Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-02 / 5. szám

SI

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

82

gyászos jelentőségű pillanatra való emlékül a keresztyéni intés jóindulatú adományát. Nőm és én. mind a ketten szivből s gyöngéden szerettük e gyermeket s | ezen kivül is barátság és szivesség képezik az alapban- | got házunkban; s mégis emlékeinken, ha a kedves gyermekekkel töltött életre vissza tekintünk, a szemrehányásnak csendes hangja húzódik keresztül; s így hiszem hogy senki sem válik meg tőlünk úgy örökre, hogy irányában azok, a kik leggyakrabban érintkeztek vele, ha magukat Isten előtt vizsgálják, kötelességüket minden tekintetben teljesítették volna, volt légyen bár a rájuk bízott élet oly rövid, mint ez vala.

Azért szeressük hát egymást mint olyanok, kik egymástól hamar, ah! mily hamar, elszakittathatunk. Ezt mondom nektek gyermekek, s higyjétek el e tanács, ha követitek, nem fogja ártatlan örömeiteket megzavarni, hanem bizonyára megóv benneteket számos, ha mindjárt kicsiny hibától. Ezt mondom nektek szülék, mert ha nem juttok az én helyzetembe, e szónak gyümölcsét annál zavartalanabbnl fogjátok élvezhetni. Ezt mondom nektek legszívesebb köszönetemmel együtt tanítók; mert habár ti sokkal inkább általánosságban foglalkoztok az ifjúsággal, hogysem az egyesekkel viszonyba léphetnének, mégis ha e szavakat megfogadjátok, mindazt a mit a rend és törvény fentartása végett tennetek kell, mindinkább át leend hatva a megszentelő keresztyéni szeretet valódi szellemétől. Igen! szeressük egymást, mint olyanok, kik egymástól hamar elszakittathatunk.

S te Isten! ki a szeretet vagy, engedd, hogy most is ne csupán alá vessem magamat mindenhatóságodnak necsak meghajoljak végére mehetetlen bölcseséged előtt; hanem a te atyai szeretetedet is megismerhessem! Tedd e nehéz próbát is újabb áldássá hivatásomban! Engedd, hogy e közös fájdalom reám és minden enyéimre nézve egy, lehetőleg még bensőbb szeretet uj köteléke legyen, s egész házamat a te lelked mélyebb felfogására vezérelje! Add, hogy e nehéz óra is áldás legyen mindazokra, kik itt megjelentek. Érlelj minket mindinkább azon bölcseségre, mely a semmisről elfordítva szemeit, minden, mulandóban és földiben csak az örökkévalót látja és szereti s minden végzéseidben megtalálja a benned való békét s az örök életet, a melyhez mi hit által a halálból eljutottunk. Amen.

Antal Géza.

0°

VEGYES KÖZLEMÉNYEK.

— Gyászhir. Mint villám csapott le közibénk a hir, hogy a pápai ev. ref. főiskolai egyik legjelesebb növendéke, Vargha István II. éves papnövendék, január 25-én reggel 8 órakor, hosszas és kínos szenvedés után a szerető szülék karjai között, Tatán meghalt. Nem volt ugyan váratlan a csapás. Életéhez kevés reményt fűztünk, de mégis oly nehéz elhinnünk arról, kit anyjiyira szerettünk, s ki minket is úgy szeretett, mint testvéreit, hogy többé nem létezik. — Istenem! hát lehetséges?! Ez hosszas szenvedésünk, s küzdésünk jutalnia ? Ily hamar tönkre mehetnek az ifjú remények, s a hajó, mely 10 évig küzdött a hullámokkal, akkor szenved hajótörést, midőn már a kikötő előtte vagyon? Mily ihletettséggel, mily buzgalommal vitte a zászlót előre! mily örömmel sorakoztunk mellé! s ha akadályokra találtunk, 0 volt vigasztalónk, bátoritónk. A ki ismerte lehetetlen, hogy ne szerette volna, s a ki nehány szót váltott vele, megismerhette. — Most már mind ennek vége! Január 2G. d. u. 4 órakor tettük öt le örök nyugalomra Tatán. Pályatársai közül hatan jelentünk meg a végtelenül szeretett barátnak gyászszertásán, s a tlieologiai ifjúság koszorúját vérző szivvel helyeztük koporsójára. A helybeli énekkar összhangzó gyászéneke után halotti beszédet és imát Nagytiszteletü Dózsa. József tatai lelkész ur tartott; emelkedett hangú, s érzelemtől áthatott előadására a nagyszámú közönség részvétkönyeket hullatott; s a szülék, testvérek, rokonok, pályatársak keserve leirhatlan volt. — A sírnál társai nevében Földes Sándor II. éves papnő vendók búcsúzott el a forrón szeretett baráttól. O elköltözött, de szelleme itt maradt közöttünk; miénk lesz örökké, mert a szeretet szent kötelékit még a halál sem képes széttépni, s ha teste eltávozott, szellemét, ezt az egyedüli örökséget annál szorosabban csatoljuk magunkhoz; az a miénk lesz örökké! — K. L.

Lapunk zártakor — melyet most a szokottnál sokkal előbbre kellett tennünk — olvassuk a széles körökben méltó részvétet keltő gyászhirt, hogy Geduly Lajos. a dunáninneni ágostai hitvallású egyházkerület, érdemdús püspöke január hó 2‘J-én, 75 éves korában utczán történt elesés következtében szenvedett agyrázkódás miatt váratlanul elhunyt. Áldás emlékére, méltó utód helyére!

Polgárdin — mint egy székesfehérvári lapban olvastuk — január hó 22-re volt kitűzve a lelkészválasztás. Az egyháztagok azonban a kijelölt öt egyén közül egyikre sem szavaztak, hanem kijelenték, hogy ők az ottani helyettes lelkészt, kit mindnyájan szeretnek és becsülnek, óhajtják rendes lelkészükül megnyerni.

Megugrasztott unitár apostol. Fehérmegye egyik községéből, teljesen megbízható helyről vettük a következő érdekes és kedélyes tudósítást: Az unitarismus csakugyan szerencsét próbált nálunk is! Es mi ránk nézve nagyon fényes eredménynyel!! Múlt hó 2-án a községi képviselő testület, melyben az egyházi elöljáróság is teljes számban bent foglaltatik, összeült a községi korcsma helyiségében, hogy ott, mivel ezentúl a község méret bort, az évi borfogyasztást megnyissa, illetőleg hogy jó példával járjon elő itt is, mint más egyébben. Megsejditette ezt egy iszka-szent-györgyi vándor próféta, s nem mulasztotta el az alkalmat felhasználni tudománya hirdetésére, fellépett a korcsmahelyiségben. Az érdemes testület egy darabig tűrte a liandabandázó férfiút, mig nem végre megelégelte a jót s megbízott egy pár ott levő fiatalt, hogy a futkározó atyafit tisztességtudással vezessék ki, azzal az utasítással azpnban, hogyha a helységbe lábát újból betenni meg-