Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-12 / 2. szám
21 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. akarat felvétele mellett, továbbá Isten mindentudósága, nemkülönben a váltságnak és kegyelemnek keresztyén tanai; mig a másik fél fegyverül használta az Isten igazságosságának, a bűnnek, mely a kötött akarat mellett Istentől eredne, úgy szintén az igaz szentségnek és felelősségnek fogalmait. A determinismus legtekintélyesebb védője e korban Augustinus, a kihez csatlakozik később Aquinói Tamás is. Azonban Augustinus, hasonlóan a stoikusokhoz, az akarat szolgaságának hangoztatása mellett, kénytelen a manichäusokkal szemben a „De liberó arbitrio ban a szabad akarat védelmére kelni, és pedig egyfelől az öntudat tanúságára támaszkodva, másfelől pedig azon ellenmondás elenyésztetésére törekedve, a melyben Isten igazságossága és az erkölcsi felelősség az akarat absolut határoltságával állanak. A kérdést, a mint tudjuk, Augustinus úgy oldotta meg, hogy Isten az embert szabadnak teremtette, azonban a bűneset által ezen szabadságát teljesen elvesztvén, Isten kegyelme és a váltság munkája szabadíthatják csak ki az örök szolgaságból. A mig igy a determinismus főbajnoka is kénytelen a .szabadakaratot bizonyos tekintetben védelmezni s annak lehetőségét s illetve az első emberpárnál tényleges meglétét vitatni, addig az ellenfél táborában ott találjuk Augustinus ellenfelét Pelagiust, azonkívül a gnostikusok nagyobb részét s különösen Bardesanest, a ki szerint a bűn nem természeti ösztönből s a sors kényszerítő hatalma alatt szükségszerüleg, hanem a szabad akaratból származik, a melyet Isten az embereknek az angyalokkal együtt különös előny gyanánt adományozott.*) Ugyancsak az akaratszabadságot védelmezik Justin vértanú, Tertullián, a ki szerint az embernek mind a jóra, mind a roszra teljes szabad akarata van, Alexandriai Kelemen, a ki szerint akár a kedvező, akár a kedvezőtlen erkölcsi Ítéletek csak az esetben igazságosak, ha a lélek szabad akarattal Hibáztatott fel. Origenes, Nissai Gergely, a ki az akaratszabadságra különös súlyt fektet, a mely nélkül az ember az állattól lényegileg nem különböznék**). Hasonló értelemben nyilatkozik a zsidó Maimonides, ki a XII. században működött s a ki ethikájának alapjává a szabad akarat tanát teszi. ..Minilen embernek meg van a teljes szabadsága a jó utat követni és kegyesnek lenni, vagy rossz útra térni és gonoszszá lenni. Ne engedd magad a bolondok által rábeszéltetni, hogy Isten eleve elhatározta volna, kinek kell jóvá s kinek roszszá lenni. Magának tulajdonítsa kiki, hogy vétkezett s az ilyen nem tehet jobbat, mint hogy mielőbb megtér“***). A scholasticismus virágkorából megemlítjük Albertus Magnust. a ki ethikáját szintén a szabad akaratra alapítja s Duns Scotust, a kinek indeterministikus felfogását psychologiájának és ethikájának alapelve: coluiihi* rxt supcriitr iiitelh'ctii eléggé hirdeti. A felhozottak, a melyekhez még sokat adhatnánk. eléggé mutatják, hogy az ó- és középkorban az akaratszabadság tana határozottan túlsúlyban volt, a mi jó részben kétségtelenül a szabad akaratot védő Aristoteles tekintélyére vihető vissza. *) lieberwejr: »Grundriss der Geschichte der Philosophie II. Tli. p. k). **) U. o. p. Hi). ***) U. o. p. 2IH. Egészen megváltozik azonban a viszony az ú j korban, a mikor az első tábor hívei nagyon megfogvuak s azok is, a kik megmaradtak a régi tan híveiül, kénytelenek a szabad akarat előbb hangoztatott tanának merev formájából sokat engedni az új és kiváló erőkkel dicsekvő determinismus érveivel szemben. Elsőben is a kérdést vallási szempontból tárgyaló reformátorok igy , Kálvin, Luther, mint ezt 'e lap olvasói előtt felesleges j bővebben fejtegetnem, határozottan a praedestinatio melj lett foglalnak állást s a szabad akarat tanát téves és kárhozatos nézetnek nyilvánítják. Az újkori bölcsészet atyja Descartes még az akaratszabadságot védelmezi s abban látja az ember méltóságának egyik legfőbb ékes! ségét, azon vonást, mely leginkább teszi az embert lsí telihez hasonlóvá. Descartes szerint az indeterminismus I tana azok közé tartozik, a melyek a legnagyobb bizo! nyossággal dicsekedhetnek, úgy hogy az annak helyes ] volta ellen felhozott nehézségeket figyelembe sem lát— I szik venni, a mint az kitetszik a következő nyilatkozaj tóból: „Libertatis autem et inditferentiae, quae in nobis I est, nos ita conscios esse, ut nihil sit. quod evidentius et perfectius comprehendamus“ (Princ. pliil. I. ij. 41 j. De már a Descartesi iskola nem ragaszkodik szorosan mesterük ide vonatkozó tanához, Spinoza pedig — miután előbb az akarat szabadságát védelmezte — későbbi ; fejlődési szakában pantheistikus világnézletéből kifolyój lag a legszigorúbb determinismus álláspont jára helyezkedik. Mindenesetre érdekes jelenség, hogy Spinozán kivid még két kimagasló alakja a bölcsészeinek mutat hasonló átalakulást, t. i. Voltaire és Priestley, a kik kezdetben szintén indeterministák, világnézletük megállapodásával a determinismus leghevesebb védői közé sorakoznak. Mintha csak az nyerne e tüneményben kifejezést, hogy az egyik tan az ifjúi, a kellő körültekintés és óvatosság híjával levő, a másik pedig az alapos és megállapodott meggyőződés kedvencze és pártfogoltja. Ezt igazolni látszanak a bölcsészettörténet következő lapjai is, a mennyiben a 18. századbeli franczia bölcsészet, továbbá, kevés kivétellel az angol filosofusok. úgyszintén Leibnitz habár ez utóbbi mint minden téren, úgy itt is közvetítő irányzattal a determinismus mellett nyilatkoznak. Ugyanezt mondhatjuk a Kant fejlődésére oly nagy ! befolyást gyakorolt Hűméről is, a ki daczára az ok okozati viszonynyal szemben elfoglalt skeptikus álláspont- i jának, az akarat korlátolt voltát egész erélylyel védelmezi. Az újkor legnagyobb filozófusa Kant is alig mondható joggal az indeterminismus hívének, mert az által, hogy az akaratszabadságot csak a magánvalók (Ding an sichI világában mondja lehetőnek, mig a tüueményvilágban mindent az ok okozati viszony feltétlen uralma alatt levőnek állít: csak azt bizonyítja, miszerint a kérdés nehézségét, élénken érzi, de az abban rejlő ős ellenmondást elenyésztetni nem képes. (Folyt, köv.) Dk. Horváth József
