Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-30 / 355. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK BARANYAI TÜKÖR ÚJTÁBLÁK, RÉGI GONDOK UTCANÉVTÁBLÁK PÉCSÜJHE- GYEN, Nemrégiben új táblákat helyeztek el a keleti városrész­ben, de ettől sajnos csak a tájé­kozódás lett egyszerűbb. Az ott élőknek nap mint nap meg kell birkózni a kátyúkkal, és csapa­dékos időben a nagy sár is gon­dot okoz. FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Cégvezetők és művészek ötleteinek B. A. Pécsvárad Immáron hagyo­mány, hogy a település vezetői közös ötletelésre látnak vendé­gül művészeket és cégvezető­ket. A városvezetők és a meghí­vottak általában decemberben ülnek össze, hogy egy kötetlen beszélgetés keretei között, a vendégek által felvetett, a jövő évre vonatkozó ötleteket, elgon­dolásokat megvitassák - tájé­koztatott dr. Fenyvesi János jegyző. A pécsváradi, illetve a településhez kötődő művésze­ket a zsúfolt decemberi naptár­ra tekintettel ezúttal január 12- ére hívták meg. A befizetett iparűzési adó mértékéből felál­lított „top tízes” listán szereplő cégek vezetői számára egy nap­pal későbbre szól Zsáli János polgármester meghívója. Ilyen eszmecsere „kézzel fogható” eredménye a közelmúltban, a Szentháromság téren felállított női szobor is. Felül tér, alul garázs Kossuth tér Befektetőt keresnek a belvárosi parkolóház építésére Pécs Több mint 350 férő­helyes mélygarázs épül­het a Kossuth térre, felül pedig a térség alaposan átalakulhat: az eddigi au­tótömeg helyett igazi bel­városi térséggé, zöldfelü­lettel és szökőkúttal. Eh­hez az kell, hogy sikeres legyen az a befektetői pá­lyázat, amelynek kiírásá­ról idei utolsó ülésén dön­tött a pécsi közgyűlés. Nyaka Szabolcs Korábban már lezajlott az a pá­lyázat, amely a Kossuth tér át­alakításának felszíni terveit volt hivatott csokorba gyűjteni. A tervezők számos ötletet tár­tak a szakbizottságok elé, így volt miből választani. Az ön- kormányzat testületéi több el­A téren kisebb vízfelület, szökő­kút tervezhető. A tér északi olda­lán fasor telepíthető. képzelést is jónak tartottak, így például az új arculatban le­het kisebb vízfelület, szökőkút, zöldfelület és díszburkolat, a Kossuth-szobor pedig lehető­ség szerint az eredeti helyén maradna. S hogy erre miért van szükség? Az elképzelések szerint ugyanis a belvárosi te­rület alá egy kétszintes mély­garázs épülne. Juhász István, a gazdasági bizottság elnöke la­punknak elmondta, a közgyű­lés döntése értelmében kiírják a befektetői pályázatot, az ér­deklődők márciusig nyújthat­ják be ajánlatukat. Az aláépíté- si jogért az előzetes értékbecs­lés szerint 140 millió forint plusz áfát kell kifizetnie a be­ruházónak. A befektetőnek emellett a tér „felső” szintjét is rendbe kell hoznia, a szobrokat természete­sen eredeti állapotban vissza­helyezni, nyilvános illemhelyet kell működtetnie a felszín alat- beépítéssel járó kockázatokat ha ezután valamilyen korláto­ti parkolóház mellett. A beru- is vállalja, valamint a régészeti zást vezet be az örökségvédel­házó emellett értelemszerűen a feltárások költségeit, de azt is, mi hatóság. A Kossuth tér lehetséges átalakítási vázlata (Az ötletpályázat egyik terve és a városfejlesztési bizottság ajánlásai alapjani Zöldfelület es olyan térburkolat, amelyen kisebb rendezvények is tarthatók. A Kossuth-szo­jft' ; bor együttesét le­' /’ J hetőség szerint / f az eredeti helyén kell megtartani. Felújítás előtt az öregek otthona K.J. ______________________ Sik lós Szinte megvalósulása óta teljes kihasználtsággal üzemel a város máriagyűdi ke­rületében található szociális otthon, melynek felújítását, il­letve bővítését vette tervbe a polgármesteri hivatal. Amint azt dr. Marenics János polgár- mester elmondta, húszéves adósságot kívánnak törleszte­ni a felújítással. A jelenleg 160 főt befogadó intézmény képte­len minden igényt kielégíteni. A kérdés hamarosan a képvi­selő-testület elé kerül. Dr. Zo- ric Ildikó önkormányzati me­nedzser tájékoztatása szerint jelenleg a tervezők kiválasztá­sánál tart az önkormányzat, a versenyeztetéssel egyúttal ar­ra is választ szeretnének kap­ni, hogy a területi terjeszkedés avagy a ráépítés teremt-e ked­vezőbb helyzetet. Maga a be­ruházás több százmilliót igé­nyel majd. NYEREMÉNY SZILVESZTERRE. A „Karácsonyi meglepetés” játékban kisorsolt nyerteseink: a fél sertést Suvák Lajos, a 10 db húscsomagot Gajár Vincé- né, Bíró János, Szőke Gyula, Arnold Antal, Herbeszt Józsefné, Gász Jánosné, Nagy Béiáné, Kollár János, Aczél László Pécsről és Várhalmi Mária Egerágról nyerték. A termékeket december 31-én 10 óráig vehetik át a Búza tér 2. szám alatti Húsáruházban, amely a nyereményeket felajánlotta. SZERENCSÉS OLVASÓINK Tarolt a Vylyan Baranya A népszerűség alapján a kisharsányi Vy­lyan Pincészet lett idén az ország második és a régió első borászata. D. I. A Borbarát Magazin 300 borértő szavazatai alapján állította össze a 2004-es év népszerűségi mutatóit a magyar borpiac felsőházában. A szavazók a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészetet Magyarország két leg­jobb borászata közé választották, regionális szinten pedig az első hellyel jutalmazták. Az idei szavazás azt mutatta, hogy a magyar borászat túljutott a kezdeti fellendülési korszakon. 2004-ben a borpiac felső kategó­riájában megtört a növekedés lendülete. A Borbarát idei TOP 12-es szavazásának adatait arra utalnak, hogy a borkedvelők ámulatba ejtése immár jóval na­gyobb teljesítményt igényel a bo­rászatok részéről, mint koráb­ban. A meglepetések és nagy for­dulatok között különösen figye­lemre méltó, hogy a Borbarát fennállása óta először a borvidé­kek népszerűségi listáján Tokaj- Hegyalja leszorította az első hely­ről a Dél-Dunántúlt BARANYÁBAN A-Z-IG Abaliget FINN PARTNERTELEPÜ­LÉSSEL veszi fel a kapcsolatot a fa­lu. Botfával és Kővágószőlőssel már együttműködik a sievi önkor­mányzat, várhatóan közös kulturá­lis programok szervezése és gazda­sági együttműködés is kialakulhat januártól, tudtuk meg Baritz István polgármestertől, (bl) Baranya csökkent a házasság- kötések SZÁMA a megyében, nőtt a válásoké, mindkettő néhány százalékkal. Az élettársi kapcsola­tok regisztrált száma tovább emel­kedett. (bl) Baranya német nyelven jelent meg egy népszerűsítő, szép kiállítá­sú kötet a napokban a megyéről. Das Komitat Baranya című könyv kiadásához 180 baranyai település járult hozzá. Címzettjei a turisták, az üzletemberek, utóbbiaknak be­fektetési lehetőségeket is ajánl a kiadvány, (aa) Bár A FALU BELTERÜLETÉN, kapu­bejáró építése miatt, forgalomkorlá­tozást és sebességcsökkentést ren­deltek el. Negyven kilométer a meg­engedett legnagyobb sebesség az 56-os út forgalmas szakaszán, (bl) Boldogasszonyfa kiskarácsony EGYÜTT elnevezéssel rendezett prog­ramot a Zselic-vár egyesület, ame­lyen részt vettek gyerekek és szülők Almamellékről, Csebényből, Horvát- hertelendről és Ibafáról is. A hangu­latos rendezvény folytatásaként Bol­dogasszonyfán már elkezdték szer­vezni a húsvétváró összejövetelt, (bl) BííkkŐSd A KÖTELEZŐ FELADATOK ellátására kevés volt a normatív tá­mogatás Bükkösdön is, ezért az önkormányzat pályázat révén pró­bálta lefedni a keletkezett hiányt. A napokban 5 millió forintot nyertek, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település, amely­nek révén javítani tudnak intézmé­nyeik ellátásán, faaj Dinnyeberki a befejezéshez kö­zeledik a világháborúk hősi halot­tainak emléket állító Hősök emlék­művének építése. A novemberben megkezdett munkálatokra a telepü­lés pályázatból nyert támogatást, összesen másfél millió forintot (fz) Drávapisfd karácsonyi csomagot KAPTAK a gyerekek a faluban tartott ünnepségen. A falu húsz kis lakója a december l&án tartott ünnepségen vehette át az önkormányzat által ösz- szeállftott ajándékcsomagokat (nol) Kétújfalu KÉTMILLIÓ FORINTOT NYERT a település önkormányzata az Esélyegyenlőségi Kormányhiva­tal Roma Integrációs Igazgatóságá­tól. A pénzből harminc, tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű, elsősorban roma ember munkához jutását elősegítő programot dolgoz­nak ki, tájékoztatott Kis János pol­gármester. (bsa) Kisdér összesen több mint HARMINCÁN (kisgyerekek és nyug­díjasok) kaptak az önkormányzattól kétezer forintos ajándékot kará­csony alkalmából. Dr. Áts Imre pol­gármester elmondta azt is, hogy ebben az évben tizenötödik alka­lommal rendezték meg a progra­mot, amelyet a jövő esztendőre is terveznek, (bl) öld nyugdíjasklub ALAKULT Rózsaold Nyugdíjas Baráti Kör névvel a te­lepülésen. Az önkormányzat segítségével klubhelyiséghez is hozzájutottak, ahol az alapítók névsorával díszfalat alakítottak ki. (csj) i é i

Next

/
Thumbnails
Contents