Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-06 / 333. szám

2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 6., HÉTFŐ VILÁGTÜKÖR Nem jó az erős euró versenyfutás Az európai kormányok vonakodnak a nagyobb reformok végrehajtásától Kifulladásig. Az amerikai gazdasággal csak nagy erőfeszítés árán lehet lépést tartani. Amerikai oldalon nem kevés kárörömmel figyelik, hogy ké­sik az EU-országok gazdasági élénkülése. A legutóbbi adatok szerint az év harmadik negye­dében az egy főre jutó nemzeti jövedelem (GDP) növekedési üteme alig 1,2 százalék volt. Ez fele az első negyedév mutatójá­nak. Az unió két legnagyobb gazdasági egysége, Franciaor­szág és Németország évi GDP- növekedése mindössze 0,4 szá­zalék - szemben Amerika 3,7 százalékával. Nemcsak a hazai fogyasztás gyenge, lassult a nö­vekedés fő hajtóereje, a kivitel is. Erősödik a félelem Európá­ban - írja a The Economist -, hogy az euró újabb erősödése a gazdaság hanyatlását idézi elő. Az Egyesült Államok gazdasá­gi teljesítménye 2000 óta két­szer olyan gyorsan nőtt, mint az euróövezeté. Ennek oka amerikai elemzők szerint a la­za munkafegyelem és az euró­pai kormányok vonakodása a nagyobb reformok végrehajtá­sától. Az RMDSZ magyar alprefektust akar Kolozs megyében Magyar alprefektus és több magyar vezető kine­vezését követeli az RMDSZ a megyei hivata­lok igazgatói tisztségeibe. Gyulay Zoltán A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szerve­zete azt szeretné, ha magyar alprefektus vehetne részt a me­gye irányításában. Azt kérik, hogy az RMDSZ a Kolozsváron magánszemélyek által birtokolt ingatlanok visszaszolgáltatásá­nak felgyorsítását is képviselje - írja a Szabadság című kolozsvá­ri közéleti napilap. ■ „Az RMDSZ Kolozs me­gyei szervezete a szövet­ség vezetőségétől az álla­mi magyar egyetem ügyé­nek képviselését is kéri.” Kónya-Hamar Sándor megyei elnök elsősorban igyekszik a szö­vetség vezetőségének tudomásá­ra hozni: a liberális-demokrata ellenzék által vezetett Kolozs me­gye sajátos helyzetbe került azál­tal, hogy a parlamenti választáso­kat a Szociáldemokrata Párt nyerte meg. A székelyföldi RMDSZ-vezetők szerint tisztázni kell az emberek számára, hogy a szervezet prog­ramjában szereplő autonómián területi autonómiát értenek-e, és erre vonatkozóan törvényterve­zetet is ki kell dolgozni. Változatlanul bottal ütik Oszama bin Laden nyomát a ' ÉLETBEN VAN Nem lelik Oszama bin Ladent Pa­kisztánban. Csak annyit tudni, hogy még él - nyilatkozta a pakisz­táni elnök, Pervez musarraf. A legtöbb kivégzést Kínában hajtják végre halálbüntetés A kivégzések kilencven százalékát - legke­vesebb ötezret - Kínában haj­tották végre tavaly. A Hands Off Cain, a halálbüntetés eltör­léséért küzdő szervezet adatai szerint Vietnamban 69, az Egyesült Államokban 65, Szaúd-Arábiában 52 elítélten hajtották végre az ítéletet fővel tárgyalt. Erős földrengés volt a német-francia határon érezni lehetett Franciaor­szág északkeleti és Németor­szág délnyugati részéből erős földmozgást jelentettek vasár­nap hajnalban. A Richter-ská­la szerinti mintegy 5,4-es erősségű földrengés epicent­ruma Baden-Württemberg tartományban volt, és 250 ki­lométeres körben érezni lehetett. Putyin vétójogot adna az új BT-tagoknak ensz-reform Az orosz elnök szerint az ENSZ BT állandó tagjainak bővítése során, amely a vüágszervezet terve­zett reformja keretében való­sulhat meg, az új tagoknak is meg kell adni a vétójogot Joschka Fischer közvetít BÉKEFOLYAMAT A ja­nuári palesztin el­nökválasztás egyengetheti az utat az izrae­li-palesztin bé­ketárgyalások felújítása felé - hangoztatta Joschka Fischer német külügyminiszter a ciszjordániai Rámalláhban, mi­után Ahmed Koréi palesztin kormány­Zsoldosok bevetésével vádol Prodi párban Romano Prodi, az olasz balközép ellenzék vezére „zsoldosok­nak” nevezte azo­kat a fiatalokat, akiket Silvio Berlusconi kor­mányfő pártja, a Hajrá, Olaszor­szág (FI) színei­ben kíván páro­sával bevetni a kö­vetkező választások kampányában. Prodinak nem tetszik a módszer Milliárdos üzletet visz Kínába kapcsolatok Nagy a kereslet a mozdonytól az autós újságig A bevándorlás kérdőjelei korfa Nő a fiatal külföldiek aránya. Közöttük sok a bűnöző, a munkanélküli, a szociális segélyen élő. A CDU a külföldiek befogadásáról Milliárdos üzle- tek reményé­it ben kezdi meg J ^ gz&J k ma kínai látoga- \íM tását GERHARD m SCHRÖDER né- BrTSr Jl met kancellár, aki Japánba is ellátogat. Tizen­hét szerződés van kész aláírás­ra vagy előkészületben. Közü­lük a leglátványosabb a 23 lé­gibusz eladásáról szóló megál­lapodás, amelynek üzleti érté­ke egymilliárd euró, azaz csaknem 245 milliárd forint. A Siemens 180 mozdonyt ad el Kínának. Belgrádban rendkívüli ülést tar­tott az egész szerbiai felső­vezetés állami és kormánytiszt­viselők részvételével. Vojislav Kostunica miniszterelnök kije­lentette: a koszovói ENSZ-köz- igazgatás vezetőjének, Sörén Jessen-Petersennek érvénytele­nítenie kell a koszovói parla­ment pénteki döntését, amellyel a szerbiai tartomány miniszter- elnökévé választotta Ramush Haradinajt. Kostunica szerint Haradinaj megválasztása nega­tív hatást gyakorol az egész ré­gió stabilitására. Az új koszovói kormányfő el­len Szerbiában 108 büntetőfelje­lentést tettek „háborúban és bé­kében elkövetett bűncselekmé­nyek” miatt. A belgrádi rendkí­A kínaiak a Springer kiadótól megveszik az Auto-Bild licencéL A világ legnagyobb példány­számban készülő autós kiad­vány magyar változata a lapun­kat is kiadó Axel Springer-Ma- gyarország Kft. gondozásában jelenik meg. A német változatot A kínai kapcsolat, a mindent felszippantó kínai piac létfontos­ságú a német gazdaság számá­ra. Schröder hatodszor jár a vi­lág legnépesebb országában az­óta, hogy 1998-ban kancellár vüli kormányülés résztvevői sze­rint a háborús bűntettek elköve­tésével gyanúsított Haradinaj megválasztása „politikai provo­káció” és a „szélsőséges politika” megnyilvánulása. Az új koszovói kormányfőt az elmúlt hónapban kétszer is meg­hallgatta a volt Jugoszláviában el­követett háborús bűnöket vizsgá­ló hágai Nemzetközi Törvényszék. Meg nem erősített értesülések szerint ez év végéig vádat emel­nek ellene. Haradinaj a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) parancsnokaként döntő szerepet játszott a szerb hadsereg és sza­badcsapatok ellen harcoló albán ellenállásban. Ő maga többször is ártatlannak vallotta magát a ter­hére rótt bűntettekben. várhatóan 400 millió ember fog­ja olvasni. Schröder látogatásá­nak idején rakják le a Daimler­Chrysler gyár alapkövét Peking- ben. Csilin tartomány székhe­lyén, Csang-csunban a Volkswa­gen bővíti távol-keleti gyártó- kapacitását. ■ Gy. Z. lett. Jogvédő szervezetek Schrö­der minden látogatása előtt fel­hívják a figyelmet arra, hogy a kancellárnak szóba kell hoznia az emberi jogok kínai tisztelet­ben tartásának kérdését is. Támogatják az ukrajnai ismétlést Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) üd­vözölte vasárnap az ukrán legfel­sőbb bíróság határozatát az elnök- választás másodüt fordulójának megismétléséről. Az EBESZ soros elnöke, Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter közleményében „teljes támogatását” fejezte ki a voksolás megismétléséhez. Az állásfoglalás egy nappal az­előtt látott napvilágot, hogy Szófiá­ban megkezdődik az EBESZ kétnapos külügyminiszteri érte­kezlete. A találkozóra várják Colin Powell amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminisztereket is. Az ukrán válság megoldására alakult kerekasztal harmadik for­dulóját ma tartják Kijevben Aleksander Kwasniewski lengyel államfő részvételével. Hárommillió török és kurd él együttesen Németor­szágban és Ausztriában. Beilleszkedésük, illetve el­különülésük a társadalom­ban heves vitákat vált ki. Toronyi Attila A bevándorlók sokadik nemzedé­ke sem érzi hazájának Európában a befogadó országokat - állítják berlini és bécsi szociológusok. Né­metországban a lakosság csak­nem 9 százaléka, 7,3 millió a kül­földi. Itt azonban az „olvasztóté­gely” USA-val ellentétben kíno­san ügyelnek arra, hogy a jövevé­nyek megőrizhessék saját kultúrájukat. Most viszont azt mondják a politikusok: változtat­ni kell az eddigi gyakorlaton. Miért lenne hátrányos megkülön­böztetés, ha a gyerekek megtanul­nának németül, és részt venné­nek a tornaórákon? „Ha nem alkalmazkodnak a mi értékeinkhez, hogyan várhatják el az egyenlő bánásmódot?” - írja a Die Welt Egy felmérés összesí­tése szerint a külföldiek arányu­kat meghaladóan munkanélkü­liek, részesülnek szociális támo­gatásban és veszik ki részüket a bűnözésből. A kiadások és bevé­telek szemszögéből nézve a be­vándorlás „ráfizetés”. Az állam- háztartásnak csak 25 év múlva térülnek meg a ráfordítások. Né­metország ugyanakkor csapda­helyzetben van. Az alacsony szü­lési kedv miatt szükséges az után­pótlás, ráadásul a munkaerőpiac A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártvezetősége va­sárnap Düsseldorfban ülésezett A testület Angela Merkel elnök vezetésével előterjesztést vitatott mega külföldiek beilleszkedésé női és az iszlamiz-musróL Ez a téma lesz ugyanis az egyik fő fel tudja szívni a képzetlen töme­gek jó részét. Ez azonban a folya­matot nem fordítja meg: a népese­dési korfa „fejre állt”. Egyre széle­sebb az Idős, nyugdíjas réteg, a tizen-huszon évesek között mind több a külföldi. Ausztriában a szakértők némi­leg másként vélekednek. A ven­napirendi pontja a CDU ma kez­dődő, kétnapos kongresszusá­nak, amelyen világos állásfogla­lást kívánnak hozni a reformok­ról és a hazafiságróL „A refor­mok és a hazafiság egyazon ér­mének a két oldala" - mondta Angela Merket dégmunkások huzamosan fizetik a járulékokat, ezért a társadalom- biztosítás nettó befizetői. A kül­földiek között ugyanis jóval keve­sebb a nyugdíjas - írja a lap. Több a munkanélküli és a családtámo­gatási rendszert igénybe vevő be­vándorló. A különbségek összes­ségükben kiegyenlítődnek. Belgrád menesztené a koszovói kormányfőt A hatodik alkalommal jár a Távol-Keleten

Next

/
Thumbnails
Contents