Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-19 / 3. szám

35

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

3Ű.

az előkészületre; teendőim oly számosak és különfélék, hogy teljes erőmet igénybe veszik. Mindazáltal óhajtottam ezen udvariasság nyilatkozatának megfelelni és megmutatni a világnak, hogy a protestáns keresztyénség lényegileg eyy; hogy bár mindenben nem egyezünk is meg; tudjuk, hogy egy és ugyanazon időben miben különbözünk és miként szeressünk. Ezenkivül az én metliodistaságomat is tekintetbe vettem. Az önök professorai közül egy, a kit én mélyen tisztelek, állitá, hogy nagy elfoglaltságom daczára is találhatok időt tapasztalataim elmondására. És igy én, a ki születésem és neveltetésemre nézve nyugoti és a püspöki methodista egyháznak lelkésze vagyok, beszélek önökhöz, kik főleg Uj-Angliának fiai és a kik hitvallás és egyházszervezet dolgában congregationalisták. Valóban halad a világ! Száz évvel előbb ilyesmi lehetetlenség lett volna.

Néhány éve egy kitűnő journalista ily czimü könyvet adott ki: „A mit én a földművelésről tudok.“ Nem igen hiszem, hogy az általa elért siker sokakat vonzana példája utánzására. Mégis úgy vélem, hogy ezen székben a felolvasó mondanivalóját összefoglalhatja,— s nem épen helytelenül — eme szavakban: „A mit én a prédikálásról tudok.“ De nem kell tőle rendszeres előadást várni a homiletika és papi gondból, (ez a rendes tanárok teendője) hanem, hogy azok tanitását kiegészítse saját tapasztalataiból és kibő vitse minden oldalról. Ezen czélból jöttünk össze ma, ezen kápolnába, ezen ország legrégibb és legnemesebb intézeteinek egyikébe, nagy tehetségű és hatalmú férfiak jelenlétében; feledjük egy időre eme bölcsek jelenlétét és adjuk át magunkat egészen ezen óra leczkéjének mint tanulótársak, mert azok vagyunk; életkorra nézve ugyan kissé különbözünk, de egy a czélunk és törekvésünk. Önök most végezik academiai és collegiumi tanulmányaikat. Önöket érdekli a theologiai kutatás. Önök komoly gondolatokkal tekintenek a jövő felé és kutatásunk tárgya ez: miként hirdethetik legsikeresebben a mi urunk Jézus Krisztus evangyeliomát.

Mily gyorsan múlnak az évek! Úgy tetszik mintha csak tegnap lett volna, midőn mint ifjú, ugj'anezen kérdést intéztem magamhoz. Emlékszem, miként tárult fel előttem a jövő s mily felelősség érzete súlyosodott szivemre, micjőn atya gondoltam, hogy felállva a szent székbe, embertársaimnak hirdessem az igét.

Szertelennek látszott ez akkor és nagysága nőttön nőtt. Az egymás után következő években mindig világosabban láttam a szent hivatalnak fontosságát és felelősségét Elismerem teendőnk végtelen nagyságát és saját tehetetlenségemet, hogy ezen fontos követelményekről értekezzem, vagy hogy lerajzoljam Önöknek azon eszményt, mely felé éveken át törtem, de a melyet soha el nem értem. Megvigasztal mégis az a gondolat, hogy vannak Önöknek más oktatóik is, a kiknek lábainál ülnek tiszteletteljesen, a kik majd elmondják Önöknek mindazt, a mit én nem említek meg. Ha eltérek történetesen az ő tanitásáktól és Arminian létemre valami heterodox félét mondanék, mely Önöket talán megzavarja, ez igen jó alkalmat szolgáltatand tanáraik felolvasásának változatosságára nézve — kimutatván tévedéseimet és nézeteim helytelenségét.

A keresztyén lelkész fő, de nem eg}7edüli dolga az igehirdetés. Ö organizálja az egyházat, vezeti a nyilvános istenitiszteletet, felügyel gyülekezetének külső és belső haladására. Mindezek összefüggenek a lelkészi hivatallal. xÁbból folynak, vagy pedig segédeszközök. Szt. Pál minden egyházi foglalatosságok között az igehirdetést emeli ki különösen, midőn a korinthusbelieknek mondá: „Krisztus azért küldött engemet, hogy az evangyéliomot hirdessem.“ Az első nagy követelmény egy fiatal lelkész sikeres munkálódására, nézetem szerint ez, hogy munkaköre jellegének, különösen saját kötelességének és felelősségének tiszta tudatával bírjon.

Most csak néhány, a legfontosabb szempontokat veszszük figyelembe. Először is, hogy eredetére nézve isteni. Minden más foglalkozást az emberi élet szükségei hoztak létre, az élet kényelmesebbé tételére, s ezek a körülmények és az emberiség haladása szerint változnak. A tanítót a gyermekek és ifjak tanítása teszi szükségessé, mig a szabót, csizmadiát és kalapost stb. kényelmünk és egészségünk. Orvosra és sebészre ott van szükség, hol betegség vagy baleset van. Az ügyvédség ismeretlen a vadak előtt, ott van rá szükség, hol a törvények complicáltak, vagy a hol érdekösszeütközés van.

A keresztyén lelkészi hivatal nem annyira szükségérzetből, mint inkább Isten rendeléséből eredett. Ez annyira igaz, hogy a hol az igehirdetés ismeretlen vagy elhanyagolt, az utána való vágy sohasem oly erős, mint a hol szabályszerűen fen-