Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-23 / 8. szám
121 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 Bár agy volna, bogy a szászok, szerbek, románok, a reformált egyház magatartásához szabnák álláspontjukat a magyar állam erősítésére czélzó törvényekkel szemben ! Fájdalom azonban, nem teszik, hanem mennek a maguk utján, vonzódva azon központhoz, a melyek rajok nézve e hazán kívül léteznek és ezt mi protestánsok nem tudjuk megakadályozni, ha bár egészen beleolvadnánk is az államba. Antal Gábor. A lelkészi hivatal. ])r. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. IV. A tárgy, mely most igénybeveszi figyelmünket, a lelkészi hivatal személyi kérdése, vagyis, hogy ki lépjen ezen szent hivatalra. Ivét szempont van, mely különösen méltó a megfontolásra. Először is, hogy tanitják-e az Írások a lelkészeire való elhivatást? Másodszor, ha igen, miként lesz az nyilvánvalóvá, hogy az ifjú ember bizonyos lehessen elhivatásáról ? Az elhivatás észszerüsége kimutatható az egyháznak szerkezetéből és elnevezéséből. Ez Krisztus testének mondatik. () maga a dicsőséges feje. Miként az agy kormányozza az egész emberi' testet, úgy Krisztus is az egyházat. Oly országnak tekintendő ez, melynek uralkodója Jézus. Bár ő láthatatlan, mégis ö igazgatja annak dolgait; megígérte, hogy jelen leszen mind az időknek végéig. A lelkészek követei, kik helyettesítik. Minden földi hatalom maga választja ki követeit, felségsértést követne el az, a ki magát ilyenül adná ki. Feltehetjük tehát, hogy Krisztus is maga választja ki szolgáit, a kiket elhív igéje hirdetésére és országa érdekeinek hirdetésére és előmozdítására. Az egyház egy nagy hadsereg, melynek vezére a mi idvességünk fejedelme. 0 választhatja ki tisztjeit is, és ő jelöli ki azok helyét, hogy terveit sikeresen keresztül vihesse. 0 a nagy pásztor. Övé a nyáj, melyért életét adá. Tehát övé a jog, hogy nyája őrizetére kedve szerint való pásztort alkalmazzon. Másrészről a zsidók egyházi élete is nyújt példákat. Jsteu Lévi törzséből Áron családját választó ki, hogy előtte szolgáljon. E mellett saját tetszése szerint időről-időre támasztott prófétákat a népnek tanítóiul, biráiul és vezetőiülígy joggal feltehetjük, hogy a keresztyénség körében is O maga választja ki a tanítókat. Sőt ily fontos tárgyban nem is vagyunk csupán a sejtés és okoskodásra utalva. Krisztus példája ellenmondhatlauul bizonyít. Először csak néhány tanítványt választott, a kik őt követték. Majd azután, hogy számuk növekedett, névszerint tizenkettőt választott később hetvenet, kiket előre küldött a városokba, hogy prédikáljanak s az 0 nevében csodákat tegyenek. Feltámadása után azon parancsot adá nekik, hogy menjenek el e széles világra és prédikálják az evangyéliomot minden teremtménynek ; de egyúttal azt is meghagyá, hogy addig időzzenek Jeruzsálemben, mígnem onnan felyülröl ajándékot nyernek. Mennybe menetele után dudás helyébe Mátyást választók ki sorsvetés utján, miután imádkoztak volna hogy Isten mutatná meg, kit választanának. Szent Pál is csodálatos módon hivatott el. Igen figyelemre méltó, hogy ő mily sokszor hivatkozik az ö elhivatásának fényére. Sok levelét annak kinyilvánításával kezdi, hogy ő ..hivatala szerint apostol" ..Istennek akaratjából." Az isteni elhívásra céloz, midőn Timotheusnak Írja: „gerjeszd fel az Istennek ajándékát, mely te benned vagyon." Krisztus mennybe menetele után az elhívásnak különböző módjait találjuk. Midőn a tizenkettőt elválasztó és midőn a hetvenet elkiildé szélyel, mindegyikhez mások által hallhatóan beszélt. Az elválasztást nyílván, köztudomásúlag tévé, hogy mindenki elismerje őket. Pált is ily módon tette apostollá, bár felment a mennybe; de Damaskushoz közel megjelent s az üldözőt fogolylyá s igéje hirdetőjévé tette. De ilyen közvetlen elhívásnak ideje elmúlt. Sem az égből nem hallatszik hang, sem mennyei világosság nem jelenik meg. sem egyéb ilyes külső jel nem történik többé. Mindazonáltal Krisztus az, a ki felmenvén a mennyekbe, elfogadta az emberek ajándékait s adott nékik embereket: „némelyeket apostolokat, némelyeket pedig prófétákat, némelyeket pedig evangélistákat, némelyeket pásztorokat és doktorokat, a szenteknek egy testbe való kötöztetésekre, a szolgálatnak munkájára, a Krisztus testének építésére." Így mindezeket az egyháznak feje adta, a ki leült Istennek jobb keze felől, miglen ellenségeit veti lába alá zsámolyul. Ha az egyházban ez érdemben valami változás történt, úgy az csak azok nézete szerint történhetett, a kik azt vélik, hogy a tekintély változtathat; de ilyen tekintély nincs. Az igazi lelkipásztort jelenben ép úgy, mint az apostoli időben, az Ur Jézus hívja el szent hivatalára. Senki sem veheti fel ezen tisztséget, hacsak Isten, mint Áront el nem hívta, Ez volt az ős egyház tana. Szt. Chrysostomus igy szól: „Sem ember, sem angyal, sem arkangyal, sem semmi teremtett hatalom nem létesítette ezen hivatalt, hanem a Parakletos s ő maga választja a testben élő lényt, az angyalok szolgálatának betöltésére. így tanítottak az egyház vezérférflai egész a jelen időig.“ S többen a lelkészjelöltektől megvárják, hogy kinyilvánítsák, miszerint Hiszik, „hogy őket a szent lélek indította a lelkészi hivatal fölvételére.“ Miben áll tehát az isteni elhívás? Vagy az ifjú ember miként leszen teljesen bizonyos arról, hogy őt Isten elhívta? Ez a kérdés minden ifjú lelkészre nézve végtelen fontosságú. Ezen bizonyosság nélkül a kétség ostromainak lesz kitéve a sötét órákban, a csüggedés idején. Kérdezni fogja önmagától : vajon hivatott-e az ige hirdetésére. Gondolkodni fog arról, nem kötelessége-e lemondani hivataláról. Minél lelkiismeretesebb valaki, annál mélyebb lesz gyötrelme, annál nagyobb küzdelme. Ha kétkedik, sokat vészit, tevékenységéből. A kétkedő sohasem végez sokat. A kettős szivü ember álhatatlnn minden ő utaiban. Mig az erős meggyőződésű ember, bár alkalmilag tévedhet, de mégis tevékeny. Tamástól — kiről én azt hiszem, hogy ritkán tévedett, — soha sem hallunk mást. mint kérdezősködéseket. vagy kétségei kifejezéseit. Es az új testamentum történetében, az evangvéliom első diadalmas terjedésének 8* •
