Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-25 / 322. szám

2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 HAZAI TÜKÖR Egyre több titokra derül fény porosodó jelentések Sokan érdeklődnek hajdani besúgóik iránt Újabb hírességekről tud­hatjuk meg, hogy a kom­munista diktatúra megfi­gyelői voltak. A levéltárak anyagaiból kerülnek nyil­vánosságra a titkok. Szakács Árpád Az elmúlt napok ügynökbotrá­nyainak hatására rekordszámú érdeklődő jelentkezett az Állam­biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál. Az emberek arra kí­váncsiak, megfigyelte-e őket vala­ki a kommunizmus alatt. Kutrucz Katalin, a levéltár helyettes igaz­gatója lapunknak elmondta: ko­rábban havonta átlagban mint­egy kétszáz ember érdeklődött a hivatalnál. Most hetente összejön ez a szám. Ilyen érdeklődés 2002 nyarán, Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök titkosszolgálati múltjának kiderülése után volt. Kutrucz azt is elmondta: a levél­tárban bárki betekinthet a róla és a hozzátartozóiról szóló egykori jelentésekbe. Az egyetlen gondot az jelenti, hogy a leterheltség miatt hét-nyolc hónapot is várni kell az érintetteknek arra, amíg megkapják a róluk szóló informá­ciókat. A helyettes igazgató kö­zölte: mindenképpen módosítani kell az adatokba való betekintést lehetővé tevő törvényt. Abban több ellentmondás van. Ugyanis nem engedi meg, hogy az áldoza­tok megnézhessék a róluk szóló nyomozati anyagokat. További ügynökbombák a láthatáron Az ügynökbotrányok azután kerültek ismét a figyelem közép­pontjába, hogy a napokban újabb közéleti szereplőkről derült ki, hogy besúgók voltak. Az SZDSZ emiatt ismét beterjesztette koráb­bi törvényjavaslatát arról, hogy fedjék fel az egykori ügynökök nevét. Az MSZP ezt határozottan ellenzi. A párt szerint nincs szük­ség a múlt bolygatására. Tegnap egy napilap Hernádi Gyula író Foktői Lajos fedőnevű megfigyelőjéről adott hírt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kit takar az álnév. Hernádi a kapott anyagokból azt sejti, hogy gyakran volt társaságá­ban az egykori besúgó. A 2000 című irodalmi és társadalmi havilapban is arról olvasha­tunk, hogy egy Debreczeni fed& nevű besúgó 1976-ban különbö­ző írókról jelentett a kommunis­ta titkosszolgálatoknak. A való­di nevet egyelőre itt sem hozták nyilvánosságra. Sem Hernádit, sem a 2000 cikkének szerzőjét nem értük el tegnap telefonon. Újabb bátorítás az igenre, érvek a nem mellett állampolgárság Nevek, számok, forintok Utakra vonultak a gazdák, a tárca együttműköüne tiltakozás Decemberben folytatják? Olimpiai és világbajnok sportolók közös nyilatkozatukban igenlő szavazásra buzdítanak a kettős állampolgárságról december 5-én. A Fidesz, a Fidelitas és az If­júsági Kereszténydemokrata Szö­vetség kétigenes pénzügyi alapot hoz létre, ahová a népszavazás té­máival egyetértőktől várja az ado­mányokat a kampányra - jelen­tette be Nyitrai Zsolt fideszes or­szággyűlési képviselő. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakemberei azt ál­lítják, hogy nagyjából minden ezer nyugdíjas áttelepülő 800 mil­lió forint többletkiadást okozna. Az eddigi egy-két év várakozás helyett három-öt is eltelhet, mire egy határon túli magyar állampol­gárságit kaphat, ha Magyaror­szág eleget tesz jogharmonizációs kötelezettségeinek - közölte a be­vándorlási hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna. „A többségi nem szavazat eluta­sítást, ezzel morális katasztrófát jelentene a határon túli magyarok számára” - véli a kárpátaljai ma­gyarok elnöke, Kovács Miklós. Az egyeztetett helyszíneken a gaz­dák tegnap kivonultak az utakra, és félpályás útlezárással tiltakoz­tak a szakminiszter rendelkezései miatt. Sákán Antal, a Magyar Ser­téstartók Szövetségének elnöke, az országos tiltakozás főszervező­je azt is elmondta, „ha nem lesz eredménye a háromnapos de­monstrációnak, akkor december­ben az egész gazdatársadalom az utakra megy.” A megmozdulást egyebek közt azért szervezték, mert a földművelésügyi minisz­ter leállította az állatjóléti és ha­szonállat-tartási előírások okozta többletköltségek támogatására ki­írt pályázatok befogadását. Betartotta a februári agrár-meg­állapodásban foglaltakat a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), intézkedé­seiben a törvényi kötelezettsége­ket követte - közölte a tárca szer­dai közleményében. Állatjóléti tá­mogatásokra a kormány idén a tervezettnél négymilliárd forint­tal többet biztosít. A tárca kész együttműködni a problémák megoldásában. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Pichler Imre szereti, ha villog a csali PICHLER IMRE (MDF) az or­szággyűlési képviselőség­gel járó elfog­laltságok miatt egy dolgot iga­zán sajnál. Idén mindössze öt­ször jutott hozzá, hogy ked­venc hobbijának, a horgászat­nak hódoljon. A Zsibóti Hor­gász Egyesület tagjaként leg­szívesebben a süllőket keresi. Ha kell, fezébe fogva kis per­getőbotját, hogy a villogó csali­ra rákapjon a ragadozó. Bár a kifogott hal megpucolása köte­lezően az ő feladata, de az el­készítését a feleségére bízza. Rátonyi Gábor polgármester olimpikonokat edz ZUGLÓ POLGÁR- MESTERE nem­csak rajongója, de szakembere is a sportnak. Lovagol, lő, vív, úszik és fut. Edzőként elkísérte Balogh Gá­bort a Sydneyben tartott olim­piára. Öttusában ezüstérmet szereztek. - Kedvencem a te­replovaglás. Csodálatos érzés, amikor az ember füle mellett fütyül a szél. A fideszes politi­kus jelenleg is tagja az öttusa- és az úszószövetség elnöksé­gének. A sportolás átsegíti az embert a mindennapi stresz- szen - vallja. Juhász államtitkár német juhászt sétáltat „AMIÓTA A BEL­ÜGYI politikai államtitkári feladatokat is ellátom - me­séli Juhász Gábor szocia­lista honatya -, alig-alig tudok foglalkozni kedvenc hobbim­mal, a motorozással. Persze tíz fok alatt bizony lefagy az ember füle már egy háztömb körüli körtől is, pláne, ha hosszabb útra merészkedik. De a kutyámra mindig van idő. Jó ideig kuvaszom volt, de most - nőmén est omen - egy rajzos német juhásznak va­gyok a barátja és gazdája.” Erdős Norbert nem a parkett ördöge A HÉT VÉGÉN táncba vitte egykori test­nevelő tanár­nője Erdős Norbertét a kétsopronyi iskola bálján. A békési fideszes honatya testnevelés tagozatos gimnazistaként jó eredménye­ket ért el a sportban, ma már azonban történelemtanárként elszokott a mozgástól, s némi súlyfelesleggel is bajlódik. A tánc sem erős oldala, bár szí­vesen hallgat tánczenét. Test­nevelő tanárnője most parkett­re vitte, különórát tartott egy­kori tanítványának. Gyenge kis spicli lehetett Foktői elvtárs ÁRPÁSI ZOLTÁN OSCAR- És kossuth-díjas filmrendezőnk az előző rendszerről szólva megjegyezte, őt is üldözték egy Kossuth-díjjal. Sza­bó István pár éve még csípős megjegyzésnek szánt monda­ta mára - amikor egymás után dőlnek ki a csontvázak az állambiztonsági szekrényekből - véresen komoly lett. Órák­kal ezelőtt egy szintén Kossuth-díjas íróról derült ki, hogy megfigyelték: a róla írt jelentések mintegy ötszáz oldalt tettek ki. szó ami szó, elég gyenge kis spicli lehetett Foktői elvtárs, aki ezt a félezer oldalt összegründolta, ha az írónknak haja szála se görbült. Sőt kedvéért (meg rendezőtársa kedvéért) úgy penderítették ki a színházi kísérletükre kiszemelt kecskeméti teátrum elv- és párthű igazgatóját és főrende­zőjét, hogy összepakolni is alig maradt idejük. A lapátot, amelyre a színháziakat tették, maga Aczél György, a fő „üldöző” faragta. Pár napja meg arról olvashattunk, a színészkirályt kaszálták el azzal, hogy a főpróbán, illetve társulati ülésen mondott botrányos megjegyzését a bel- ügynek jelentették. Azt a hírt, amiről egyébként annak ide­jén Budapest értelmisége - a puha diktatúra szabályaival élve - nyíltan beszélt a kávéházakban. mocskos dolog besúgni. Ám piti ügynökök alig ártó jelen­téseivel az áldozatok közé felkapaszkodni sem túl tisztes­séges. Az ilyen áldozatok szaporodó száma ugyanis ront­ja az igaziak hitelét. Átlag három és fél ezerrel lesz több a nyugdíj jövőre átlagosan mintegy 57 ezer forint lesz az egy főre jutó évi nyugdíjtöbblet a kor­mány intézkedései nyomán - közölte Batiz András szóvi­vő. Elmondta: január 1-jétől a nyugdíjak 6,3 százalékkal emelkednek, ami átlagosan 3550 forinttal jelent több pénzt havonta. Kránitz László visszalépett Sopronban kránitz László, az MSZP je­löltje visszalépett a soproni időközi országgyűlési képvi­selő-választás második fordu­lója előtt. A politikus elismer­te, hogy korábban ötszáz fo­rintos vásárlási utalványokat osztogatott nyugdíjasoknak. A vad magánosítás és az alapellátás MIKOLA IST­VÁN, az Or- bán-kormány volt egészség- ügyi minisz­tere szerint a népszavazás az egészségügyi ágazat „vad privatizálásának” megállítá­sát célozza. Rácz Jenő, a tár­ca irányítója szerint a nép- szavazási igen tiltást jelente­ne a háziorvosok tulajdon- szerzésére is, s hátravetné az ellátás színvonalát. HIRDETÉS Felhívás képző intézmények részére, a ROP 3.1.2 „A területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplők kapacitásépítése” programban való részvételre. Az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam támogatásával, a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) keretében képzési program indul, amelynek célja a helyi területi közigazgatás és a területfejlesztési intézmények, valamint a hasonló szakterületeken működő civil szereplők szakembereinek képzése. A képzési program első lépéseként a jelentkező képző intézmények képzési programjaiból képzési lista készül. A listára olyan képző intézmények programjai kerülhetnek, amelyek intézményi akkreditációval (Felnőttképzési Intézményi Akkreditáció, SAKK Intézményi Minősítés, MAS intézményi akkreditáció) ren­delkeznek. Mi lehet a képzési programok témája? • európai uniós ismeretek, • területfejlesztés, regionális fejlesztés, • menedzsmentismereíek fejlesztése, • közigazgatási ismeretek, • esélyegyenlőség és környezetvédelmi ismeretek fejlesztése. Kik Jelentkezhetnek a képzési programokra? • önkormányzati képviselők, választott tisztségviselők, • területfejlesztési intézmények alkalmazottai, • önkormányzati szervezetek alkalmazottai, • vállalkozókat támogató szervezetek alkalmazottai, • civil szervezetek munkatársai. Hogyan lehet jelentkezni a képzési listára? A jelentkezés első benyújtási határideje 2004. december 10. (Ezt követően a jelentkezések benyújtása 2006. július 31-ig folyamatos lesz.) A részletes pályázati felhívás és a szükséges formanyomtatványok letölthetők a Váti Kht. (www.vati.hu) és a ROP IH (www.rop.hu) honlapjáról. Érdeklődő képző intézmények részére a tájékoztató napok időpontjai: 2004. november 30. (kedd) és december 1. (szerda) 13.30-16.30 VÁTI Kht. 1016 Budapest, Gellérthegy utca 30-32., földszinti tárgyaló. További információ: ropvkcs@vati.hu, telefon: (1) 224-3202. Európa itt épül. OPERATÍV

Next

/
Thumbnails
Contents