Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-12 / 2. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

24

2 a

Történelmi múzeumunk ügyében.

A vall. és közokt. miniszter 40,323-/1889. sz. a. kelt rendeletével középiskoláink egy rég érzett hiányán kivan segíteni, midőn az irodalmi és történelmi tanitáshoz használható szemléleti eszközök beszerzésére hivja fel a tanhatóságok figyelmét. E felhivás gymnasiumnnkat nem találja egészen készületlenül, hol a különböző irodalmak s a történelem tanárai e rendelet előtt is felhasználtak minden rendelkezésükre álló eszközt tantárgyaik szemléltetésére. Azonban mindez, eddig az egyes szaktanárok magángyűjteményének gazdagságától függött, inig most egy az iskola tulajdonát képzendő történet-philologiai múzeum alakításáról van szó.

Nőiskolánk azon szerencsés helyzetben van, hogy a legújabban főtiszt. Pap (Tábor püspök úrnak nagybecsű adománya által gyarapult Sárközy József-féle gazdag pénz- és éremgyüjteménye által már bírja a kellő alapot a nevezett muzeum berendezéséhez. Azonban ez még csak egyik része a létesítendő múzeumnak.

Nemcsak pénzeit, hanem az illető nemzetek és korszakok szokásait, életmódját, építkezését, ruházatát, fegyverzetét stb. is ismertetnünk kell a tanulóval, vagyis egy a régészetnek minden ágát felölelő történet-philologiai muzeum az, a minek létesítését a miniszter urnák nevezett rendeleté czélozza, s a minek felállítását, iskolánk jól felfogott érdekében elodáznunk nekünk sem szabad.

Hatalmas lendületet van hivatva adni ezen ügynek főtiszt, püspök úrnak az 1889. évi lévai kér. gyűlésen az esperesi karhoz intézett azon felhívása, miszerint: „eg}T- liázlátogatási kőrútjában hasson oda, hogy azon egyházaink. melyeknek múlt századokból való, használatban nem levő urasztali, vagy keresztelési edényeik s készleteik vannak, adják át azokat a pápai ev. ref. főiskola régiségtárába helyezés végett. S ha valamely egyházunk levéltárában meg van a közelében virágzott, de az üldözök által elpusztított ref. egyháznak anya-, jegyző-, vagy számadókönyve, szolgáltassák be azt is a főiskolai könyvtárba.u

Főpásztorunk ezen az ügy érdekében legtöbbet használható felhívásához részünkről csak azt kívánjuk hozzácsatolni, hogy egyházkerületünk területén több) hazai történelmünkre nézve is becses emlék lehet egyes családok birtokában, mily jelentős szolgálatot teend az történettanításunkra nézve, ki az ilyeneket ifjúságunk javára, mint a mely a fővárosi múzeumot nem látogathatja, főiskolánknak megszerzi. Az ily régiségek egyesek birtokában csak emléktárgyak, legyen az egy kép, egy darab fegyver, vagy ruha, vagy okmány, mig összegyűjtve együtt egy egész történelmet képeznek.

Kétségtelen, hogy a történelmi tanításnak mindenkor legelső szemléltető eszközei maradnak a jó térképek, de ide tartoznak a képek, rajzok, szobrok is, mik akár a hazai, akár az egyetemes történelem egyes lélekemelő jeleneteit, vagy történelmi nag}'' alakjait örökítik meg.

A „Vasárnapi Újság11 három évtized óta hozott történelmi képeiből kellő csoportosítással egy kis történelmi muzeum volna beszerezhető, s vájjon nem találhatók

e fel kerületünk egyik vagy másik lelkészlakában a nevezett újságnak ha nem is teljes, de annyi a mennyi évfolyamai, s tulajdonosaik az alma mater iránt érzett hálából nem volnának e hajlandók ezeket az ifjúság javára, szóban forgó múzeumunk számára felajánlani ?

Állami és királyi középiskoláinkban tanszerátalány áll az illető tanárok rendelkezésére, a melyből szükségleteiket fokozatosan beszerezhetik, nekünk magunknak kell magunkon segítenünk, hogy történéttanitásunkat a kor kívánalmainak megfelelő színvonalra emelhessük, s a történettanítás elé kitűzött magasztos czélt elérhessük.

Alakítandó történet-philologiai múzeumunk ügyét legyen szabad újból e lapok olvasóinak figyelmébe ajánlanom.

Kis Ernő.

Egy lap a veszprémi reform, egyház történetéből.

Az 1717-ik év április 30-ika vészthozó volt a veszprémi reform, egyházra nézve. Ezen naptól fogva 65 hosszú év múlt el, mely idő úgy emlittetik, mint a gyászba borult ref. egyház árvaságának ideje. Kifizetvén ugyanis az említett évben és napon Veszprémből az egyház lelkésze és tanítója, 1783-ig a szomszéd vámosi, szentkirály-szabadjai, kádártai és rátóti ref. egyházak templomaiba jártak, míg járhattak, mert ezeknek látogatása is megtiltatott nékik.

Hogyne örült volna hát a veszprémi árva egyház is II. Józseí „Tolerantiale Edictumáu-nak, mely megengedi a templomok és iskolák építését, ha az építésre szükséges anyagot és költséget kimutatják, a prédikátor és tanító fizetéséről eléggé gondoskodnak. Nagyon sok helyen azután találtak módot és alkalmat a nemes vármegyében arra, bőgj'' a nemes fejedelem türelmi parancsának előbb említettem egérfarkába kapaszkodva, minden lehető bosszantást elkövessek, hogy reformált őseink templomaikat fel ne építhessék.

Furcsa is volt egy kissé ez a dolog. A Felség megengedte türelmi parancsában a templomok építését, de a vármegyék magatartásán, akárhány helyen megtörött ez a fejedelmi kegy. így volt ez Veszprém vármegyében is, a miért azután a veszprémi reform, egyház buzgó tagjai, névszerint Tatai Imre táblabiró és Jezerniczky Sámuel curator egyenesen magához a Felséghez mentek fel Bécsbe kérvényükkel. Ezen érdekes útazás lefolyását óhajtóm röviden előadni, melyre nézve közlöm az egyik szemtanúnak Tatay Imrének feljegyzését.*)

„Felséges József császár telerantiale parancsolatjának 1782. esztendei januárius 15-én tett publicatiója után, márczius 19-én, József napján instantiánkat, —

*

!) Eredetije a veszprémi ev. ref. egyház levéltárában