Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-18 / 345. szám
18 A DUNÁNTÚLI NAPLÓ TÖRTÉNETE DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 18.. SZOMBAT Kényszer szülte színesben A Dunántúli Napló története 1944-től 1960-ig 1944. december 17-ének fagyos vasárnap reggelén a rikkancsok egy sajtótörténeti jelentőségű 30 filléres újsággal a kezükben járták a város utcáit, bár túl nagy hírverést nem kellett neki csinálniuk, hiszen napok óta arról beszéltek a pécsiek, hogy a független, szabad sajtó képviseletében utcára kerül az Új Dunántúl. Márpedig továris Cserkászov szovjet városparancsnok olyan ember volt, aki ennél merészebb terveit is keresztülvitte már. Az újság életre hívásához, persze, nem volt elég a hatalmi szó, hiszen például azokban a napokban még szünetelt a gázszolgáltatás, ami pedig elengedhetetlen feltétele lett volna a nyomdagépek beindításának, de szerencsére a sebtiben összehívott nyomdászok, átérezve cselekedetük fontosságát, vállalták, hogy kézzel szedik sorokba az ólombetűket Aztán kiderült, hogy a mindössze kétoldalas, de tízezer példányszámúra tervezett első szám kinyomtatásához újságpapír sincs elegendő (ez a későbbiekben is számtalanszor előfordult..), így aztán sorra járták a papírkereskedéseket, ahonnan előbb a fehér, majd a szürkésebb, végül az igazán színes, kék-zöld csomagoló- majd kartonpapírokat is begyűjtötték, de a gondot végül mégis az oldotta meg, hogy valaki egy raktárból előhozott pár tekercs rég ottfeledett újságpapírt Igen ám, de kétszer olyan széleset, mint amilyen normálisan a Perczel utcai nyomógépen szaladt.. Kényszer szülte megoldásként nekiálltak kettéfűrészelni, mit sem törődve azzal, hogy az ebből készült lapok szélei nem lesznek éppen sem simák, sem egyenesek... így kezdte hát meg később mind dicsőségesebbé váló pályafutását a Magyar Nemzre ti Függetlenségi Front lapja, amelynek szerkesztőbizottságába a Kisgazdapárt a tíszte- letes Perr Viktort, a szociáldemokraták Pozsgay Gyulát, míg az MKP a megye első kommunista főispánját, dr. Boros Istvánt delegálta. Az újság történelmi értékét növeli, hogy akkor tudta minden nehézség ellenére naponta (hétfő kivételével) a dolgozó tömegekhez eljuttatni a legfrissebb híreket, amikor az ország nyugati felében és Európa hadszínterein még dúlt a háború. Lelkesítő, tájékoztató cikkeivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a demokratikus pártok összefogása, az újjáépítés megindítása terén. Jelentős szakmai előrelépésként könyvelhette el a szerkesztőség, hogy ’45 január 3-ától sikerült megnyerniük felelős szerkesztőnek a nagy sajtótapasztalattal bíró Csuka Zoltánt A pártharcok éleződésével a lap tulajdonosai között is egyre mélyebb ellentétek feszültek, nem véleüen, hogy ez év nyarán saját szócsövükként a kisgazdák életre hívták a Függeüen Népet, a szociáldemokraták pedig a Dunántúli Népszavát, míg az Új Dunántúl augusztus 22-étől, Szűcs József felelős szerkesztő, majd az esztendő végétől Révész Gy. István főszerkesztő irányításával a Magyar Kommunista Párt Dél-Dunántúli Lapja lett. Ahogy az sem megy csodaszámba, hogy ettől a pillanattól a három orgánum élesen szem- befordult egymással, az élesedő,. nem egyszer becsületsértésbe torkolló viták számos sajtóperre vezettek, amelyek nyomán egyik vagy másik lapot időről időre ideiglenesen be is tiltották. 1948 tavaszán aztán a két munkáspárt egyesülése fordulatot hozott a lap(ok) életében is, hiszen a Dunántúli Népszava és az Új Dunántúlról egyaránt április 24-én megjelenő utolsó számában bejelentették a már másnap meginduló közös újság, a Dunántúli Napló létrejöttét, amelynek első száma címlapján írott vezércikkében Paizs István főszerkesztő nem kevesebbet ígér, mint hogy „...egész Dél-Dunántúl dolgozó népének igaz barátai, harcos szószólói akarunk lenni, ...eligazítjuk az olvasót az élet apró és nagy dolgaiba, ...a mi programunk a nép szolgálata...” E szolgálat persze az ötvea ma távlatából szemlélve nem egyszer megmosolyogtató, ám akkor mi más, a véres valóság szűrődött át a sorokon. Ahogy akkoriban mondták, és ahogy 1954 december 17-i ünnepi számában a lap vezércikke csokorba szedte az addigi 10 év eredményeit, munkáját a kivívott népi hatalom körülményei között folytatta. Lerántotta a leplet a nép kárára gazdagodókról, a tunyasággal kárt okozókról, a jóhiszeműség ezüstpapírjába csomagolt téves nézeteket terjesztőkről. Szüntelenül nevelte a dolgozókat, persze, „hogy lapunk ne tévedjen, mindig a legfontosabbat ragadja meg életünk számtalan bonyolult problémája közül, szüksége van a párt iránymutatására, vezetésére...” A párt pedig mutatta az irányt Egészen 1956-ig, amikor a forradalom eseményei a Dunántúli Naplót sem kerülték el. Elnevezése október 31-től november 5-ig Szabad Dunántúl lett és a lapfej mellől a jól megszokott „Vüág proletárjai, egyesük jetek!” jelmondat Helyébe a „Hazádnak rendületlenül” került, bal sarkába a Kossuth-cí- mert nyomtatták, miközben a „Baranya Megyei dolgozók lapjának” vallotta magát - mígnem a restauráció után, 1957. június 11- től az MSZMP és a Megyei Tanács lapjaként jegyezték. Egészen az 1971-es „tulajdonos- cseréig”, amelytől kezdve a rendszerváltozásig az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága volt a lap gazdája. nes-hatvanas évek történelmét APRÓHIRDETÉSEK, ANNO’ (1944-46) ■ „Mosott rongyot vesz az Új Dunántúl!” ■ „Schrein Károlyné gyógymasszőr, Kazinczy u. 1. Szegény sorsú betegeknek ingyen. ” ■ „Gyümölcs helyett fogyasszon Pannónia maláta bamasört!” ■ „Vegyél részt az embersportfogadáson” (az egyik első TOTO-felhívás, A szerk.) AZ ELSŐ „HIBAIGAZÍTÁS" ■ „...Pozsgay Gyula nem iparügyi, hanem kereskedelmi és közlekedésügyi államtitkár... ” Mellékletek, különkiadások A korszak említésre méltó külön- számai közül az első ’45. május 10-én az európai háború befejezéséről tudósított, míg a ’47 szeptember 1-jeinek a címlapján „A Magyar Kommunista Párt az ország legerősebb pártja” szalagcím foglalja össze a tartalmat A Szabad Dunántúl 1956 október-novemberi különszámai a forradalmi eseményeket értékelik, majd a következő években a gazdaság, az üzemek, helyzetével, az áruellátással foglalkoztak extraterjedelemben. A melléklapok sorában e 15 évből a Báli Naplót a Bányászt a Családi Naplóta DN Olimpiai Híradót a Levelezőt említhetjük. A regionalitásra törekvés jegyében 1949. január 25. és 1951. január 27. között készült a Tolna Megyei Napló, míg a baranyai városok közül Mohács és Komló már ekkor kapott saját oldalt A Dunántúli Napló esti kiadásiéként jelent meg 1959. március 26- án az Esti Pécsi Napló, amelyet Vasvári Ferenc főszerkesztőként Bocz József felelős szerkesztőként jegyzett - és amely 1962. május 31-től 1963. április 22-i megszűntéig Bocz József főszerkesztő neve alatt Pécsi Esti Napló címen önálló napilapként került az utcára. 1947. jan. 27. és 1951. febr. 12. között jelent meg a Pécsi Hétfő, már vasárnap esténként a legfrissebb sporthírekkel. A meccsekről az emberek a Széchenyi térre siettek a Pécsi Hétfőért és ott tárgyalták meg a „köpködőn” a friss híreket Tekinthetjük a Hétfői, majd Vasárnapi DN elődjének... Bár egyik kategóriába sem sorolható, kuriózum az 1945. május 9-i Az Új Dunántúl Faliújsága, amikor a város száz pontján ragasztották ki a falakra az újságot Azok a szép hatvanas évek Növekvő példányszám I960 és 1973 között Némi önkényességgel azt mondhatjuk, hogy a lap életének második nagy, meghatározó időszaka 1960-tól kezdődik és mondjuk a hetvenes évek elejéig, a Hétfői Dunántúli Napló megjelenéséig tart. Addig a napig, amikor először jelent meg 1945 után Magyar- országon egy valóban bulvár jellegű újság, másrészt ezzel mindennap kézbe vehették lapunkat olvasóink. A Dunántúli Napló és a hazai újságírás ébredése valamikor a hatvanas évek elején kezdődött, a változó politikai élet margóján. Felejtve és felejtetve az ötvenes évek szomorú, tragikus eseményeit, a forradalom leverése utáni apátiát. Ma úgy mondanánk talán, hogy a „megbékélés időszaka” kezdődik. 1962 novemberében az MSZMP VIII. kongresszusán Kádár János szózatot intéz a magyar néphez, mondván: „Sok hazánkfia él a kapitalista országokban. Visszavárunk minden becsületes embert, aki itthon akar élni. Azoknak a Magyarországról elszármazott embereknek pedig, akik gyökeret vertek, üzenjük, maradjanak a régi hazának jó barátai, szerezzenek becsületet a magyar névnek...” A jelzésértékű mondatok szerint: a disszidenseknek is megbocsátunk. Ebben az évben írtuk, hogy rövidesen befejeződik a baranyai falvak villamosítása Husztót, Kishajmás, Püspökszentlászló, Kis- újbánya, Pusztakisfalu, Szaüna és Kisbesz- terce falvakkal. Tovább épül a mecseki tüdőszanatórium, 481 lakást adtak át Pécsen, és felépült az első víkendház a Mohács-szigeten, ahol a szúnyogtalanítást is megoldják. És ami korábban hihetetlen volt: a decemberi sajtónapon görbe tükörbe nézhettek eleink végre: a Dunántúli Napló munkatársait karikatúra-környezetben mutathatta be a lap. Később a humor is bekúszott az oldalakra a színész-újságíró bálok mellékleteiként 1964-től a Báli Napló-k formájában. Kicserélődött az újságíró gárda is; a szorgalmas és nehezen fogalmazó „kiemelt” pártmunkásokat magasabb végzettségű, nemcsak írni, hanem fogalmazni is tudó fiatalok váltották fel. Megkezdődik a műfajok változatossága, a vezércikk ugyan még fontos, de megjelenik a riport és a glossza, a hétvégi lapokban pedig egyre több irodalmi igényű tárca kap helyet. A lapot szeretik az emberek: a példányszám emelkedése mindent visszaigazol. Jelzésértékű számok: 1966 novemberében még csak 60 000-es példányszámú lapból 1970-re 70 000-et, 1980-ra pedig már megközelítőleg 95 000-et vesznek meg naponta Baranyában, hogy aztán 1983. január 20-án elérje a megyei lapok közül elsőként a bűvös 100000 példányt. De térjünk vissza a hatvanas évekhez. A jóléti, úgynevezett gulyáskommunizmus felé tart az ország, kezdődik az új mechanizmus; visszatér a gazdaságba az érdekeltség fogalma. Igaz vékonykán, betegen és nem igazán a mai értelemben, de megjelenik. A termelő- szövetkezeteknél a háztáji termeltetés formájában - ami baranyai kezdeményezés -, az iparban pedig a prémiumok hatványozódása jegyében. A politika is elnézőbb. Fontos a jól lakott, elégedett ember, épülnek a nyaralók, hétvégi házak, Orfu tavat kap és megkezdődik a személygépkocsik tömeges értékesítő se. A hatvanas évek hozzák a -Trabantot, Wartburgot, Moszkvicsot, és van már gépko- csinyeremény-betétkönyv is. Ötezer és tízezer forintos. A változás éveit jelzi, hogy egyre több igazán jól író, később országos hírnevet szerző kolléga került a csapatba. Nálunk publikált Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, Hallama Erzsébet, Thiery Árpád, s jött az új nemzedék tagjaként Kampis Péter és Marafkó László. Megértük az első utcán eladott, kvázi-bulvárlap, az Esti Pécsi Napló megjelenését, majd az első sajtópert is. Ki hinné ma már, hogy például a pécsi fuvarosok szövetkezetét bíráló cikk „Tolvaj Hermész a bakon” címmel jelenhetett meg, s hogy a cikk íróját az érintettek magánjogon bíróság elé vonták. Az esti kiadásunk főszerkesztője Vasvári Ferenc, felelős szerkesztője Bocz József, aki később az önálló napilappá váló Pécsi Esti Napló főszerkesztője lesz, annak megszűnése után pedig a Dunántúli Naplóé. A hetvenes éveket Mitzki Ervin neve fémjelzi, a rendszerváltásig tartó időszak főszerkesztőjeként. Megkezdődik az úgynevezett városi lapok - a mutációk - szerkesztése Mohácson majd pedig Komlón, akkreditált szerkesztőségekkel és újságírókkal. A Dunántúli Napló egyik legszebb vállalkozása volt a 70-es évek újságíróstúdiója, amelyet 1970 őszén indítottak két szemeszterrel. Az évek során több százan tanulták meg itt a szakma alapjait. Az új mechanizmus és a politika nyomás enyhülése kissé felszabadította korábbi görcsei alól a hazai sajtót, csök- kent-változott a cenzúra és az öncenzúra is. Különösen a hetvenes évek felé közelítve, volt egy tartós időszak, ami után (valamikor 1975 környékén) ismét keményebbre fagyott a sajtó és a munkatársak körül a levegő. Legalábbis az „öregek” így mondják. Lázár Ervin és az oroszlánok Lázár Ervin Kossuth-díjas író, elbeszélő és meseíró 1959 és 1965 között lapunk újságírója, riportere volt.- Mit jelent számodra Pécs, a Dunántúli Napló?- Az ifjúságomat. És persze azt, hogy ott ismerkedtem az újságírással. Nem mondok vele újat, de amit ebből a szakmából tudok, annak küencven százalékát Báling Jóskától tanultam, aki amebett, hogy fantasztikus ember, hihetetlen szakmai hozzáértéssel is rendelkezik.-Aztmondják, akkoriban meg lehetősen sok jó tollú „íróember” dolgozott a szerkesztőségben.- Valóban, hiszen ott volt Bertha Bulcsú, Habarna Erzsébet és persze Rab Feri, aki istenáldotta tehetséggel rendelkezett. Amit tudott az ember, azt eltanulta tőlük.- Mára megváltozott a M sajtóvilág... w- Hidd el, hogy akkoriban is igen keményen kebett dolgozni, mindenkinek megírva a saját anyagát. Én sem voltam kivétel. Csodáltam akkori rovatvezetőmet, Pusztai Jóskát Nos, ő ha kellett, bármelyik pihanatban tudott írni pársorost, éppen annyit, amekkora helyet adtak neki. Ez a hallatlan tájékozottságának, nagy ismerősi körének és ismertségének köszönhető, ami ugye a mindenkori újságíró sajátja. Róla terjesztem azt az anekdotát, hogy egyszer félbehagyta az írást és kiment a szobából, mire én beleírtam az anyagba „annak ebenére, hogy”, mire ő visszajőve nem húzta ki, hanem folytatta az írást. Másnap úgy is jelent meg - és fogalmazási hibát vagy döccenőt nem lehetett észrevenni benne.- Az itt töltött évekből mennyi mentődön át az írásaidba?- Sok és egyre több. Első kötetem, A kisfiú meg az oroszlánok Pécsett jelent meg, megannyi olyan jelzéssel, mondattal, amit a pécsiek minden bizonnyal ma is kihahanak, kiértenek belőle.- Melyik városrész érintett meg leginkább?- A Havi hegy és környéke. Ám a minap arra járva a sok átépítés miatt már nem igen tudtam megállapítani, hogy me- lyik ház is az a régi. Nem tu- * dóm, hogy hallottál-e róla, de akkoriban volt a szerkesztőségnek egy szolgálati legénylakása. Elvittem a felesre gémét oda is, ám sajnálatomra megváltozott az utca neve. Találhattak volna Majorossynak másikat Hiszen annakidején rengeteget és keményen harcoltunk azért hogy Dolores Ibarurriról változtassák vissza, a régi, patinás Sörház utcára.- Maradt a Sorházból egy darab.- Tudom. De azért fájhat h \
