Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-13 / 37. szám
591 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 592 határáig- s adja meg a hiv szolgák jutalmát: a hálás emlékezetet a későbbi nemzedék szivében, örök élet hervadatlan koronáját az egekben! Az esperes ur válasza: Nagy tiszt. e. megyei Főjegyző úr! A szemérem pírját — mely szeretve tisztelt e. megyei gondnokunk üdvözlő szavaira arczomon megjelent — Nagytiszteletüséged ismét visszaidézte, oly nagy érdemek rámruházásával, melyek ellen nemcsak a szerénység, de maga a való is kell, hogy tiltakozzék. Nem tagadom, hogy minden törekvésem — Istenhez felbocsátott esdő fohászom, — napok és éjeken át agyamban megfordult gondolataim szakadatlanul arra késztettek, hogy egyházmegyém iránti hálatartozásomat gyenge tehetségem szerint, habár csak szerény kamatokban is, lefizethessem. Hálatartozásról szólok s vájjon méltatlanul-e, midőn e népes és ragyogó tehetségű szolgatársak köréből ezelőtt 25 évvel életkorom delének hajnalán, szerénység nélkül szólva, engem legkisebbet állított az e. megye kormányára, a választási 3 évtartam letelvén ismét 6 évre, ennek is elmúltával újból 6 évre — és a zsinati törvények életbeléptével 10 évre ajándékozott meg, még pedig többnyire egyhangú szavazat utján becses bizalmával. S mind e kitüntető jóakarat e megtisztelő bizalommal szemben csupán a buzgó törekvés volt a fizetés, melyet az e. megyének adhattam. Méltóztatik Nagytiszteletüséged említeni, hogy az esperesi hivatalon kívül a kerületi főjegyzőség s egyéb bizalmi tisztség is ruháztatott reám. Nem említve azt, hogy jelzett tisztségekben s az ott rám váró kötelességek teljesítésében, minden törekvésem és jóakaratom daczára is csak a fogyatkozások és gyarlóságok által előidézett hézagok szemlélhetők, de e bizalmi tisztségekre is a választási urnánál nem kis sulylyal rendelkező népes komáromi e. megye emelt, s hogy e megtiszteltetés magaslatáról gyenge tehetségemmel le nem szédültem, ezt is egyházmegyémnek köszönhetem, melynek bátorító, lelkesítő, erősítő bizalmából merítettem a megtartásra való erőt. 25 éve, hogy ülök az esperesi széken; ez idő alatt, mely — Nagytiszte]üséged szavai szerint — az átalakulás nehéz korszaka volt, a tét és ellentétek, elvi küzdelmek harcza folyt e. megyei gyűléseink zöld asztala körül, az egyéni különböző nézetek és vélemények szabadon folyó nyilvánulásai között sokszor szemben áltunk egymással s ha a szent harczra kelt bajnoktársaimmal olykorolykor ellentétbe jöttem is, de büszkén, felemelt fővel mondhatom: az igazság, méltányosság, törvény, — főleg pedig lelkiismeretemmel ellentétbe soha nem jöttem. Senki tetszését 25 év leforgása alatt nem kerestem, mert az egyének tetszésének hajhászása rendesen a közügy hátránya és veszélyére van. Most itt állok espereskedésem 25 éves határfájánál; s midőn az e. megyének jelen ünnepély alkalmával irántam érdemetlen iránt tanúsított elismerése, kegyességéért hálás köszönetem nyilvánítom, egyúttal kijelentem, hogy mig mandátumom le nem jár s mig az egyházmegyének előttem igen drága bizalma környez, itt ülök e kormányszéken s méltóságos elnöktársam által gyámolittatva viszem a szent igát; de ígérem, hogy ott állok az igazság és jog vértjével felfegyverkezve, hol netalán egyházmegyénk jogait, szabadságát és igazságát bármely oldalról csorbítani akarják, s e csatában kapott sebet szentnek tartandoni s e harczban még elesni is dicsőségemnek ismerem!“ Ezzel a tulajdonképeni ünnepély az egyházmegye jegyzőkönyvében való megörökítés kimondásával véget ért s kezdődött a gyűlés, melyről, valamint a gyűlés utáni közebédről e lap múlt számában már megjelent a tudósítás. A közebéddel az ünnepélyes nap véget ért, de nem a szeretet, tisztelet és hála a szivekben, sőt inkább, ha a mi protestáns puritán egyszerűségűnkben a közügyek, az egyházi élet terén való munkálkodás által magának oly sok érdemeket szerzett férfiú — esperesünk — iránti elismerésünket, méltánylásunkat, szóval hálánkat nem fejezhetjük ki szegénységünk miatt gazdag emlékek felajánlásával; de minden egyszerűségünk mellett is a valódi tisztelet, szeretet hangján kiálthatjuk és kívánhatjuk — a mi pedig sokszor többet ér a világi hiúság és dicsőségnél — hogy éljen, éljen soká a jubilált; vezesse, kormányozza még soká az egyházmegyét vezérférfiui bölcsességével a Krisztus szellemében mindnyájunk örömére és megelégedésére ! Jegyzet. Az ezüst serleg megvételére bejött pénzből megmaradt összeg — mely körülbelül 240—260 frt — Vályi-alap ezimén fog valamely jótékony czélra fordittatni. Végh Béla. Fötiszteletü Vályi Lajos ur 25 éves esperessége emlékünnepére. Komáromi egyházmegyének Hű elnökét zengi ez ének. Papi talár, sötét palást, E férfiú egyszerű éke, — Jelszava: hit, szeretet, béke, Tanít velük a jóra mást. Hú fegyvere: jó bibliája, Támaszkodik hívőn reája, Bizalmát az Urban veti. Egyszerű lám e régi fegyver, De győz vele a buzgó ember, Hitet, erőt ez ád neki. Ez ad irányt dicsőbb jövőre S fon koszorút a tisztes főre, A lélek s szív, ha egy vele. Gyújt, lelkesít varázs erővel, Nyomán az ég áldása nő fel, Mint isteni erő jele.
