Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-21 / 38. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

G04

60S

— még' ha oly nagy volna is az, a minő a derűsé — mely az ország törvényét büntetlenül kijátszhassa; mert jól rendezett és saját tekintélyét fenntartani akaró állam azt meg nem engedheti, hogy bármely törvénye, bárkinek ellenszegülése miatt realizálható ne legyen ; nem engedheti, hogy annak érvényesülése, az országon kívül álló hatalom locut tójától legyen függővé téve. s épen a felekezetek közötti viszonyokat szabályozó törvényekkel szemben felmondhassa a (Téríts az engedelmességet mindaddig: donee Románon est locuta; és akkor, ha Róma megszólal, s szavát a törvény ellen emeli föl. akkor az engedelmességet határozottan megtagadhassa, mert a mely állam ezt megeudedué, az önállóságát elveszítené, az Rómának vasall államává törpülne alá.

Tudjuk, hogy az 1868. Lili. t.-ez. 12. §-a világosan, félre nem magyarázhatólag elrendeli azt, hogy: „vegyes házasságokból származó gyermekek közül a fiúk atyjuknak, a leányok anyjuknak vallását követik“. Kimondja, hogy a törvénynyel ellenkező bármely szerződés, térítvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen és semmi esetben sem bírhat kötelező erővel. A 13. §. szerint a gyermekek vallásos uöveltetését se a szülők bármelyikének halála, se a házasságnak törvényszerű felbontása nem változtathatja meg.

E törvény megalkotásával a vegyes házasságból született gyermekek vallásos növeltetésére. felekezeti hova tartozandóságára vonatkozólag egyenjogosítottak a felekezetek. Egyik felekezetnek sem ad előnyt a másik fölött mindenkit egyformán kötelez.

Azt hittük, hogy a törvény megalkotása után megszűnnek a vegyes házasságokból született gyermekek hovatartozandósága fölött a villongások a felekezetek között, mert. mint a hazának törvényttísztelő polgára, minden felekezet lelkésze meghajol a törvény előtt, s azon hazafiságból. melyet nem hangoztatni, hanem tanúsítani kell — önként engedelmeskedik annak.

Csalódtunk. A római kath. papok csak úgy elkeresztelték, bérmáltatták. áldoztatták és, ha meghalt, akkor el is temették a törvény szerint felekezetűnkhöz tartozó gyermekeket, a törvény megalkotása után is, mint annak megalkotása előtt.

Bátran tehették, mert a törvénynek nem volt sanctiőja. A törvényhozók föl sem tehetvén azt, hogy lesz oly honpolgár, ki hazájának törvényét nem respektálja, annak sem látták szükségét, hogy büntetést szabván e törvény megrontóira, az által annak sanctiót adjanak.

Napi renden voltak az elkeresztelések. A protestáns lelkészek ha tévedésből kereszteltek is lóm. kath. gyermeket, anyakönyvezés előtt a tévedés kiderülvén, áttették a plébániára a megkereszteltnek jegyzékét anyakönyvezés végett.

De a plébánosok más eljárást követtek. Még ha kértük is tőlük az elkereszteltnek anyakönyvi kivonatát, annak kiadása egyöntetű eljárásról tanúskodó rendszerességgel tagadtatott meg. Sérelem orvoslatáért folyamodtunk a eultusminiszteríumhoz. ez el is rendelte az anyakönyvi kivonat kiadatását, egyes plébánosoknál vala is eredmény, de a többség, mely a törvénynyel szemben felmondta az

engedelmességet, megtagadta ezt a cultusminiszteri leirattól is.

E viszás helyzet, a létező törvénynek büntetlenül lábbal tapodása s épen azok részéről, kiknek a lelki vezérletükre bízott egyháztagokat a törvények tiszteletére, azok iránt engedelmességre nemcsak inteniük kellene, hanem buzdításul önmaguknak kellene azok előtt a törvények tiszteletben tartásával is jó példával járni elől, hozta létre az 1879. XL. t.-cz. 53. §-át, mely büntetéssel sújtja azokat, kik bárkit egyik felekezetből a másikba életkoruk 18-ik évének betöltése előtt átvesznek.

Azt hittük, hogy ez által eleje lesz véve a elérus törvényellenes elkereszteléseinek. Fájdalom ismét csalódtunk. Az elkeresztelések ép úgy napirenden voltak, mintha ez a törvény nem is hozatott volna. A törvényszékek előtt indított keresetek óhajtott eredményhez nem vezettek. A tatai vallássérelmi esetben a kir. tábla elmarasztaló Ítéletet hozott az apátplébános ellen. Ezen elmarasztaló ítéletnek volt is hatása, mert köztudomásra jutása után több plébános nem keresztelte meg a törvény szerint más felekezetliez tartozókat, illetékes lelkészéhez utasította gyermekük megkeresztelése végett a szülőket. Ha ezt az Ítéletet helybenhagyta volna a legfőbb itélőszék, ez által hasznos szolgálatot tett volna a hazának, meg volna «a törvények iránti közös tisztelet, véget vetett volna az elkeresztelésekből eredő vallási sérelmeknek.

De a Curia nem igy járt el. Fölmentette az elkeresztelő plébánost, azon indokolással, hogy a keresztelés által nem ebbe vagy abba a felekezetije, hanem a keresztyénségbe vétetik föl a keresztelt, ha más felekezetű lelkész kereszteli is, azért azon felekezeti egyház tagja marad, a melyhez „de lege“ tartoznia kell.

A Curia fölmentő Ítéletet hozott biráiuak felfogását már akkor helytelenítettük, mert a fölmentett plébános nemcsak keresztelt, hanem a megkereszteltet saját felekezetének tagjául anyakönyvezte is, az általa végzett ténykedésekről fölvett jegyzőkönyvet az illetékes felekezet lelkészi hivatalába nem küldte át anyakönyvezés s ennek alapján az egyháztag vallásos növeltetésének a későbbi években ellenőrizhetése végett, az átküldést megtagadta akkor is. mikor arra fölkéretett s ha meghalt az általa elkeresztelt, azt el is temette, ha életben maradt, akkor bérmáltatta s áldoztatta, s így az az elkeresztelt gyermek, a kinek „de lege“ a protestáns keresztyén felekezet tagjának kellett volna lenni, „de facto“ sohasem lett tagja a felekezetnek. Fölhoztuk, hogy a elérus a keresztyénségbe fölvétel alatt a római egyházba fölvételt érti, mert az evangéliumi keresztyén alapra visszatért kér. felekezeteket nem tekinti keresztyéneknek, azokat a keresztyén hittől elszakadjak (innen a szakadár elnevezés) eretnekeknek tartja. Fölhoztuk, hogy a keresztyénségnek felekezetekre kíilönülése után a curiai bírák által contemplált azon keresztyénség, a melybe fölvétel által a felekezeti hovatartozandóság nem alteráltatik, csak ideában, csak annyiban létezik, a mennyiben a felekezetek együttvéve képezik az egyetemes keresztyénséget, de ennek — mint ilyennek — mint egyetemesnek orgánumai: fölvevő lelkészei, anyakönyvei nincsenek. hanem igenis vannak azon felekezeteknek, melyekre