Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-12 / 339. szám
2004. december 12., vasárnap Sport 11 Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt. T • -Mobile- ■ Kétszázon már a döntő a cél Emlékverseny A csütörtöki száz mell után, ahol csak századokon múlt a finálé, tegnap ötve- nen sem sikerült döntőbe verekednie magát a bécsi úszó Európa-bajnokság két pécsi résztvevőjének, akik emiatt egyrészt nincsenek elkeseredve, ugyanakkor a mai 200-as számra még nagyobb erőbedobást ígérnek. Maga az élet a legnagyobb dramaturgkészítő - merjük leírni a közhelyszerű megállapítást csak azért, mert ebben az esetben is szó szerint érthetjük. Mi másnak nevezzük ugyanis, hogy a már a mai fellépésre rápihenő két pécsi úszó, Bodor Richárd és Fi- nancsek Gábor telefonja éppen akkor szólalt meg, amikor a tévében az 50 mell fináléjának résztvevői sorakoztak fel a rajtkőnél. Ahol különben az ő helyük is lett volna... Legalábbis szebbik reményeink szerint, ám a TÁSI két sportszerű sportembere hamar megnyugtat, nem kell őket sajnálni, mert a legrövidebb szám nem a kedvencük, így Bodor 21. és Financsek 25. helye teljesen papírforma eredménynek számít. Annál jobban sajnálja viszont a hosszú pályán Eb-bronzérmes fiatalember, hogy két nappal korábban százon nem léphetett a legjobb nyolc közé. Először is, mert a remek, 1:00,16-os egyéni csúcs okán megérdemelte volna, másrészt még bosszantóbb, hogy mindössze hét század kellett volna még a döntőhöz.- Hiába éljük az olimpia évét, hiába jön pár nap múlva a karácsony, úgy tűnik, az úszóvilág színe-ja- va számára ez az esztendő legfontosabb eseménye. 'Ráadásul a mellúszás mezőnye a legerősebb az egész Eb-n, úgyhogy hiába úsztuk ki mind a ketten magunkból életünk legjobbját, voltak még jobbak - erősítik meg egymást.- A rövid pálya különben is igazi specialistákat igényel a sikerhez, mi pedig otthon csak ötvenes medencében edzünk, úgyhogy a fordulóknál sok időt vesztünk - teszi már hozzá edzőjük, Sántics Béla, aki ennek ellenére, ahogy az úszók maguk is, elégedett az eredményükkel. - De azért vasárnap mindenképpen a döntőbe várom őket - mutat rá mindjárt a további javítás lehetőségére is a mester, akit tanítványai is igyekeznek megerősíteni.- A nevezési idők alapján tizennégyen pályázunk a nyolc helyre, amit elérni, ha nehéz is, de nem lehetetlen feladat, úgyhogy mindenképpen erre törekszünk. Ehhez persze szintén egyéni gH, ■ legjobbjaink kellenének, de a ““ felkészülésünk alapján .f lÄsfcÄkäSBMfc.. szerintem avval nem lesz gond - ad számot egészséges önbizalmukról a páros rutinosabb tagja, a már több konti- nensviadalnyi tapasztalattal rendelkező Bodor Richárd. Sz. Zs. Kisvárosnyi sportcsarnok Baranyában, de valószínűleg az egész országban kevesen mondhatják el magukról, hogy élőben, a Staples Center lelátóján ülve nézhették, ahogy a Los Angeles Lakers szerelésében bűvöli a labdát Kobe Bryant. A komlói és a mohácsi sportcsarnok vezetője, Nagy Ildikó és Schiszler Krisztián ezen szerencsések közé tartozik. A két létesítményvezető a közelmúltban tíz napot töltött az Egyesült Államokban, a kintlétüket egy nyaralás és egy tanulmányút keverékeként élte meg Schiszler Krisztián. A Magyar Sportlétesítmények Szövetsége minden nyáron szervez egy-egy utat tagjai részére, az amerikai kirándulást egy korábban a tengerentúlon doígozó kollégájuk segítségének köszönhették. Az első Los Angeles-i este (jártak még San Franciscóban, Las Vegasban és a Grand Canyonnál is) már majdnem NBA-mérkőzés- sel telt, ám a Lakers - Chicago találkozó elkezdődött, mire a társaTOTO ság a csarnokhoz érkezett. Maradt hát a Staples Center klubja, ahol nagyképernyős tévéken több sporteseményt nézhettek, majd megtekintették a Lakers és a Clippers marketingboltját is. A következő pár napon azonban két ösz- szecsapásra is jegyet váltottak (egy belépő 75 dollárba került), a Lakers - Milwaukee, valamint a Clippers - Cleveland meccset izgulták végig a lelátón.- Majdnem telt ház volt, több mint húszezren várták a Lakerst, s ha mást nem is, hasonló telt házas rendezvényeket kívánok a mi csarnokunkba is - mondta Schiszler Krisztián. - Már a felvezetés lélegzetelállító, Metallica dübörgött, miközben a játékosok egyenként érkeztek a pályára, az eredmény- jelzőről lelógó négy hatalmas lepedőn mindegyikük egy-egy korábbi szenzációs megmozdulását villantották fel a rendezők. Meglepett, hogy az amerikaiak nem úgy szurkolnak, mint nálunk, ők valóban csak nézők, tapsolnak, ülnek, élvezik a showt. Óriási élmény volt közelről megfigyelni Kobe Bryant megmozdulásait, varázslatos, amit a labdával művel. Szakszemmel is rengeteg érdekességet figyelhettek meg, bár az is igaz, hogy a feltételek közötti szakadéknyi különbség miatt megvalósítani vajmi keveset tudnak Magyarországon a kint látottakból. Maradt inkább a kölcsönös tapasztalatcsere, hiszen ösz- szesen huszonegyen utaztak Amerikába, „egymástól pedig lehetett tanulni”, zárja élménybeszámolóját Schiszler Krisztián. K. M. A. 1. B. München - VfB Stuttgart 2-2 x 2. Bochum - Hamburg 1-2 2 3. Bremen - Kaiserslauten) 11 X 4. Hannover - Hertha BSC 0-1 2 | 5. Mainz - Nürnberg 0-1 2 6. Rostock - Dortmund 1-1 X 7. Schalke - Freiburg 1-1 X 8. Mönchengladb. - Leverkusen vasárnap 9. Wolfsburg-Bielefeld vasárnap 10. Brescia - Roma vasamap 11. Milan - Fiorentina vasárnap 12. Siena - Intemazionale vasárnap 13. Arsenal - Chelsea vasárnap + 1 14. Bologna - Juventus vasárnap Hosszú eltiltás Az Észak-Amerikai Sportdöntőbíróság nyolc évre eltiltotta Michell Col- linst, a 200 m-es síkfutás 2003-as fedettpályás világbajnokát. Az ítélet in- dokiása szerint a 33 éves sprinter tet- rahidrogesztrinont (THG), EPO-t, valamint tesztoszteron és epitesztoszte- ron krémeket használt. Collins ezzel az első sportoló, akit a tavaly kirobbant THG-botrányban pozitív doppingteszt nélkül ítéltek el jogerősen. a fedett pályákon Takács Tibor (elöl) és Székely Antal nyerte a párosversenyt Először rendezték meg tegnap Pécsett a Petrovits József amatőr tenisz emlékversenyt, amellyel a Pécs Városi Teniszklub tavaly elhunyt elnökére emlékeztek. A meghívásos sportesemény egy számból állt, arra 17 férfipáros nevezett. A mérkőzéseket a PVTC balokányligeti sporttelepén, a négy, októberben befedett salakos pályán bonyolították le, az új létesítményt hivatalosan ezzel a viadallal avatták fel. A végső győzelmet a Székely, TaAz év felfedezettjei Az utolsó futamot követően megtartották a szövetségben a hazai ralisok hagyományos évzáró-díjkiosztó ünnepségét, amelyen ezúttal • több újonnan kiírt külön- díj is gazdára talált. Az év felfedezettjének járó plakett Pécsre került, miután a ralibizottság kellőképpen értékelte a Zsolt Dániel, Patkó Gergely kettős tavalyi abszolút bajnoki győzelmét még a másodosztályban, amit aztán az idén újabb győzelemmel tetéztek. Ezúttal már a legjobbak között, az N2-es géposztályban diadalmaskodtak a kis Peugeot 106-ossal, mégpedig úgy, hogy az első hat futamból négyszer nem találtak legyőzőre, így már két körrel a vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert. Ezután törvényszerű, hogy az autóváltás korábbi kacér gondolata immár valósággá érett náluk, az viszont már újabb bravúrként könyvelhető el, hogy az alig kipróbált új Mitsubishi Lancer EVŐ VH-essel a Mecsek-ralin immár az N4-ben is fölléphettek a dobogó aljára. A két ifjú tehetség jelenleg részben az autózás miatt kiesett civil életét „pótolja”, részben az autó felújításán fáradozik, mert még a tavaszi hazai bajnoki idénynyitó előtt olyan állapotba akarja hozni, hogy amolyan tesztként egy-két kisebb közeli külföldi viadalon melegíthessenek vele. Szűcs Zsolt FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ kács duó szerezte meg, megelőzve az Újpál, Kollár és a Káplán, Márfy kettőst. A Petrovits József emlékversenyre ezentúl minden évben sor kerül így, karácsony előtt. H. L. Papp László, a K.O. király Szombaton nyitották meg az Al- bertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeumban a Papp László, a K.O. király című kiállítást. A Beleznay Andor által összeállított gyűjtemény a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó amatőr és profi pályafutásának relikviáit tartalmazza, emellett számos fénykép és rajz tekinthető meg Papp Lászlóról. A megnyitón megjelent a tavaly elhunyt legendás sportoló felesége és fia, ifj. Papp László - aki az Édesapám, Papp Laci című könyvet dedikálta -, valamint Gedó György, ötkarikás aranyérmes bokszoló és Szántó Imre volt szövetségi kapitány is. SPORTMŰSOR KOSÁRLABDA. Hídépítő-Bor- bála-kupa, Komló, városi sport- csarnok, 9.00. (kma) Hét meccs idő előtt ért véget. A vártnál kevesebb, csaknem 200 néző előtt rendezték meg Pécsett az oriental országos bajnokságot, amelynek a Vasutas sportcsarnok adott helyet. Huszonnégy pár meccsét láthatták a küzdősportok szerelmesei, közülük hét fejeződött be idő előtt, (n) FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Dunántúli Napló 0 Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA PpIpJAc Q7prkpc7tökNIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezetó: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. ' Terjesztés: BERECZKI PÉTER Telefon: 72-505-027. Fax: 505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Terjeszti az Axel Springer-Magyarország Kft Baranya Megyei Irodája saját árushálózatán keresztül és a Pannonhír Rt. értékesítési helyei. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, aktákon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégeit, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft,, Harlequin Magyarország Kft., Zöldújság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általuk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk nálásuk korlátozását, illetve törlését Az újság a PANDA szakesztősé- gi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált Előfizetési díj egy hónapra 375 forint Dunántúli Napló előfizetőknek 345 forint ISSN 0865-9133 * >