Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-01 / 328. szám

2004. DECEMBER 1., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA ­CSODÁLATOS VELENCE OLAJFESTMÉNYEK ÉS AKVARELLEK. Venezia expressz címmel Pál Zoltán mérnök-képzőművész tárlata látható a Pécsi Egyházmegye Alapítvány székházában (a Csontváry Múzeum épületének földszintjén) a hét Végéig. FOTO: T. L Országos minta lett a Pécsett kifejlesztett ETR D. I. A Pécsett kifejlesztett, a magyar felsőoktatásban megvalósított Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) fejlesztési lehetőségeit a hét elején kétnapos országos konferencián tekintették át a „szülővárosban”. A hallgatók órafelvételétől kezdve a tanárral való kapcsolattartásig jó néhány feladat megoldását adja a számí­tógép, az internet segítségével. A program kifejlesztésére, hosszas felkészülést követően, 2000 februárjában adott meg­bízást az Oktatási Minisztéri­um azzal a céllal, hogy a fej­lesztés eredménye az egész magyar felsőoktatás számára hasznosuljon. Az Egységes Tanulmányi Rendszert elsőként 2001 máju­sában helyezték üzembe a PTE-n, a működési tapasztalatai alap­ján több intézmény már beve­zette a saját gyakorlatába. Romonyára betört a béke Balogh Zoltán Ez a Bacskó tud valamit Porbafüttyös kölyök- ként mé£ a falutól kétszáz méterre határos bo- gádi főutcán - valamivel érettebb fejjel más tá­jékon - vizslatta a világot, aztán megtért Ro­monyára. Azóta nem nyugodhat ez az ember. Meg a felesége sem. Ők ketten tudnak valamit Legelőször is felébresztették a romonyai verbunkot, pedig olyan édesen szenderedett! Semmi baj nem lett volna, ha néha leporolják az emlékeket, aztán visszagyömöszölik őket az almaszagú spájzba, nem nyúlnak semmi­hez, a vüágbéke nem a romonyai verbunkon áll vagy bukik. Ha a világé nem is, de igencsak úgy tű­nik, a romonyai lelki béke mindenkép­pen. Ezen, meg a dalon. Mióta for­szírozzák, a nagy öregek bevonásá­val, van megint fia­talos tánc, és van már szemcsillogta­tó nóta is. És van egy alig négyszáz lelkes falu, macska- ugrásnyira Pécstől, mégis romlatlanul, amelyik fölkínálta magát a múltjának. I, Ha úgy vesszük, nem történt semmi kü­lönös most vasárnap délután: három bo- gádi kislány énekelt egyet-egyet, majd a fergeteges néptáncegyüttes előtt fölizgul­ta magát a színpadra a Muskátli Nyugdí­jas Klub tavasszal alakult énekkara. A hetven-egynéhány éves seniornak, a mos­tani, első fellépés előtt, az volt a legna­gyobb gondja, hogy mi az igazán ünnepi viselet ilyenkor. A második dal után az volt a legnagyobb gondja, hová is rejtse a tapsok okozta pírt. A fasírt-kenyér-sava- nyúság vacsora után az volt a legnagyobb gondja, hogy még maradni kéne, pedig a tyúkokat ilyentájt tegnap már régen bezárta. De a bot megáll a sarokban, az még egy csárdást kibír magányosan, a ro­monyai kultúrházban viszont most élet van, éltető szavak, hangok, ízek moso­lyok, mozdulatok. Ezt mind-mind mesélték. Akkor lett vol­na igazán szép, ha magam is megtapasz­talom az igaz mesét. Addig nem nyug­szom, míg a Bacskó-félékből ki nem vasa­lom: mi is a titok. Titok...? Ugyan. Emberség. Pécsi diák lett a luxembourgi fotós verseny győztese Cseri L. Tizenhetedik alkalommal hir­dették meg idén Luxembourg­ban a nemzetközi ifjúsági fotó- pályázatot, melyet többek kö­zött a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FLAP) és több luxem­bourgi minisztérium - a kultu­rális, az oktatási, a családügyi - is támogatott. A felső korhatár 21 év volt, tizenhárom* ország­ból félszáz kép érkezett színes és fekete-fehér kategóriában. A téma kötetlen volt, mondja a színes papírkép kategória el­ső díjasa, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium negyedikes tanuló­ja, Csikós Gergely, aki a napok­ban vette át Luxembourgban a FIAP aranyérmét a Szellemvas­út című felvételéért. Az utat az önkormányzat és az iskola szponzorálta. A képet egy öreg Konica fényképezőgéppel készítette, amit kölcsön kapott rajztanárá­tól, Odrobina Tamástól. Négy éve fényképez. Úgy kezdődött, meséli, hogy rajzórán feladat­ként kapták a fotografálást, és a tanárnak annyira megtetszet­tek Gergely munkái, hogy pá­lyázati kiírásokat adott neki. Először a Pécsi Hét pályázatát nyerte meg két éve, majd tavaly az országos diák fotópályáza­ton harmadik lett. Néhány éve Marsaiké Péter fotóművész is segíti Gergely szakmai előme­netelét, úgy tűnik, eredmény­nyel. Egyelőre mindent lencse­végre kap, nincs kedvenc téma­köre, készít fekete-fehér és szí­nes képeket is. Ebben a tanévben érettségi­zik, majd megpróbálja az Ipar- művészeti Egyetemet, ahol fényképezést szeretne tanulni. Ehhez persze, vallja be, sokat kellene rajzolni, erre biztatja ta­nára is. Ha most nem sikerül, akkor komolyan készül majd a következő felvételire, mert min­denképpen a fotográfia körül képzeli el az életét. Pedig a szü­lei zenetanárok, egyikük a he­gedűvel, másikuk az oboával kötelezte el magát egy életre. A díjnyertes fiatal fotós zon­gorázni is tanult, ám a zeneis­kola befejeztével ez a lehetséges pálya félbemaradt. A fotóművé­szet sem lebecsülendő terület, nem kevés azok száma, köztük magyaroké is, akik fotográfus­ként világhírre tettek szert ezen a területen. Csikós Ger­gelynek ehhez megvan a tehet­sége, most már csak szorgalom­ra és egy kis szerencsére van szüksége hozzá. Mindenképpen a fotográfia körül képzeli el az életét fota:tóthl SM: a rejtegetett és rejtélyes kór Cseri László A sclerosis multiplex (SM) okai a mai napig nem tisztázottak. Voltaképpen nem más, mint a központi idegrendszer idegsejt­jeit védő hüvely betegsége, an­nak működészavara, károsodá­sa. Az érintett agyi területektől függően rendkívül változatos tüneteket okoz. Kezdetben vala­melyik végtag gyengesége, a törzs vagy az arc területén fellé­pő érzészavar jelentkezik, de lá­tászavar is kialakulhat. A panaszok sokszor csak átmeneti jellegűek. Az idő előrehaladtával azonban a tü­netek egyre súlyosabbá vál­hatnak: vizelet- és székletürí­tési zavarok, a viselkedés és a beszéd megváltozása, moz­gáskorlátozottság és mozgás­zavar egyaránt felléphet. A tünetek megjelenésekor gyul­ladáscsökkentő gyógyszere­ket vagy úgynevezett interfe­ronokat adhat az orvos. Na­gyon fontos a megfelelő élet­mód, a stresszt okozó élet­helyzetek, a lelki és fizikai ki­fáradás kerülése. k k k Ez a betegség a világon csaknem kétmillió embert érint. A mérsékelt égövön és a nők között gyakrabban for­dul elő a kór. Magyarorszá­gon nyolcezerre tehető a re­gisztrált betegek száma. A betegség lefolyását, a folya­mat gyorsaságát nem lehet előre megjósolni. Az enyhe tüneteket produkáló állapot­tól a gyorsan bekövetkező le­épülésig sok változat létezik; a tapasztalatok szerint a di­agnózis felállítását követően a páciensek 10%-a lesz öt éven belül rokkant. * * * A Baranya Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület idén tíz­éves. Ők az országos szervezet 18 tagegyesületének egyike, mondja a megyei elnök, Papp Tibor. Azzal folytatja, hogy 45 tagot számolnak, ám senki nem tudná megmondani, hogy meny­nyi az anonim betegek száma. Az egyesület létrejöttét a be­tegek szorgalmazták. Eleinte sem anyagi, sem erkölcsi segít­ségre nem számíthattak, még a fővárosi SM Társaságtól sem, így magukra voltak utalva. Rendkívül nagy szükség volt az összefogásra, hangsúlyozza az elnök, mert igényelték a tapasz­talatcserét: miként élik meg az érintettek a betegséget, hogyan fogadja el őket így a család. Hi­szen a rengeteg, összetett prob­lémát maga után vonzó állapot minden mozzanata nem beszél­hető meg kizárólag a kezelőor­vossal - már a rendelési idő korlátozottsága miatt sem. Az összejöveteleket kétha­vonta tartják Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban. A találko­zók nyitottak, oda nemcsak ta­gokat és nemcsak betegeket várnak, hanem bárkit: szimpa­tizánst, pártoló tagot, vagy aki­nek hozzátartozója SM-beteg. Támogatást egy ideje a Gyu­lán székelő Magyar Sclerosis Multiplex Betegek Alapítványá­tól kapnak, amely a tagegyesü­leteknek sokféle módon segít, a maga lehetőségein belül. * * * A betegség egyelőre nem gyó­gyítható, mondja Papp Tibor, de több gyógyszer is van, amelyik lassítja vagy stabilizálja a rom­ló folyamatot, kezeli a tünete­ket. Tüdni kell, hangsúlyozza, hogy két egyforma SM-beteg nincs - többnyire a fiatal felnőt­tek betegségéről van szó. Nagy­jából 70-30 arányban billen el a mérleg a nők „javára”. Ez a be­tegség nagyon ritka gyerekkor­ban és 40 év felett. Ami rettene­tes: az elme mindig ép marad, így éli meg az ember a saját tes­ti leépülését. Nem kevés azon családok szá­ma, ahol rejtegetik a világ elől a betegüket, és azok is sokan van­nak, akik a korai stádiumban nem szívesen járnának el az egyesület összejöveteleire, hi­szen ott, a tolókocsisokban, a sa­ját jövőjüket látják megjelenni. A tapasztalat azonban az, hogy aki eljött, nem bánta meg, és ma már örül, hogy hallgatott a hívó szóra. A legidősebb tag 72 éves, 32 éve beteg - egy bot­tal még ma is képes járni. * * * Előfordul, de ritkán, hogy a beteget elhagyja a családja, sokkal inkább az összetartás a gyakoribb. Az SM-betegek óriá­si lelkierővel, nagy akarattal rendelkeznek, ám mindez nem sokat ér a megfelelő háttér nél­kül. Az egyesület a korábbi el­szigeteltségük után most kezd igazán a civil szervezetek vér­áramába kerülni. A betegség azonban nem túlságosan is­mert az egészségesek körében, és egyfajta közöny is érezhető. Az ismeretek hiányából faka­dóan nemegyszer nézik az SM-betegeket ittas emberek­nek - bár még az erősen itta­sokkal szemben is elvárható lenne némi empátia. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents