Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-23 / 320. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. NOVEMBER 23.. KEDD BARANYAI TÜKÖR Sok kukorica, nagy gond Elviheti a tél az iskolatetőt Pécs-Bóly A betakarítás előrehaladtával örvendetesen emelkedik a kukorica baranyai átlagtermése, , ám a még aratatlan táblák, a már elkerülhetetlen szárítás komoly gondokat okoz a gazdáknak. Kaszás E. Hektáronként 8 tonna fölé emelkedett a kukorica átlagos hozama a megyében. A gazdák öröme ugyanakkor nem felhőtlen, mivel a termés egyharmada még a földeken van, ráadásul a most betakarított kukorica esetében már elkerülhetetlen a szárítás. A Baranya Megyei Földművelésügyi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint az idő előrehaladtával egyre élesebbek a raktározási problémák. Bár az időjárás most nem akadályozza a munkálatokat, már nem is segíti a csövek száradását, ezért a gazdák bevételeit mindenképpen csökkentik a szárítási költségek. Ráadásul a földgázüzemű szárítók december 1-jétől a téli tarifával működnek, ami tovább rontja a gazdák helyzetét A terhek mérséklése érdekében a Baranya Megyei TESZÖV egyeztetést kezdeményezett a szolgáltató DDGÁZ Rt.-vel. Az intervenciós felvásárlásban bízó árutermelő gazdák nincsenek veszélyben Kiköltöztették a pécsszabolcsi kisdiákokat Pécs Kiürítették a pécsszabolcsi általános iskolát, mert az épület veszélyessé vált, tetőszerkezete bármikor megroggyanhat. A tanulókat és a kisdiákokat a Csokonai Általános Iskola egy kilométerre lévő másik alsó tagozatos tagintézményébe költöztették. Tegnap már itt volt a tanítás. Mészáros Attila A bányakárok rovására írják a szakemberek az iskola veszélyessé válását Az épület közel 80 éve koszorú nélkül készült, tető- szerkezetén a korhadó ácsolat csomópontjai szétnyíltak. A Mecseki Bányavagyon Hasznosító Rt még nyáron átutalt a pécsi önkormányzatnak 2 millió 750 ezer forintot az altalaj mozgása miatt bekövetkezett bányakárok felszámolására. Ezt a pénzt elvileg még ebben az évben rá kellett volna költeni az iskolára, ám közben kiderült, hogy az összeg nem lesz elég. Egy építésziroda felmérése után ugyanis világossá vált, hogy a kár és a veszély az eddig ismertnél is jóval nagyobb. A télen lehulló hó súlya alatt, a fokozott terhelés miatt könnyen megroggyanhat a tetőzet. Az ennek cseréjét is magába foglaló felújításhoz az említett összeg igen kevés. Az iskola vezetője nem vállalhatta a rendkívüli kockázatot, s a fenntartóhoz, vagyis a városhoz fordult segítségért. Az elmúlt hét csütörtökén a közgyű- ^ lés az épület műszaki álla- pota miatt elrendelte a "7 Bkk. kiürítést. Az intéz- i mént iga/ga- v* tója nem «^.habozott, már pénteken döntött a költöztetés hétfői időpontjáról. Az önkormányzat egyben arról is határozott, hogy a városid fejlesztési főosztály gondosat kodjon az épület rendbetételéről. Ennek határideje 2006 májusa. Az már bizonyos, hogy újabb felmérésre és tervekre is szükség t lesz. A tagintézménykét osztálya volt, esen 38 kisgyerek a Szabadságharc ai iskolába. Teg- aptól már a Fran- el Leó utcaiban tanulnak, ahol a szükséges tantermek rendelkezésre állnak. Nem változtattak sem az osztályösszetételen, sem a tanári karon. Azokat a kisgyerekeket, akiknek szülei igénylik, reggelente kisbusszal viszik az új iskolába. Az utca embere is láthatja: baj van ezzel az épülettel Bizonytalan sors póla József, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője szerint az átköltöztetés zökkenő- mentes volt. Mindenképpen meg kellett tenni, mert az épület állaga tragédia árnyékát vetítette előre. A feladat most már a pécsszabolcsi épület teljesfelújítása. Ám egyelőre nem lehet megmondani, hosz- szabb távon mi lesz a tagiskola sorsa. Azt sem lehet egyelő re tudni, hogy ha az iskolát teljesen rendbe szeretnék tenni, az mennyibe kerülhet. Azonnal lépni kellett wawra János, a Csokonai igazgatója a szakértői véle ményt megismerve egyértelmű veszélyhelyzetre következtetett. Mint mondja, kötelessége volt ennek alapján megtenni a szükséges lépéseket, azaz átköltöztetni a két osztályt. A 18 elsős, illetve 20 második osztályos kisgyerek most jobb körülmények között tanulhat. Új iskolájukban nagyobb a tornaterem és az étkezde is. Az igazgatói döntés egyezett a szülők óhajával is. A pincétől a padlásig A Riesz Építésziroda Kft. szakértői véleménye egyebek között megállapította, hogy a tetőszerkezet ácsolatúban korhadt, ideiglenesen alátámasztott gerendák tartják a súlyt. A falsíkok találkozásánál függőleges repedések nyíltak. Riesz Antal, a kft. ügyvezetője elmondta, hogy megoldatlan az épületnél a vízelvezetés is, ennek következtében erős felnedvesedés tapasztalható, különösen a kazánházi rész falai áztak át. Kukoricaárak ama» Budapesti Árutőzsde (decemberi lejáratra) 21-22 000 Ft/tonna *■» Baranyai napi piaci felvásárlási ár (nedvességtartalomtól függő) 15-19 000 Ft/tonna EU-s intervenciós ár (májusi lejáratra) 24 000 Ft/tonna könnyű helyzetben. A még üres raktárak a megye legnagyobb gazdaságainak kezelésében állnak. Hogy vannak ilyenek, azt a Boly Rt. felvásárlási programja is bizonyítja. Az aktuáhs felvásárlási ár - a kapcsolódó költségek, illetve a rekordtermés miatt - azonban 4-6 ezer forinttal is elmarad az EU által meghirdetett intervenciós j ártól. Itt egyezség, ott még csak alku bányavagyon Független vagyonértékelő vizsgálja az ingatlanokat Homló-PécsÚgy tűnik, még idén eredményesen lezárul a mecseki bányavagyon önkormányzati tulajdonba vétele. Komlón már a héten szignálhatják az előkészített szerződést, míg a megyeszékhely esetébe^ a Szénbányászati és Szerkezetátalakítási Központ (SZESZEK) engedett az ön- kormányzat kifogásának. Kaszás Endre Komlón csütörtökön kerül a városi képviselő-testület elé a bányavagyon önkormányzati tulajdonba vételének ügye. A város és a SZESZEK vezetői - a függeüen vagyonértékelő bevonását követően - lényegében már megegyeztek, az önkormányzat azonban ragaszkodott hozzá, hogy képviselőtestületi döntés szülessen az ügyben. Komló esetében nem kisebb, mint 320 millió forint értékű vagyonról, illetőleg az ezt ellentételező kötelezettségekről van szó. Nincs végső összeg viszont a pécsi bányavagyon esetében, igaz, a város vezetői, illetve a SZESZEK képviselői megállapodtak a vagyon és a vele szemben álló követelések felértékelését végző társaság Ittlétében. Veress Sándor, a SZESZEK igazgatóhelyettese szerint ennek kapcsán várható az események felgyorsulása, és remény van arra, hogy még ebben az évben előkészítsék a megállapodást. Korábban a város kifogásolta, hogy a bányavagyon és a vele járó kötelezettségek aránytalanok, ezért lelassultak a tárgyalások. Volt ellenvetése Pécsnek az átadandó vagyonelemek közé került UNO Kft.-vel kapcsolatosan is. Lapunk értesülései szerint a SZESZEK azóta elismerte, hogy az időközben felszámolt cégből valóban nem nyerhető ki az a több mint 100 millió forintos összeg, amit korábban az értékeként megjelöltek. A pécsi bányavagyon, illetve az önkormányzat által vállalt kötelezettség végső értéke a szakértői egyeztetés során alakul ki, a SZESZEK korábbi ajánlata 640 millió forintról szólt. Végelszámolás előtt áll maga a Mecseki Bányavagyon-hasznosí- tó Rt. is. A tervezett 20-25 fős leépítésről szóló hírre reagálva Veres Sándor elmondta, hogy a dolgozói létszámot az új szervezet helyi feladatai és az önkormányzati foglalkoztatás munkaerőigényéhez alakítják. István-akna kulcsszerepben A megyeszékhelyen mindenekelőtt az István-akna I. és István-akna II. létesítmények, valamint a pécsújhegyi szénosztályozó és egykori erőmű területei, ingatlanai képezik az alku tárgyát. A vagyonelemekkel szemben elsősorban bontási, táj- és tereprendezési kötelezettségek állnak, ezeket kell átvállalnia a vagyonkezelést tovább folytató önkormányzatnak. Szakértői vélemények szerint sikeres értékesítés esetén - például ha az István-aknai ipari műemlék ingatlanokat nem lebontják, hanem eladják - lényegesen csökkenthetők a konkrét kiadások. Út épül az altárón Komlón immár egyértelmű a vagyonelemek és kötelezettségek köre. Előbbiek között szerepel az altáró és a KBSK ingatlanegyüttese, valamint a Carboker Kft. és a Komlói Szociális Ellátó Centrum üzletrésze. Utóbbi kettőt tagi kölcsön, illetve egyéb juttatás formájában követelés is terheli. Az önkormányzat által átvállalt kötelezettségek között környezeti károk felszámolása, altárói összekötőút-építés, meddőhányó utógondozása, valamint a bányász sporttelep fenntartási és felújítási, rekonstrukciós költségei szerepelnek. Abaliget a Zürich melletti Knonau település delegációja járt a hét végén Abaligeten, hogy a közel tízéves kapcsolatot közösen értékeljék és meghatározzák a további teendőket. Elhangzott, hogy a svájciak szeretnék szorosabbá tenni az együttműködést, amelynek feltételeit jövőre közösen munkálják ki. (a) Almamellék a kisvasutasok or szágos központjában, a budapesti Széchenyi-hegyen voltak gyakorlaton az iskola tanulói. A huszonegy kisdiák hamarosan a helyi hasonló intézményben is teljesíthet szolgálatot, felnőttek segítségével, (bl) Aranyosgadány Elkészült két kisebb belterületi út aszfaltozása, a felújítás második részében befejeződött a szervizút alapozása is. Dr. Béla Péter jegyző elmondta, hogy a munkálatok - zömében pályázati pénzekből - jövőre is folytatódnak, (bl) Baranya Németországból jött legtöbb látogató ebben az évben a megyébe. A turistáknak egyébként több mint háromnegyede az Európai Unió országaiból érkezik Baranyába. A gyenge idegenforgalmi szezon ellenére az uniós vendégek, és az általuk nálunk eltöltött éjszakák száma is növekedett idén. (k) Barasiyajenő megalakult a nemzetőrség helyi szervezete a hétvégén, Várnai Sándor vezetésével. A szervezet tagjai a négyszázkilencven lakosú község és a környékbeli települések (Tormás, Szágy) közbiztonságára igyekeznek felügyelni, elsősorban folyamatos járőrözéssel. (bl) Bogádmindszent elfogadták a falu rendezési tervét Helyi forrásokBARANYÁBAN A-Z-IG ból és pályázati pénzekből próbálják tovább segíteni a település lakóit. A községben új lakásokat is építenek magántelkeken, tudtuk meg Nagy János polgármestertől, (bl) Bükkösd MÁR A MÁSODIK adótorony épül a településen. Korábban sok panasz volt a mobilhálózatok nehéz elérhetősége miatt. A hamarosan elkészülő új létesítmény révén a falu minden pontjáról használható lesz a két társaság rendszere, (aa) Csányoszró megújult a ravatalozó tetőszerkezete. Mint arról Mecskei Károly polgármester beszámolt, a CÉDE-támogatáson e célra nyert 967 ezer forinthoz az önkormányzat húszszázalékos önrészt biztosított. A régi cserépszerkezetet zsindely váltotta. Az egymillió-kétszáztizenhat- ezer forintból megvalósuló munkát a terveknek megfelelően sikerült befejezni halottak napjára, (bsa) Cserdi MEGKEZDTÉK a helyi sport- centrum építését. Jászberényi Márta polgármester elmondta, hogy a mintegy ötmillió forintba kerülő beruházásjelentős részét TEKI-pályá- zatból pénzelik, az önkormányzat is hozzájárul a költségekhez. Ebben az évben a tereprendezési munkálatokat fejezhetik be. (bl) Cserkút FELOLDOTTA a községhez tartozó telkeken az eddig érvényben lévő építkezési tilalmat legutóbbi ülésén a helyi önkormányzat, tudtuk meg Jónás József polgármestertől. (bl) Dunaszekcső a szent miklós-tempLOM új teteje. Alpinista technológiával újították fel a több mint kétszázötven éves görögkeleti templom tetejét. Abban az időben még hétszázötven szerb lakosa volt a településnek, míg ma már csak két család, (ti) Feisőszentmárton a rászoruló családok januártól a Sellyéi Családsegítő Szolgálat munkatársaihoz fordulhatnak segítségért. A település csatlakozási kérelmét a legutóbbi kistérségi társulási ülésen már jóváhagyták, a szolgálathoz tartozó harminchét településnek azonban egyenként is rá kell még bólintania a bővítésre, (wk) Ibafa FÉNYKÉPES informatív kiadványt készít a községről és a környékbeli településekről (Almamellék, Csebény, Boldogasszonyfa) a Zselic- ház Egyesület. A kéziratot és a fotókat már a nyomdába adták, Faragó Magdolna menedzser megítélése szerint a kötet még ebben az évben elkészülhet, (bl)