Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-18 / 3. szám
45 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 4t; metország, mely buzgóságáról nevezetes hírben áll, ez alkalommal sem marad hátra. Megtelnek templomai buzgó lelkek seregével . . . De ne gondoljuk, hogy mindig! . . . A délelőtti istenitiszteletre aránylag igen kevesen járnak pl. Jénában s csak az estveli alkalommal vagyunk úgy, hogy helyet alig kaphatunk. . . . S van még némi különbség! . . . Mig nálunk magyaroknál nagy ritkaság az. ha nagyobb gyülekezeteinkben, városokban egy-egy énekkar alkalmi darabbal emeli az ünnep jelentőségét, addig Németországban minden jelentékenyebb helyen gondoskodnak arról, hogy egy összhangzatos ének elmondása által fokozzák a szertartás ünnepélyességét. S talán nem túlozunk, ha állítjuk, hogy a német protestáns istenitiszteleteknek egyik legvonzóbb alkatrészét épen a szép énekek képezik. A hivő lélek nyilatkozásai azok mind s gyönyörködve hallgatjuk minden egyes alkalommal. Maguk az énekek egy-egy kitűnő költő alkotásai . . . Vajha magyarországi uj ref. énekeskönyvünk is ilyen lehetne! . . . A karácsony ünnepe a család ünnepe mindenütt. — Benső, zártkörű ünnep. Ilyen különösen Németországban, hol különben is meglehetős zárkózottság uralkodik. De azért ne gondoljuk, hogy mint a magyarországi „kántálók-‘, — itt is ne volnának ez ünnepnek külső bizonyságtevői. Nálunk karácsony estvéjén van a házról-házra menő köszöntés, majd különösen másodnapon a „betlehemesek-4 járása, — itt, Németországon, ünnep harmadnapján az árvaházi gyermekek éneklik a karácsonyi énekeket. Például Jénában 15 ilyen árvaházi hu járt utczáról-utczára s körbe állva énekelték a zsolozsmákat egy nagyobb társuk vezetése mellett, Egyenlő fekete ruhába, fekete kalapba voltak öltözve. Énekük nem egyesek, hanem az egész városnak szólt s istendicsőitésükért nem járt fizetés, mint min álunk. Luther is ilyen éneklő gyermek lehetett. Énekkel kereste élelmét s mint szép hangú gyermek nyerte meg Cotta asszony kedvét. Magáról a karácsonyi istenitiszteletről a föntebbin kívül többet alig lehet följegyezni. ... De mégis valamit. A lelkészek itt is olyanok, mint, fájdalom, csaknem mindenütt. Nagy ritkaság az, ha az alkalom nagyszerűsége a közönséges gondolatok körén felülemeli egyik-másik lelkészt. így [van ez itt is. Olyan hétköznapi, olyan elhasznált frázisokat, gondolatokat visznek a szószékbe, hogy csodálkozni kénytelen az ember a hires német alaposságon, mely oly szembetűnően háttérbe szorul egy-egy ilyen nagy alkalom adtán. Sőt többet mondok: itt is meg van az az elitélendő s egyáltalán érthetetlen szokás, hogy a beszédet olvassa a szónok. Hűségesen ott van az irás s forgatja a pásztor. Sőt egy helyen egy öreg pap — hol és ki, minek mondanék meg, — nem elég, hogy olvassa beszédét, hanem még óráját is kiteszi a szószék párkányára s az óramutató járása szeiint szabja meg olvasását. . . . Ilyen Magyarországon nincs! . . . Aztán meg a szónoklás s imádkozás minő?! ... Az imát rendesen elhadarják, majdnem utánmondhatlanul olvassák. A szónoklás pedig a legtöbbször taglejtések nélküli. . . . Hogy kivétel van, természetes dolog. Magyar papjaink nem állanak hátrább a németeknél. O-év napján nálunk Magyarországon rendesen csak egyszerű imával szoktuk az istenitiszteletet tartani, ha e nap nem vasárnapra esik. Helyes-e vagy nem, nem tartozik ide. Itt rendes istenitisztelet van délután. Ugyanolyan lefolyású, mint egy másik. — Jénában a szónok dr. Kind diakónus volt s ez az ur valóságos politikai beszédet tartott ez alkalommal. Szó se volt róla, hogy a gyülekezetét a magábaszállásra, töredelemre buzdítsa, hanem igenis beszélt arról, hogy a nagy vaskanczellár elhagyta állását s most egy más egyén tölti be hivatalát. Puífogtató szólásmódok s üres gondolatok voltak rövid beszédének tartalma s nem épen illő befejezése egy, az emberre oly nagy fontosságú napnak. . . . Ilyet nem tesznek a mi papjaink! Újév napján a jénai kedvelt szónokot, Braascht hallottuk, ki ügyesen hozta helyre tiszttársának előző napi mulasztását, — összekötvén a múltat a jelennel s a kettőnek összehasonlításából mondott gazdag tartalmú beszédet, mely mindvégig lekötve tartá a hallgatóság figyelmét. A következő vasárnap az epifánia ünnepe volt, minden különösebb jelentőség nélkül. Még egy pár szót, amivel adós vagyok. Az estvélí istenitiszteletek nem olyanok, aminőknek gondoltam. Azt hittem, hogy népies színezetű bibliai órák lesznek, amelyeken a szentirásnak kiemelkedőbb részei fognak tárgyalás alá kerülni. Nem igy van. Rendes liturgia, éneklés s predikátiók a tárgyai. Az a feltűnő az egész estvéli istenitiszteleteknél, — melyek délután 5—6-ig tartatnak — hogy nagyobb és pedig jóval nagyobb közönség van jelen azokon, mint a délelőttieken. S a közönség legnagyobb részben nőkből áll, kik hűségesen, buzgón énekelnek, nem úgy, mint Magyarországon, kik — különösen az intelligensebbek — szégyennek tartják énekre nyitni ajkaikat. Úgy az estvéli, mint a délelőtti istenitiszteleteken a népiskola felsőbb osztályaiba járó növendékek az ének vezetői. Ezt jó volna nálunk is behozni s nem tenni ki tanítóinkat ama sokszor igen botrányos esetnek, hogy egymagákban énekelnek s csak mikor már alig bírja, akkor tetszik a gyülekezetnek a belevágás. Különben ez tanítóink hibája. Az ó kötelességük a gyermekeket énekelni tanítani, majd valamikor fognak is tudni talán a népiskolások jól énekelni! ... De mikor?! ... a jövő titka. — Sok dologban hátra vagyunk mi még Magyarországon. Tüdős István. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — A kiadóhivatal szükségesnek tartja értesítem Lapunk t. előfizetőit, hogy a múlt szám megkésése egyedül azért történt, mert a hófúvások miatt a közlekedés pár napig szünetelt s a rendes időben (szombaton) postára adott számok csak hétfőn (12-én) délután voltak útnak indíthatók.
