Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-09 / 45. szám
717 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 718 A lelkészválasztási törvény. III. A jól megállapított s szigorúan végrehajtott classificatio és qualificatio után a jelöl est (candidatio) csakis ritkább esetekben, nevezetesen akkor alkalmaznám, midőn valamely lelkészi állomásra nagyobb számmal jelentkeznek a minősített pályázók; emellett úgy alkotnám össze a jelölő-bizottságot, hogy abban a választó gyülekezet akaratának érvényesülése az eddigi módozatnál sokkal inkább biztosíttassák. Minden kétségen felül áll, hogy kisebb jövedelmű lelkészi állomásra kevesebb, — nagyobb jövedelműre nagyobb számmal jelentkeznek a pályázók ; az is nagyon könnyen belátható, hogy mentői több a pályázók száma, annál nehezebb közülök választani, annál inkább fel lehet tenni, hogy a választó gyülekezet szavazatképes tagjainak üdvös lenne némi útmutatás a pályázók érdemessége — és alkalmasságára nézve: végre az is igaz, hogy mentői nagyobb és tekintélyesebb valamely lelkészi állomás, s igy mentői több pályázó jelentkezik arra, annál több alkalmas egyént kell és lehet a választó gyülekezet elé mogválaszthatás végett kijelölni. Ezek előrebocsátása után röviden elmondhatom, hogy mikép gondolom én a lelkészválasztási előkészületeket a pályázat kihirdetésétől kezdve, mely az eddigi módozatok szerint történnék. Minden lelkészválasztáshoz készülő egyház presbyterinma választana a maga kebeléből, a 11)0. rendelkezése szerint 3 tagot s ugyancsak a presbyterium választana az egyházmegye tanáesbirói karából két világi és érni e<jyházi tagot azon bizottságba, mely az esperesnek vagy helyettesének elnöklete alatt a minősítés megbirálását, esetleg a jelölést csupán azon egy lelkeszvalaszfasra nézve eszközölné. Tehát a bíráló és jelölő bizottság tagjainak felerésze ezentúl is az egyházmegyei tanácsbirák közül választatnék, de nem az egyházmegyei közgyűlés, hunon az illető egyház jiresbyferiuina által* Kettőt érnénk el e módozattal: először azt. hogy a pres by téri um az általa közelebbről ismert tanácsbirákat választván meg a bizottságba, ezekhez sokkal több bizalma lenne, mint egy más testület által választott egyénekhez; — másodszor elérnók épen ebből folyőlag azt, hogy esetleges ditferentiák alkalmával a tanácsbirák sokkal inkább tudnának felvilágositólag és megnyugtatólag hatni a gyülekezet választanaira s ekép azon éles ellentétek, melyek eddig a presbyterium és egyházmegye választottal közt igen gyakran felmerültek, egy ugyanazon testület (a presbyterium) választottai között nem fordulhatnának elő. De attól sem lehetne tartani, hogy a presbyterium által a bíráló és jelölő bizottságba választott tanácsbiró-tagok egyszerűen a választó presbyterium, illetőleg a gyülekezet akaratának szolgáivá lennének; mert ők még sokkal inkább erősebb kötelékkel vannak az egyházmegyéhez csatolva, melynek állandó választottai s melynek közgyűlése által — amennyiben a szabályoktól bármi tekintetben is eltértek volna — akármikor felelősségre vonhatók. A tanácsbirák közül pedig azért óhajtok két világit és egy egyházit választatni, mert a paritás elvének alkalmazása ezt hozza magával., második egyházi tagul vévén az elnöklő esperest, vagy ennek helyettesét. Az igy megalakított bíráló és jelölő bizottság aztán, az esperes vág}’ helyettese elnöklete alatt, legelőször is átvizsgálván a pályázók kérvényeit és okmányait, ezek alapján megállapítja azok minősítettségét s ekép kötelessége első részének, a bírálatnak eleget tesz. Ha e bírálat szerint 1. 2. 3. 4. vagy 5. a minősített pályázók száma, jelölésnek helye nincs; vagyis más szavakkal: a mi nősített pályázók, ha számuk az ötöt meg nem haladja, minden jelölés nélkül választás alá bocsátandók. Ha pedig az illetékes pályázók száma ötnél több, akkor a bizottság közülök titkos szavazat által egyet vagy többet kitöröl, illetőleg a jelöltek sorából kihagy; vagyis más szavakkal: mintegy meg ford italt Candida tiot végez. Nem azokra szavaz, akik kijelöltetnek, hanem azokra, akik nem jelöltetnek ki. Miért indítványozom én e megfordított, sokak által talán visszásnak mondható eljárást? Két okból. Egyik: hogy a bizottság eljárását egyszerűsítsem; másik: hogy azok, kiket a bizottság egyátalában nem ismer, vagy ha ismer, oly oldalukról ismeri őket, hogy a kérdéses állomásra őket alkalmasoknak nem tartja, rövid utón kimaradhassanak. Oly egyéneket kijelölni, kiket a gyülekezet és annak megbízottai nem ismernek: hiábavaló; — olyanokat, kiket ösmernek ugyan, de bármi ok miatt lelkészükül 45*
