Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
207 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1 önben biztosítja a császár követét szabad visszautazásáról. Kellő kiséretet fog melléje rendelni, hogy sérelmet ne szenvedjen. Torost a fejedelem válasza meglepte. Szomorúan ment lakására, hogy holmiját összeszedje, a kocsi az elutazásra előállt. Ebben a pillanatban előáll Szenkviczy az izenethordó a király és Toros között és kihúzott zsebéből egy kir. levelet, melyet utasítás szerint csakis azon esetben volt szabad felmutatnia, ha szakadásra kerül a dolog. Tőrös izgatottan futja végig a levél sorait, melyek tartalma szerint felhatalmazást nyert Kálié és Szatmár átengedésére, minek folytán az alkudozások fonala ismét felvétetett. És hogy ez alkudozások végre is befejezést nyertek a linczi békében, ahhoz nagy mérvben hozzájárult Tőrös higgadt, okos magaviseleté s főképen hazája iránt való nagy szerelme, amelynek békeségét eléje tette a pártfeleitől várható dicséret vagy gáncsolódásoknak is. Epen ezért ő helyet követelhet magának a magyar nemzet történelmében. így jutunk el a megkötött béke végrehajtása ügyében összeült tokaji tanácskozmányig, amelynek történelmét szerző mintegy 100 lapon adja, s felujulnak ismét előttünk a részletek felette folyt küzdelmek, amikre nézve igen találóan jegyzi meg szerző: „Nevezetes, habár a történelemben épen nem ritka tünemény volt az is, hogy a béke létrejövetelét és e békepontoknak végrehajtását épen azok ellenezték legbuzgóbban, akiknek szent hivatásuk a békének és keresztyéni szeretetnek hirdetése lett volna, t. i. a papi fejedelmek s ezeknek élén az esztergomi érsek: Lippay György.“ 1646. ápr. 1-től szept. 10-ig folyik a tanácskozás. A király részéről jelen vannak: Hosszuthothy László váradi püspök, Szunyogh Gáspár kir. tanácsos, Tőrös János kamarai tanácsos, Kerekes András kir. személyneki itélőmester és Aszalay István. A fejedelem küldöttei: Chernél György, Haller István, Klobusiczky András, Körösi István, kikhez csatlakoztak még: Nyári Bernát, Barna György és Szemere Pál. Ezek eredményre nem jutó tanácskozása még nem ért véget, a midőn a pozsonyi országgyűlés megnyitásának ideje, hová szept, 11-én III. Ferdinánd király is lejött, elérkezett. Láthatjuk a gyűlésen megjelent főrendek és követek igen érdekes névsorát, Az országgyűlés idejének liagy részét az úgynevezett articuláris helyek kijelelése felett folyt viták foglalták el. A mikre vonatkozólag szerző igy rajzolja a helyzetet: „A harc szívóssága valóban csodálatraméltó. Több mint félév óta majdnem naponta egy ugyanazon tárgygyal foglalkozni: kimenteni minden érvet, minden módot, mely az észnek, tudománynak, ügyességnek, hazafiságnak és Vallásos buzgalomnak rendelkezésére áll és ha mindez ézélra nem vezethetett, újult erővel újra kezdeni az ostromot: oly látvány, mely önkénytelenül arra kényszerít bennünket, hógy ennek okát nem annyira az emberek indulatában, mint inkább az egymással ellenkező két irány erős voltában keressük. Valóban erős meggyőződés nélkül ily harczot oly soká folytatni nem lehet,“ „A katholikus párt épúgy, mint a protestáns párt efő'sen ragaszkodott a1 maga'nézetéhez és minthogy egyezség 208 csak úgy jöhet létre, ha kölcsönösen minden párt enged valamit, a magában véve dicsérhető állhatatosság és elvhűség akadályozta a viták befejezését.“ De végre mégis véget értek*, az 1647. ápr. 4-iki kiegyezési pontokban befejezést nyert az oly rég folyó vitatkozás, s az így létrejött vallásügyi törvények e záradékkal törvénybe igtatva: „Az urak, a klérus és bármely más világi katholikusoknak ellentmondása ellent nem állván, sőt az mindörökre semmisnek nyilváníttatván, a királyi diploma ezennel valamennyi karok és rendek által elfogadtatik, jóváhagyatik és megerősittetik.“ így készültek el a két protestáns felekezet vallásszabadságának e hazában alaptörvényét képező 1647-iki vallásügyi törvényczikkek; haladás bennük, az eddigieket tekintve az, hogy a vallás szabad gyakorlata bennük részletezve van, templomok, temetők, harangok szabad használhatása általuk félremagyarázhatlan szavakkal biztosittatik s a klérus ellenmoudása ezekre nézve mindörökre semmisnek nyilvánittatik. A Prot. írod. Társulat megtartotta e művel székfoglalóját a hazai történetirodalom terén, s nem kell hozzá semmi jóstehetség, ha azt mondjuk, hogy nemcsak Irodalmi Társulatunk, hanem a hazai történetírás is örömmel fogja azt termékei közé sorozni. Szenvedély és áradozásoktól ment irmodéra megszerzik e műnek a bejuthatást a vallásunktól idegenek táborába is, míg a művelt Ízlésnek megfelelő irálya az igazság meggyőző erejével köti le az olvasó figyelmét, ív is Ernő. Á Protestáns Irodalmi Xársaság utazgató választmánya f. évi upvil ho 13-án d. u. 4 órakor taitja ülését Budapesten az ág. liitv. evang. testvérek Deáktéri dísztermében. A közgyűlés pedig ugyanott a következő napon (ápril 14.) lesz. Nekrolog. A tatai ev. ref. egyházmegyét a napokban mélyen megrendítő gyászhir járta be, Xagytiszteletü Kovács János dadi ev. ref. lelkész úr f. hó 17-én 61 éves korában hirtelen halál által jobb létre szenderült. Mint az egyházmegyéi gyámolda elnöke f. hó 16-án még levelet bocsátott közzé, melyben a gyámoldai igazgató tanács tagjait gyűlésre hívja össze; sőt még 17-én délelőtt is — semmi baját nem érezve — kiment, hogy gazdaságának utálnia nézzen s délre már halva vitték haza. Halála valóban igazolja a példabeszédes könyv írójának ezen szavát: „Ne dicsekedjél a holnapi napról: mert nem tudod mit hoz a nap te reád! (XXVII. 1.)“ — Lelkészhez méltó, egyszerit de méltóságteljes temetése f. hó 20-án délelőtt nagyszámú közönség jelenlétében ment végbe. Igazán megható volt látni, egyfelől a. mély fájdalom által sújtott családtagokat, másfelől a gyászkóporsót körül-
