Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-28 / 325. szám
MMHIMBHMHHMMÍi 2004. november 28., vasárnap Baranya Feltörekvő nemzetőrség (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak fáj az „új” nemzetőröknek, hogy bár Pécsett bejegyzett az egyesületük, nem kapnak az önkormányzattól saját, állandó irodahelyiséget. Épp a legutóbbi városi közgyűlés szavazta le ez irányú igényüket, arra hivatkozva, hogy alapjában „vidéki” feladatokat látnak el. Jóllehet a hétvégeken 10 járőrük megy éjszakánként a pécsi utcákon. Most a megyei közgyűlés egyik alelnökéhez fordultak támogatásért. Rendőrségi körökből származó információink szerint ott úgy ítélik, hogy az NVBOE célja jó, csak nem kellene túlzott katonásdit-rendőrösdit játszani. Amit a rendőrökéhez igencsak hasonló igazolvány, illetve a rendfokozatok önkényes osztogatása jelez. Ezen az alapon, mondja a neve elhallgatását kérő forrásunk, alakítani lehetne egy olyan egyesületet is, ahol egyetemi docenseket, tanárokat neveznének ki egymás között a tagok. Balogh Zoltán Ganxsta mind jobban vonzódik Pécshez Ganxsta Zolee, úgy tűnik, egyre több szállal kötődik Pécshez. A rajongók körében terjedő suttogó propaganda szerint a pesti Harlem méltán híres rappere szíveválasztottat talált a városban. Partner INTERNET Rendelj főételed* mellé egy 1 literes vWma terméket és megajándékozunk egy Jóbarátok DVD-vel! 'pizzák, tészták, ve (ja ótelek, húsételek Pécs Plaza Tel.: 06-72-411-111, 06-30-371-90-25 NAGY MARIANN, a pécsi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola igazgató- helyettese:- Abszurdnak érzem az egész ötletet, ami ráadásul sok tisztázatlan kérdést is felvet. Ez a terv ellentétes azzal a tavalyi rendelettel, miszerint az iskoláknak biztosítaniuk kell a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatok tervezését is. DR. VONYÓ JÓZSEFNÉ, a pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola igazgatója:- A legkisebbek nálunk az osztálytermekben hagyhatják az iskolai felszerelést, ezért nem jellemző, hogy súlyos hátizsákkal érkeznének hozzánk. A reklámok szabályozva vannak, az igazgatónak pedig mindenképpen hozzá kell járulni egy hirdetés kifüggesztéséhez. DR. TÓTHNÉ LAFFERTON ANDREA, a pécsi Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont igazgatóhelyettese:- Nálunk a gimnáziumi részbe szekrényeket is telepítettek. Ezeket a diákok jól ki tudják használni, sokan csak egy mappával érkeznek az iskolába. Az alsósok, akiknek nincs szekrényük, saját osztálytermeikben polcokon, szekrényekben tárolhatják a könyveket.- Ilyesmiről akarsz írni? Csitt, magánügyekről semmit! - mondja, nagyon barátságosan, a telefonba Ganxsta. - Pécsett egyébként nem is olyan régen léptem föl az egyik diszkóban, mi is volt a neve? - fordul, hallhatóan, a társaságában ülő hölgyhöz. - Mindegy, a lényeg az, hogy kedvelem a várost, és nagyon szívesen részt vennék - vennénk - valami nagy bulin. Viszek egy nyolcfős zenekart, ha tudsz valamit, szólj! - zárja rövidre a beszélgetést Döglégy Zolee. Aki szerint - és ezzel az egyik kereskedelmi tévé közelmúltban sugárzott beszólásos showjára utal - nem lenne baj, ha ő és csapata lenne a legnagyobb probléma a világon. B. Z. A Kutyatárra is gondolnak Mohácson a Kutyatár nevű állatmenhely előtt gyakran állnak meg személykocsik ezekben a napokban, hogy a csomagtartóikat kiürítsék. Ám többnyire nem újabb lakók érkeznek. Á bejárat mellett takarók, szőnyegek, műanyag- és szőnyegpadló-darabok halmozódnak; legutóbb egy kopottas szövetű heverő is oda került. Pécsi Éva, a telep létrehozója örömmel veszi az adományokat, mert ezekkel a holmikkal téliesítik a befogadott kutyák bokszait.- Kértük, hogy a mohácsiak ne dobják ki a családoknál feleslegessé vált lomokat, hanem adják nekünk, mert itt még nagyon jó szolgálatot tesznek. Nem számítottam rá, hogy ennyi embertől kapunk segítséget. Még vidékről is hozzák, kisteherautóval, s bár a bokszokat már kellően be tudjuk takarni, és így védjük az állatokat a metszőén hideg széltől, továbbra is elfogadunk minden felajánlást. A lakóink ugyanis nem kímélik az alkalmi bútorozást és gyakran kell cserélni a meleget adó darabokat. Az emberek segítőkészségének másik szép példája, hogy magánemberek adták össze az azóta Csini névre keresztelt, borzalmas állapotban ide került, törzskönyvezett spániel műtéti költségét. A daganatos jószágot dr. Hesselmann Noémi, az állatkórház orvosa operálta meg. Csini azóta fergetegesen jókedvű, végtelenül kedves és nem bánja, hogy most még naponta hordják utókezelésre. Amint meggyógyul, szeretnének találni neki egy örökbefogadót. Most a betegszobának kinevezett, egyetlen - ugyancsak adományból - kicsem- pézett boksz magányos lakója. Berta Mária Mobil hívószámunk: 06-30/ 247-0001 Lenyűgöző modellek. A pécsi Szivárvány Gyermekház évente megrendezésre kerülő vasútmodellező kiállításának tegnapi, első napját is nagy érdeklődés kísérte. Az itt látható apró csodák újabb és újabb generációkat varázsolnak el. ‘ fotó: tóth l Nem szereti a nyilvánosságot, bár kosárlabdázóként hozzászokhatott. Nem is érti, mi a kunszt - az újságíró számára mindenképpen - abban, ha valaki húszévesen Kínába utazik, nem először, üzleti céllal. ■ - Ismerek egy pincérlányt, ő Japánig jutott. Kivételes szerencsének tekintem mindkettőnk esetét - mondja B, Richárd, a Radnóti szakközépiskola ötödévese. Egy családi, műanyaggal foglalkozó vállalkozás - hárd édesapja a tulajdonos-idén; tuárban, az interneten teremtett kapcsolatot egy sanghajival. Március elején már landoltak is az ottani repülőtéren. - Párizs, Honkong, Sanghaj^ egy egész napig tart az út a várakozásokkal együtt. És egyáltalán nem volt biztos, hogy várni is fognak a repülőtéren. Várták őket, ugyanis a kínaiak tartják a szavukat. Várták, ismeretlenül is a cégtulajdonos apát és angolul tolmácsoló, az üzleti nyelvet is elsajátított fiát. - Furcsa lett volna, ha a tárgyalás közben előveszek egy szakszótárt. Inkább napi három-négy órát tanultam pluszban az utazás előtt. Az elsőt egy májusi követte, legközelebb a jövő tavaszelőn repülnek. Az üzletben, a tolmácsolásban nem lehet mellényúlni. Hogy Ri- chárdnak és az apá nak „nem sikerült" hibáznia, bizonyítja, hogy már három állandó és egy egyszeri partnerük van Kínában. - A kínaiak nem engednek. Ha egyszer kimondták valamit, ahhoz az utolsó pillanatig ragaszkodnak - folytatja a fiatalember. - Ám korrekt üzletemberek. És akkor is szívélyesek, ha nem jön létre megállapodás. Megesett, hogy vendégül láttak bennünket annak tudatában: nem lesz az üzletből semmi. Kína átugrotta azt a korszakot, amit most Magyarországnak meg kell élnie, és már-már USA-szinten működik több helyütt a gazdaság és a társadalom - értékel az 1,3 milliárdos népességű birodalom egy-egy, megtapasztalt szegmense alapján Richárd. Amibe belefér a rá- csodálkozás arra, hogy „a fehér emberrel” sokan fényképezkedni akarnak az utcán, hogy a csillogó főutcától száz méterre megfér a nyomornegyed. Hogy az ezer kilométeres távolságra repülő Boeing 737- esen héttagú a személyzet, és hárman vannak utasok, hogy egy 16 milliós városból kiszabadult kínai nem ős-kínai épületeket fényképez, mint az idegen, hanem a rügyeket. Amik egyébként is közelebb állnak az életfelfogásához. Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából STEFÁNIA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.09, nyugszik 15.56 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig az 505-000-ás telefonon. Hírszerkesztő: Balogh Zoltán NÉVNAP Stefánia. A görög eredetű Stephanus (jelentése: koszo- i rú) nőnemű párja. Védő- - szentje: Boldog Stephana | észak-itáliai vezeklő apáca. Virága: a viaszvirág. Mohács 302 cm, áradó, 4,8 fok, Őrtilos -92 cm, apadó, 4,5 fok, Barcs 4cm, áradó, 4,9 fok, Drávaszabolcs 80 cm, áradó, 3,6 fok. dm a 'ffhon ( zfrnlnift Pécs, Megyeri út 4. Tel.: 72-517-480; Tel./Fax: 72-517-482 www.delimuhaz.hu minden, ami épűlethurkolai... Akciós kínálatunkból: Színes csempecsaládok „ruttc 1.200 Ft-tól! Gres járólapok hruttó 1.470 Ft-tól! dickes laminált padlók „ruttó 1.680 Ft-tól! Kivitelezőknek, kereskedőknek további kedvezmények! MAPEI és NOVOKER területi képviselet. Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantulinapto.hu Kínában bizniszei a pécsi közgazdásztanuló Az Oktatási Minisztérium felmérése szerint a diákok naponta testsúlyuk húsz százalékát cipelik a hátukon, amin könnyíteni kell. Iskolai szekrények építésével megoldhatnák a helyzetet. A milliárdos beruházásra viszont nincs fedezet, így a szekrények felületét reklámcélra értékesítenék. Egy diák naponta négy-öt kilógrammot cipel a hátán. Terheit mindenképpen enyhíteni kell, ebben egyetértés van, mivel a napi „adag” miatt egyre gyakoribbak a tanulók mozgásszervi elváltozásai. Az Oktatási Minisztérium tervezete szerint ezt olyan szekrények építésével érhetik el, amelyekben tárolni lehet a könyvek, füzetek egy részét. A költségvetésben azonban erre nincs fedezet, így azt találták ki, a szekrények felületét reklámcélra értékesítve megkerülhetnek a szükséges mil- liárdok. A kultusztárca több ötletet is kínál. Az egyik a „reklámszekrény”, de kigondolták az első és második féléves - könnyített - könyvek intézményét is. A közoktatási törvény ugyan szabályozza az iskolai reklámozást, ám ennek ellenőrzése, betartatása már nem ilyen egyszerű. A fogyasztásra ösztönző reklámok ezért akár el is áraszthatják az iskolákat, annak ellenére hogy tiltólistán vannak. Kérdéses viszont, hogy az egészséges életmódra ösztönző reklámok - amelyeket engedélyezi a szabályozás - be- hozzák-e a megfelelő tőkét. Ráadásul a tárca csak javasolhatja az iskoláknak az ötleteit, az intézményeknek egyedileg kell eldönteniük, mit választanak, illetve egyedileg kell szerződniük egy esetleges reklámcéggel - tudtuk meg Szántó Gabriellától, a minisztérium sajtóosztálya vezetőjétől. Babos Attila