Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-09 / 6. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

ÍJG

í* 5

azonosítását, mint a minőt Poroszországban látunk, még sem helyeselhetjük. Az államot, hiába, nem lehet egyházzá átalakítani, különösen nem az oly államot, melynek polgárai közül több mint % nem protestáns. Továbbá veszélyes és az evangyéliommal ellenkező azon állapot is, melynélfogva a király, mint ilyen, eo ipso már feje az evangyéliomi egyháznak is. Itt, igaz, olyan íictióval élnek, hogy az evangyéliomi népnek egyeteme a maga hatalmát átadta volna a királynak, hogy az, mint az evangyéliom méltó ere s védője kormányozza az egész egyházat. Ámde ez nem egyébb mint merő fictió. Semmi választás vagy szertartás sem emlékeztet Poroszországban arra, hogy ott is, mint a protestáns elv megkívánja, a gyülekezetben volna az összes egyházi hatalom forrása. A gyülekezetek csak a maguk beliigyeit rendezhetik a superintendens jóváhagyásával, egyébb tekintetben csak kérelmezés! joguk van.

Mi tehát azt tartjuk, hogy a porosz egyházalkotmányt nem felforgatni ugyan, de hathatósan reformálni kellene. A summepiscopatust meg lehetne tartani, de úgy, hogy egy-egy király elhunytával, utóda, ha ugyan életkora s lelki fejlettségei megengedik, egy a nép szavazásából kikerült közzsinat által ünnepélyesen az egyház fejévé, summus episcopussá megválasztatnék s az evangyélium hű megőrzésére esküvel lekötelezné magát. Egyúttal a király minden 5-ik vagy 10-ik évben a közzsinat előtt tartoznék számot adni az egyháznak addig vitt kormányzásáról.

Az ilyen reform által a poroszországi protestáns egyház közelednék a presbyteri rendszerrel biró egyházakhoz, s előkészíttetnék azon nagy czél elérése, hogy a földkerekség összes evangyéliomi egyházai — a nemzeti egyházak szabadságának teljes épségben tartása mellett — egyesülnének oly egésszé, mely alkalmat ád a kölcsönös buzdításra, segélésre, s az együttműködő cselekvésre erőt nyújt.

Pápa.

Jurányi Gusztáv.

főgymn. tanár.

ISKOLAÜGY.

Javaslat a főgymnasiumi vallástanitási tanterv módosítása tárgyában.

Tudvalevő dolog, hogy afőgymnasiumoktanártestületei a konvent által illető püspökeik utján fel vannak hiva a tanterv esetleges módosítására vonatkozó nézeteik beadására. A ,.Prot. Egyházi és Iskolai Lap“ már közölt is ide vágó javaslatokat. Igen helyesen; hadd vitassák meg a tanterv jó és rósz oldalát azok, kiket legközelebbről érdekel s kik leghivatottabbak arra, hogy az aprólékosoknak látszó dolgokat is élesen megíigyeljék s fölöttük Ítéletet mondjanak. Ez indított engem is arra, hogy a vallástan tantervének módosítására, sőt változtatására vonatkozó észrevételeimet a nyilvánosság elé bocsássam ; hadd szóljanak hozzá mások is.

1. és II. osztály.

Ez osztályokban főleg a vallásos kedély kiművelése és gazdagítása lévén a czél: azt hiszem az lesz a leghelyesebb eljárás, ha a biblia külső, hogy úgy mondjam alaki ismertetését lehetőleg kis körre szorítva, annak tartalmát mutatjuk be megragadó képekben és pedig nemcsak az egyes könyvek ismertetése alkalmával történő felolvasásban, hanem magában a kézikönyvben is. Történnék ez olyformán, hogy a biblia általános megismertetése után (a név, alkotó részek, eredeti nyelv, a Károlyi-féle fordítás) az egyes könyvek szerzőinek egyszerű megemlítésével az illető könyvből a legszebb, vagy a zsidó nép történeténél az összefüggés szempontjából szükséges részt, vagy részeket lehetőleg bibliai nyelven a kézikönyvben előadnék; a többit a tanár tapintatára, ítéletére bíznánk. Az egyes könyvekből a történeteket arra való tekintettel kellene kiválogatni, hogy azok együttesen az Isten, embertársaink és önmagunk iránt való kötelességeknek összhangzó és megnyerő képét, az ó-szövetségnél még a zsidó vallás összefüggő történetét, az uj-szövetségnél Jézus teljes élettörténetét adják.

Minden bibliai történet egy-egy erkölcsi igazságot foglal magában; épen azért, tanítsuk meg azokat s azokban és azok által a legnagyobb erkölcsi igazságokat mint élő és elevenítő alakokat mutassuk be s kössük hozzájuk a gyermekek lelkét.

Az, hogy vájjon a Józsua, Sámuel, Esdrás vagy a Jób könyve részben, vagy egészben attól eredt-e vagy nem, a kinek a nevét viseli, még inkább az ide vágó állításoknak az írmodorml bizonyitgatása teljességgel nem az első és második osztályba való. A bibliai történetek czimjegiyzékének megtanulása pedig, mig egyrészről rendkívül fárasztó, másrészről igen igen meddő munka, mely ép oly alkalmas az emlékező tehetség megtömésére, mint a milyen alkalmatlan a szív termékenyítésére és a tudományszomj fokozására, a biblia megkedveltetésére.

A mi különösebben a Il-ik osztály tananyagát illeti, itt — a conventi tanterv szerint igen helyesen — kiinduló-, köz- és végpont a Megváltó. Körülötte, az igazság fényes napja körül kell forogni tanítónak és tanítványnak; tőle kell nyerniük fényt és meleget. Szemlélni, el kell lesni minden mozdulatát, el kell tanulni nemes szelídségét és erkölcsi bátorságát; engedelmességét és komoly önállóságát és még végtelen sokat! Minél többet kell hát az evangyeliomoknál időzni. A konventi tanterv is azt mondja, hogy „fő súly fektetendő a Megváltónak az evangyéliomból öszszeállítható élettörténetére. “

Itt, ha czélt akarunk érni, ismét nem tartom elégségesnek a bibliát csak úgy olvastatni. Értem én a bibliaolvasás nagy jelentőségét; de azt is tudom, hogy azok a feltételek, melyek a kívánt eredményt biztosítanák, nagy részben hiányzanak. Az első osztályban többnyire 10, a másodikban 11 éves gyermekekkel van dolgunk, a kik még alig tudnak folyékonyan olvasni s a kiknek valamely történet egyszeri elolvasása s magyarázása távolról se elég arra, hogy azt megtartsák. Hiába olvasnánk hát el előttük egy-egy könyvből (az új-test. 27 könyvet foglal magában) mutatványként 1—2 levelet, csak olyan dolgot végeznénk, mint a ki nagy sietséggel, de nagyon alkalmatlan eszközzel, — rostával merné a vizet.