Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-06 / 27. szám

424

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

423

főleg; az erdélyi magyarok és székelyek között, a ref. egyházból fejlett ki. S ezen egyházból 15(58-ban kilépésük után oly rohamosan szaporodtak, hogy az erdélyi főurak áttérése folytán. 1595-ben az Erdélyhez kapcsolt magyarországi részekben. 425 unit. község állott fent; Erdélyben pedig 13 egyházkerület, helyesebben egyházi kör. Első püspökük Dávid Eerencz volt. ki elsőben Luther, majd Kálvin tanait hirdette, végül unitáriussá lett s mint ezek püspöke, Báthoii Kristóf uralkodása alatt tévtanaiért elítélve. börtönben halt meg. A későbbi ref. fejedelmek alatti üldözések következtében azonban számuk nagyon megfagyott, úgy. hogy a 80-as évtized alatti statisztikai adatok szerint Erdélyben 8 egyházi körben csak 106 anya és 254 leányegyházuk van 53449 lélekszámúink Az 1881. év elején végrehajtott országos népszámlálás pedig 55787 lelket tüntet fel Magyarországban és Erdélyben.

Ezen historicö-statistikai rövid ismertetésből is látható. hogy az unit. vallásfelekezet az üldözések megszüntetése óta is stagnans állapotban volt egész mostanig. — s hogy napjainkban oly rohamosan terjed, különösen a magyar s ref. vallása köznépnél, annak okát korántsem a vallás s az errőli tudatnak tudományos és a lélek szükséletei szerinti fejlődésében, vagy hitfelekezetünk vallástudományának. a lélek által teljes felemésztettségében, hanem a többek között a következőkben találom:

1-ször. A magyar nép vallás iránti indifferentiájában. Az indifferentisnms. a vallásos élet földének sziklás és tövises talaja, melyben a sziklás talajon semmi növény fel nem teuyész. s a ráhintett magvakat a madarak felkapkodják. a tövises talajon pedig az oda hullott magból kelt nemes növényt, a világ anyagi érdekeinek tövisei megfojtják. Hogy a lélek szükséglete s igy a vallás iránt is inditferens emberek mindig voltak és lesznek, azt nemcsak a jelen, hanem a múlt is eléggé tanúsítja. A vallásért a múltban, az üldözések actiói következtében folytatott véres küzdelmek, igen sokaknál csak részben voltak, s mondhatni legtöbb esetben czimzett reactiói voltak a vallásos buzgalomnak. A főok a clérus törekvésével szemben álló prot. papok vallásos lelkesedésének kivételével, csaknem mindenütt és mindenkor más is volt. A történelem azt tanúsítja, hogy a magyar nemzetnek polgári szabadság s a prótestantismusnak vallásszabadságért folytatott küzdelmei egész a 17-ik századig ugyanazok s egymáshoz kapcsoltak valának ugyan; de amelyekben sokaknál épen ezért nem pusztán a vallásérti buzgalom, s kitartó lelkesedés volt egyedül a mozgató erő. Vagy miként volna másként megmagyarázható a történet által is beigazolt azon tény, hogy midőn Magyarországon, az Oláh Miklós Draskovics György esztergomi érsekek által megindított. Pázmány. Szelepcsényi. Lippai által folytatott vallásüldözési actió előtt, három család kivételével, minden főur protestáns volt, azok száma, a Bocskay, Bethlen. Rákóczy féle vallásos reactiónak mondott küzdelmekben már csak negyedrészre olvadt le, ha a vallás üldözések s ezek folytán felmerültnek deciaráit küzdelmekre nézve minden más érdektől abstrahálva lehetne elmondani, minden actió reactiót szül. Korántsem akarom ezen állításokkal őseink s főáraink vallásérzületét s érdekeltségét átalánosságban megtámadni s kétségbevonni; sőt teljes elismeréssel

adózom azon élet s vagyon feláldozás iránt, melylyel közülük'igen sokan azokat, a múlt véres küzdelmeiben, a vallásért is mérlegbe vetették; de ez nem zárja ki azon állítás valódiságát, melyre történelmi tapasztalat vezet, hogy akkor is voltak, ma is vannak s mindig is lesznek a vallás, a lélek szellemi szükségletei iránt inditferens emberek, kiket folytonosan nemz és szül az anyagi és külviszouyok s érdekeknek az egyén vallásos lelkületűre is ható pressiója.

Ezen anyagi s egyéb külviszouyok és érdekeknek népünk lelkületére, úgy a múltban, mint a jelenben is ható pressiójában és nem a vallásos tudatnak, a lélek szükségletei szerint folytonos és természetes fejlődésében találom én népünk vallás és egyházi életünk iránti közönyösségének s igy az unitarismus karjaiba dőlésének egyik okát. mert a tapasztalat azt igazolja, hogy népünknek manapság nem annyira a lélek, mint inkább és főleg a test érdeke és életéért, a megélhetésért, az anyagi existentiáért kell küzdeni. A különféle nemű polgári és egyházi kötelességek telj esi thetése, tartozások lerovása, az anyagiakért munkákat a jelenben hatványozott mértékben követelik. A test feutarthatását. a megélhetést, nehéz és fokozott munkával kell kiktizdeni a földtől, az államtól, az egyháztól. S csodálható-e, ha a test eledele, az életfentartásérti terhes munkák, gond, s aggodalmak között népünknek nem jut sem ideje, sem módja, sem kedve a lélek eledelére gondolni s ezért áldozatot is hozni? Csodálható-e. ha a léleknek eledelt adó egyház terhessé váló követelései elől oda, azon egyház karjaiba menekül, hol ezen eledelt olcsóbban vásárolhatónak véli. Csodálható-e, ha unitár. atyánkfiái által használt azon csábítás, hogy a vagyontalanok nem fizetnek, a jobb módúak pedig csak annyit, mennyit jószántukból önként ajánlanak, vagy csak személyenkénként egy forintot fizetnek a lelki gondozásért, sokat elvon, eltérít a ref. egyháztól; annyival inkább, mert népünk a kitérésben lelkiismerete s kevésbé erős vallástudatára nézve is megnyugvást talál

2-szor. A külső cultus, egyházi rendtartás és isteni tiszteletnék az ev. reformált és az unitária egyházakban egymáshoz hasonlóságában.

Az nnitárismus — mint fentebb már említém, — Magyar- és Erdélyországban a ref. egyház kebeléből kelvén ki. megtartotta hitfelekezetünk külső cultusát, egyházi rendtartásait, mint a belső, vallásos érzés nyilvánításait. Az unitáriusok, bár a szentségeket nem tekintik vallásuk lényeget tevő részeinek, azért, úrvacsorát szolgáltatnak, keresztelnek, esketnek, épen mint mi, az atya, hu, szentlélek isten nevébe, szerintük az egy isteni őserő, háromféle nyilvánítására, a mely valóságos antimonisticus eljárásra mutat. Templomaik, egyházi közigazgatásuk belső és külső rendszere, hasonlítanak a mieinkhez. Ezeknél fogva népünk, mely nem sokat tud a közöttünk levő dogmatical nagy különbözőség felől, melyet nem tart össze és nem választ el tőlük szemmel látható s oly, a köznépnél különben is nagy tetszésben s tiszteletben részesülő külső jelvény, mint róni. katli. s ágostai liitv. ev. testvéreinket, a kereszt és oltár, azt hiszi, hogy midőn enged a csábító szavaknak s a nyomasztó terhek alól is örömest menekülve, egyházunkat, apái vallását, melyet annyi küzdelem