Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-19 / 3. szám

43

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

44

dés és tépelődés után jutott el félig ezen magaslatra!) aligha méltóbban nem gyanúsítható hiúsággal, mint a hogy ő ezt általában az emberi tudattal szemben teszi. Azt hiszem, hogy a fentebbiekből világosan kitetszik, miszerint a detenninismusra ezen első és mindenesetre kardinális pontra vonatkozólag még sok és fontos teendő vár s hogy mindaddig, mig a szabadnak érzett de korlátoltnak állított akarat okait legalább megközelitőleg fel nem fedi, továbbá mig ki nem mutatja, hogy minő sajátságán alapúi az akaratnak, miszerint az a tudatomban felmerülő ok okozati lánczolatnak szükségképen végső lánczszemét képezi: a determinisinust szilárd alapokon nyugvónak s az Indeterminismus támadásaitól biztosítottnak tekinteni nem lehet. Még csak egyet. Hogy mennyire nincs tisztázva a szabadságérzet szerepe és jelentősége az akarat szabadság feletti vitában, elég lesz jellemzőül felhoznom, hogy a determinista Wundt, a ki szerint már Herbart világosan kimutatta, miszerint a szabadságérzet az indeterminismus mellett semmi bizonyító erővel nem bir, minden feszély nélkül használja azt argumentumul a determinismust végetlenül zsenirozó fatalizmus ellenében, azt mondván: „A fatalismm . . . . ellentétben áll a szabadságtudat létezésénél, a melyben, mint 4* tudatom egyik közvetlen tényében, kételkedni nem lehet“!!!

(Folyt, köv.)

Dr. Horváth József.

Könyvismertetés.

„Protestáns SzemleSzerkeszti Kenessey Béla a m. prot. irocl. társaság id. titkára. Első évfolyam. I. II. füzet. Budapest 1889. 208 lap.

*

„Minden kezdet nehéz.“ E közmondást nem kell felednünk, midőn a Szemle legelső kettős füzetének bírálatához fogunk ; valamint azon kis történetet sem, a melyet nemrég olvastam, hogy a „Neue Freie Presse“ alapitói a mutatványszámot valami tizennégyféleképen állították össze, mig végre a tizenötödiket közrebocsátották, de azért ezzel sem voltak később megelégedve. Bizonyára a „Szemle“ buzgó ideiglenes szerkesztője s azok, kik neki az első kettős füzet összeállításában közelebbről segítségére voltak, maguk érzik legjobban a felmerült hiányokat: épen ezért mi is teljes őszinteséggel; s azon reményben, hogy mindnyájunk közös ügyének teszünk szolgálatot, mondjuk el tárgyilagos megjegyzéseinket az Irodalmi Társaság legelső termékéről.

Múltúnk és jelenünk, sok részben jövőnk is saját történelmünk tüzetes és alapos növelésére utal első sorban bennünket. Hiszen sokan csupán „történelmi társulatot“ akartak alapítani; ez első füzetből is látjuk, mi mindent nem tett a franczia prot. történelmi társulat s mennyit mulasztottunk mi! Sajnálattal kell be vallanunk, hogy a Szemlében épen hazai egyháztörténelmünk nem úgy van .képviselve, a mint azt vártuk, szerettük, — és a mint iXT, lehetett volna. Egy nyolczvan éves kegyes, de az

egyetemes hazai egyházra nézve meglehetősen érdektelen chrónikás feljegyzés, valamint egy puszta névlaistrom : bizony ez a semminél alig valamivel több és jobb. Egy Haan Lajos, Szabó Károly, Szeremley Samu, Szilády Áron, Szilágyi Sándor vagy Zsilinszky Mihály nevével és munkájával de örömest találkoztunk volna a történelmi részben! De reméljük és óhajtjuk, hogy lassanként mindannyian csatasorba fognak lépni. — Általában megjegyzem, hogy a „Szemlé“-ben sokkal inkább teljesen és a a történetírás mai követelményeinek megfelelőleg kidolgozott rövidebb monographiákat, mint félig feldolgozott ócska munkákat, vagy nyers adatokat szeretnék látni. Kövessük e tekintetben a rég virágzó „Történelmi Társulat“ példáját, melynek külön közlönye van a feldolgozott munkák (Századok), ismét más a félig feldolgozott vagy nyers anyag (Történelmi Tárj, és ismét más a nagyobb terjedelmű, külön müvet képező monographiák számára. (Történelmi életrajzok.)

Ez elvi megjegyzés után térjünk át az egyes czikkek ismertetésére.

Szász Károly püspök, a társaság elnöke a tőle megszokott széles látkörrel és könnyedséggel vázolja az olvasókhoz intézett szavaiban az „Irodalmi Társaság“ és a „Szemle“ feladatát és irányát, végül egész nyíltan kiadván a jelszót a folyton erősödő katholikus offensiva ellen a defensiv működésre. Csak helyeselni és becsülni tudjuk ez őszinteséget. Yajha a vezér után méltó sereg csoportosulna össze e téren is. Most Szlávik Mátyás kezdi meg ez irányban a működést „Janssenismus a történetírás terén“ czimii czikkével. Igen sok adatot s elég ügyesen egybehord benne, de ezek mögött a szerző egyénisége csaknem egészen elvész. Pedig élet és hatás csak ott van, hol az egyéniség s vele együtt bizonyos önálló vezéreszme határozottan feltűnik. Balogh Ferencz a franczia protestáns történelmi társulatot ismerteti, alaposan és lelkesen. E czikkből láthatjuk legjobban, hogy mennyit kellett volna és mennyit kellene hazai egyháztörténelmünk érdekében tennünk. l)r. Masznyik Endre Pál apostol megtérését tárgyalja. E czikk mutatvány szerzőnek egy sajtókészen levő nagyobb munkájából. Azon téren, melyen szerző jár, bővebb ismeretekkel nem bírok, annálfogva czikkét érdemlegesen nem méltatom; csak annyit mondok, hogy az a hév és az a különczség, mondhatnám bizarrság, mely M. irodalmi működésének jellemzője, e munkájában is feltalálható. Sztehlo Kornél a házasságjogi reformról értekezik. Munkája szerintem egyoldalú, mert csak az elválás kérdését veszi tüzetes tárgyalás alá. Már pedig hazai sokféle házasságjogunkban nemcsak ez szorul javításra. Ha a kezdet is, a vég is rósz, bajosan lesz elég, ha csak a dolog végét igazítjuk. De meg nem is logikus eljárás. Elölről kell kezdeni a dolgot, ha komolyan akarunk valamit, be kell hozni a polgári házasságot, ha máskép nem, legalább facultative.— Csikg Lajos egy felolvasását közli, melyet egy lelkészértekezleten isteni tiszteletünk reformjáról tartott. Kerek, világos ; sok egészséges, bárha nem is uj eszmét és elvet tartalmazó munka. Különösen kiemelendőnek tartom az urvacsorai szertartással foglalkozó részét. — Hörk József azon viszonyról beszél, mely az északamerikai egyesült államokban az állam és az egy-