Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-05-04 / 18. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 286 285 kérdés eldöntésére azok a független férfiak, kik a javaslat megvitatására, vagyis inkább elfogadására összehívott bizottságból tiltakozásuk jeléül kiléptek? Bizonyára az sem indokolatlan vagy túlságos kívánság. hogy ily fontos és a középiskolai oktatást mélyen érintő kérdésnél megkérdezzék, sőt egy kissé meg is szívleljék azon protestáns felekezetek iskolai hatóságainak véleményét, amely felekezetek nemcsak a múltban, hanem a jelenben is oly sokat áldoznak iskoláikra, melyek a hazai középiskoláknak nagyon is jelentékeny contingensét képezik. De ezek megkérdezése és meghallgatása nélkül vitték döntésre a dolgot. A nem sokára törvénynyé válandó javaslat megengedi ugyan az autonom felekezeteknek, hogy iskoláikban a görög nyelvet továbbra is eddigi terjedelmében taníthatják. Csakhogy ez oly engedély, melylyel bajos volna élni. bármennyire szükségesnek és hasznosnak tartjuk a görög nyelv tanítását. Mert különösen exponáltabb helyeken iskoláink elnéptelenedését vonná maga után. ami semmi tekintetben sem volna kívánatos reánk nézve. így azután nem marad más hátra, mint hogy iskolafenntartó testiileteinknek a törvény kívánalmához képest minél előbb gondoskodniuk kell arról, hogy a görögöt nem tanulók számára rendelt pótló órák mindjárt a törvény életbelépte után megtarthatók legyenek. Ami bizonyára sok gondot és nehézséget fog okozni, mert hetenként 1b óra többlettel jár az eddigi állapothoz képest. Es igy sok helyen, hol a tanárok már is túl vaunak halmozva órákkal, egy uj tanár beállítását teszi elkerülhetlen szükségessé. De más oldalról azon nemes feladat is vár iskolai hatóságainkra. hogy amennyire az életbe lépendő törvény nekik szabad kezet enged, oly módon intézkedjenek a görög nyelvet nem tanulók görög irodalmi oktatásáról az erre szánt heti két órán át. hogy ez az irodalmi oktatás legalább részben pótolja ama hiányokat, melyeket a görög nyelv nem tanulása okoz a humanistikus nevelés és oktatásnak úgy tartalmasságán mint alaposságán. Borsos István gyinn. tanár. EGYHÁZI ELET. Református istenitisztelet Szeniczen. Azon reményben, hogy egyházi életünk legcsekélyebb mozzanatát is élénk érdeklődéssel kisérik egyli. lapjaink, bátorságot vettem magamnak, hogy helyet kérjek e lapban pár sor közleménynek Szeniczet és vidékét illetőleg. Midőn ide állami tanárrá kineveztettem, egyszersmind főtiszteletii püspöki hivatalunk rendeletére az alsószőllősi anyagyülekezet lelkésze mellé — amely egyházhoz van beosztva a Szenicz és vidékén lakó ev. ref. szétszórt csontok lelki ügyeinek gondozása mint missionarius pap exmittáltattam; s én annyival inkább örvendettem e bizalomnak, mert itt kedves papi foglalkozásomra, ismét tért találtam, s habár szerény keretek között is hasznára lehetek anyaszentegyházamuak s édes hazámnak. — Ennek kijelentését annyival nagyobb örömmel teszem most, mert már cselekedeteket is mutathatok fel; mert a jó Isten megengedte azt nekünk, hogy a feltámadás dicső ünnepének első napján hitelveink szerint, anyanyelvűnkön önthettük ki szivünk háláját, s részesülhettünk az úri szent vacsorában. — Bátorságot veszek azért magamnak, hogy Írjak egyet mást az itteni egyházi életről. s véleményem szerint ezen itt legelső magyar református istenitisztelet történetéről. Kevés ideje hogy itt vagyok, alig fél éve. Érkezésem után igyekeztem megismerkedni a mi ügyünk körülményeivel. Igyekeztem számba venni hitfeleinket. Várakozásom ellenére azon kellemes meggyőződésre jutottam, hogy a hirtelen felkutatható reform, hívek száma a 15—lb-ot megüti és pedig legnagyobb része az értelmi osztályból való. Sőt fáradságos utánjárással alig hiszem, hogy főleg a cselédség között, hitrokonainkra ne találnánk és pedig a nők között, mivel kivált Pozsonymegye magyarosabb részeiből. mostanában sűrűbben jőnek ide magyar leányok szolgálatba. Miről a szolgabirói hivatalok s az illetékességi helyek ref. papi hivatalai utján lehetne meggyőződést szerezni, minek utálnia járni nem mulasztom el. S midőn óhajomnak istentisztelet tartása iránt kifejezést adtam, — lelkes részvételre találtam, s igy lehetővé vált. hogy itt a református status hóvonala alatt, megzendülhetett: „ez busóét ünnepében!“ Érintkezésbe tettem magamat alsó-szőllősi ev. ref. papi hivatalunkkal, melyhez Szenicz és vidéke tartozik, s némi történelmi adatokat vagy ilynemű előzmények közlését kértem arra nézve, hogy volt-e itt. s ha igen mikor ref. magyar istentisztelet, általában ref. egyház existált-e valaha stb. Tisztelendő Kocsis József lelkész úr köszönő és buzdító válasza nem tájékoztatott az iránt, hogy itt; valamikor lett volna ref. hitélet. Jóllehet a Rákóczy ,.szabadságomnak jelenetei e vidéket is érintették ; s azon hallomás, hogy itt több lakos a ref. hitről tért át az evangélikus egyház kebelébe, illetőleg attól absorbeáltatott. azon föltevést táplálja, hogy lehetett itt hajdan ref. gyülekezet és istenitisztelet. ha nem is magyar nyelven. A megtartandó istenit:szteletre helyet kerestünk, helyet kértünk, de kopogtatásainkra nem nyíltak ki az ajtók, s igy Tóth Andor postafőnök atyánkfia szállásán gyűlt össze a hívők kisded serege; s bizony nem a hely. hanem a szív érzelmei szentelték a helyet! Megzendültek felemelő énekeink, melyre előzőleg Cémessy Miklós atyánkfia vezetése mellett. Kaliczky Kálmán atyánkfia szállásán készültünk el: elhangzott Pál ap. I. Kor. XV. 14. alapján tartott prédikácziónk, s nagy lelki örömmel éltünk az Idvezitőnk érdemére emlékeztető szent jegyekkel, s megható volt látni híveink könveit. kik közül többen már évek során át nem hallották magyarul dicsérni az Istent, s nagy időn át nem részesültek az úri szent vacsorában. így mindnyájunk megelégedésére, buzgóságban. s mély meghatottság között ért véget ma
