összes egyházi főhatóságokhoz intézett körrendelet értelmében, az anyakönyvvezető lelkészek utasítva lettek, hogy a felektől mindig kérdezzék meg a czélt, melyre a kiadatni kért családi értesítőket használni kívánják. 6. A kivételes nősülési engedélyek megadásáról szóló értesítések a felekkel hivatalból és igy bélyegtelenül közlendők; ezen engedélyek számára teliát, a felek részéről, külön 50 kros bélyegjegyek a folyamodványokhoz nem mellékelendők. IV. A honvédelmi miniszter által megadott kivételes nősülési engedélyek érvényességének tartama. 1. Az állitásköteles korban még nem álló egyének részére megadott ily kivételes nősülési engedélyek érvényes* ségének tartama egy évre terjed és pedig azon naptól számítva, amely napon az engedélyt tartalmazó miniszteri rendelet kelt. Ha tehát az engedély alapján megnősült egyén özvegységre jut, ezen egy évi időn belül újabb engedély kieszközlésére szüksége nincsen, hanem az előbb nyert engedély alapján ismét megnősülhet. S ugyanez áll a házasság törvényes felbontása stb. esetében is. Azonban az engedély érvénye ezen egy évi idő eltelte előtt is megszűnik azon esetben, ha az illető, akár mint önkéntes a hadseregbe (hadtengerészetbe) lép, akár időközben állitásköteles korba jutván, ujonczállitás utján a közös hadsereg vagy a hadsereg ujonczjutaléka javára, illetőleg az „ajánlás és beosztás fentartásával“, avagy az „ajánlás fentartásával“ besoroztatik. 2. A már állitásköteles korban álló, vagyis a sorozásra felhívott három korosztályba tartozó egyének részére megadott ily nősülési engedélyek érvényessége, csakis azoknak, az ujonczjutalékok javára, a fentebbi értelemben való besoroztatásával szűnik meg. Az engedély érvényessége tehát ily egyéneknél, — az ujonczjutalékok javára, illetőleg az „ajánlás és beosztás fentartásával“ avagy az „ajánlás fentartásával“ való besoroztatásuk esetét kivéve, — mind a három korosztályra kiterjed. E szerint az, aki már állitásköteles korban kapta meg az engedélyt, de azon sorozásnál, melyre törvény szerint fel volt híva és megjelent, be nem soroztatik, mindaddig, mig az ujonczjutalékok javára, illetőleg az „ajánlás és beosztás fentartásával“ avagy az „ajánlás fentartásával“ be nem soroztatik, újabb engedély kieszközlése nélkül, vagyis a korábbi engedély alapján nősülhet, esetleg •újra nősülhet. Ezen körrendeletéül füzet alakjában kinyomott példányai egyébiránt a Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaságnál Budapesten füzetenként 10 krajczárért kaphatók. Budapesten, 1890. évi október hó 7-én. A miniszter helyett: G r o m o n D e z s ő, s. k., államtitkár.