Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-25 / 43. szám
689 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 690 Helmeczi István, a mint minden dolgai mutatják, egy tanult, bölcs, előre látó, okos, bátor, igazgatásra termett ember volt; az igazságot tettetés és félelem nélkül is kimondotta még a nagy embereknek is, a mint ezt mind más cselekedetei, mind egy főurhoz küldött levele nyilván bizonyitják. Kár volt, hogy ifjabb esztendeiben nem lehetett superintendenssé és azt a hivatalt tovább nem viselhette. Isten különös gondviselése volt azonban, hogy azokban a szerencsétlen, boldogtalan időkben ilyen okos ember ült a superintendentiának kormányán, akihez hasonló abban az időben nem találtatott volna. Eg}^ leánya maradott, Helmeczi Éva, kit először Pataki István, körösi első nótárius, attól özvegyen maradván, Sipos Gábor vett feleségül ; minden maradék nélkül meghalt. 13. Csáti Dániel. Üresen maradván Helmeczi István halálával a superintendensi szék, az ennek utolsó tisztességére megjelent generalis nótárius és esperestek elvégezték mind azt, hogy a superintended halálát megírják t. Gyürki István főkuratornak ; mind azt, hogy ezt és több úri rendeket meghívják a superintendens tételére, melynek helyéül Nagy-Kőrös, terminussául Jun. 26-ik napja határoztatott; mind végre azt, hogy Debreczeni Magvas János generalis nótárius az esperesteknek Írjon, hogy a vigyázások alatt levő eklézsiák és prédikátorokkal voksoltassanak a superintendens választására nézve és azokat öszszeszedvén küldjék a generalis nótáriushoz. Mivel pedig a nagyobb számmal való gyűlések királyi parancsolat által meg voltak tiltva, azonban reményleni lehetett, hogy a superintendens tételére mind a világi, mind a papi rendből nagyobb számmal öszvegyülnek; ennek a gyűlésnek tartására engedelmet kért még ekkor tekintetes, majd idővel báró, azután gróf Ráday Gedeon ur (az örep-ebb) méltóságos báró personalis Arad vármegyének főispánjától, Pest vármegyének pedig administratorától, Fekete Györgytől. Eljővén a terminus, a papi rendből jelen voltak Kőrösön Debreczeni Magvas János, generalis nótárius és a solti tractus esperestje, Ölvödi András, kecskeméti, — Keszi István, alsó-baranyai, — Sallay András, tolnai, Dámán András, alsó-baranyai, — Monori András, pesti esperestek és más prédikátorok. Azonban sem a fő-kurátor sem más nagyobb urak meg nem jelentek ; — votumaikat mindazáltal levélben elküldötték. Megszomorodváu az esperestek a főrendiektől ilyen módon lett elhagyattatásokon, kétségeskedtek, ha vájjon nem kellene-e minden vég nélkül elmenniek? Be megfontolván mind a superintendens nem létéből származó sok bajokat, minthogy az ilyen gyűlésre újra engedelmet kellene kérni: elvégezték, hogy a feltett munkát végrehajtsák. Öszvegyültek hát az atyák Debreczeni Magvas János előlülése alatt és a voksok megvizsgálásokra kinevezték esperest Dámán Andrást, és körösi második prédikátort Mocsi Istvánt, a külső rendből Nyári Mihályt és Veres Pált, körösi elöljárókat. Ezek elvégezvén niunkájokat, referálták a consistoriumnak, hogy a voksok négy személyekre mentek ; azok között pedig legtöbb számot nyert Csáti Dániel, körösi első prédikátor, ki noha magát erősen mentegette, mindazáltal választása megerősittetvén, consecráltatott és a parancsolat szerint Mária Teréziának bejelentetett irás által. Ebben az esztendőben Mária Terézia a regensburgí diaetára (kétségkívül mindenfelől hallván Németországban a vádakat a magyarországi protestánsok üldöztetések felől) egy declaratiot adott be, melyben jelenti, mennyire igyekszik azon, hogy Magyarországon a psotestáusoknak semmi panaszok ne legyen és tökéletes szabadságban követhessék vallásokat; csak egyébaránt úgy viseljék magokat, mint csendes jobbágyak. Azonban mind a mellett a declaratio mellett nyögtek a sok templomaiktól és vallások gyakorlásától megfosztott protestánsok ; jöttek egymást érve a consiliumnak kemény parancsolati. Mely consiliumról már régen azt mondta ama minden cannibálokat diihösséggel felyülmult egri püspök, Erdődi Gábor, hogy az nem egyéb, hauem a protestáns eretnekeknek ostora. ílagellum protestantium haereticorum. Mely szép titulust hogy megérdemelje, a consilium teljes erővel igyekezett^ Csáti Dániel egy convocatoriát küldvén ki 3. Jam 1754., mely által az esperesteket Máre. 21. napjára Laczházára consistoriumba hívja, a többek között a 1-ső punctumban egy olyan rendelést tesz, mely az eddig való szokás ellen volt és sok rosznak kútfeje lett: t. i. hogy az esperestek a vigyázások alatt levő eklézsiákba prédikátorokat rendeljenek, mely rendelés eddig a generalis consistoriumnak jussára tartozott. Ezt a sok gonoszt szült abusust kívánta majd az 1793. 17—18. Apr. Laczházán tartatott generale consistorium az által eltörleni, hogy az exmissiót (mely abból állott, hogy a seniorok a candidatusokat imigy-amugy megcenseálván, eklézsiába tették ; azoknak minden prédikátori functiora szabadságot adtak a következő generale consistoriumig, a hova pro manuum impositione tartoztak menni) egyáltaljában eltörlötte, de a dislocation mint meggyökerezett régi szokást el nem rontotta. A milyen káros volt az a superintendentiale eonsistorium jussától való elállás, éppen olyan hasznos lett volna — ha fogadták volna — az a rendelés, melyet éppen annak a convocatoriáuak 6-ik punctumában publikált: hogy az úgy mondatott peregrinusok a prédikátoroktól és oskola-mesterektől be ne fogadtassanak. Megsokasodtak ebben az időben azok a föld terhei, a kik egy darab időt eltöltvén a collegiumokban, vagy más oskolákban — mivel minden hivatalra alkalmatlanok voltak — arra a kétségbe esett élete nemére határozták magokat, — mint a régi scythák maradéki, — hogy egész életekben egy helyből szüntelen más helybe menjenek. E végre egy-két predikácziót értelem nélkül megtanulván, rendre vették az eklézsiákat: ott a prédikátorok és mesterek nyakán voltak, elősködtek; elmondván egész tudományokat, egy-két predikácziójokat, ismét tovább álltak. Alig lett volna hát vagy szükségesebb vagy hasznosabb
