Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-09 / 336. szám
2004. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TŰKOR Áremelés: zsebbevágó döntések határoznak A legtöbb közszolgáltatásért többet fizethetünk jövőre Pécs A pécsi közgyűlés mai ülésének napirendjén több olyan téma is szerepel, amely a jövő évi lakossági díjak emelését célozza. A legtöbb szolgáltatásért 2005-ben többet kell fizetnünk. Nyaka Szabolcs Több jelentős, a családig kasszákat is érintő, kérdésben határoz a I tervek szerint ma* Pécs közgyűlése, élve ár-j megállapító jogával. AJ víz- és csatornadíjakról! szóló rendelet már koráb-j ban a képviselők elé ke-* rült volna, előzőleg azon-’ ban levették a napirendről. A kérdés most sem egyszerű, a Pécsi Vízmű Rt. 7,1 százalékos emelést javasolt a testületnek, és a pellérdi szennyvíztelep rekonstrukcióját biztosító összeg is megjelent volna a lakossági díjakban - ez utóbbit viszont elvetették a szakbizottságok. A végső döntés ma születhet meg. Több bizottság is tárgyalta már a jövő évi buszviteldíjak kérdését. Amint arról már beszámoltunk, a Pécsi Közlekedési Rt. egy olyan anyagot küldött a városházára, amelyből az derül ki, mennyi támogatásra volna szüksége a társaságnak különböző százalékú bérlet- és jegyáremelések esetén. Bár eredetileg szóba került egy „húzósabb”, 15 százalékos áremelési javaslat is, a közlekedési bizottság végül 8 százalék mellett tette le a voksát, s hasonló elképzelés született a gazdasági bizottság ülésén is. A pécsi közgyűlés egyébként már korábban határozott a parkolódíjak januári emeléséről is, összességében átlagosan mintegy 20 százalékkal növekednek jövőre ezek a tételek, így például a legdrágább, belvárosi övezetben januártól 240 forint lesz egy órányi parkolás díja. A tömegközlekedési díjak - ha a képviselők is jóváhagyják - mintegy 8 százalékkal emelkedhetnek januártól. Az előterjesztés szerint az elővételben vett jegy így 2005- től az eddigi 120 helyett 130 jforintba kerülne, a ta- nuló-, illetve a nyugdí- I jasbérletek 1145 forintért, míg ® Jtf az összvonalas havi bérletek 3545 forintért válthatóak. Ha valaki a sofőrnél vesz jegyet, annak januártól 170 forintot kellene kiadnia az eddigi 155 helyett. A TEMETKEZÉSI DÍJAK is nőnek Pécsett januártól, a közszolgáltató ere- J| detileg egy 14-15 százalékos növelést jelölt iTTH3T5t volna meg, azonban az előzetes tárgyalásokon, az ilyenkor kötelezően bevont érdekvédő szervezetek véleményét is figyelembe véve több lépcsőben lefelé módosult az árnövelés. így a testület elé egy 8 százalékos áremelés került, átlagosan ennyivel kellene többet fizetni a különböző kegyeleti szolgáltatásokért. HELY- FOGLALÁSI DÍJAK területenként eltérően nőhetnek januártól, az üzemeltető így akarja elérni, hogy a kisebb forgalmú piacokon az alacsonyabb emelés következtében némiképp növekedjen a forgalom. A legmagasabb, 8,56 százalékos növekedés így a vásártéren várható, a legkisebb a Felsőmalom utcai piacon (alig több mint 2 százalék), míg a vásárcsarnokban 6,22 százalékkal fizethetnek többet a kofák, ha a városatyák is úgy döntenek ma. AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK HAVI BÉRE ÍS emelkedhet januártól, feltéve, hogy a testület rábólint az erről szóló javaslatra - a szakbizottság már elfogadta a tervet. ’%A Pécsett egy bonyolult képlet alapján |ii számolják ki a lakbéreket, számos szempont (például fekvés, ß- tési mód, 1emelet, nagyság és így tovább) határozza meg a díjat. így tételesen nem sorolható fel az emelés számszerű mértéke, az átlagos növekedés 7,1 százalékos lehet. Nyolc éve a legnagyobb K. E. Pées-Szigettór a régió bankja program keretében idén tovább folytatódott a Szigetvári Takarék- szövetkezet növekedése - számolt be az ügyfelek körében tartott tegnapi évzáró értékelésében dr. Kiss Endre elnök. Míg szakmai szempontból a mérlegfőösszeg (33 milliárd forint) 5,5 milliárdos növekedése, a betétállomány 18 százalékos bővülése minősíti a fejlődést, a hétköznapi ügyfelek számára többet mond, hogy nyolc éve birtokolja a legnagyobb hazai takarékszövetkezet címet a pénzintézet Dr. Kiss Endre kiemelte, hogy a lakossági ügyfélkör bővülése mellett örömteli fejlemény a vállalkozói partnerek sokszínűsége, az egymillió alatti számláktól a 3 milliárdos forgalmú ügyfelekig. A 15 fiókot működtető takarékszövetkezet idén eredményesen kapcsolódott be a diákhitel és a Széchenyi Kártya forgalmazásába is. Jogi tanácsadó Dr. Páva Zsolt ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart ma, csütörtökön délután ló.OO-tól 17.30 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt Megközelíthető a 27-es és a 40es jelzésű autóbusszal, (p) Pótolják a szőlővesszőket őszi munka Most alapozzák meg a jövő évi termést K. J. Villány—SiMŐS Folynak a késő őszi munkák a szőlőkben. Bár praktikus a fémoszlop, az ültetvényeken ma még a fa karókat használják szívesebben - nem utolsósorban a tolvajok miatt. A fagyos idő beköszöntéig van módjuk a gazdáknak a szőlővesszők pótlására - tájékoztatott Szende Gábor, a villányi hegyközség bírája. Elmondása szerint most tudják szerét ejteni a támrendszer felújításának is az ültetvényekben. A helyi birtokosok jelentős része ma is a fa oszlopokat részesíti előnyben a korszerűnek, illetve kialakításának köszönhetően praktikusabbnak mondott fémből készülttel szemben. Siklós környékén szintén a fára esküsznek a gazdák. Mint mondják, megfelelő kezeléssel lényegesen megnövelhető a szőlőkarók élettartama. Mindez azt jelenti, hogy nem kátránnyal, hanem égetéssel védekeznek, ugyanis az elmondások szerint utóbbi sokkal hasznosabb és tartósabb is. A fém karók használatától - noha mind több portán váltanak át erre a megoldásra - a tolvajok miatt is ódzkodnak. egészségügy Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-töl reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214- 347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Schulek (Dr. Veress E. u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Belvárosi, Pécs- várad: Szent István, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár. Szigeti. S0S-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Skandináv lottó Első számsorsolás: 6, 7,15,16, 22,24,34 Második számsorsolás: 1,4,5,11,18,26,32 Nyeremények: 7 találatos 30 112 614 Ft 6 találatos 242 844 Ft 5 találatos 4 753 Ft 4 találatos 828 Ft Megszűnik a kirendeltség leépítés Kihasználatlan a négy éve átadott egység Szentlőrinc-Pécs Gazdasági és hatékonysági indokokra hivatkozva megszüntetné, illetve irodává alakítaná át a négy éve megnyitott szentlőrinci kirendeltségét a Baranya Megyei Munkaügyi Központ. Az ügyben a foglalkoztatási miniszter dönt. Kaszás Endre Az új működési rend várhatóan az új év első hónapjában, a minisztériumi jóváhagyást követően lép életbe. A Baranya Megyei Munkaügyi Tanács által már elfogadott változás a kistérség 22 településén élő munkanélkülieket, illetve álláskeresőket érinti.- A Szenüőrincen ezentúl is működő iroda a továbbiakban is végzi a munkanélküli ellátással *ek A munkaügyi kirendeltsegc adatai Baranyában (2004 jdnuár-szeptember) 5914' 401/862 933/710 J 4131 71/407- 82094 . 54gul © \ saget* Szcnttőrinc kapcsolatos teendőket, és rendszeresen itt kell jelentkezniük az együttműködést vállaló ügyfeleknek is - vázolta a változás lényegét Vonyó János, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. A munkaerő-piaci szolgáltatásokat - közvetítést, támogatást, satöbbi - azonban a lakóhelyükhöz legközelebb eső kirendeltségen, így 15 településről Pécsett, 3-ról Sellyén, további 2-ről pedig Szigetváron tudják Igénybe venni az álláskeresők. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy Szentlőrincen továbbra is hozzáférhető lesz a teljes megyei, sőt országos állás adatbázis, és meglesz a lehetősége az uniós munkakeresésnek is. □ Új állások száma B Ügyfélforgalom 1163 (havi átlag) rSikeres közvetítések 120/6014 száma Komló Pécs MS», 1» “K -r Siklós 3869 458/674 J 6421 128/620 ©Mohács lllllll /S"\_ É A munkaügyi központ egy részletes elemzést követően jutott a kirendeltségi szint megszüntetésére. A szentlőrinci egység további fenntartását sem az ügyfélforgalmi, sem a gazdaságossági mutatók nem támasztották alá. A tapasztalatok szerint a határozott munkavállalási szándékkal bírók többsége eddig is inkább a megye- székhelyre járt ügyei intézésére. Pécs EGYEDI PÉNZÉRME bemutatására kerül sor holnaptól a megyeszékhelyen. A város történetében még nem volt arra példa, hogy emlékérmen szerepeljen bármely látványossága. Az ötezer forintos érmét, amelynek egyik részén a Korsós sírkamra látható, a Római udvarban tekinthetik meg gyűjtők és érdeklődők délután egy órától, (bt) Pécs CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter tart előadást a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének vendégeként december 10- én 9 órakor az egyetem Ifjúság útja 6. szám alatti konferenciatermében. A tárca vezetője az uniós csatlakozás várható hatásait elemzi, elsősorban a regionális munkaerőpiaci folyamatokra való tekintettel, (k) PéCS AZ ORSZÁGOS FOGYASZTÓ- VÉDELMI EGYESÜLET baranyai képviselőinek sikerét eredményezte az egyesület napokban megtartott tisztújító küldöttgyűlése. A kilenctagú elnökség tagja lett Horváth Lászlóné Baranya megyei elnök, ezenkívül a háromtagú felügyelőbizottságba választották Szeherényi Györgyöt, a baranyai szervezet elnökhelyettesét. (wk) Pécsvárad harmadik hétvégéje következik a művelődési központ által szervezett karácsonyváró programsorozatnak. Szombaton, december 11-én 9-14 óra között a Nyugdíjasok Körzeti Egyesülete lesz a házigazda, életmódtanácsokkal, vérnyomásméréssel várják vendégeiket, illetve régi mesterségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. (aa) BARANYÁBAN A-Z-IG Szigetvár A FINNORSZÁGI testvér- településen, Imatrán tartózkodik Romonya évente negyedmillió forintot költ felsőfokú intézményekben tanuló hallgatókra a község vezetése. November végén döntés született a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatok ügyében. A szociális bizottság mind az öt pályázót támogatja, egyenként havi ötezer forinttal. Ez az önkormányzatnak esztendőként kétszázötvenezer forint kiadást jelent, (cs) SiklÓS TOVÁBBRA SINCS IRODÁJA a helyi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatnak, annak ellenére, hogy a városvezetés számukra korábban ennek biztosítására ígéretet tett, tájékoztatta a Dunántúli Naplót Balogh Péter elnök. (kj) Siklós A NEMRÉGIBEN a Gyűdi úton kialakított fa- és műanyag szerkezetű fedett buszváró esős, szeles, hideg napokon különösen jó védelmet nyújt az ott várakozóknak, (szk) ezen a héten két szigetvári szakember, hogy tanulmányozzák, miként lehet jól elkészíteni az EU támogatási forrásainak elérését célzó pályázatokat. A polgármesteri hivatal munkatársa és a helyi FVM- menedzser már másodszor van ebben az évben e célból a finn városban. (aa) Szilágy Megérkezett az építési engedély az új közösségi tér kialakítására. A tizenhétmillió forintba kerülő beruházás azonban leghamarabb jövőre valósulhat meg, mert ebben az évben nem tudtak támogatást szerezni a munkára. Az ehhez szükséges önkormányzati önrész pedig már rendelkezésre áll, tájékoztatott Perlaki László polgármester. Az öreg közösségi házban új vizesblokkot kívánnak kialakítani, és a tetőt is beépítenék, (bsa) f 1