Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-16 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 tisztességesen javadalmazott, igazi hivatás s kellő képzettséggel biró lelkészeket állíthatnánk és nem szorulnánk a felsorolt, szükségben kisegítő intézkedésekre. De ha valaki ezen intézkedések czélszerüségét és hevességét igazságosan akarja megbírálni, annak a tényleges viszonyokat kell alapul venni. És ha ezen alapra helyezkedünk, akkor el kell ismernünk, hogy az igazgató tanácsnak, — helyesebben szólva egyetemes Conventnek — tervbe vett intézkedései megfelelnek azon czélnak, a mit elérni akarnak, hogy t. i. a ref. lelkészek anyagi helyzete lassanként és fokozatosan javittassék. És még azon erkölcsi hátrányok, is a melyek esetleg ez intézkedések nyomában járnak, kiegyenlíttetnek azon előnyök által, a melyeket a tervbe .vett intézkedések okszerű és következetes keresztül vitele idővel magával hoz. 3. „Nekünk egyetemes orvos-szerre van szükségünk. Ilijét egyet ismerőn k, ez is az állam kezében van. 0 segíthet egyedül, de nem az „államsegélyu összegének megnövelésével, hanem akképen, hogy az egész protestáns papság fizetését az állam-pénztárból, mint saját tisztviselőinek is, maga folyósítaná...........Nem kívánnánk tőle ingyen. Olyan vásárt csapnánk, mely mind az államnál,-, mind az egyháznál: hasznára válnék.“ „Es mit falnánk cserébe? Hát az egyház önkormányzati jogát. „Nem képtelenség szószólóinak állottunk-e be?u Szerény véleményem szerint, igenis annak. Először azért, mert a mi viszonyaink között nem lehető az, hog}T egy államban, melyben több vallásfelekezet van, egy felekezet lelkészei az állampénztárból húzzák fizetésüket, a többiek lelkészei pedig nem; ennek a többi felekezetek, a kik velünk szemben többségben vannak, ellent mondanának, a maguk jogait pedig hasonló kedvezményért nem áldoznák fel; annyival kevésbé, ha tudják, hogy mi oly nyomorultak vagyunk, — a minő még egyfiiáz soha és sehol sem volt — hogy csak állami fizetéssel biró papsággal tudjuk fentartani magunkat, különben végünk van. Másodszor azért, mert bizoyosan lesznek ref. egyházak és pedig a vagyonosabbak, önérzetesebbek, a melyek államilag fizetett, méginkább államilag kinevezett lelkészt nem fogadnak el, hanem a magok erejéből és áldozatkészségéből fentartják a lelkészi hivatalt tovább is, ezek pedig más egyházak javára újra meg nem adóztathatók; a minthogy a községi iskolák czéljaira sem engedi a törvény megadóztatni azon egyház hiveit, a mely egyház maga felekezeti iskolát tart fenn. Bizony képtelenség származnék ebből! De szerencsére, nem is látszik kedvező hangulat a mi országgyűlésünkön és intéző köreinkben a mi autonómiánk megvételére, mert még azoknak is ingyen kínálják az autonómiát, a kik-, nek eddig nem volt. És miután a vásárhoz két ember kívántatik: a ki ad és a ki vesz; már csak azért sem csaphatunk jó vásárt, mert a magunk által is silánynak és értéktelennek állított portékára nincs vevő. Antal Gábor. A lelkészi hivatal. Dr. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. III. A lelkészi hivatal magasztos nagysága látható kivívandó eredményéből is. Nagy munka az, kihat az örökkévalóságba. A collegiumi vagy egyetemi tanár megelégszik, ha az igazságot világosan adta elő és tanítványai megértették. De a lelkész munkája itt még csak kezdődik. A tanulatlan ujonoz érti a vezényszót. Tudja mit kell tennie, de pontosan ügyesen még sem tudja véghez vinni. Az ifjú hölgy ismeri a hangjegyeket, a zongora billentyűit, ámde gyakorlatlan ujjai nem találják el mindig a kellő hangot. A lelkész, ha megtanítja is hallgatóit az igazság tudományára, ha felvilágosítja is őket annak természete, szépsége felől — munkáját csak megkezdette. Nem elég, hogy hallgatóit megtanítsa, miként kell megtérni, hanem igaz töredelemre kell őket bírnia; nem elég, hogy megtanítsa, hogy mi a lelke az imának, hanem gyülekezetét imádkozásra kell buzdítania; nem elég, hogy Krisztus keresztjéről beszéljen, hanem az embereket az ő lábaihoz kell vezetnie; nem elég, hogy hirdesse a bűnök bocsánatját és a megváltó szeretet érzetének örömét, hanem szükség, hogy hallgatóit ezen dicső áldások teljes élvezetére eljuttassa. Mily magasztos és mily nehéz tehát a lelkészi munka! Százféle észjárású és tehetségű emberekhez beszél. Némelyek csak részben tekinthetők érett keresztyéneknek, mások gyermekek a Krisztusban; némelyek mély gondolkodók, mások megtéretlen bűnösök és megátalkodott kételkedők; némelyek teljes hitetlenek ugyan, de tiszta erkölcsüek. mig mások féktelen, erkölcstelen életűek. Ilyenek előtt kell az Ur Jézus Krisztust hirdetni, s úgy tűntetni fel. mintha csak jelen volna az áldott ldvezitö. Ki kell mutatnia az ő fenségét, hatalmát, szenvedését, mindenhatóságát és végtelen szeretetét. Hirdetnie kell: ,.lmé ez az Istennek ama báránya, mely elveszi a világnak bűneit! Én reám nézzetek, hogy megtartassatok a földnek minden határi.“ Úgy kell az isteni Megváltót az ember elé rajzolni, hogy jelleme tegyen róla bizonyságot. Ezt látva és érezve, megtérnek és hisznek. A legelső szív, mely azt
