Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-26 / 4. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

tiO

.szág, hanem egy város népességére akarjuk az eredményt alkalmazni, míg p. <>■ egy bár soktagu családra, még inkább egyetlen egyénre szorítkozva semmi jelentőséggel és értelemmel nem fog bírni. Ezen egy példa :is világosan mutat ja, hogy a statistikai adatok bizonyos <*gva ránt osságot bizonyítanak a nagy tömegek cselekvés módjában, de egy meghatározott egyén cselekvését és akaratát illetőleg semmire sem tanítanak meg bennünket. Mit szólna a moralstatistikus hozzá, ha azt követelnénk tőle, hogy p. o. számos évi adatai alapján mondja meg, hogy mit fog egy meghatározott egyén egy bízója yos időpontban cselekedni? Az egveni akaratra vonatkozólag a moralstatistika egy szemernyivel sem járult és nem is fog járulni ahhoz, hogy annak törvényeit, kötött vagy szabad voltát kikutathassuk, avagy eldönthesük s igy a szabadakarat vitájában, mint teljesen illetéktelen egyáltalán nem szerepelhet. Hogy különben a inoralstatistika nemcsak a determinismusnak, hanem az indetefminismusnak is szolgálhat — természetesen helytelenül értelmezve — támaszul elég leend azon mindenesetre sajátságos körülményre utalnunk, miszerint e tudómé nv megalapítója Quetelet. az akarat szabadsága mellett foglalt állást, azzal érvelvén, hogy egyéb tényezőkön kívül, a melyek okozzák a számadatok egyaráfitossá gát, bizonyos hatályt kell engednünk a szabad akarat működésének is, úgy hogy Quetelet a statistikai .adatok körül tapasztalható ingadozást épen ezen pontosan számba nem vehető tényezőnek tudja be.*)

(Folyt, köv.)

De. Horváth József,

GYAKORLATI LELKÉSZET.

Schleiermacher beszéde,

fia Nathanael sir ja fölött.

— 1829. november 1-én. —

Kedves barátim, kik eljöttetek, hogy egy megtört atyával gyermeke sírjánál keseregjetek! — tudom, hogy nem azon gondolat vezetett ide, hogy itt egy széltől ingadozó nádszálat lássatok. Az a mit találtok, csak egy régi törzs, mely nem könnyen törik azon szélroliamtól, mely öt váratlanul sugáros tiszta égből találta. — Valóban úgy van! Hálával tartozom Istennek a boldog, húsz éven át minden csapástól megkímélt házaséletért, hálával a még huzamosabb, meg nem érdemlett áldással kisért hivataloskodásért, az örömök és fájdalmakért, melyeket én hivatáskörömben, s mint résztvevő barát átéltem; — vonultak ugyan terhes felhők is életemen keresztül, — <le a mi külről jött, azt legyőzte a hit, a mi belülről jött, azt béfedezte a szeretet; most azonban e csapás — az első e nemben — megrendité az életet gyökereiben.

*) E dolgozat múlt számban küzlütt részében, a 42. lap felülről számított 7-ik sorában »legfőbb* helyett »legbőbb* olvasandó.

Ah! a gyermekek nem csupán drága, Istentől reánk bízott zálogok, a melyekről nekünk számolnunk kell, nem csupán a gond és kötelesség, a szeretet és ima kimerithetlen tárgyai: hanem áldásai is a háznak, könnyen nyújtanak annyit, a mennyit tőlünk nyernek, fölélénkitik az életet s örömmel töltik el a szivet.

Ily áldás volt e gyermek is a mi házunkra. Valóban, ha a Megváltó mondja, hogy a kisdedek angyalai az ö atyját az égben szinröl-szinre látják, úgy tetszék nekünk is, mintha e gyermekből egy angyal, az Isten jósága tekintene reánk. — Midőn Isten engem vele megajándékozott. első imám az vala, vajha ne indítana engem az atyai szeretet soha arra, hogy én öt kelleténél jobban szeressem; s azt hiszem az Ur meghallgató kérésemet. Nagyon jól tudom, hogy vannak gyermekek, kik nagyobb szellemi tehetséggel s igyekezettel vannak megáldva, s a leikre sokkal nagyobb várakozások építhetők azon szerepre nézve, melyet a világban betölteni vannak hivatva; jól tudom ezt s nagyon örülök, hogy az ily gyermekek száma nem csekély.

A névvel, melyet neki adtam nemcsak mint szívesen vett isteni ajándékot akartam öt üdvözölni, de kifejezésre akartam juttatni szívem azon benső óhaját, vajha olyan lenne ő is, mint bibliai nevelődje; tiszta lélek, kiben nincsen álnokság; s az Í r ezt is megadta nekem. Nyílt és őszinte volt a gyermek, s mindenkitől csak jót remélve, bizalomteljesen tekintett mindenki szemébe s álnokságot nem találtunk benne soha. S drága gyermekeim ! kiket itt körültem látok, épen azért, mert igaz volt, maradt ment annyi szomorúságtól, mely különben mar a ti éveitekben is közelitni szokott, ezért nem lön önössé, s közelített szeretettel s jóindulattal minden emberhez. így élt ő közöttünk mint az egész ház öröme, s midőn a pillanat elérkezett, melyben szükségesnek láttam öt az ifjak nagyobb társaságába s az oktatás szélesei)!) köreibe bevezetni, itt is beletalálta magát csakhamar, s tanítóinak megérdemlett jó szándékú intései jó talajba hullottak. Ezért reméltem, hogy atyai szemeim öt továbbra is kísérhetik, s vártam nyugodtan, mily mértékben fejlődnek szellemi képességei, s az emberi munkakör mely irányában vezeti hajlama.

Ah! ha többször mondogattam is magamban — egészen más értelemben, mint ahogy bekövetkezett, — hogy aligha adatott nekem nevelését befejezhetnem: mégis elégedett valék. Hivatalom egyik legszebb áldásaként tekintettem azt, hogy később sem fog hiányozni, a ki atyai tanácsokat adjon neki, s támogassa öt én érettem, az én emlékemért; de reméltem azt is, hogy ő érte magáért is megteendik ezt az emberek.

Ezen egész életemre oly mindenek felett fontos feladat, melyen szivem oly teljes szeretettel csüggött, most imé keresztül van huzva megoldatlanul, az örömteli életarcz el lön pusztítva hirtelen, s mindama remény, melyet belé helyeztünk, itt nyugszik most, s e koporsóval el leend temetve! Mit mondjak? Van egy vigasz, mely hasonló esetben sok jámbor keresztyént megnyugtat, s melyet e napok alatt magam is sok baráti ajkról hallottam, s melyet annyival kevésbbé mellőzhetünk, mert az emberi gyöngeség helyes mérlegeléséből indult ki, s e vigasz az,