Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-10 / 32. szám
503 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. nek tartja, mig én csak relativ (sok esetben] eredménytelenségét ismerem el; ő a külföldre járást elvetendőnek óhajtja, migén gyümölcsözőbbé tenni szeretném. Mielőtt erre nézve nézeteimet kifejtenémhatározottan kárhoztatom azt. hogy a külföldön járt lelkészjelöltek bármi előnyben részesüljenek itthon maradt társaik fölött. Eltekintve attól, hogy a ki tudományszomja kielégítése végett megy külföldre, annak ez a kimehetés maga megbecsülhetetlen kedvezmény, s hogy a stipendiumok elnyerése legtöbb esetben csak a véletlen játéka, — mindaddig mig a külföldön járást olv szembeszökő előnyökben részesítjük, mint azt pl. az erdélyi egyházkerület teszi, ki leszünk téve annak, hogy itjaink egy része szennyes motivamokból s nem a tudomány s önművelődés szeretedéből tölt úgy-ahogy (az ilyeneknél legjobb a miként-et nem is keresni) a* külföldön két félévet s pályázik azután első osztályú egyházba. Hogy ilyen eljárás mellett a külföldi „tanulmányozás“ (lucus a non lucendo) egyházuknak nem hasznára, hanem kárára van, azt bizonyítgatni is felesleges. Vannak azonban és pedig jól esik hinnünk, sokkal nagyobb számban olyanok, kik minden mellékes érdek nélkül, pusztán nemesebb vágyaktól vezérelve, mennek külföldre. Mi dolog, hogy ezek sem képesek a legtöbb .esetben oly eredményt felmutatni, aminő egyházunk érdekében kívánatos volna? Erre nézve azt hiszem egy — teljesen kielégítő — okul a nyelvismeret tökélytelen volta szolgál. ltjaink kimennek Németországba. Hollandiába, Angolországba, Svájczba, a nélkül, hogy kimenetelük alkalmával németül, hollandul, angolul vagy francziául értenének s igy az első néhány hónap, még ha megfeszített erővel neki feküsznek is a nyelvtanulásnak, rájuk, illetve theol. tanulmányaikra nézve teljesen elveszett. Már most ha egy évet töltenek külföldön s ebből négy-öt hónap olyan, hogy az előadásokat alig képesek követni: kivánhatjuk-e, hogy a másik öt-hat hónapban, mikor már a hazajövetel gondolata is folyton foglalkoztatja őket, valami sokra vigyék a theol. tudományok terén? Az egyedüli eszköz arra nézve, hogy ezt a 4—5 hónapot ne engedjük elveszni, szerintem abban áll, hogy csak olyanokat bocsásson ki 504 egyházunk külföldi egyetemre, kik az illető országnak a nyelvét ismerik. Nem akarom én azt, hogy ifjaink beszéljenek hollandul, angolul vagy francziául, — ez körülményeinknél fogva teljesen kivihetetlen; hanem hogy ismerjék azon nyelvet, tudjanak azon olvasni s gondolataikat Írásban kifejezni. Ha enynyire képesek, — két hét alatt értik az előadásokat. mert a fül hamar megszokja a kiejtést s nem vész el egy egész félév a nyelv — még akkor is legtöbb esetben tökéletlen — elsajátításával. Az egyedüli nehézség itt azon kérdésben rejlik: miként ellenőrizzük ifjaink nyelvi ismeretét? A kérdést magam részéről —óhajtva, hogy más is szóljon hozzá — a következőleg vélném megoldandónak. Évenként kitűzne egy e czélra kijelelt bizottság valamely magyar theol. munkából, pl. a Prot. Szemle értekezéseiből néhány lapot fordításra. E fordítást a külföldre pályázni akaró papnövendékek azon nyelven, mely az illető külföldi egyetem nyelve — tehát az Angolországba készülők angol, a Németországba német nyelven — elkészítenék s bírálatra bektildenék, természetesen azon biztosítás mellet, bog}* idegen segélyt a fordítás elkészítésében nem használtak. amit különben az illető theol. akadémia tanárai is - - tekintettel az illető növendék előkészületére — bizonyíthatnának. A bírálat alkalmával bizonyos sorrend állapíttatnék meg. amely' szerint azután a pályázatok az illető külföldi egyetem igazgatóságához vagy a stipendium vezetőségéhez áttétetnének. Különös tekintet volna fordítandó ara, hogy lehetőleg minden theol. akadémia érdemes növendékei előtt szabadon álljon a külföldre mehetés útja s ne húzzon egyes befolyások következtében egyik vagy másik akadémia rövidséget. Az pedig, hogy az illető a külföldön sem tölti hiába napjait, — amennyiben az illető egyetemen teendő vizsgák ezt nem ellenőriznék — vagy szóbeli vizsgálat vagy valami irodalmi dolgozat kívánásával volna ellenőrizhető. Ily módon reményiem gyümölcsözőbbé tehetni a külföldi iskoláztatást, melynek föntartását nemcsak a százados intézmény iránti kegyelet, de a belőle meríthető haszon is javasolja. Antal Géza.
