Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-23 / 34. szám
535 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 536 retete, a hitelvekhez ragaszkodás és ebből folyólag az erkölcsi összetartozandóság érzete fejlesztessék. Hitét, egyházát ne hagyja el azért, hogy a terhek viselése alól elmenekülhessen; ne legyen neki édesebb a parányi vagyoni nyereség, mint az elvesztett erkölcsi érték ; érezze és tudja felfogni azt, hogy hite, vallása oly erkölcsi érték és vagyon, a mit elveszteni károsodás és hanyatlás. A lábrakapó secessionismus, vallási közöny, a negélyezett tudákos vallástalanság, elhanyagolása a vallási szertartásokbani részvételnek — korunk súlyos vétkei — ezek ellen úgy az egyházi közélet fejlődése; mint a köztisztesség érzete és a vallási morál szempontjából küzdeni és a felmerülő esetekben közbelépni kell. A gyenge egyházak gyámolitása, hogy terheiket viselhessék — erőik fokozása, öntudatuk emelése — a csüggedők buzditása a válságos időkben nagy és nemes feladat. A törvény tisztelete, a felsőbbség iránti engedelmesség tulajdonai voltak egyházunknak — amelyben egyúttal a nemes önérzet és szabadságszeretet mindig békésen öszhangban élt — ezen átöröklött erény fentartását és ápolását elhanyagolni nem szabad. Szivünk fáj, ha tőlünk elszakadt és túl a Dráván átköltözött fáj és hitrokonainkra gondolunk. Okét magukra hagyni, fajunk és hitünkre elveszíteni megbocsáthatlan vétek lenne. Az erősebb testvér a gyengébbet elesni nem engedheti, nem nézheti közönynyel a hazájától távozót, hogy az idegen elem tengere elnyelje és maradékaiban ős hazájának és fájának, úgy egyházának ellensége legyen. A Horvát-Slavon missio szent és elutasithatlan kötelessége a belső somogyi ref. egyházmegyének. Gondoskodni kell, hogy gyermekeik magyaroknak és hitfeleink a mi egyházunknak megtartassanak. A mit talán elől kell vala említenem, a belső somogyi ref. egyházmegye féltett kincsét és büszkeségét, a csurgói főgymnasiumot, a melyet egy századdal ezelőtt a belső somogyi evref. egyházmegye és különösen ennek az időbeli gondnoka boldog emlékezetű Sárközy István, egy lánglelkü hazafi, egy catholicus főur, gróf Festetich György áldozatkészségéből emelt, hogy a haza véghatárin őrt állva vallás és nemzetiség felett, terjeszsze világát, ennek emelése, fejlesztése első sorban kell, hogy az egyházkormányzat gondját képezze. Ennek magasztos feladatai az idők folyamán nemcsak fenmaradtak, de szaporodtak is, hogy a magyar állameszmét és a mi hitelveinket hasznosan szolgálják. Ezen feladatok kellő kiszolgálása messze túlhaladja az én csekély képességeimet, ezt jól érzem, és ha mégis hiszem, hogy azok teljesítésében sikert érek el, az csak az egyházmegye tagjai szives, őszinte szeretete és buzgó támogatásával lesz elérhető. Számitok tehát ezen munkámban az önök jóindulatára, szeretetteljes támogatására, mely nekem erőt és bátorságot nyújt, Ha az Ur az ő kegyelméből testi lelki épségemet, erőmet megtartandja, úgy elvállalt kötelességemnek a lehető legjobban eleget tenni igyekszem és megfelelni remélek elnöktársam szeretetteljes segédkezéseivel. Egyházam és vallásom iránti szeretetem, mit a szülői háztól hoztam és a mely kisér életutaimon, visszahozom az egyház küszöbéhez, hogy lerójjam tartozó hálámat. Ajánlom magamat szives szeretetükbe. Tormássi János a dunamelléki ref. püspökökről. 8. Ungvári Gergely. Annyi bizonyos, hogy Ungvári Gergely ráczkevi prédikátor 1663-ban superintendent volt már; az is világos, hogy megholt 1691-ik esztendőben és igy viselte ezt a hivatalt legalább is 28 esztendeig. De ebből a hosszú időből csak egy betű is a protocollumban nincsen egyéb annál, hogy egy Ozeglédi Gergely nevű prédikátor ennek püspöksége alatt reversálist ád a maga mégjobbitásárúk Ez elmaradhatott volna, semmi hasznát ennek a maradványnak a maradék nem vehetvén, hanem más szükséges dolgokat kellett volna Ungvárinak beírni vagy beíratni, melyre jó példát adott néki az, aki régen mind a ráczkevi prédikátorságban, mind a superintendensségben Ötét megelőzte: B. Simándi Mihály, aki ha annyi esztendeig viselte volna a superintendensséget, mint Ungvári Gergely, a protocollum levelei nem maradtak volna tisztán, mint Ungvári hagyta, a nélkül, hogy abba csak egy betűt is irt vagy íratott volna, holott az idő is, melyben élt.
