Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-16 / 46. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

7 5

liti. Osztozik fájdalmaikban és gondjaikban; Idvezitőjét képviseli s szói olyat, a mivel a kötelesség teljesítésére buzdít és magasabb életre ösztönöz. Mint mestere, az ima atmosférájában fog élni. Midőn látogatást tett, kötelességét teljesité; bírja mestere Ígéretet, hogy munkálódását áldás követeüdi és igy kiejtett szavai, kimutatott érzülete áldásos leend az egyes családokra — áldásos önmagára, mert Krisztushoz hasonlóbb lön távoztakor, mint jövetelekor.

De ne csupán a gazdagokat és miveiteket látogassa meg. A szegénynek és tudatlannak több segélyre vau szüksége, mint amazoknak. Ha környékükön van szegények háza, börtön vagy kórház, ne kerüljék ki. Az egyház feje azonositá magát leggyarlóbb követőjével is, és azokhoz, akik nem teljesítik eme kötelességet, igy szól: ,,beteg voltam, tömlöczben voltam és meg nem látogattatok engemet.“ A csodálkozók kérdésére igy felel: „Mivelhogy ezeket nem növeltétek egygyel az én kicsinyeim közül. én velem nem növeltétek.“ De ha azokat meglátotogafjuk; ha az éhezőknek enni, a szomjuhozóknak inni adunk; ha a mezíteleneket ruházzuk és az utonjárókat befogadjuk, mily édesen fog hangzani; „Amit cselekedtetek egygyel az én kicsiny atyámfiai közül, én magammal cselekedtétek.“ Soha sem fogom elfeledni, hogy az emberi es érzés illusztrácziójául mily élénken jutott eszembe egykor ezen passus; keleten utaztam akkor. Egészségem úgy meggyöngült, hogy azt hittem, családomat soha többé nem fogom látni. Egy napon levélben egy nagy szívességről értesítettek, melyet egy barátom legifjabb gyermekemmel tett. Gondolataim egy pillanat alatt átrepültek a tengeren s hálás elismerésül igy szóltam lélekben barátomhoz: „Amit cselekedtél egygyel az én kicsinyeim közül. én velem cselekedted azt.“ Sokkal jobban tette, hogy távol létemben tette azt, mintha jelenlétemben tette volna. Ezen igék azóta még kedvesebbek előttem, ügy tetszik nekem, hogy Jézus szívesebben veszi, ha „csak egy pohár vizet tanítványnak nevébe“ adunk, mint midőn Jákob kutjánál a samariabeli asszony ő neki magának adott üdítő italt.

Ha van olyan önök között, a ki azt mondja, hogy félénksége miatt nem mer látogatást tenni, bátorításul mondhatom, hogy én olyan félénk voltam, a milyen csak valaki lehet. Midőn az ifjúkorba léptem, még barátaimat is kínnal látogattam mog. Inkább öt-tiz perczig járkálgattam föl s alá a ház előtt, várván, hogy valaki kijön, mintsem csöngettem volna, Olyan szemérmes voltam, hogy inkább nagy kerülőt csináltam, csakhogy valami szembejövő ifjú hölgyet kikerüljek. Midőn a lelkészi pályára léptem, még nagyon sok volt bennem ezen félénkségből. Remegtem a gondolatra, hogy látogatóba kellene mennem. De éreztem, hogy mennem kell; az egyház követeli tőlem; és miként a katona a csatamezön félénken bár, de elhatározóban megy az ellenséges fegyverek elé ; úgy mentem én is Mesterem nevében. Ha tehettem, valamely tapasztalt keresztyén barátomat hívtam magammal. Szívélyesen beszéltem az emberekkel; igyekeztem vallásos állapotukat és tapasztalataikat megismerni; sok szomorkodást megvi-73f>

gasztaltam. Ezen látogatásokból sokat tanultam, megtanultam az emberekkel érezni s az élet kenyerét közöttük ügyesebben szétosztani. Egy revival (vallásos feleszmélés, megtérés) alkalmával, amidőn közel háromszázan jöttek az oltárhoz imádkozni, tapasztaltam, hogy csak kevesen voltak köztük olyanok, akikkel előzetesen nem beszéltem; megtanultam, hogyan nyerhetém meg rokonszenviiket és hogyan nyerhetém meg őket az Isten bárányának.

S ezen látogatások nem is akadályozzák a lelkészt tanulmányozásában. Miután a reggelt tanulmánynak szentelte, szüksége van recreatio rekintetéből más elfoglaltságra. Az egyes hallgatók meglátogatásával testmozgást is végez s lelki gyönyörűséget is szerez. Valósággal attól sem félhet, hogy azon időt elveszti, mert alkalma van valamely szentirási helyről beszélni s abba jobban behatolhat ez által és igy még könnyebben készíti prédikáczióját. A valódi tanító sokszor több hasznát veszi a leczkének, mint tanítványai.

Felolvasásom keretén kívül esik, de magam sem akarok azon módról beszélni, a melylyel a látogatásokat tenni kell. Annyit mondhatok, hogy kerülni kell minden durva, közönséges és aljas kifejezéseket. Legyünk vidámak, szívélyesek, de ne bizalmaskodók. Megkeressük őket lakásukon, mert az egyház követeli ezt tőlünk. Állásunk, hivatalunknál fogva is megjelenhetünk ismeretleneknél. De keresztyén gentleman, Isten embere jellemét kell felmutatnunk. Ha ezt nem tesszük, gyalázatot hozunk az egyházra. Erezze .minden egyes család távoztunkkor, hogy Jézus szolgája volt náluk; és igy olyan benyomást hagyunk hátra, amely a vallást szebbé, égiesebbé teszi.

De befolyásának a szószéken is meg kell látszani. Ilynemű látogatások nélkül a predikáczió érdekes lesz — talán telve gondolatokkal, de azért nem egyenesen a gyülekezethez szól. A lelkésznek az emberi természetet tanulmányoznia kell. A társadalom minden rétegét ismernie kell, hogy a különféle igényeket megérthesse. Érintkeznie kell saját gyülekezetével, hogy megismerje azok örömét és fájdalmát, reményét vagy félelmét. Az is igaz. hogy az emberi természet némileg megismerhető oly Íróktól is, mint Shakespeare, s az emberi elme működése a philosophiából. De az ilyen ismeret a megfigyelésből szerzettel összehasonlítva, jelentéktelen valami. A gyülekezetnek különös körülményei és különös igényeivel sympathiáló szívre van szüksége.

Mindazáltal vannak olyan lelkészek is, a kikre nézve a lelkipásztori látogatás nem előnyös. Ezek amúgy is sokat érintkeznek az emberekkel; szeretik a társaságot és mindenütt otthoniasan érzik magukat. Pedig inkább könyvet forgatnának. Elénk, buzgó, kedvelt szónokok ezek; de nem igen mélyen gondolkodók. Híveik örömmel találkoznak velők: de inkább a társalgásukra emlékeznek vissza — mintsem predikácziójukra. Minden nyilvános ünnepélyeken megjelennek. És gyakran olyan ifjú lelkészek, a kik az evangyeliomi igazságot ragyogni látják, az ilyenek felületessége miatt visszariadnak a hívek látogatásától. Pedig megemlékezhetnének arról, hogy az ilyenek a lelki pásztorságot nem igen gyakorolják. Különböző ismerősei-