Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-25 / 322. szám
2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ DIGITALIS VILÁG 11 Fekete-fehér után színesben is megvehető a lézer nyomtatás Búcsú a tintasugártól Talán unalmas már a számítástechnikai eszközök árzuhanásának emlegetése, pedig a színes lézer- nyomtatók kapcsán sem lehet másról beszámolni. Néhány éve még tintasugarasból is különleges volt színeset tartani, ma már a lézernyomtató megvétele sem jelent anyagi csődöt. Szinte minden nevesebb gyártónak van olyan alapszintű színes lézernyomtatója, ami nem túl drága a komolyabb otthoni illetve a kisebb irodai felhasználók számára. Az árcsökkenés persze nem elegendő ok arra, hogy kipróbált tintasugaras készülékünket lecseréljük. A kétféle technológia között számos eltérés van, de nem mindenben a drágább a nyerő. A fotónyomatok minőségét tekintve a tintasugaras nyomtatók előbbre járnak, mint lézersugaras társaik. Előbbiek ugyanis folyékony festéket keverve állítják elő az árnyalatokat, míg a száraz festékporral működő lézeresek erre nem képesek. E helyett négy szín - cián, bíbor, sárga és fekete - nagy felbontású mintázatával oldják meg az átmeneteket. Ha tehát kizárólag a családi fotóalbumot szeretnénk kinyomtatni, maradhatunk a tintasugarasnál. Más esetben viszont érdemes elgondolkodni a váltáson. Igaz, hogy a lézeres készülékek és festékkazetták ára borsosabb a megszokottnál, nagy kapacitásuk miatt mégis megéri bevetni őket. Különösen akkor, ha egyszerűbb gra fikus elemekkel, illusztrációkkal kiegészített szöveges kumentumokat szeretnénk elsősorban - és nagyobb mennyiségben - nyomtatni. Színes ábrák, képek, grafikonok vagy éppen céges fejléccel ellátott levélpapírok jelentik a lézer nyomtatók igazi terepét. Ebben a műfajban verhetetlenek: költséghatékonyak és gyorsak. Szárazfestékes technológiájuknak köszönhetően ráadásul képesek a kétoldalas nyomtatásra, hiszen tintasugaras társaikkal ellentétben nem áztatják el a papírt. Számos készülékben éppen ezért van beépített lapfordító is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a lézerprinterek akár a legegyszerűbb nyomdai papírra is képesek szép színekben nyomtatni, a tintasugarasoknak azonban költséges a papírigénye. Lézernyomtatót vásárolni persze így sem gyerekjáték, de ha tartós munkára fogjuk, valószínűleg hasznos társnak bizonyul. Evekkel ezelőtt csak álom volt, ma már azonban nem számít különlegességnek a színes lézernyomtató - akár otthon, saját íróasztalunkon HÍREK - HÍRESSÉGEK Rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG ► SZERDA AUTÓMOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK GASZTRONÓMIA SZOMBAT CSALÁD-NEVELÉS Szinte fényképezőgép az új Sony Ericsson ió minőségű fényképek készítésére alkalmas telefonkészüléket dobott piacra a Sony Ericsson. Az S700i 1,3 megapixeles érzékelővel, hatalmas kijelzővel, digitális zoommal, vakuval, automatikus! fényerősség-szabályozóval és különféle képhatásokkal a fényképezőgépeket utánozza. Egyesítette erőit a Winamp lejátszó letölthető a legnépszerűbb mp3-lejátszó legújabb verziója. A Winamp 5-ös változatának elsősorban az lehet a vonzereje, hogy egyesíti a klasszikus 2-es és a médialejátszóvá bővített 3-as változat előnyeit. Gördülékenyen működik, mint a régi, és sokat tud, mint az új. Bill Gates lehet aspamkirály négymillió e-mailt kap naponta a Microsoft-tulajdonos Bill Gates. Erről a cég vezér- igazgatója, Steve Ballmer számolt be, aki azt is elmondta: a nagyfőnök leveleinek túlnyomó része egy-eg'y terméket vagy szolgáltatást reklámozó spam. Kezesebbé vált a Freemail levelező megújult az egyik legnépszerűbb ingyenes internetes levelezőrendszer. A Freemail mostantól kérésre nem nyitja meg automatikusan a legújabb e-mailt, megjegyzi a felhasználói beállításokat, és végre úgy lehet róla nyomtatni, hogy csak maga a levél kerüljön a papírra. Pekingben olimpia lesz a taxikban is húszezer tévékészüléket kíván a pekingi taxikba szerelni a 2008-as nyári olimpiai játékokig a kínai Pej-kuang vállalat. A cég elképzelése szerint a monitorok a jobb oldali első ülés hátára lennének felszerelve. Különböző hasznos információkat, például meteorológiai előrejelzést és reklámokat vetítenének, és segítségükkel az olimpia eseményeit is követni lehetne. Komoly vírus károsítja az okostelefonokat megjelent az első, valóban kártékony program a Symbian operációs rendszert futtató Nokia 7610 okostelefonra. A Skulls nevű vírus egyetlen jó tulajdonsága, hogy nem terjed tovább magától. Egyébként minden alkalmazás-ikont halálfejjé változtat, az alkalmazásokat pedig elérhetetlenné teszi. Tapadj rá! A versenypálya fefwíne döntő tényező a tapadás és az abroncskopás szempontjából. Az autó beállítására és a versenystratégiára gyakorolt hatása miatt bizony aversenyteljesitményt is alapvetően befolyásolja. | A vasenypélya felüiete óriás terhelésnek van Uéw: gyorsírta szinte fellépi az aszfaltot az autó. fékezéskor pedig lefelé présel Mindenre a téli gumi sem megoldás A Forma-1-es versenypálya felülete döntő tényező a tapadás és az abroncskopás szempontjából. Az Allianz Technológiai Központjának szakembere arra hívja fel a figyelmet, hogy az úttípus és annak minősége a közúti közlekedésben, annak biztonságosságában is fontos. Közúton a legnagyobb terhelést a „nehéz rakomány” okozza, vagy például az az erőhatás, ami egy harminctonnás kamion fékezésekor keletkezik. A versenypályán épp az ellenkezője érvényes: a felforrósodó abroncsok tapadóhatást fejtenek ki, és fölfelé húzzák, szinte feltépik az út köveit. Ez olyan hatással van az aszfaltra, mintha elöl kalapáccsal vernék, hátul meg porszívóval szívnák. A féktávolságok megnőnek, és könnyebb az előzés. „A kerekek tapadása a közutakon Is függ az útfelülettől” - mondja az Allianz Technológiai Központ biztonságtechnikai szakembere. Mind a kedvezőtlen, mind a száraz időjárás közepette a tapadás fontos szerepet játszik a biztonságos közlekedésben. Mértékének többé-kevésbé azonosnak kell lennie: hirtelen csökkenése komoly balesetveszélyhez vezethet. „A kritikus területeken a tapadás megnövelése hozzájárul a féktávolság csökkenéséhez, és így a biztonságosabb közlekedéshez”. Arra is érdemes odafigyelni, hogy járművünk gumijai jó állapotban legyenek. Sőt a hidegre forduló időben autónkat se felejtsük el „felöltöztetni". A téli gumik jobb tapadást biztosítanak a hidegben. Mindenre azonban még a téli gumi sem megoldás: hóval borított területeken feltétlenül használjuk a hóláncot! ■ munkatársunktól Allianz Hungária Biztosító Rt. Geresdiak-Morózo Községek Önkormányzatainak képviseiő-testületei pályázatot hirdetnek körjegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek: • Állam és jogtudományi egyetem, vagy államigazgatási főiskolai igazgatásszervezői képesítés, jog vagy közigazgatási szakvizsga e Magyar állampolgárság e Büntetlen előélet • Cselekvőképesség • Legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat A pályázatnak tartalmaznia kell: • Részletes szakmai önéletrajzot • Iskolai végzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatait • Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt Illetmény és egyéb juttatások: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. december 4. A pályázat elbírálásának batárideje: a pályázati batáridő lejártát követő első képviselő- testületi ülés. Az állás a képviselő-testület döntését követően betölthető: 2005. A pályázatot Geresdlak község polgármesteréhez kell benyújtani: Kiss György polgármester 7733 Geresdlak, Hunyadi u. 22 Tel.. 06-30/226 6496, 69/349-101 *28222 Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt átfogó korszerűsítési programot hajt végre a víllamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: . ■ Pécsett a Hungária utcában a páratlan oldalon a 33-45. számig, valamint a Garai utcában a 30. szám alatt 2004. november 25-én 8 órától 12 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. Hol nyitott új fiókot Pécsett a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet 2004. októberében? A. Barbakán téren A helyes válaszokat: az alábbi címre küldják el AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája/ 7627 Pács, Engel János u. 8. szám Dunántúli Napló Á. 4 A