Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-16 / 7. szám
107 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. rek beszédjét? De ezek feledik az emberi elemet, az embernek. embertársai felett való hatalmát, a tapasztalatból származó erőt. az eszményivel társult gyakorlatit. Az igazi prédikálás, mint mondám, nem csupán a jó hír közlése; hanem olyan hirdetése az az igének, vagy jó Iliinek, hogy az a hirdető maga megváltja, miszerint érzi erejét és annak igazságát saját tapasztalataival is bizonyítja. A prédikátor tehát nem csupán hirdeti az igazságot, hanem annak ereje felől személyes bizonyság. Melyik politikai párt elégednék meg csupán a sajtóval V A sajtó becses segédeszköz. Közli az ékesszóló theorista legerőteljesebb gondolatait. De azért minden pártnak meg vannak a maga összejövetelei, értekezletei s vezér-szónokai. Mi ! lett volna a mértékletességi egyletből oly szónokok nélkül, a kik az iszákosságról maguk magukat szoktatták le? Mi Murphy befolyása csupán a sajtó utján? Ez az ember iszákos volt és egészen elzüllésnek indult, börtönbe jutott, s midőn a munka megmentette, megnemesitette, tömegek járnak hallgatására. Midőn az az ember feláll a hallgatóság előtt s elmondja bukása történetét, nyomorúságát, elaljasodását. megtérését és megjavulását s a szenvedély felett való diadalát, az emberek szivét megindítja és sokan csatlakoznak a jó ügyhöz. Ki ne olvasta volna Gough felolvasásait? Es bár ugyanazon történeteket mondja el mindig. mégis a legnagyobb termek zsúfolásig megtelnek. Wendell Phillips harmincz éven keresztül hallatta elveszett művészeteit (lost arts). Felolvasásai közkézen forogtak. mégis az emberek tódultak hallgatására. Bár Scliakespeare müvei majdnem minden könyvtárban megvannak, drámái mégis akár százszor is egymásután megtöltik a színházakat. Mert az ember az, aki megszemélyesíti azon eszméket, melyeket látni és hallani óhajtanak. Némely dolgok sohasem avulnak meg. Anyáink altató dala még mindig a legkedvesebb zene füleinknek. „Álomra hajtom fejemet" imádkozta Quincey Adams azon este is, midőn az elnöki székbe ült. Még ugyanazon emberek is, a kik a szószéket fölöslegesnek. túlszárnyaltnak állítják, nem bízták magukat egyedül a sajtóra. A hírhedt Ingersoll, a ki gyalázza a keresztyénséget s tagadja Isten léteiét, nem szorítkozik csupán irataira, de mohón keres alkalmat, hogy nyilvánosan beszélhessen; igy lopja meg az eget, hogy az ördögnek szolgáljon. „Az ördög is prédikált" mondja Erasmus. Prédikált Évának és elcsábította az emberi nemet. A keresztyén igehirdetés soha sem lesz időszerűtlen. Vezérünk századok előtt adá ki rendeletét; ő nem változtatja terveit s ő legyőzhettem Parancsa ez volt: „Menjetek és prédikáljatok“; igy kell tennünk, mig ő el nem jön. S mily díszes társaságba lép az ifjú lelkész! Ezsaiás monda: „Oh mely szépek e hegyeken az evangyéliom-hirdetőnek lábai, a ki békességet hirdet és örömöt mond a jóról.“ Az ige hirdetők egy hosszú szakadatlan sora ér le hozzánk Krisztustól kezdve. Egy sora, mondám? több annál. Egy pyramisa, melynek ő az alapja s a mely évről-évre nő magasságban és kiterjedésben; nőni fog, mígnem minden országra kiterjed s az igét hallandja a földön Ádám minden gyermeke. Ez a szakadatlan sor nem emberi rendeletből, nem is emberi szükségérzetből, nem is emberi akaratból van, hanem a Szentlélek hatalmáéból. Ez eg}' szent, dicsőséges 108 társulás. Ezek mind hozzánk hasonló szenvedélyű emberek voltak. Némelyek valósággal isteni el hivatás nélkül lettek igehirdetőkké; másokat szenvedélyeik uraltak; ismét mások a hit dolgában hajótöröttek valának. Péter megtagadta mesterét, dudás elárulta. Sokan méltatlanokká lettek és szégyent hoztak hivatalukra ; de azért az meg van, mert Krisztus él, s úgy akarja, hogy fenn álljon, mig ő az eget és a csillagokat igazgatja. Végül. Mindenek felett fontos, hogy önök felelősségükre gondoljanak. Önök belépnek e szent testvéresülésbe, és szent fünctiokat végzendeuek. Ha önök hűségesen hirdetik Idvezitőjüket; ha ügyesen forgatják a két élű fegyvert; ha bölcsen érintkeznek a bűnösökkel és a szentekkel; ha komolyan képviselik az Ur Jézust; ha egyedül ennek élnek; ha tanulnak imádkoznak és prédikálnak és buzognak az emberi nem javítására, mint Krisztus: akkor az önök jutalma dicső, és az az Ígéret: „fénylenek, mint az égnek fényessége, és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké fénylenek“ be fog teljesedni önökön. Különböző a csillagoknak dicsősége, de mind Jézus dicsőségét sugározandja. De ha álnokul használják Isten igéjét; ha mint hírnökök feledik az isteni üzenetet és saját szavaikat mondják; ha az emberek tetszését állítják és azok kegyét vadásszák és elhanyagolják a prédikálást, a melyet Isten bízott önökre; ha mint sáfárok elrejtik az önökre bízott isteni ajándékokat; ha mint építők fát, szénát és pozdorját szolgáltatnak; ha mint katonák elfutnak a csatatérről; ha mint őrállók bizonytalan jelt adnak, s az őrizetükre bízott falak lerontatnak : kicsoda mérheti meg rettenetes felelősségüket? Borzadok midőn ennek lehetőségére gondolok. midőn Isten eme rettenetes kérdésétintézendi: „Hol vagyon a te atyádfia? az ő vére kiált hozzám a földről!“ Jobb lett volna akkor sohasem születniük; jobb lenne, ha malom-követ kötnének nyakukra s a tenger mélységébe vetnék magukat; jobb lenne, ha a hegyek és kősziklák rájuk omlanának és elrejtenék annak sziue elől, ki a székben ül, és a báránynak haragjától! De, szerelmesim! ezeknél jobbakat reményiünk önök felől, ha igy szólunk is. ISKOLAÜGY. Theologiai akadémiáink népessége. Bizonyára nem lesz érdektelen és haszonnélküli dolog, ha theologiai akadémiáink jelenlegi népességéről egy kis összehasonlító statisztikát adunk s ezzel kapcsolatban egypár, eddig talán figyelmen kívül hagyott szempontra rámutatunk. A folyó 1889—90. iskolai évnek épen most bevégződött első felében a következő számokat tüntették fel hazai református theologiai intézeteink:
