Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-29 / 354. szám
Nem számítunk vallásosnak Európában A GfK Hungária piackutató cég brüsszeli intézete több mint 21 ezer felnőttet kérdezett meg az istenhitről és a vallási szokásokról. Húsz európai országban és az Egyesült Államokban végezték a kutatást Magyarországon ezren mondták el a véleményüket Az eredmény: nem nevezhetők vallásosnak a magyarok. Legalábbis Európa többi államához viszonyítva. A Romániában, Törökországban és Görögországban élők kilencven százaléka azonosul valamilyen vallással. Nyugat-Euró- pában háromból ketten vallják magukat vallásosnak. A magyar megkérdezettek 58 százaléka mondta azt, hogy elfogadja valamelyik vallást 3. OLDAL Milliárdok érkeznek pályázati úton BERUHÁZÁSOK Igazán nagy pénzek megszerzésére 2007-től nyílik esély Kinyíló Elakassza Magyarország, és így a régió számára óriási esélyt jelent az Unió új, 2007-től kezdődő költségvetési ciklusa, ugyanis az igazán hatalmas pénzek elnyerésére akkortól kínálkozik esély. Abban az időszakban 12- 13 ezer milliárd forint érkezhet az országba Kékes Ferenc elmondta azt is, a korábbi fejlesztési terv kidolgozási gyakorlatával szemben most először a régiók határozzák meg a fejlesztési irányokat, s csak ezt köve tőén tárgyalnak konkrét tervekről Az elképzelések kidolgozására és írásba foglalására hat hét áll a régiók rendelkezésére. Gripenre vágyik a baranyai pilótajelölt Pécs Két civil diploma után úgy döntött: vadászpilóta lesz. Most már Kanadában készül, az egyik, majd csak 2006-ban Kecskemétre érkező Gripen vadászgépbe szeretne beülni. A NATO-kiképzésben részt vevő magyar pilóták legutóbbi négyes csoportjának egyetlen baranyai tagja: Lukács Viktor hadnagy, akinek családja Szentlőrincen él. 4. OLDAL Pécs, Rákóczi út 39. Tel.: 72/224-248 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás USA DOLLÁR USD 177,5000 183.9000 EURO EUR 241,0000 248,9000 ANGOL FONT GBP 343,0000 355,5000 SVÁJCIÉ. CHF 155,5000 161,5000 SZLOVÁK K. SKK 6,1000 6,6000 Közüieteket is kiszolgálunk! Érvényben: december 28. Baranya Ebben az esztendőben számos fontos beruházás kezdődhetett meg Pécsett és a megyében pályázati forrásokból, s a már megnyert támogatások révén a fejlesztések üteme remélhetőleg jövőre sem lassul. Máté Balázs- Belülről szemlélve a pályázatok tekintetében Pécs és Baranya szempontjából ügyes év volt a 2004-es - vonta meg az esztendő mérlegét dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette azt is, mindennek ellenére tisztában van azzal, hogy az itt élő emberek - jogosan - még több eredményt várnak. A teljesség, kiváltképpen a néhány milliós pályázatok felsorolásának igénye nélkül 2004-ben a következő beruházások kezdődtek meg, illetve zárultak le a megyében. A sor élére kívánkozik a pécsi, úgynevezett ISPA-projekt megindulása. A már megkezdett, s 2006-ban záruló csatornázási program révén százszázalékossá válik a megyeszékhely szennyvíz- hálózata. Közel 130 kilométer vezetéket építenek meg, amelyre 7300 ingatlant csatlakoztatnak majd. Mindez 26 millió euróba kerül, amelynek felét az EU, negyven százalékát az állam állja. Két éven belül másfél milliárd forintot fordíthat Pécs a történelmi belvárosára. A világörökségi terület fejlesztésére és újabb régészeti leletek bemutatására nagyszabású program kezdődik, amelyhez hasonlóra az utóbbi évtizedekben nem volt példa, miután nyertek a Bachman és Társa Kft. által készített tervek a Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő pályázaton. Ugyancsak elkészült több százmillió forintból a pogányi reptér világítása és navigációs rendszere, 2005-ben pedig 80 millió forint pályázati pénz áll rendelkezésre üzemanyagtöltő állomás építésére. Idén címzett támogatás révén 640 millió forintból folytatódhatott a megyei kórház felújítása is. Jövőre a rekonstrukció továbbvitelére egy kétmilliárd forintos pályázatot készül benyújtani a megye. Szintén elkészült 41 millióból a szederkényi szociális otthon rekonstrukciója, már zajlik 26 millió forintért a Boróka otthon átépítése is. Ugyancsak megkezdődött az ormánsági föld- gázprogram kivitelezése, ez 180 millióba kerül. Mindezek mellett jövőre indulhat a harkányi gyógykórház modernizálása, a program csaknem egymil- liárd forint pályázati pénzt emészt fel. Megkezdődhet a mohácsi Radnóti szakközépiskola tornacsarnokának építése is, közel 400 millióért. Igencsak jók két turisztikai pályázat esélyei, ezek, ha nyernek, több mint kétmilliárdot hozhatnak a megyének. A tervek között szerepel a komlói Nagy László Gimnázium átépítése, valamint a pécs- bányatelepi szociális otthon kialakítása is, ha pozitívan értékelik a pályázatokat, ezekre a célokra több mint egymilliárd érkezhet 2005-ben. ífÁx Itt éli emberek jogosa.» még többet várnak” KEKES FERENC Hűvösebb, változó idő 0, +1°C Csütörtök Péntek Szombat-4, +2°C-4, +1 °C (2? 0, +8 °C Baranya megyében ma a hajnali ködfoltok csak lassan tűnnek el. Hideg, változóan napos-felhős idő lesz, számottevő csapadék nélkül. Megélénkül a szél. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás. További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 0 4 3 5 4 A malacsült, a virsli, a pezsgő, a szerpentin meg a konfetti hagyományos szilveszteri kellékek. Ennyi elég is volna. A teljes leré- szegedés meg a mértéktelen pe- tárdázás már nem is kellene. Más is gondolja így. Egyik ismerősöm például elhatározta, hogy petárdakommandós lesz. Halálosan felbőszíti ugyanis, hogy az óév utolsó éjjelén a saját hangját, de még az Irigy Hónaljmirigyét sem hallja, a tízpercenként robbanó tűzijátékoktól. Ezért egyik évben bevetette magát az erkélyre, sötét kabátban, sísapkában, egy üveg pálinkával meg egy unikumossal, és egy csomó vízzel töltött műanyag zacskóval. Aztán ha jött egy sutytyó, akinek a nagy durranás csak petárdával sikerül, őrszemünk fejbe nyomta egy zacsival. Utána lebukott Meg rá az ÜvegFogadalmi toplista: leszokni italról, cigiről, kajáról. Plusz élvezni az életet. re, minden sikeres találat után. Később a sikertelenek után is. A részegség különben, úgy tűnik, sokak egyetlen szilveszteri célja lett Hogy mi jó abban, ha valakit sarki rókák követnek amerre jár, meg abban, hogy másnap fogalma sincs, mi történt vele éjszaka? Az ifjak internetes fórumokon ajánlanak egymásnak benyomási tippeket. Most az orosz vodkarulett divatos, amikor valaki kimegy, a társaságnak vizet töltenek, egyvalakinek meg vodkát. A játékosnak ki kell találnia, ki itta a snapszot Ha nyer, mindenki bedob egy felest, ha téved, csak ő. Van is ezért, aki direkt hibázik. Szilveszterkor azért kicsit lazábbra engedjük a gyeplőt, és ez így van jól. Költünk magunkra, a bulira, a barátokra. Nem is keveset De végül is óévbúcsúztató egyszer van egy évben. Sajnos, vagy talán - a pénztárcánkat tekintve - szerencsére. Szilveszter:... s. OLDAL Nyolc magyar sérült, többeket keresnek Nyolc magyar állampolgár sérült meg a délkelet-ázsiai szökőár következtében, néhány személyt keresnek. A sérültek egyikének állapota sem súlyos, hatot közülük már kiengedtek a kórházból. A Budapesten rendelkezésre álló adatok szerint a térségben mintegy 400 magyár állampolgár tartózkodott a természeti katasztrófa vasárnapi bekövetkeztekor. Hozzátartozók érdeklődése nyomán néhány személyt keresnek, az ő hol- és hogylétükről a tárcának nincs tudomása. A természeti katasztrófa idején Thaifóldön mintegy 200, a Maldív- szigeteken 150-200, Srí Lankán pedig mintegy 20 magyar állampolgár volt. 2. OLDAL Egy túlélő: a két éves svéd kisfiú arcáról mindent le lehet olvasni lepődjön Az év utolsó akciójában a Skálában december 27. és 31. között minden vásárlás árának 407. 0-at visszakapja!* *Vásárlási utalvány formájában. A „dupla Áfa 3kCÍÓ#útalványait 2005. január 3. és 9. között válthatja be az akciós (már árengedményes) és elektromos termékek kivételével. Skála Pécs Divatáruház (Pécs, Bajcsy-Zs. út 4-10.) •két« > * á A > Összevonás Pécsett Menjetek a PIK-be! Igazi sikerdiéta Télen nem jó koplalni Az év parasportolója A medencén kívül is példát mutat