Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-20 / 347. szám

2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYAI TŰKOR 5 Megrajzolták a ráktérképet betegség Baranyában a magas vérnyomás és a légzőszervi megbetegedések tarolnak Babos Attila A miniszternél tiltakoznak a polgármesterek Szentlörinc A kistérség 22 településének polgármes­terei levélben tiltakoztak a foglalkoztatási minisz­ternél a szentlőrinci munkaügyi kirendeltség irodává történő tervezett átalakítása miatt. Kaszás E. Győrvári Márk, Szentlörinc pol­gármestere szerint elfogadhatat­lan 1500, amúgy is nehéz helyze­tű munkanélküli ember fölösle­ges utaztatása. Kifogásukat jelez­ték a munkaügyi központnál is, felajánlották a dologi, illetve bér­kiadások megosztásának lehető­ségét is a kirendeltség megtartá­sa érdekében. Vönyó Jápos, a BMMK igazga­tója elmondta, hogy a kirendelt­ség irodává történő átalakításá­nak nem gazdaságossági, hanem szakmai okai vannak. Pécs és Szigetvár között, a két várostól 20 kilométerre nem indokolt egy harmadik kirendeltség működte­tése. A körzet munkanélkülijei továbbra is helyben jutnak az el­látáshoz, ott jelentkezhetnek, csak a szolgáltatásokért kell utaz­niuk, amik viszont lényegesen magasabb színvonalúak Pécsett. Az ezzel kapcsolatos költségeket megtérítik. A munkanélkülési ráta alakulása Szentlörinc térségében (2004) Forrás: BMMK K Egészségügy Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekkli­nikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a vá­roskörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai ren­delőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Sik­lós, Sellye és környékieknek: Gyermekkór­ház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Se­bészeti Klinika, baleseti sebészet: Trauma­tológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Pannónia (Ifjúság u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mo­hács: Szentháromság, Pécsvárad: Szenthá­romság, Sásd: Szent György, Vajszló: Or­mánság, Siklós: Hollós, Szentlörinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Baranya A napokban készültek el az Országos Környezet-egész­ségügyi Központ munkatársai az ország legújabb ráktérképé­vel. A kutatásban a Johan Béla Országos Epidemiológiai Köz­pont külső szakértőjeként dr. Sándor János, a PTE Egészség- ügyi Főiskolai Karának docense is részt vett. A szakember a leg­frissebb országos és megyei ha­lálozási adatok ismeretében tá­jékoztatta lapunkat arról, hogy a Dél-Dunántúl, s azon belül Ba­ranya a kedvezőtlenebb össz- halálozású régiók közé tartozik. Az eredmény azonban elsősor­ban nem a rosszindulatú daga­Pécs Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke az összefogás és az érdekegyeztetés fontos­ságát hangsúlyozta a határon túli magyarok honosítása ér­dekében szombaton Pécsett, a Magyar Ifjúsági Konferencia XII. ülésén. A határon túli if­júsági szervezetek képviselői a népszavazáson keseregtek. Dunai Imre „Sajnálom, hogy a honosítással kapcsolatos előkészületeket az el­múlt tizenöt év alatt egyetlen párt sem kezdte el, ezért is támogatom a kormányfő ez irányú javaslatát” - mondta az Országgyűlés elnöke natos betegségek arányának, hanem az országost jelentősen meghaladó szív-, ér- és agyér­rendszeri betegségek, valamint a magas vérnyomásból fakadó halálozási adatoknak tudható be. Tulajdonképpen a térségben csak a vastagbél- és a végbélrák esetében beszélhetünk gyako­ribb előfordulásról. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az országban a nagyvárosokra leginkább jel­lemző, születéskor várható élet­tartam-növekedés Pécsett volt a legmagasabb: 2,38 év, így a me­gyeszékhelyen a '90-es évek vé­gén születettek az átlagost meg­haladó, valamivel több mint 72 évre számíthatnak. Pécsett szombaton, a konferencia részvevőit köszöntve. A házelnök hozzátette: a honosításról szóló tervezet január 15-ig elkészül, de végleges formájához várják az érintett hazai és külföldi szerveze­tek javaslatait is. Amikor Szili Katalin egy alka­lommal az „anyaország” kifejezést használta, egy erdélyi küldött - közbevágva - azt „Magyarország­ra” javította. A konferenciát köszöntötte Göncz Kinga esélyegyenlőségi mi­niszter, Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, és Lénárd Lász­ló, a PTE rektora is. Amikor Szili Katalin jelezte: elfoglaltságai miatt kénytelen távozni, és arra kérte a résztvevőket, folytassanak párbe­Az összhalálozásnál megfi­gyelt szomorú tendencia lénye­gében abból fakad, hogy a régi­ón belül az ország javuló trend­jét nem minden kistérség tudta követni. Ezek a területek a je­lenlegi eszközeikkel nem képe­sek a problémáikat kezelni - kommentálta az eltérést dr. Sándor János. Baranyában a pé­csi, pécsváradi és komlói kistér­szédet a témában, egy erdélyi ifjú megkérdezte tőle: „Hogyan lehet­ne párbeszédet folytatni, ha Ön el­megy?” A Parlament elnöke prog­ramjainak kötöttségére hivatko­zott, és ígéretet tett, ha ideje enge­di, visszatér. Az incidens miatt szünetet rendelt el Diósi Viola, a konferencia vajdasági elnöke. Az ülésen a határon túliak csa­lódottságuknak és elkeseredettsé­güknek adtak hangot a december 5-ei népszavazás kapcsán. Volt, aki azt mondta: a határon túl élők többet tettek a magyarságért, mint az anyaországban élő tízmillió. Hangsúlyozták: az összetartozás erősítését várják minden magyar­tól, enélkül szerintük a pénzügyi támogatások nem sokat érnek. ségeknél mondható biztatónak az országos átlaghoz képesti halálozási kockázat, a sellyei, siklósi, sásdi és a mohácsi kis­térségek esetében azonban nem túl rózsás a helyzet. Az összképet erősen meghatározza az életmód, az ellátórendszer hatékonysága, de befolyásolja azt az adott terület település- szerkezete is. Aranyosgadány Vasárnap és csü­törtök között huszonöt alkalom­mal kellett kivonulniuk a DDGÁZ szerelőinek a faluba, hogy lecse­réljék a nyomásszabályozót egyes házaknál. Egy lakos la­punknak elmesélte, négy egy­mást követő napon is kint jártak nála, így szerda este az ötödik ilyen műszert szerelték fel a ház­ban, ám pénteken újra fogadnia kellett „régi ismerőseit”. Somodi Gábor, a DDGÁZ Rt. pécsi hálózat-karbantartási rész­legvezetője a szokaüanul magas számú intézkedés szükségessé­gét azzal indokolta, hogy a tele­Pécs Tíz pécsi szakképző iskola igyekezett ebben a tanévben forrásokhoz jutni az Oktatási Minisztérium kezelésében lévő decentralizált szakképzési alap pályázatán, de csak négy iskola részesül idén a keretből. Az 5- 10 millió forint körüli tételek felhasználásáról az intézmé­nyek előzetes listát adtak meg, és a Pécsi Iskolaszolgálat gyűj­tötte be az ajánlatokat a közbe­szerzési eljárásra. Az 500. Sz. Rendezésre vár a Sport udvar K.J. Siklós Több elképzelés is szü­letett ugyan, ám mind a mai napig nem sikerült felszámol­ni a lassan középkori állapoto­kat a belvárosi bérlakások környezetében, az Iskola úti lakótelepet a főutcával össze­kötő részen. Amint azt az önkormányzat illetékes osztályán megtud­tuk, mára a helyiek által csak Sport udvarnak nevezett terü­leten két önkormányzati bér­lakás található, a többi kom­fort nélküli otthont megvásá­rolták. A rendezésre a vélemé­nyek szerint már csak azért is sort kellene mielőbb keríteni, mert a település új rendezési tervében az adott terület a ki­emelten védett övezetbe ke­rült, látványa azonban fino­man szólva rontja a fejleszteni kívánt városképet. pülésen csak nemrégiben, a múlt decemberben vezették be a gázt. A szokásos nyomáspróba, amely a mindennapos terhelés két és félszerese, páralecsapó­dást okoz a vezetékben. Mivel Aranyosgadányban kevesen lak­nak, a csőben keletkezett és ma­radt víz elpárolgása a szokottnál tovább tart. így, a tartósan nulla fok alatti hőmérséklet miatt a nyomásmérő szűrője megfa­gyott, ez okozta a meghibáso­dást. Egy biztonsági védőrendszer képes megakadályozni a szűrő megfagyását. Ennek felszerelése még a héten megtörténik Ara­nyosgadányban. Angster József Szakképző Isko­la különleges oktatási munka- állomásokat, a Pollack Mihály Szakközépiskola informatikai fejlesztéseket, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola 18 multimédiás munkaállomást épít a pénzből. A legérdekesebb újdonságot a zipernowskys diá­kok kapják, egy számítógéppel vezérelt miniraktárt, amelyben darukat, transzportért irányít­hatnak - a logisztikai bázisok anyagmozgatási rendszerének mintájára. Daganatos megbetegedések miatt bekövetkező halálozás 100 ezer lakosra vetítve őrs férfi zágos nő Bárány férfi megye nő Buda férfi pest nő 1992 392«! 205 fő 391 fő 198 fő 391 fő 239 fő 1997 405 fő 207 fő 416 fő 204 fő 394 fő 238 fő 2002 376 fő 192 fő 381 fő 188 fő 345 fő 215 fő Konferencia „beszólásokkal” Elkeseredett határon túliak a pécsi rendezvényen Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, Szili Katalin házelnök, Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Lénárd László, a PTE rektora is köszöntötte a Magyar Ifjúsági Konferencia résztvevőit Huszonötször szállt ki öt nap alatt a DDGÁZ B. A. Uj gépek a szakképzőkben M. B. E. BARANYÁBAN A-Z-IG OkOrág ISMÉT MEGAJÁNDÉKOZ­NAK minden lakót karácsony alkal­mából. Egy megszűnt szokást ele­venít fel az önkormányzat, és mind a 188 lakó kap személyenként két­ezer forintot, a nyugdíjasok pedig pluszban szaloncukrot, (csj) öld NÉPSZERŰ a református hit­közösség állandó helytörténeti gyűjteménye, amelyet külföldi ki­rándulók is felkeresnek. Értéket jelentenek egyebek közt a volt kistemplom megmentett festett kazettái, Vata Emil és Szakácsné Kozári Piroska jelenkori kazettái is, vagy a lelkészek névsora 1661-től napjainkig. Vannak láto­gatók, akik egy-két napra megpi­hennek a szálláson vagy az udva­ri sátorozóhelyen, (csj) PéCS A PTE SZOCIÁLIS MUNKÁS hallgatói klubot alakítottak a na­pokban. Az Ifjúsági Házban tartott rendezvényen a szociális munkás szakma kihívásairól tárgyaltak. Az előadás után, amelyet Bodnárné Erdős Márta tanárnő tartott a „A szociális munka a hétkönapokban” címmel, filmvetítés, majd a 30Y koncertje következett, (szk) Pécs VIGASZTALÓGÉP „vendéges­kedett” a megyeszékhelyen. A ti­zenegy helyszínen kiállított vigasz­talógép egy berlini művésznő, Jen­nifer Baumeister találmánya, ami egy monitorból és egy háromxgom- bos billentyűzetből áll, és legfeljebb egy perc időtartamú videóüzeneteket tárol, melyeken különböző nemű, korú, hátterű és életmódú emberek mondanak vigasztaló szavakat a gépet éppen használóknak, tájékoztatott Axel Halling, a pécsi Lenau Ház kulturá­lis menedzsere, (bsa) PéCS KARIKATÚRÁKBÓL nyílt kiállí­tása mellett legújabb könyvét is bemutatja Tahir Mujicic horvát művész csütörtöktől. A Csopor(t) Horda megalapítójaként Pécsett is ismert alkotó munkásságának 35. évfordulóját ünnepli a tárla­ton, melyet a Horvát Színház te­tőterében láthatnak az érdeklő­dők. Könyvében pedig három színházi darabot dolgozott fel szerzőként, (szk) PéCS AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG jegyé­ben mintegy háromszáz gyereknek tartott jótékonysági programot a Bóbita Bábszínházban a hétvégén az Etnikai Fórum helyi szervezete, ezzel a rendezvénnyel párhuzamo­san Pécs-Somogy nyugdíjasainak is ajándékokkal kedveskedtek, (bt) Szellő KÖZTÉRI SZOBORHOZ jut jövőre Szellő a Reneszánsz Rt. alapítványa által tavasszal meg­hirdetett „Nagy mű - kis falu­nak" pályázat révén. A szakmai zsűri döntése alapján a PTE Mű­vészeti Karának idén végzett hallgatója, Tóth Zsuzsa szobrát állítják fel az alapítvány költsé­gén. A süttői mészkőből készülő monunjentális műalkotás a gu- lágra hurcolt szellői polgárokra emlékezik, (bl) Szigetvár JELENLEG 865 ipar­űzési adót fizető Vállalkozás van a városban, számuk idén kis­mértékben emelkedett. Ennek ellenére a tervezett 165 millió fo­rintnyi iparűzési adóból eddig 135 millió folyt be a város kasz­szájába. Az adó mértéke 2 szá­zalék, a város nem terve’zi változ­tatását. (k) Szigetvár ma tartja soros ÜLÉSÉT a város képviselő­testülete reggel 9 órától a dísz­teremben. Ezen egyebek mellett szó lesz a jövő évi víz- és csator­nadíjakról, a helyi buszjáratok tarifáiról, a hulladékkezelési, il­letve a gondozási otthoni ellá­tás és a gyermekélelmezés díjai­ról is. (aa) VajSZlÓ KARÁCSONYI ÜNNEPSÉ­GET szervez az önkormányzat a vajszlói gyerekeknek december 22-én délutánra. A műsort köve­tően a több mint 400 gyereket ajándékcsomagokkal lepik meg, az önkormányzat mintegy 600 ezer forintot különített el a kicsik megajándékozására, (wk) Villány a kisvárosban bővült legnagyobb mértékben az ide­genforgalom az év első háromne­gyedében. A külföldi vendégek száma közel egynegyedével, a hazaiaké pedig több mint felével növekedett az előző esztendő azonos időszakához képest. A fejlődés elsősorban a borút foko­zódó népszerűségének, a szál- láshelyadó-fejlesztéseknek kö­szönhető. (k) Zók A TELEPÜLÉS gesztorsága mellett a Pécsi-víz itteni szaka­szának rekonstrukcióját tervezi a regionális vízügyi igazgatóság. A munkálatok keretében meg­szüntetik a feliszapolódást, meg­állítják rézsűbecsúszásokat, és helyreállítják a megrongálódott burkolatokat is. A fedezetet uni­ós forrásból szeretnék előterem­teni. (aa)

Next

/
Thumbnails
Contents