Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-31 / 356. szám
2004. DECEMBER 31., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA Forró drót a szívhez, és egy kulcs, muzsikával Cseri László Nagyon szép könyvet jelentetett meg a napokban Pécsi Géza és Uzsalyné Pécsi Rita. A Mese muzsikával című kötet Kodály Háry Jánosát és Kállai kettősét mutatja be, Nászay Csilla illusztrációival. A CD-melléklet pedig Sinkovits Imre, mint mesélő hangját rögzítette. Az anyag voltaképpen annak a Kulcs a muzsikához című tankönyvcsaládnak az önállóan megjelenő része, amely az Oktatási Minisztérium „Korszerű tankönyv 2001” pályázatának nyertese volt. Az idén 78 éves Pécsi Géza ma is rendkívüli tevékeny, néhány hét múlva készül el az ötezer címszavat tartalmazó, a zenéhez kapcsolódó művészeti kérdésekkel foglalkozó, az ókortól a napjainkig tartó időszakot átfogó kultúrtörténeti munkája, amely hamarosan a Sulineten keresztül elérhető lesz a világhálón. Ehhez a lehetőséget az Informatikai Minisztérium pályázatán nyerte el 250 pályázó közül, s nyolc hónapja dolgozik rajta. Pécsi Géza Európában is egyedül álló zeneoktatási módszerének kezdete 1975-re datálható, akkor kezdődött a „baranyai modell” megvalósítása, amely a ’80-as évekre országossá növekedett. A lényege olyan művészeti-esztétikai nevelés megteremtése egy médiumrendszer segítségével, amelyet bármilyen szakos tanár, bárKulcs a muzsikához tankönyv- család. Azt vallja, hogy művészeti nevelés nélkül az ember nevelése nem elképzelhető. A művészet, s azon belül főleg a zene „forró drót a szívhez”, a jobbá, nemesebbé válás eszköze. Nagyon mely tantárgyhoz kapcsolva eredményesen megvalósíthat, s melynek következtében az egységesen előkészített tanulók alkalmassá válnak a zene befogadására. Pécsi Géza nem kevés küzdelemmel érte el, hogy 2001-re Magyarországon először államilag garantált módon a szakközép- és szakiskolákban, órarend keretében, helyet kapott az ének-zene tantárgy. Művészetesztétikai anyaga tananyaggá válhatott, és létrejött a fontos, hangsúlyozza, hogy az embereket közelebb kell vinni az értékekhez, az értékek megismerése pedig sokkal szegényesebb az öröm élménye nélkül, amelyet a zene nyújthat mindnyájunknak. I A DEMOKRÁCIA SZÓTÁRA Testvériség Boros János A történeti tapasztalat szerint az egyes emberek közötti vonzódásra vagy tudatos szeretetre társadalmi együttélés nem alapozható. Ugyanakkor társadalom nem maradhatna fönn, ha az emberek nem működnének együtt, és az egymás közti szere- tetet nem gyakorolnák. A modern korban ismerték föl, hogy a társadalom összetartása érdekében, a „szeressétek egymást” erkölcsi parancsának érvényesülését törvényesen biztosítani kell. A parancs törvényi következmény nélküli ismételgetése és számonkérése csalódással ötvözött képzelgő jövővárást eredményez. Az embertárs iránti szeretet nem kényszeríthető ki, ezért a társadalmi működés struktúrájába, a törvények által, olyan mechanizmusokat kell beépíteni, amelyek az embereket abba az irányba tereli, hogy miközben a törvények nem várják el, hogy az egyes ember érzelmekkel vagy akár tetteivel a „szeretetet” gyakorolja, a társadalom egésze mégis úgy működjék, mintha az emberek egyéni találkozásaikkor ténylegesen a szeretetet gyakorolnák. A demokrácia minden egyes tagjának, minden embernek, törődnie kell a törvényhozásba, parlamentbe kerülők valamint a bírák magas morális kultúrájával. E két csoport magas etikai színvonala és függeüensége a „végrehajtó”, cselekvő politikától, biztosíthatja a társadalom kívánt működését Ahogy James Madison (1751-1836), az amerikai demokrácia egyik alapítója írja, a demokrácia érdeke, hogy „vezetőkként olyan embereket állítson csatasorba, akik a leg- bölcsebbek felismerni és a leg- erényesebbek szorgalmazni a társadalom közös javát”. A nem parlamenti képviselő, megválasztott tisztségviselő politikustól viszont nem lehet elvárni, hogy „belsőleg”, személy szerint, erkölcsös beállítottságú legyen. De el kell várni, hogy tetteiben az legyen, vagyis annak látsszék, azaz politikusként gyakorolt cselekedetei megfeleljenek az erkölcs formáinak. Ezt kell kikényszerítenie a törvényeknek és a jogi-bírói ellenőrzésnek. Egy demokrácia nem akkor gyenge, ha erkölcstelenek a politikai végrehajtó hatalommal rendelkezők (jobb, ha nem azok), a „politikusok”, hanem akkor, ha a törvényhozók és bírók gyenge etikai színvonalat és bátorságot mutatnak föl, és ha etikai értelemben bátor megnyilvánulásaikat nem támogatják az emberek. A „testvériség” régi fogalmát minden demokrácia alapjának kell tekintenünk, függetlenül e fogalom történeti meghurcolásá- tól. A jól alkotott demokratikus törvény az egyéni érdeket elismerve a testvéries közjó irányába tudja terelni a dolgokat Idővonat-megálló B. Z. „... Erősen foglalkoztatott eleink élete. Valóban több hullámban foglalta el a Kárpátok medencéjét a keleti sztyeppék lovas népe? Hogy éltek a IX. század végi magyarok, Árpád magyarjai? ... Izgalmas, sorsfordító időszaka ez történelmünknek.” A fentiek egy kézzel írt, képzeletbeli riport bevezető sorai, a szerző, Virág Mai Lan pár bekezdéssel később, Passauban, rátalál Gizellára, a magyarok akkor százéves királynőjére, és kedélyesen elbeszélgetnek. Hála az időgépnek. Vagy inkább az Idővonatnak. A közelmúltban jelent meg a sikondai, XVII. Nemzetközi „Idővonat” olvasótábort végleg lezáró kiadvány, amelyben a „honfoglaláskori” álriport nem véletlenül kapott helyet Egyrészt szórakoztató, a tanult történelem ismeretéről tanúskodó olvasmány, másrészt pedig beleillik az idei augusztusi tábor tematikájába, az őskor-ókori Róma és Athén- -magyar honfoglalás-vonalba. A több, mint félszáz diák ki- lencnapos „időutazását” fotókkal, írásokkal, széljegyzetekkel - ....tetszik a tábor, jó fejek a srácok, tetszenek a programok, jövőre is eljövök” - megörökítő kiadványt a résztvevőkön kívül azok figyelmébe is ajánljuk, akik tehetnek azért, hogy megszület- hessék a XVIII. táborról szóló, jövő decemberi kiadvány is. A SZÁRNYAS MALAC NAPJA GAZDAG PROGRAM MINDEN KOROSZTÁLYNAK. Szokás szerint egész napos rendezvénysorozattal zárta az évet a Bóbita Bábszínház tegnap. Délelőtt játszóházat tartottak, délután a János vitéz hiteles történetét adta elő Boka Gábor (felvételünkön), este a Szerelmesek című darab következett a Győri Vaskakas Bábszínháztól, majd a Dzsem együttes koncertezett, hogy késő éjjel ismét Boka Gáborra kerüljön a sor, ezúttal a felnőtteket riogatni Momóval, a szakállas nővel. fotó:túthl Tűnődés egy iskolai évkönyv fölött Semmit sem ismernénk - vagy legalábbis nagyon keveset - Babits Mihály életének első tizennyolc évéről, ha nem lennének nyomtatott évkönyvek abból az időből, amikor iskolába járt. De más nevet is mondhatok. Amit Teller Ede életének első tizennyolc évéről tudunk, azt az iskolai évkönyvek alapján rekonstruálhatták az életrajzírók. Persze ez nemcsak a „nagy” nevekre érvényes. Akik valaha iskolába jártak, azoknak adatait, érdemjegyeit, diák kori munkáját megőrizték az iskolai nyo matott évkönyvek. Szerepelt-e az énekkarban, fölmentett volt-e testnevelésből, részt vett-e az önképzőkör pályázatán, nyert-e díjat az iskolai sportkörben? Unokák szembesülnek a nagyapa matematika érdemjegyével, életrajzírók bukkannak értékes dokumentumokra, történészek jutnak a múltra vonatkozó fontos ismeretekhez. A közelmúltban került a kezembe a ciszterci rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának évkönyve a 2003/2004. tanévről. Forgatom a testes, háromszázhúsz oldalas, képekkel, színes fotókkal földúsított könyvet. Egy iskola egyéves működésének minden pillanatáról képet kapok. Van itt szó örömről és gyászról, jubileumi rendezvényekről és Orbán atya haláláról, ünnepekről és szabadidőről, hitéletről, zenei életről, sportéletről, kollégiumi életről, cserkészéletről, olvasok magvas tanulmányokat tanárok és diákok tollából, van itt szépirodalom és száraz statisztika. Egy-egy írás megállít. Például Ivasivka Mátyás tanulmánya a tíz éve elhunyt Bárdos Kornél zenetudósról vagy a diák Csáky Kristóf értekezése Mécs László költészetéről. Mennyi szellemi erőfeszítés a jelenben, és mennyi fontos, jövőnek szóló üzenet. Mennyi fontos dokumentum azok számára, akik majd tíz, húsz, ötven, száz év múlva a kezükbe veszik ezt az évkönyvet. Leszármazottak, családtagok, kutatók, történészek... Aztán egyszer csak megáll a lapokat forgató ujj. Arra a fejezetre nyitok, amelynek címe: Osztálynévsorok a tanulók előmenetelével. És mindjárt a cím alatt egy kissé kacifántosán fogalmazott megjegyzést találok: „A csillaggal jelzett tanulók, illetve szüleik nem járultak hozzá érdemjegyeik Évkönyvben való közléséhez.” És valóban. Vannak nevek, amelyek után minden tantárgy rovatából hiányoznak az érdemjegyek. Itt a tanuló neve után a számok rengetegében egyetlen fehér csík jelzi a szülő vagy a tanuló döntését. Éltek az iskola kínálta lehetőséggel. Náluk majd tíz, húsz, ötven vagy száz év múlva miből és hogyan fogják rekonstruálni ifjú életüket, iskolai munkájukat? De más gondom is van. Mi lehet az oka annak, hogy az egyik osztályban egyetlen tanuló sem élt a fölkínált „joggal”, egy másik osztályban viszont a huszonhat tanuló közül húszán (!) nem-vállalták a nyilvánosságot? Az osztályfőnök személye, az osztály szellemisége, légköre? Tűnődésemet táplálja, hogy egy másik iskola, egy ugyancsak egyházi intézmény, a pesti piarista gimnázium évkönyvében ugyanerről a tanévről minden tanuló minden érdemjegye megtalálható. A jövendő Babits Mihályok és Teller Edék rokonai, kutatói, életrajzának írói, ha „hősük” ebben az időben a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba járt, hiába keresik majd a rá vonatkozó adatokat, egyetlen érdemjegyet sem fognak találni. Egy iskolai évkönyv van a kezemben, de gondolataim tovább gyűrűznek. Arra gondolok: a szabadságnak nem a diktatúra az igazi ellenfele, hanem a szabadosság. (A diktatúra ébren tartja és táplálja a szabadságvágyat!) A demokráciát nem az önkényuralomtól (az iskolai „kényszertől”) féltem, hanem az áldemokráciától. Az emberi jogokat nem a szabályok, a törvények veszélyeztetik (próbáljon valaki rend, szabály, törvény nélkül élni, megnézheti, hova jut), hanem a parttalanság, a kötetlenség, a rendetlenség: az álszabadság. \ A 1 y
