Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-05 / 27. szám
423 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP megszűnte miatt a jogfolytonosságot kívánta visszaállítani, úgy csakis azon gyakorlatot állíthatta volna vissza, a mely a hitközség autonom szervezése előtt fentállott és a melyet a hivatkozott öt évi számadás teljes bizonyossággal igazol. Nem lett volna szabad ezen számadás adatainak részletes megvizsgálása nélkül a puszta állításnak hitelt adni, mert igaz ugyan, hogy 1875. év előtt Kaposvár városa költségtervébe felvette a parochia jövedelmeit, de nem való az, hogy ennek fedezeti összegét a különböző felekezetekre való tekintet nélkül szedte volna be. A politikai község terhére vonatkozó ministen theoria megdől ugyan e számadásokból, de ha ez nem igy lenne is, akkor sem hivatkozhatnék a miniszteri rendelet a 100 éves gyakorlatra, mert csak élő gyakorlat képez jogforrást, s igy a midőn maga a minister! rendelet elösmeri, hogy 1874 óta ily gyakorlat nem létezett: akkor a meghalt gyakorlatból jogokat és kötelezettségeket leszármaztatni nem lehet. A gyakorlat mint jogalap az elévülés elméletén alapszik; ugyde az elévülés megszakítás nélküli folytonosságot feltételez, s igy ha csak egy évet túlhaladó megszakítással állunk is szemközt, hazai jogéletünk szerint többé az elévülésre hivatkozni nem lehet. Mi ev. reformált vallásuak Kaposvárott egyházközséget csak 1881. évben alapítottunk; azon idő előtt e városban néhány vegyes házasságban élő családfőn kívül protestáns lakosok nem is léteztek; számba őket senki nem vette s igy abususként elcsúszhatott, hogy egyes protestánsoktól beszedett közadóban bent foglaltatott a parochia járandósága is. Egész bizonyossággal állíthatjuk azonban, hogy a most élő nemzedék, ha ily adó ellen reelamált, az orvoslást feltétlenül megnyerte. Végre is abúsusból jogok nem származnak, s a közjogi alap-törvényekkel ellenkező usus nem létezhetik. De ha már ily bőven kifejtettük és megvilágositottuk a kérdés jogi állását, ki kell terjeszkednünk arra is, ha vájjon a nagyméltóságu Belügyminisztériumnak jog- és hatáskörébe tartozott-e ezen kérdésben való Ítélet hozatal? Mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy eltekintve attól, miként ily vita eldöntése általában a vallásügyi miniszter illetősége körébe tartozik, ezen fenforgó, állítólag magánjogi alapon nyugvó avertált párbér kérdésében dönteni sem a Belügyminiszter, sem a vallásügyi miniszter nem jogosult. Jelesen a sérelmes miniszteri reudelet világosan azt mondja, hogy itt magánjogi szerződésről van szó. Ha ez áll, úgy az 1869: IV. T. ez. értelmében a polgári bíróságok vannak hivatva a vita felett dönteni, amint ezt ezen törvény 25. §-a s az összministerium megállapodása alapján kiadott 10032—1882. sz. vallás és közoktatásügyi miniszteri rendelet is kimondja. Sőt egyenesen a Somogyvármegye közönségéhez intézett 1881. május 22-én kelt 13838 sz. vallás és közoktatási miniszteri rendelet is a következőleg szól : „Párbér és bármely más czimen követelt lelkészi illetmény kiszolgáltatása iránt fenforgó oly vitás ügyek, midőn ily illetmény kiszolgáltatása más felekezetű egyéntől követeltetik s ha a követelési 424 jogalap tagadásba vétetik, közigazgatási eljárás tárgyát nem képezik’“ A párbér történelmi keletkezése és positiv fogalma szerint közjogi természetű intézmény, melynek alapját a parochialis kötelék képezi. Ha tehát ezen közjogi jogrendtől eltérő párbér igényről, jelesen a községileg avertált párbérről lehet szó, akkor helyesen jelzi ezt a sérelmes miniszteri rendelet magánjogi szerződésen nyugvó kötelezettségnek; ámde ekkor az itt hivatkozottak szerint csak bírói utón lehet dönteni, ha vájjon létezik-e és létezhetik-e Uy kötelezettség ? ha vájjon úgy a közjogi, mint a magánjogi jogrend szerint érvényesen jött-e létre? ha vájjon az illetékes felsőbb hatóság által minden időben szükséges beleegyezés fenforgott-e? Abban azután már nem kételkedünk, hogy a kérdést minden oldalán megvizsgáló bíróságok a kaposvári vita alapját képező canonica visitátiokat érvényteleneknek fogják találni s a kérdésben forgó párbérátváltoztatást a politikai község terhére semmi szin alatt sem állapíthatják meg; mert a politikai község törvényes képviseletben a visitatiók alkalmával nem részesült és a felsőbb hatóság jóváhagyásának sincsen nyoma; különösen figyelembe veendő lévén, hogy a későbbi t. i. 1815-ikÍ visitatio már világosan „mater Kaposvár“ kötelezettségről szól, a mi nem politikai községet, hanem anyaközséget, tehát a parochiának Kaposvárott lakó hívei összeségét jelenti. Kiemelendőnek és megfigyelendőnek tartjuk e tekintetben az 1778. és 1815-iki összeírások közti eme különbséget a történelmi adat érdekessége szempontjából is; mert a köztük eltérő kifejezések indokát a közbeesett 1791. évi törvényhozás hatása adja meg, mely szerint jóllehet Kaposvárott 1815-ben csupán katholikusok laktak és egy örmény és egy zsidó családon és azon évben Somogymegye főorvosává kinevezett, akkor még családtalau Csorba József reformált vallásu lakoson kívül egyéb más vallásu lakosa a városnak nem volt: mégis annyi óvatosság már mutatkozott az 1815-iki összeíráskor, hogy oly kifejezést használtak, a mely minden kétségen kívül helyezi, hogy csakis a parochiabeli hívek terhéül állapíttatott meg a kérdéses kötelezettség. Ezek után azon meggyőződésben, hogy sikerült a tekintetes Törvényhatósági bizottságot még jobban megerősíteni azon már eddig is elfoglalt álláspontjában, hogy a sérelmes miniszteri rendelet törvénytelen, azon tiszteletteljes kérelemmel zárjuk be jelen előterjesztésünket, hogy a nagyméltóságu Belügyminiszter urnák kérdésben forgó rendelete ellen méltóztassék felírni és a rendelet törvénytelenségét kimutatva, annak visszavonását kieszközölni. Hazafiui üdvözlettel maradtunk, Csurgón, 1891. év! junius hó 4-én tartott egyházmegyei közgyűlésünkből.
