Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-26 / 4. szám
55 50 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. eljárás jogosultságát, a mely a természeti tünemények körében a: törvényszerűség feltételezése folytán elért nagyszerű 'eredmények által ‘ indíttatva,' a' lelki tünemények' 'területét is szőrös vizsgalat ala' veti, azon reményben, liogv ‘ezek között is valami nein ií rendet és törvényszerűségét sikernlend felfedezni. í)e hogy ezen rend és'' tör-. vényszerüség nem azonos a természeti tünemények között uralkodó okozati törvénynyél, az eddigi kutatások kétségtelenül'kimutatták, ügy hogy a' caüsalitas törvényét csak úgy terjeszthetjük ki mindkét területre, ha annak fogalmát általánosabbá tevéit, alatta akármi nemi"r összefüggést értünk. Az a kérdés most már, hogy csakugyan tapasztalhatod rend S uralkodik-e törvény á lélék sökszerü tüneményei között ? Ezen kérdésre — igy szól a determinista — feleljen neked a tapasztalati lélektan, melynek tudomány voltát ma már kétségbe vonni nem lehet s mely a maga területén csaknem oly eredményeket képes felmutatni, mint a természettudományok a maguk birodalmukban. Forduljunk'tehát tájékozás végett a lélek tudományához, a psyehologiához. A lélektan, mind a subjectiv, mind az objectiv, nagyon 'fiatal tudomány, elannyira, hogy a közelmúltban sokan még létjogát is kétségbe vonták. így Comte a tudományok hierarchiájában nem talál helyet számára s az ö tekintélye után kővetőinek nagy része a lélektani Vizsgálódásokat a biológia körébe utasítja. Újabb időben azonban a positivisták e pontban eltértek mesterüktől s Mill, nem különben Spencer határozottan védelmezik a psichologia létjogát. Sőt az utóbbi a „Principles of Psychologie“ czimíi. művébe]! egyenesen azt vitat ja,'hogy: „a psychologia abbeli igénye, miszerint külön tudomány Számba vétessék, nein kevésbé, sőt sokkal nagyobb mértékben alapos, mint a kármély más tudományé“ és pedig úgy a tisztán subjectiv, alanyi lélektané, mint az objectiv psycliologiáé. Mill a kérdést Logikájának hatodik könyvében tárgyalja, a hol miután előbb kimutatni igyekszik: „lioev az emberi természet tudománya létezik vagy létezhetik,“ a subjectiv lélektan feladatát következőleg jelöli meg: „A lélektan tárgya az egymásután egyarántosságai, a törvények — már akár alap, akár leszármazott törvények — a melyek szerint az egyik lelkiállapot követi a másikat, Vagy legalább okozza, hogy a másik kövesse amazt.“ Ilyen törvényekül említi fel a benyomásoknak s illetve a tudaloni állapotainak felidézhetőségét a benyomást létre hozott első ok jelenléte nélkül is s a képzetkapcsolatok törvényeit; Ezzel eljutottunk az angol eredetű és ma is mondhatni tisztán angol társulási lélektanhoz, a mely az akarat szabad vagy kötött voltára vonatkozó vitában fontos szerepre vállalkozott: az akaratot a lélek egyéb tüneményeiből a-z‘" associati'ó törvényei szerint akarván leszármaztatni. Természetes, hogy ha ez is sikerülne, akkor' a de termini sinus' feltétlen győzelme is biztosítva Volna, mert az egyéb elemekből meghatározott módon és törvények szerint leszármazott akaratra vonatkozólag' senki sem fogná a: „szabad-e vágy kötött?“ kéi'dést józanon mégkóczkáztatní. Azonban — nem akadékoskodás! viszketégből, hanem magunk megnyugtatása és alapos meggyőződés szerzése vég tt -legyen szabad azon kérdéssel fordulnunk a társulási lélektan 'művelőjéhez, hogy vajon ama törvények, a melyeket tudománya ilyenekül állít fel teljes és kivételt nein ismerő' szabályossággal uralják-e a jelenségekét s képes-e azok segélyével' az akaratnál sokkal kevésbé komplikált tüneményekét kielégítő módon 'megmagyarázni? Es érre á kérdésre, sajnálattal bár, de kénytelenek vagyunk konstatálni, högy a felelet tagadókig hangzik, ha a tényék előtt szemét hunyni nem akarunk. Teljesen' egyetértünk e tekintetben Lángéval, a ki . szerint: „Az eddig alkalmazott módszerek nagyón kevéssé 'nyújtanak kezességet az öncsalódások ellen. Váll néhány nagyon általános tételünk, a melyek igen hiányos induction iiyugosznak és ezekkel vándorolják be terjedelmes elemzések segélyével a psycliikai tünemények mezejét, megvizsgálánaók, hogy mi vezethető vissza az associatió illető törvényeire. Ha azonban a lelki tünemények általános fogalmainak puszta elemzése helyett az életbe akarunk kilépni és a képzetek változásait határozott esetekben igyekszünk megfoghat ókká tenni, a mint azok p. o. az örültek orvosa, a criminalista vagy paedagogus tapasztalata körében felmerülnék: az esetben egy lépést sem tudunk haladni a nélkül, hogy a „tudattalan képzetek“-kél ne' találkozzunk . . . .“' Ezen tudalmatlan képzetek felvételé (nem is említve á phantasia, az álom, a logikai gondolkozás 'és a külvilág behatása'folytán lefolyó s egymástól lényegesen különböző s állítólag mégis ugyanazon törvény alatt álló képzet sorokat) csakugyan alig egyéb, mint burkolt alakban váló elismerése annak, hogy törvényeink minduntalan cserben hagynak bennünket, mert a „tudalmatlan képzet“ nem jelent egyebet, mint hogy szabadságot veszünk" magunknak a folytonosnak feltételezett lánczolat megszakításaihoz egy-egy összekötő lánc'zszémet odagondolni, a mi azonban a folytonosságot ép oly'kévéssé állítja helyre, mint a darabokra szakadt valóságos láncz nem lesz egészszé, ha az egyes részek közé összekötő' lánczszemeket képzelünk. Ha már a felállított törvények a legközönségesebb lelki jelenségek terén sem állják ki a próbát, nem csodálkozhatunk, ha az akarat előállásának kimagyarázására még kevésbé bizonyulnak elégségeseknek. Hogy ez csakugyan igy vau, néni lenne nehéz bármelyik leszármazási elmélet elemzése és bírálata által igazolni: miután azonban a korlátolt tér, melyre szorítva vagyunk, nem engedi meg, hogy a társulási lélektan egyik-másik hive által adott elméletet tüzetes vizsgálat alá vegyük, mindössze csak annyit jegyzünk meg, hogy minden ilyes kísérlet hiú marad azon ténynyel'szemben, a mely szerint mindazokban az elemekben, a melyekből az akaratot deriválhatni v'élik'' ('igy p. o. tagmozdulatok, kellemes vagy kellemetlen érzések), már akarati mozzanatok fordulnak elő*) s igy az akaratot nem az érzésekből, gondolátokból, hanem igenis ezeknek akarati oldalaiból vezetik le úgy a hogy ; de azon kérdésre, hogv hát ezekbe hogy kerül az akarati elem s Ír g'y az miből áll elő: adósak maradnak. *) Lehető-e akármiféle’, a tudatom fejlődésénél szereplő mozgás ! akarati momentum nélkül s vajon a legtöbb érzés kellemes vagy I kellemetlen voltát nem az érzést előidéző oknak akaratunkhoz való [ viszonyú határozzá-é még?
