Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-04 / 331. szám
DECEMBER 4., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 HAZAI TŰKOR Fél évet kaptak az átvilágított átvilágítok előélet A négy parlamenti párt úgy döntött, meghosszabbítja a bírák megbízatását Mandur László szocialista alelnök szerint jövő' júniusra végezhetnek az átvilágítok a munkával, de alaposan át kellene dolgozni az átvilágítási, az ügynöktörvényt és az adatvédelem szabályait is. Stépán Balázs Az Országgyűlés négy pártja azt javasolja, hogy a parlament hosszabbítsa meg a fontos közéleti szereplők előéletét vizsgáló bírák megbízatását.- Fél év alatt sorra lehet venni az összes érintettet - állítja Mandur László alelnök de az ügynökmúltra, az adatvédelemre vonatkozó szabályokat is fel kell frissíteni. Tóth Károly szocialista képviselő szintén azt követeli, hogy átfogó törvény- módosítással változtassák meg a jelenlegi rendelkezéseket, hogy ne kelljen minden évben az átvilágítóbírák megbízatásáról dönteni a parlamentben. Herényi Károly elképzelését a szocialisták is életképesnek tartják. Herényi szerint köz- szereplésre készülő polgár előre kérjen egyfajta erkölcsi bizonyítványt magáról. A levéltárból, a Nemzetbiztonsági Hivatal irataiból könnyen kideríthető, hogy vállalt-e munkát a Belügyminisztérium megbízásából.- Ha minden közéleti szerepre készülő időben tisztázná a múltját, megnőne a közéletbe és a közhivatalokba vetett bizalom - állítja az MDF-es politikus. Ne utólag kelljen kideríteni, hogy erkölcsileg ki mire alkalmas. Tudhassa a választó, hogy kit támogat.- Herényi javaslata figyelemre méltó, de nem ismerjük pontosan, mire gondol - támogatja az ötletet Mandur László. Szerinte az „ügynöktörvényt”, a közszereplőkre és a fontos állami megbízatást betöltőkre vonatkozó szabályokat közösen kell módosítani. Mécs Imre és Fodor Gábor közösen előterjesztett javaslata meghatározná, hogy ki, milyen adatok megismerésére jogosult, és például nyilvánosságra hoz- hatja-e kutatása eredményeit. Egyelőre úgy tűnik, Herényi javaslata a közéleti személyek „erkölcsi bizonyítványáról” a többség számára elfogadható. A helyzet kulcsát keresték, de egyelőre nem találták. Akad még teendő. Olvasták a jelentéseket Az átvilágítás előző körében nyolc politikusról állították, hogy „érintett” az ügynök- törvényben. Horn Gyula, Gál Zoltán, Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter, Nyers Rezső, Csehák Judit, Vankó Magdolna, Keresztes K. Sándor nevét említették. Ok persze nem feltétlenül súgtak, de olvasták a jelentések tartalmát. Képviselők, bírák A közéleti személyiségek múltját vizsgáló bírákra kemény feladat vár. Öt új ország- gyűlési képviselő, több EU- képviselő, két miniszter, egy politikai államtitkár, négy médiavezető, harminc bíró és csaknem ezerkétszáz ügyész előéletét kell tanulmányoznia a testületnek. Alig fél évük van a vizsgálatra. Amerikában ma kezdődik a magyar népszavazás szabályok Nem kell az értesítő Az időeltolódás miatt az Amerikai Egyesült Államokban ma adják le voksaikat a magyar állampolgárok. Hazánkban vasárnap reggel 6 órakor nyitnak a szavazóhelyiségek és este hét órakor zárják be őket. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta: várhatóan a hét második felében hirdethetnek hivatalos végeredményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az értesítőt nem kötelező a választópolgárnak magával vinnie. Azt már lapunk is megírta, hogy nem kötelező a szavazólapon található mindkét kérdésre válaszolni. A voks úgy is érvényes, ha az állampolgár csak egy választ jelöl be. ■ Nagy E. D. Nem lesz regionális rendőrség hazánkban biztonság Több pénz, több egyenruhás Fejlesztésre és működtetésre fordíthatják az önkormányzatok azt a mintegy 15 milliárd forintot, amellyel többet kapnak jövőre a tervezettnél. Ezt Juhász Gábor, a Belügyminisztérium államtitkára mondta tegnap. Hozzátette: a rendőrségnek mintegy 3,1 mil- liárddal jut több. A BM politikai vezetője hangsúlyozta: jövőre 35 ezer forintra nő a köztisztviselői illetményalap, és átlagosan hat százalékkal a rendőrök bére. A tárca január 31-ig megállapodik a munkavállalói - többek között az adómentes - juttatásokról a szak- szervezetekkel. Megerősítette azt is: szó sincs rendőrség regionális átszervezéséről, inkább megerősítik a megyei főkapitányságokat. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Horn Gábor lecsúszik a kampánycsendről HORN GÁBOR, az SZDSZ országgyűlési képviselője Ausztriában tölti a holnapi kampánycsend időszakát. Barátaival ugyanis síelni indult. - Kedvenc napjaim közé tartoznak a politikamentes napok - mondta lapunknak. Lehet lazítani, én nagyon szeretek siklani a lejtőkön. Csak vasárnap délután jövök haza. Az SZDSZ ügyvivője leginkább a Tátrában szeret síelni, most azonban az Alpokban hódol szenvedélyének. Jövő héten borfejtésre készül Hargitai János hargitai János fideszes parlamenti képviselő arra készül jövő héten, hogy lefejti a borát. A baranyai Nagy- nyárád polgármestereként is tevékenykedő honatya elmondása szerint szomszédai már mind elkészültek a borfejtéssel, de neki erre még nem volt ideje. A politikusnak pincéje van az általa vezetett településen. Idén is chardonayt és királyleánykát termelt, és hat hektoliter nedűre számít. Csapody Miklós megírta Bálint Sándor életrajzát CSAPODY MIKLÓS ezer szállal kötődik Szegedhez. Itt szerzett bölcsészdiplomát, de talán ami még fontosabb, a nagy tekintélyű tudós, Bálint Sándor mellett is dolgozhatott. Idén kétkötetes monográfiát írt szellemi példaképéről: „A világban helytállani” és „Nehéz útra keltem”. „Szellemi kaland, megnyugvás olvasótermekben, könyvtárban olvasgatni, kutatni, néhány órára elfelejti az ember, hogy éppen kivel kell hadakoznia.” Herbály minden elhibázott lövésre emlékszik herbály IMRE, a T. Ház mező- gazdasági bizottságának tagja szenvedélyes vadász. A kun- hegyesi politikus vezeti a parlament vadászklubját. Legszívesebben fácánra és vaddisznóra céloz. Nem meglepő, hogy a fácánleves és a vaddisznósült áfonyamártással a kedvenc menüsora. Legbüszkébb arra a kilenc éve elejtett vadkanra, amelynek 23,5 centis volt az agyara. A kép viselő jó lövőnek tartja magát, minden elhibázott lövésre emlékszik. Emasmmm Józanok és józanabbak Kevesebb erdő, több pénz ÖKRÖS CSABA néhány hete a Magas-Tátra fenyveseinek nagy részét elfújta a szél. Százhektár-számra dőltek ki a fák. A holdbéli táj láttán elsírtam magam. Az erdők természetvédelmi területen álltak. Évszázadok óta szolgálták az emberiséget, őrizték a fennmaradását. Az ember is megtette a magáét, ezért lett a Tátra és környéke nemzeti park, ahol szigorúak a szabályok: még fűszálat tépni sem szabad. Tilos málnát szedni, gyopárt gyűjteni, gombászni. Persze a millió turista sok gyümölcsöt megeszik a medvék elől, és az esők után nem volt nehéz gombagyűjtőkkel találkozni. Erdő híján ez az élmény évtizedekig megismételhetetlen. Tátrafüredre sem járnak majd a medvék egy kis kukafosztogatásra. Ki tudja, hol voltak, amikor jött a vihar... mint az lenni szokott, az élőlények közül az ember tért magához elsőként. Tervezni kezdett. Volt, aki a természetért aggódott, és volt, aki rögtön felfedezte, miként lehetne vastagabb a pénztárcája. Ijedt és elkeseredett zöldek, Tátra-barátok, józanul gondolkodók azon vitáznak: milyen fával telepítsék be a csupasz hegyoldalakat, hogyan védjék meg a sebesült hegységet. A józanoknál persze mindig vannak józanabbak A vállalkozók. Nekik erről az egészről az jutott eszükbe: ki kellene használni a lehetőséget, és hatalmas sípályává lehetne alakítani a Tátrát, ahol eddig a fenyvesek határt szabtak. egyszerű: kevesebb erdő - több bevétel. Jogszabály-módosítást akarnak a szószólók Í '-- ' A HATÁLYOS ^ törvények szinte lehetetlenné teszik Ijs* a petesejt-adományozást, lm, ezért módosítani kell a vonatkozó szabályokat. Mindez Lenkovics Barnabás és péterfalvi Attila ombudsmanok állásfoglalásából derül ki. Rácz Jenő egészségügyi miniszter a szakmai észrevételekkel kapcsolatban azt mondta: egyetért a felvetésekkel. Szabálytalanságokat észleltek az ellenőrök A MUNKAÜGYI felügyelők 936 munkáltató ellenőrzése során az esetetek 45 százalékában tapasztaltak szabálytalanságokat. Szárazná Zara Andrea, az Országos Munka- biztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség főosztályvezetője elmondta: visszatérő hiányosság, hogy a munkáltatók leggyakrabban a munka- és a pihenőidő szabályait szegik meg. Négypárti egyeztetés a mézágazat helyzetéről olyan parlamenti határozat elfogadását tervezik a pártok, amelyben arra kérik a kormányt, hogy vállalja fel Brüsszelben a méhészek és a fogyasztók ér- —f, dekeinek képvi- ^1 seletét. Boros Péter, az Országos Méhészeti Egyesület elnöke szerint bizonyos jogszabályok szigorításával meg lehetne védeni a gyenge minőségű behozott méztől a hazai termelőket. Támogatják a határon túli kisvállalkozásokat ÚJ, AZ ANYAORSZÁGON kívüli vállalkozók megváltozott igényeihez alkalmazkodó támogatásokat vezetett be az Új Kézfogás Közalapítvány az elmúlt év során - mondta Lábody László, a köz- alapítvány kuratóriumának elnöke tegnap. Sikerrel vezették be a Kisvállalkozókat Támogató Kölcsönt és a Fiatal Kezdő Vállalkozókat Támogató Kölcsönt. Erdélyben 500 millió forinttal Indult el a program, és már 700 millió forint áll rendelkezésre. Jótékonykodó megyei közgyűlési vezetők LEMONDOTT második félévi jutalmáról GYENESEI ISTVÁN és Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és alelnö- ke. A mintegy 3,5 millió forintos összeget mindketten jótékony célra kívánják fordítani - közölte Balassa Tamás, az önkormányzat sajtó- referense. Feszültség a tárca és az egyházak között emelkedik az egyházi iskolák költségvetési támogatása, így az oktatási tárca nem érti, miért utasítják el « a jövő évi finanszí- | rozási javaslatot a " felekezetek. A minisztérium azután , nyilatkozott, j} hogy a napokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia lemondta SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke ebédmeghívását. Indoklásuk szerint az egyházi iskolákat sújtó kormányzati döntés után nem alkalmas az időpont a nyugodt beszélgetésre. t r.