Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-28 / 26. szám
411 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. a. versenyt. Amaz szabadabban dolgozott szöveg-; ez liivebb a bibliai szöveghez s verselése is ügyes kézre vall. De ha az összbenyomás is nyom valamit a latban, úgy a III. füzet átiratát illeti meg az elsőség e mellett. Mert az talán épen a szabad átdolgozás folytán magasabban szárnyal. könnyen folyó s a szívhez is inkább szól. mint ez. A XLII. zsoltárnak itt második átdolgozását látjuk az előmunkálatok között. Az első az I. füzetben van. Ezen kéz alatti mind egészében, mind részleteiben felette áll amannak. Lendületes, folyékony nyelvezetű; csupán második versszakában szeretném határozottabban feltüntetve látni ama kérdést, melyet a kesergő dalnokhoz intéznek: „Hol van a te Istened?“ t. i. szabaditő Istened; mert a lútetlenek eme kérdésében gúny van és épen ez bántja Dávidot is. A XLlII-ik már ismertetett tartalmú zsoltár nem sokkal gyengébb az előbbinél; az előbbi füzet hasonló átdolgozásának pedig szembetűnően felette áll. Csak annyit jegyzek meg, hogy ezen szorultsági rímet: itt, mely nagyon sok helyen feltalálható, kerűlendőuek tartom. Az eilen szó, mely szintén előfordul, mint köznyelvben szokatlan, ugyancsak kifogásolható volna; de én azt tartom, hogy olvasott népünk ismeri már s igy érthetetlenséget nem okoz. A XLVI-ik zsoltár szintén szép átdolgozás; de az a színezés, erő, mely az I. füzet ugyané darabjában észlelhető, melyből idéztem is annak ismertetésénél, itt kisebb mértékben van meg, s igy a mellett már elesik. Kedvezőbben nyilatkozhatnia a XLVII. zsoltárról, melynek rövid verssorai ezen átdolgozásnál már nem látszanak gátolni a gondolat szabad menetét. Ép igy a sikerültebbek közé tartoznak s mint ilyenek körülbelül egyforma értékűek a LXIL. LXIIL, LXXV. és LXXVII. zsoltárok. Első a 24-ik dallamára élénken rajzolja azon gondolatot, hogy csak az Istenben lehet teljesen megnyugodni. A LXIII-ik pedig a 122-ik zsoltár dallamán kedves, bensőségteljes hangon fejezi ki az Istenhez való járulás vágyát, mely már reggel serkent a buzgólkodásra. Mig a LXXV. — a 135-ik dallamára — Istennek, s az ő nagyságos dolgainak, igaz voltának lendületes dicsőítése. Végül a LXXVII-ik a megtartó, könyörgést meghallgató Istennek bölcs utait, végére mehetetlen igazságát magasztalja szép nyelven, sikerült kidolgozásban. Gyengébb ezeknél s még nagyobb simítást kíván a IíXXXIV. zsoltár átdolgozása, melynek oly kedves dallama is van. Szokatlan, sőt nem is helyes az ilyen kifejezés: „Forrást idéz neki a hű isteni kéz.“ Valamint nem tartom szépnek egyházi énekben a madarak névszerinti fölemlitését sem a 2-ik versszakban. Ügyesen kerülte el ezt a Il-ik füzet Írója ilyformán: „Mint nyughelyét a kis madár stb. szent házadat úgy óhajtom.“ — Egyébiránt még jelen átdolgozása is bizonyítja, hogy helytelen volt ja kihagyandók közé történt felvétele, mert bizony minden "botránkozás nélkül elzengheti a legintelligensebb hivő is, még pedig örömmel, ezt az — Isten és háza iránti szeretetet oly kedvesen kifejező — éneket. 412 A LXXXVI-ik, ismert tartalmú zsoltárhoz kevés szó fér. A füzet sikerültebb darabjaihoz tartozik. Csupán e két sort kivánnám kiigazittatni: „Lássák meg, hogy te vagy ám vigasztaló szent atyám,“ — és pedig az ám miatt. Nem ily sikerült, de azért elfogadható a XCI. zsoltár átirata a 135. Zsolt, dallamára. Kidolgozása ellen nem lehet kifogást tenni; de az a bensőségteljes melegség, mely egyszerre képes megragadni az embert, nem sugárzik ki belőle. Tartalma különben az Isten dicsőítésre méltó oltalmának magasztalába. Gyengébb nála jóval is. sőt csak gyökeresebb javítás mellett tartom használhatónak a XCVI. zsoltárt, mely az Ur dicséretére hívja fel a népeket. Nincs meg benne az igazi, lekötő kenetteljes hangulat, sőt bizonyos pongyolaság, laposság észlelhető rajta. Nála is gyengébb, s igy még nem is talált úgyszólván sikerült átdolgozásra a C-ik zsoltár, melynek az előbbihez hasonló tartalma van. A következő CII. zsoltár azonban már jóval túlszárnyalja, sőt erős versenyre száll a III. füzet hasonló átdolgozásával, melynek érdeme az erősebb színezésben, ezé pedig a könnyen folyó, szép nyelvezetben s elég sikerült verselésben áll. Csak a harmadik strófát kell javítani, hol a hasonlat az árnyék, fű és az élet között nem elég világos sőt — talán sajtóhiba miatt — itt értelmetlenség is fordul elő. A következő (TV és CXYI zsoltárok átdolgozásairól még ily kedvezően sem lehet nyilatkozni. Hiszen elég csinos kidolgozásnak ezek is, de ha összehasonlítjuk a III. füzet darabjaival, melyeknek ismertetésénél ugyané tartalmat már érintettem, egyszerre feltűnik azoknak előnyére a különbség. Azonban a CXLV-ik. ezen —- Istent igazán meghatóan dicsőítő — szép ének. már a sikerültebbek között foglal helyet; nemkülönben az ezt követő CXLVIII-ik is, melynek ugyané szerzőtől — mint a szövegből látható — m-5r jelent meg egy átirata az I. füzetben. Itt kevés változtatás és előnyére vált simítással előbbi mellett a jobbak közé tartozik. Még három zsoltár áll e füzetben a 89, 139 és 102- dik, melyeknek hátratétele minden valószínűség szerint arra enged következtetni, hogy más szerzőtől eredtek; mert hiszen pl. a 102-ik már előbb előfordult. Ami értéküket illeti, mindhárom meglehetős átdolgozás; de csakis nehány feltűnőbb verselési és kifejezési hiba kijavításával válnak be használhatóknak. Az első aránylag jobb, de a 3-ik sem marad el messze a CII-ik zsoltár fentebb érintett átdolgozásaitól. Ezzel végére jutottunk a IV füzet zsoltárainak; még 6 dicsérettel találkozunk, melyeket szintén óhajtok néhány szóval röviden bemutatni. Az első vasárnapi ének „Mén jósága“ főtétellel kedves bensőségteljes hangon szól a kitűzött themáról; nyelvezete, kidolgozása csakis dicséretet érdemel. Dallama a 150. zsoltáré. A következő két ének szintén vasárnapi. — Az első „Az Ur gondot visel“, — a második „Örökélet“ czimmel. Amaz a 135 zsolt. dallamára méltán sorakozik minden tekintetben az előbb említett mellé; de a második
