Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-15 / 342. szám

2004. DECEMBER 15., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 KULTÚRA - RIPORT A kezek bábos játéka lulu Pécsi művészek a Kés Lajos-díj első nyertesei Szereti, ha egy báb« színházban a bábok a szereplők BARTAL KISS RITA Az 1965-ös Ki mit tud? győztes produkcióját, a Kezek játékát újra életre keltették tegnap, a pécsi Művészetek Házában az egykori bóbitások, meste­rük, a 80 éves Kós Lajos tiszteletére. M. B. E. A szöveg nélküli klasszikus ze­nére komponált bábjátékokkal ismerte meg az egész or­szág a Bóbitát, valamint Lulu bá’-t, aki aztán irányzathoz képzőművész­ként mindig megspékelte valami újdonsággal az előadá­sokat. A közelmúltban díjat alapítottak a pécsi szaktekin­tély hatvanesztendős munkás­sága művészi értékeinek meg­őrzésére, szellemisége tovább­vitelére. A Kós Lajos Bábalapítvány kuratóriuma egy esztendőn át figyelte az ország bábműsorait, a fiatalokat, ki miként idézi új darabjaiban a Kós-féle techni­kákat és színpadképeket. Első ízben két olyan alkotó - Bartal Kiss Rita „szabadúszó” és Pilári Gábor, a Márkuszínház vezető­je - kapta meg az elismerést, akik Lulu bá’-hoz hasonlóan rendezik, tervezik, játsszák is egyben a bábelőadásaikat.- Úgy gondolom, nem csu­pán a Csongor és Tünde sike­réért kaptam a kitüntetést, hanem az elmúlt évtized min­den munkájáért, mert mind­végig ragaszkodtam a Kós La: jós által kialakított klasszi­kus irányhoz - vélekedik Pi­lári Gábor. Hozzáteszi: bizo­nyos benne, hogy ezt a rangos díjat az „újhullámos” fiatalok is örömmel fogadják majd, mert a bábdarabokban min­denki igyekszik megmutatni a maga esztétikáját, és a képi világ megformálásához ki­hagyhatatlan Kós Lajos útmu­tatása.- Szeretem,' ha egy báb­színházban a bábok a sze­replők, és a da­rab nem toló­dik el az élőjá­ték felé - vall ars poeticájáról Bartal Kiss Rita, aki Győrben és Kecskeméten is gyakran dolgo­zik. Úgy értékel, hogy bóbitás munkája, a Diótörő is bizonyo­san hozzájárult az elismerés­hez, hiszen ebben a nemzetközi porondon is nagy visszhangot kiváltott előadásban együtt volt minden Kós Lajos-indíttatás, a klasszikus zenei feldolgozástól a díszletek színvilágáig. A hivatásos vidéki bábszínhá­zak megteremtőjére minden bá­bos örökké büszke lesz, ezt a dí­jat tehát a szakma legnagyobb elismeréseként kell kezelni - összegez Bartal Kiss Rita. Mindvégig ragaszkodott a Kós-féle klasszikus PILÁRI GABOR ADVENTI HANGULATOT IDÉZŐ TEXTILEK. Baktay Patrícia textiltervező, Bánki Orsolya virágkötő, B. Szabó Erzsébet keramikus, llovay Zsuzsan­na ékszerkészítő, Nemes Natália keramikus, Németh Orsolya ékszer- készítő, Erdős Anna keramikus, Kovács Attila üvegműves (felvételün­kön az ő lámpái láthatók), a Zephir Textilműves Műhely, és Zsargó Zsa- zsa textiltervező alkotásai tekinthetők meg a pécsi Szép Míves Galéri­ába n ka rácsony ig. fotó: tóth l. PÉCSI MŰVÉSZ TIFANNY-LAMPAI Ur a felkészítésben: kiadvány a kétszintűről D. I. A hagyományos érettségi rend­szer kétszintűvé válásával a ko­rábban megjelent felkészítő kiad­ványok elavultak. A napokban - a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) gondozásában - megjelent kétszintű érettségi szakkiadvány­sorozat a kínálatban kialakult űrt pótolja. A középiskolai tankönyv- szerzők szakmai együttműködé­sének köszönhetően annyi két­szintű próbaérettségi feladatsor született, hogy 8 tantárgyból 40 évre előre biztosítaná az érettségi­ket, emelt és középszinten. Ez mintegy ötezer érettségi feladatot jelent összességében. A módszertani gyűjtemények magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, angol és német nyelvből, fiziká­ból, biológiából és közgazdaság­tanból ismertetik a típusfelada­tokat, és bemutatják azok meg­oldási menetét, míg a próba­érettségi könyvek lehetővé te­szik, hogy komplett érettségi fel­adatsorokat töltsenek le a diá­kok emelt és középszinten. A szakkönyveket középiskolai tankönyvszerzők írták. Az érett­ségi kiadványok a továbbtanulás­hoz elengedhetetlen 2005-ös fel­vételi tájékoztatókkal egy időben jelennek meg a boltokban. De­cemberben szintén a könyves­boltok kínálatát gazdagítja az in­gyenesen megjelenő Egyenes út az egyetemre című oktatási hírúj­ság, amely a felsőoktatási jelent­kezési lapok kitöltéséhez nyújt majd segítséget A kiadványsoro­zatról és az oktatási lapról a www.fisz.huoldalon és a Felvételi Információs Szolgálatnál kap­ható bővebb információ. EGY HETEN AT KODÁLY A MEGYEI NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENNYEL kezdődött a pécsi Kodály Gimnáziumnak az iskola határain is túlmutató rendezvénysorozata. A hétfőtől péntekig tartó Kodály-hét programjába baranyai vers­mondó- és regionális olasz nyelvi versenyt is illesztettek. A megyei népdaléneklési versenyen 22 általános és 20 középiskolás diák vett részt. Az ifjabbak között Maurer Milán, a komlói Kodály Zoltán Álta­lános Iskola, a másik kategóriában Király Nóra, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulója lett az első. Az élen végzett 3-3 diákon kívül még ketten vehetnek részt a január 5-i mohácsi Schneider Lajos népzenei gálaműsoron. B. Z. fotó: lOffi.hrp. Pedagógustűz és zománc Cs. L. A 2000 éves Pécs címmel nyílt tegnap kiállítás Pécsett, a Civil Közösségek Háza Gebauer Ga­lériájában. A kiállítók az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelye és a Városi Képzőmű­vészeti Kör Tűzzománc Szak­osztályának alkotói. Mint az alkotó pedagógusok művészeti vezetője, Svasticsné Bogáthy Zsuzsanna elmondta, 26. éve működik sikeresen a csoportosulás. Azért tömörül­tek műhelybe, hogy a tanítás mellett helyet találjanak az al­kotásnak is. Hetente egyszer jönnek össze, részint a Hajnó­czy utcai kollégiumban, ahol tűzzománcokat készítenek, ré­szint pedig a Belvárosi Általá­nos Iskolában, ahol elsősorban a portré- és csendéletfestés szenvedélyének hódolnak. Nya­ranta alkotótáborokban vesz­nek részt, nagy sikere van évek óta a dunaszekcsői tábornak, ahol legutóbb a „víz” volt a té­ma. Jelenleg húszán vannak, többségük rajztanár, de akad köztük testnevelést oktató pe­dagógus és virágszobrász is. A műhely a Nevelők Házához kö­tődik, rendszeresen ott rende­zik a kiállításaikat. Közülük többen tagjai a tűzzománc szakosztálynak is, bár ott első­sorban nem pedagógusok mun­kálkodnak. Most, a közös téma okán is, közösen állítottak ki, alkotásaik január végéig tekint­hetők meg. Százezer leventegyerek nevében Balogh Zoltán Igazi európai abszurd: egy né­ger tiszt veszi el a belgiumi hadifogolytáborba került ti­zenhat éves magyar levente­gyerek három irka-naplóját, amiket- még az „óvó”, össze­omlás előtt álló Németország­ban, a német bombák rakodá­sának szüneteiben vezetett. Amikben általában arról volt szó, hogy hatkor felkeltek, hi­deg van, dolgozni kell, az ebéd sehol, lassan vége a napnak, be a barakkba. Szálasi Ferenc Nemzetveze­tő Úr (?) százezer leventét ígért Hitlernek, százezer gye­reket, akik aládúcolják majd a megroggyant birodalmat. Eu­rópai abszurd, hogy azt a ti- zenkét-tizenhét éves százez­ret negyvennégy decemberé­nek utolsó napjaiban gyalog, majd vonaton ki is hajtották az országból. Az igazi abszurd az lenne, ha a sósborszesz-keresztnevű, egyelőre csak becsületre fel­kent huszonéves magyar nép­vezér és annak követői holnap megköpködnének az utcán, miután azt olvassák a nevem alatt, hogy „...a kemény tél hi­degétől szenvedve két napig gyalogoltunk az ausztriai Bruck városáig, ahol egy isko­lában helyeztek el bennünket, melynek ablakai bombázások­tól sérültek voltak, így meleg hely nem adódott számunkra. Két napi veszteglés után egy vasúti szerelvény marhava­gonjaiba tuszkoltak bennün­ket, mely vagonokban már előttünk valakiket szállítot­tak, mert emberi ürüléktől voltak szagosak. ...Napokat töltöttünk ezekben a vagonok­ban Braunschweig városig.” Ezekben a marhavagonokban előtte zsidókat szállíthattak, a végállomásig, véli Derzsó Ká­roly - kéretik őt sem megköp­ködni, népvezérek! -, olyan zsi­dókat, akik megúszták a gya­logmenetet. Látta, amikor hú- szat-harmincat rugdaltak be egy gödörbe, aztán jött a dózer. Lehet, hogy Radnótit is látta?! - kerekedik a szemem. Nem, mondja higgadtan Derzsó úr (itt kéne a nagy „ú”, nem mint előbb), ők Abda felé mentek, a déli úton, minket pedig az észa­kin hajtottak előre a németek. Puska az egyik, puska a má­sik hátában is. Derzsó úr felesége pogácsát hoz, és újabb hasábot vet a kályhába. Induljunk el akkor a tűztől! A Győrtől alig tíz kilomé­terre lévő Dunaszentpálon, ahol két detektoros rádió volt, és az sem tudták talán, hogy háború van, negyvennégy decemberé­ben összedoboltatta a családo­kat a nyilaskarszalagos levente­oktató: az orosz veszedelem elől menekíteni kell a fiatalokat! Németországba! És indult huszonhetedikén a gyalogmenet, később a szaros vagon, aztán az egy hordába vert ezer leventegyerek Braunschweigben romokat ta­karított, utat épített - egy sza­bad munkatáborban. Majd Oldenburg közelében lesátraz- ták őket az alkalmi leszállópá­lyának használt út két oldalára. És jött a bombarakodás, éhe­sen, a tetves, lerongyolt német katonaruhába öltöztetve. Május harmadikán estek amerikai fogságba. A több mint harminc évig ke­mény rendőr most szipog egy sort. Pedig csak annyit kérdez­tem, hogy mit szóltak a szülei, amikor a négy hónap plusz egy év hadifogság után hazatért. Magyar abszurd, hogy mi­után igazolták: nem önként vál­lalta a nyugati hadifogságot, beválogatták a rendőrség ak­kori elitalakulatába, majd ezt, a Radetzky zászló­aljat vádolták, hogy támogatta a Rajk- puccsot Rákosi Elv­társ (Úr?) ellenében. Az elitet szétszórták, egy helyre legfeljebb ketten kerülhettek. Nagydob­szára egy őrvezető és Derzsó Károly tizedes jutott, aki ké­sőbb a magyarbólyi, majd az abaligeti őrsparancsnokságig vitte, végül a pécsi központi rendőrőrs kmb-seként ment nyugdíjba, csaknem negyed százada. A nosztalgia hozta vissza ide, Abaligetre? - firtatom a diszkrét feleség újabb fa­hasábrakása után. Nem, a levegő csá­bított a panel nyolcadik eme­letéről, mond­ja, és kér­dezni kell, hogy Négy hónap szenvedései, gyötrelmei hagytak örök nyomot bennük FOTÓ: L P. megismerték-e. Persze, de ez egy másik történet, amiben ki­csit maszatolunk, mert ötven­hat őszén a fegyveresek a rendőrőrs udvarán főztek, és kvaterkáztak a parancsnokkal. Derzsó úr kikísér, pulóver­ben, míg a felesége vissza nem zavarja a völgyi fagyból. A kocsiban megint előveszem a levelét .......eddig mostoha­gy erekei voltunk a történe­lemnek, mert rólunk gyere­kekről, leventékről nem emlé­keztek meg eddig, nem írt ró­lunk a krónika. Talán a jövő történetírói jóvá teszik a mu­lasztást.”

Next

/
Thumbnails
Contents