Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-05 / 302. szám

2004. NOVEMBER 5., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ GASZTRONÓMIA 13 Télköszöntő víg lakomák libával, káposztával és finom, új borral márton-nap Úgy illik, hogy ilyenkor liba kerüljön az asztalra. Húsát sokféleképpen elkészítheti, főzhet belőle levest vagy megtöltheti különféle zöldségekkel, gyümölcsökkel. Zöldséges sült liba HOZZÁVALÓK 8 SZEMÉLYRE: 1 nagy liba (kb. 4 kg) 5 evőkanál ételízesítő 30 dkg sárgarépa 2 db körte 20 dkg aszalt barack 2 db zsemle 1 evőkanál vaj 10 dkg vágott dió 1 teáskanál méz 2 db húsleveskocka 2 evőkanál étélsűrítő vágja le a megtisztított libáról a zsírosabb részeket, majd dör­zsölje be a húst kívül-belül étel­ízesítővel. A répát és a körtét hámozza meg és vágja apró kockákra az aszalt barackkal együtt. A zsemlét áztassa be. párolja vajon a répát öt percig, majd adja hozzá a körtét, a barac­kot, a diót, és végül a kinyomko­dott zsemlét. Ízesítse a masszát mézzel és ételízesítővel, majd Ä'S*sJ4Sl» IV ' ‘.d'X *' ,%> Á-V ** ~ JÓ: & Bár a libasült elkészítése elég sok időt igényel, megéri a fáradságot, hiszen fenséges ebéd kerül az asztalra töltse meg vele a libát. A nyílást fogvájóval tűzze össze. öntsön egy tepsibe fél liter for­ró húslét (ezt leveskockából is elkészítheti), fektesse bele a li­bát mellkasával lefelé. A combjá­nál érdemes kicsit megszurkál- ni. Harminc percig süsse 200 Celsius-fokon, majd további egy órán át 180 Celsius-fokon. ha megbarnult, fordítsa meg, és sűrűn locsolgatva süsse még 1,5 óráig. A sütési idő lejárta előtt 10 perccel öntsön a libára 2 dl sós vi­zet, és 260 Celsius-fokon fejezze be a sütést. A pecsenyelevet zsír­talanítsa, ételsűrítővel sűrítse. A szószt a libához kínálhatja. Ubaaprólék-leves maceszgombóccal a libaaprólékot darabolja fel, és szedje le a bőrét. A meghámo­zott hagymát és fokhagymát hagyja egészben. Tisztítsa meg a zöldségeket, és vágja kockákra őket. A petrezselymet megmos­va kötözze össze. Tegye az előké­szített aprólékot a fűszerekkel egy fazékba, öntsön rá annyi vi­zet, amennyi ellepi. felforralás után, szedje le a habját, majd főzze még egy órát. A tojást keverje fel, adja hozzá az olajat és habosítsa tovább. Ke­verje hozzá a maceszdarát, a sót és a borsot. Egy óra elteltével sózza meg a levest, tegye bele a hagymát, a fokhagymát, a zöld­ségeket, a petrezselymet, és főz­ze puhára. ezután forraljon fel egy liter sós vizet. A maceszmasszából gyúr­jon vizes kézzel diónyi gombóco­kat, és főzze lassú tűzön 15 per­cig. A gom­bócok főzés közben du­plájára dagadnak. A levest velük együtt, forrón tálalja. HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 1 liba apróléka, 3 db libazúza, 3 db libaszív, 1 db hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, fél zeller, 1 csokor petre­zselyem, 1/2 mk. majorán­na, 3 szem bors, 1 db tojás, 2 evőkanál olaj, 10 dkg maceszdara KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITALIS VILÁG ► PÉNTEK-GASZTRONÓMIA SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS HÍREK - HÍRESSÉGEK Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái Csapostanfolyam lelkes sörivók számára MAGASSZtNTÜ sörcsapoló tan­folyamot szerveznek egy bré­mai serfőzde munkatársai. Olyanok jelentkezését várják, akik gyakran rendeznek ott­honukban bulikat. A sikeres vizsgázók szakszerűen, higié­nikusan és esztétikusán tud­ják majd kitölteni vendégeik részére az aranyszínű nedűt. Borzalmas ízű a diétás Nutellakrém SZINTE EHETETLEN a csökken­tett cukor- és zsírtartalmú Nutella. A készítők az elhí­zott gyerekek gondjain akar­tak segíteni a könnyű édes­séggel, de a diétás Nutella nem jó ízű, ezért mégsem gyártják. Keleti ételek, visszafogott dekorációk HÓDÍT a keleti konyha világ­szerte. Az ételekkel együtt az edények és kiegészítők is el­terjedtek a nyugati kultúrá­ban. Hozzájuk szolid dekorá­ciók illik. Ezt a szerepet tölt­hetik be a színes, különböző formájú tálkák. Gyümölcs helyett megfelelnek a vitaminok NEM AJÁNLJÁK az orvosok a vitaminkészítmények mér­téktelen szedését, de elisme­rik, hogy így nem veszünk magunkhoz felesleges kaló­riákat. A mesterséges vitami­nok cukorbevitel nélkül biz­tosítják a szervezet ásványi- anyag-szükségletét. Persze a gyümölcsevés sem árthat. Forró italokat is készíthet az új mixerrel LEVEHETŐ HÓÁLLÓ üvegből készül a Trisa mixerének keverőkelyhe. Az 1,8 literes edényben ezentúl nem csak gyü­mölcsturmixokat, hanem forró italo­kat is elkészíthet. Rozsdamentes acélkései min­dent felaprítanak, fedelén pe­dig különálló betöltőnyílást ta­lál, beépített mérőpohárral. Ára: 11990 Ft (www.trisa.hu) Az Európai Unió vizsgálja a paprikaügyet VIZSGÁLATOT TART november­ben Magyarországon az EU egészségügyi és fogyasztó- védelmi hatósága. A papri­ka miatt kipattant botrány kapcsán Magyarország kez­deményezni fogja, hogy az unió fűszerpaprika-behoza­tal esetén szigorítson a ké­szítmények ellenőrzésén. Melegen ajánljuk, sűrítsen keményítővel! NÉZZÜK MEG, mi mindenre használható az étkezési ke­ményítő! Szükségünk lehet rá sütésnél, főzésnél, de desszertek készítésénél is korszerű segédanyag. Adago­lásával kapcsolatban tájéko­zódhat a Fanny 45. számából. 7-FÉlt# mám. . jY^KÚRA SfayóBfiótoókjs SZSSl fantáziamura m Sr-- n FtUffl* IBÍL1MSÍBB Megjelent! Keresse az újságárusoknál! Még /(i T/y tempó célba Ingyenes hirdetési lehetőség a lapban található szelvényen. Jfuijnió-ban f péntekenként halvacsora.\ Márton-napí libatoros vacsorák november 11-étől 14-éig. Asztalfoglalás: Tel.: 72/221-121 f°y, Y— m BT 77^ Nyitva H-Sz.: Lili 10.30-22.00 Cím: Pécs, József A. u. 14, (Hullámfürdő mellett) . Telefon: 20-4361-859 fogad eUr A Kél Szekér Fogadéban Erzsébet- és Katalin-napi bál navembar 19-én. A bál kezdete: 18.30. Élőzene, belépő vacsorával együtt 1700 Ft. Asztalfoglalás személyesen az étteremben Kozármisleny, Pécsi út 122. Tel.: 72/370-169 Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket! Jó étvágyat és jó szórakozást! ‘Batthyány ‘KaáéíyszáŰó és Étterem 120 fős étterem, kerthelyiség, különtermek Továbbképzések, konferenciák, díszétkezések szervezése és lebonyolítása Kitelepülést vállalunk! Akciós szobaár (fél napra is!) Napi menü 380 Ft, hétvégi menü 580 Ft Tei.j 548-180 Tax: 548-181 I Pécs-Oszögposzta, Kastély u. 2 i FORDÁM «CENTER «»LÉGKONDICIONÁLT MÉLYSÉGI« étfffárcf C/ub Professzionólis Légkondicionált különterem biliárdasztalok (ttníltíaéuurk., rUadáiak (»Ata ktk/ixhu) Darts Maestro pizzérlo, étterem Csocsó Széles italválaszték, hétvégi akciók F*éG&, 2Ü&. u* 1 4- / WWW. FtJffOAFiiSEN rsrfii.HU ■ 3 csillagos szolgáltatás ■ konferenicaterem uszoda;1 szauna vadászat; sznookerterem 25 szobával várja kedves vendégeit o was» “ÄJSStr»1”* Somogygeszti, “Dózsa Qy. u. 2. Tel./fax: 82/704-089, 82/704-396, fax: 36-82/704-397 L ‘E-mail: kasteIyhotel@axclero.hu, website: www.kastelyhotel.com I 2004. 11. 27-én 20 órai kezdettel a pécsi Helyőrségi Kiül» Színháztermében l.nTiink Vendégeinket svéJaszialos vacsorával és élőzenével várjuk, a programot ének , lánc--, és előadóművészek színesítik, 'egyek elővételben kaphatok a Workmate lilt . irodái ál>an: ^"r\er\ o - mBVi ■■ HOTEL CABERNET Hotel Cabemet Villánykövesd, I Petőfi u. 29. Márton-napi zenés vacsoraest Jekl Béla borász újborainak bemutatásával Villánykővesden, a Hotel Cabernet Görbe Pince éttermében, november 13-án, 19 óra. Vacsoraajánlat:- Mecseki gombatejek, Csíki mártás •- Párolt libamell, tört burgonya, almás párolt káposzta- Lúdláb Zene: VÉNUS zenekar Részvételi dí|: 2500 Ft/fS Asztalfoglalás: tel.: 72/493-000, fax: 72/493-222, személyesen a hotel recepcióján. ■ J-Jr tivők, rendezvények, # Élőzene: csütörtök w C C péntek, szombat, * Pöttyus éíteremM Érdeklődni: J2/312-J 21 bodrod » riss'i« ...... A Téli dzsekik: e AfU Ft-tól Kötött pulóverek: 2 391 Ft-tói Pamut pulóverek: O Ti mme m Ft-tól a pécsi budmif márkaboltban! www.bwdmíi.Kv Pécs, Árkád Üzletház Tel.: (72) 523-290 Nyitva: H-Szo.: 9-20h, V.: 10-18h í í

Next

/
Thumbnails
Contents