Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-28 / 325. szám

2004. november 28. vasárnap Sport, üzlet Gyepes: öngólok után Schalke ideális partnerre talált a Ferencvárosban. Bár a Fradi önmagához képest nem játszott rosszul, de mégis óriási volt a két csapat közötti különbség. A találkozó legnagyobb vesztese egy olyan játékos, akit joggal tartanak a magyar futball egyik legnagyobb tehetségének. GYEPES GÁBORRA AZONBAN AZ UTÓBBI IDŐBEN RAJÁR A RÚD. G yepes sorozatban há­rom öngólt lőtt, és gólpasszt adott a své­dek elleni vb-selejte- zőn. Vannak, akik gúnyolód­nak vele, és „öngólkirálynak” csúfolják. A hatvanas években az Ú. Dózsának volt egy kiváló képességű válogatott hátvédje, Rajna Károly. Ő körülbelül ugyanazt élte át annak idején lila-fehér mezben, mint most Gyepes. Ha háttal állt a kapu­nak, sarkáról is saját hálójába vágódott a labda. A pechszéri- ája kísértetiesen hasonlított a ferencvárosi védő mostani kínkeserves időszakához. Gyepest semmivel sem lehe­tett vigasztalni.- Úgy tartják, hogy három a magyar igazság.- Jó lenne ebben hinni. Re­mélem, most már elkerül a balszerencse.- Amikor a Schalke ellen fe­jéről Szűcs kapujába vágódott a labda, vitába keveredett ke­nyeres pajtásával, a hálóőrrel.- Nem volt veszekedés, egyikünk sem bántotta meg a másikat. Lajos semmi bántót nem mondott nekem.- Mi az oka ezeknek az ön­góloknak, túlzott magabiztos­ság vagy hirtelen kikapcsol?- Magam sem tudok ma­gyarázatot találni, bár őszin­tén megvallva, ezeket a szituá­ciókat többször visszanéztem, kerestem, hogy mit rontottam el, hol hibáztam. Itt nem lehet másra hárítani a felelősséget.- Kivel szokta megbeszélni a negatív élményeket?- Az édesapámmal. Bár re­mek a kapcsolatunk, de á lab­darúgás tekintetében szigorú kritikusom.- Ráadásul szakmabeli is. Lévén a BEAC-ban remek NB II-es középpályás volt. A Schal­ke elleni meccs után ledoron­golta önt?- Nem. Bírálni bírál, de bántani soha nem szokott.- Egy súlyos térdsérülés csaknem egy esztendőt ellopott a pályafutásából.- Szerencsére teljesen rendbe jöttem, a térdem egyál­talán nem fáj, ám a hajlítás még nem tökéletes, de ez cseppet sem zavar a játékban.- Jó lenne az öngólokat talán erre fogni.- Nem, a lábam egyáltalán nem remegett.- A Fradinál jól megy a sze­kér, kivéve, ha nemzetközi po­rondra lép ki.- Ez sem igaz, mert például a Feyenoord ellen jól játszott a csapat. A bajnokságban pe­dig csak nagyon kevés kisiklá­sunk volt. Keményen dolgo­zunk, jól együtt van a társa­ság.- Korábban a Testnevelési Egyetemre járt, mi a helyzet a ta­nulmányaival? Amikor még Pintér Atti- A hatvanas la volt a tréne- években az rünk, kényte- Újpesti Dózsa len voltam fel- hátvédje, Raj- függeszteni na Károly volt a vizsgáimat, az „öngólki­mert szüntelen rály”. Kis túl­ütközött az ed- zással még zésekkel vagy akkor is be- a mérkőzések- pattant a sar­kéi. Ezt a mes- káról a labda, tér nem vette jó ha háttal állt néven. Termé- a kapunak, szetesen foly­tatni akarom az egyetemet és mindenképpen diplomát akarok szerezni.- Tudom, hogy igen csinos a barátnője, Póth Diána, lesz-e ebből házasság?- Három és fél éve járunk együtt és jól megvagyunk.- Ma a Honvéd ellen zárják az őszt. Mit vár ettől a találko­zótól?- Hazai pályán természete­sen győzelmet, szeretnénk a Debrecentől legalább há­rom-négy pontra meglépni. De nekünk nem fejeződik be ez­zel a Kispest elleni meccsel a menetelés, mert még két UEFA-kupa-találközónk hátra­van a decemberi hónapban. Remélem, valamelyik találko­zón most már az ellenfél háló­jába is betalálok. Gyenes András Geráék nem bírtak a Manchesterrel Elén maradt a Bayern München LABDARÚGÁS - Az éllovas Bayern München sima, két­gólos győzelmet aratott hazai pályán a sérült Bódog Ta­mást nélkülöző Mainz ellen a Bundesliga 15. fordulójá­ban. Eközben a második helyezett Wolfsburg kikapott a Herthától, a berlinieknél Dárdai Pál a 60. percben csere­ként lépett pályára. A sérülése után lábadozó Lisztes Krisztián nélkül felálló, címvédő Werder Bremen saját kö­zönsége előtt diadalmaskodott a Dortmund felett. Szabics Imre együttese, a Stuttgart ma Hannoverbe látogat. Ered­mények: Bayern München-Mainz 4-2, Bochum-Nürnberg 3-1, Rostock-Leverkusen 0-2, Kaiserslautern-Freiburg 3-0, Mönchengladbach-Hamburg 1-3, Werder Bremen-Dort­mund 2-0, Wolfsburg-Hertha 2-3. Az élcsoport: 1. Bayern München 32 pont, 2. Schalke 27 (22-19), 3. Wolfsburg 27 (26-24). LABDARÚGÁS - Gera Zoltán végig a pályán volt a West Bromwich Albionban, amely sokáig jól tartotta magát a vendég Manchester United ellen. A második félidőben azonban a Vö­rös Ördögök három gólt szereztek, s eldöntötték a mérkőzést a Premier League 15. fordulójában. A WBA az utolsó helyre csúszott a tabellán. A Crystal Palace - Király Gáborral a kapujá­ban - kétszer is előnybe került a Southampton otthonában, vé­gül azonban meg kellett elégednie a döntetlennel. A fővárosi gárda másik magyar légiósát, Torghelle Sándort nem nevezték a találkozóra. Az élen álló Chelsea a papírformát igazolva kiüté­ses győzelmet aratott a Charlton Athletic vendégeként. Eredmé­nyek: Birmingham-Norwich 1-1, Bolton-Portsmouth 0-1, Charl- ton-Chelsea 0-4, Southampton-Crystal Palace 2-2, WBA- Manchester United 0-3, Fulham-Blackburn 0-2. Az élcsoport: 1. Chelsea 36 pont, 2. Arsenal 31, 3. Everton 29. mímmi HÍREK Sebestyén Júlia a dobogón MŰKORCSOLYA - Az Európa-bajnok Sebestyén Júlia a harmadik helyen végzett a Grand Prix-sorozat hatodik, egyben utolsó állomásán, Moszkvában. A viadal egyetlen magyar indulóját a házigazdák klasszisa, Irina Szluckaja és a japánok világbajnoka, Arakava Sizuka előzte meg. Sebes­tyénnek remekül sikerült a szombati kűr, hiszen a második legtöbb pontot szerezte. Három játékostól elköszönt a kapitány KÉZILABDA - A pénteki, Szlovénia elleni zárt kapus mér­kőzéssel véget ért az egyhetes zalaegerszegi pdzőtáboro- zás az Eb-re készülő női válogatott számára. A mérkőzés után Kiss Szilárd szövetségi kapitány szűkítette a keretet: három játékosnak, Siti Beának, Szrnka Hortenziának és Pálffy Zsuzsának véget ért a felkészülés. Ők már a jövő heti debreceni edzőtáborba se mennek el. A 19 fős keretet további három fővel szűkíti majd a szakember a jövő heti, debreceni edzőtáborozás végén. Krzyzewsky Miklós maradt az elnök SPORTLÖVÉSZET - Az MSSZ szombati tisztújító köz­gyűlése ismét Krzyzewsky Miklóst választotta meg elnök­nek. Az újabb négy évre szóló megbízatást a sportvezető az eddigi szövetségi kapitány, Hammeri László előtt szerezte meg, miután a 135-ből 82 voksot szerzett meg. A két sportvezető mellett eredetileg Mesterházy Attila, a korábbi sportminisztérium politikai államtitkára is harcba szállt volna a posztért, ám visszalépett. Cseh László a világranglista élmezőnyében ÚSZÁS - A FINA legfrissebb világ- ranglistáján mind a nőknél, mind a férfiaknál a 13 egyéni és a 3 váltó­számban egyaránt a legjobb húsz idei teljesítményt rangsorolja. A leg­jobban Cseh László áll, aki a harma­dik helyet foglalja el a 400 méter ve­gyesben, emellett van egy negyedik (200 m vegyes), egy 10. (200 m hát), egy 11. (100 m hát) és egy 20. helye (200 m pillangó) is. A nőknél a legjobban Risztov Éva áll 5. helyé­vel (400 m vegyes), ezenkívül 200 m pillangón és 1500 m gyorson két 11. helynek is a birtokosa. Biztos lábakon áll a NOB OLIMPIA - Továbbra is szilárd a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság anyagi helyzete, az ötkarikás mozgalom a következő négy évben 244 millió dollárral gazdálkodhat, ez az előző ciklushoz képest 16,5 százalékos emelkedést jelent - de­rült ki abból a pénzügyi beszámolóból, amelyet a szervezet új összetételű végrehajtó bizottsága ismerhetett meg három­napos, lausanne-i ülésén. A testületben először foglalhatott helyet az augusztusban Athénban megválasztott új alelnök, a svéd Gunilla Lindberg, valamint a kínai Cej Csing-jü és a Puerto Ricó-i Richard Carrion. Kuznyecova bakizott a Fed-kupa-döntőn TENISZ - Az első nap után döntetlenre áll a női válogatot­tak Fed-kupájának Moszkvában zajló döntője a házigazdák és a címvédő franciák között. Az első mérkőzést a US Open-bajnok Szvetlána Kuznyecova 6:3, 5:4-es vezetésről bukta el - főleg 77 rontott ütése miatt - Nathalie Dechy el­len. A második összecsapást a Roland Garros-győztes Anasztaszija Miskina két szettben nyerte meg az orosz szár­mazású Tatiana Golovin ellen. Folytatás ma 10 órától. Kaszparov először lett orosz bajnok SAKK - Moszkvában a Szuperbajnokság tegnapi utolsó előtti fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa. Garri Kaszparov remizett Alekszandr Morozeviccsel, és mivel egyetlen riválisa, Alekszandr Griscsuk kikapott Alekszandr Korotylevtől, a világ­bajnok pályafutása első orosz bajnoki címét ünnepelhette. A 41 éves Garri Kaszparov utoljára 1981-ben és 1988-ban volt első, akkor még a szovjet bajnokságban. Biztos pénz, hsvonta, tfz évan keresztül! Ha erre vágyik, az OTP „Járadéklevél" ideális befektetés Önnek, hiszen ■ fix kamatozású. ■ tíz éves futamidejű, ■ a tökét és a hozamot havi járadék formájában kapja vissza, Ha tehát hosszú távra gondolkodik, keresse a részletes információkat az OTP Bank fiókjaiban, az OTPdlrakt 3 066 666-os telefonszámán, vagy a www.otpbank.hu honlapon! 'Ez <17 Összeg a jelzáloglevelek kibocsátásakor éi siló rábocsátásakor 2 000 000 Ft befektet«« esetért érhető el, amely összeg tájékoztató jellegű A havi járadék aktuális összege attól ekét pozitív, akér negatív irányba eltérhet a mindenkori kibocsátási feltételek, illetve a befektetett ősszeg függvényében, Kérjük, hogy e pontos feltételekről minden befektetés előtt érdeklődjön a kijelölt OTP Bőnk fiókokban. « 4 P i t t

Next

/
Thumbnails
Contents