Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-22 / 319. szám

2004. NOVEMBER 22., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜKÖR Faluból ki, faluba be stratégia Leszereli a Matáv a fülkék egy részét, és az önkormányzatok segítségét kérve kínál havi 3200 forintért vonalat a falvakban Berta Mária - Deák Gábor Baranya Egy forintért telefonvonalat kínál a Matáv, akciójához viszont az önkormányzatok közreműködését kéri. Azok egy része viszont erre nem hajlandó.- A szociálisan rászorultak részére meghirdetett akciónk lényege, hogy a polgármesteri hivatalok által megne­vezettek egy forintért vonalat kap­nak. Velük szerződést kötünk Felező Díjcsomag használatára, melynek alapján a havi 3200 forintos előfizetői díj fele lebeszélhető - ismertette az ajánlatot Kenderes Marianna, a Ma­táv lakossági üzletágának szektorme­nedzsere. Hozzátette: amennyiben valaki nem tudja fizetni a számlát, más szociálisan rászorult részére át­írható a vonal. Mohács térségében a polgármeste­rek álláspontja az, hogy az önkor­mányzatok közreműködésével kíván­ja előfizetői hálózatát fejleszteni a szolgáltató, amihez nem asszisztál­nak. Megítélésük szerint a Matáv ak­kor kínálna humánus szolgáltatást, ha egy forintért egyirányúsított vona­lat biztosítana az idős, beteg embe­reknek, akik így mentőt, rendőrt, tűz­oltót tudnának hívni. Az elöljárók úgy látják, az igazán rászorultaknak a Felező Díjcsomagra sincs pénze. A Matáv illetékese az akció és elő­fizetőik számának csökkenése közti esetleges összefüggésről nem kívánt nyilatkozni. Ugyanakkor Kenderes Máriann az egyirányúsított vonalra tett javaslatot „megfontolandó lehető­ségnek” tartja. A hivatalos álláspont szerint „a mobiltelefonok elterjedése miatt” kezdte el csökkenteni a Matáv 2002-ben az utcai telefonfülkék számát. A cég állítja: ezek jó része kihasználatlan. A megyében idén 71 nyilvános telefonfülkét szüntet­tek meg, többségét falvakban. Sok községben a lakók szerint szükség lenne ezekre a telefonokra.- A szolgáltatóknak törvényi kö­telezettségük az előírt számú nyil­vános állomás működtetése - hangsúlyozta a Matáv Rt. divízió­igazgatója, Balogh János. - Ezer la­kosonként egy állomás az előírás, ha egy település lélekszáma ki­sebb, egy fülkének akkor is lennie kell. Állítják: elsősorban azokat a fül­kéket szüntetik meg, amelyek havi használata alig 20-30 perc. Gerdán a lakosság petíciót írt a megszüntetés ellen. Rozmer Béla polgármester elmondta, a település egyik végéből a másikig két kilo­métert kell gyalogolni, hogy az egyetlen telefont használni lehes­sen. Olasz első embere, Marczi Já­nos arról szólt, hogy a szolgáltató a forgalmasabb helyen lévő állomást szüntette meg, s ez sokaknak nem tetszett. Helesfán Gondos Gyula polgármester szerint nem hiányzik a leszerelt fülke. A gyakori rongálások miatt a na­gyobb településeken azok a telefon- fülkék maradnak meg, amelyek a központban vannak. Pedig sokak szerint éppen a külterületeken len­ne inkább szükség rájuk. // „Osalma” az erdő mélyén gyümölcs Növekszik az igény a régi fajták iránt Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekkli­nikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7- ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyó­gyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékiek­nek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Se­bészeti Klinika, baleseti sebészet: Trauma­tológiai Centrum (Akác u. 1.). SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hív­ható a 06-80-505-390-e számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Gyógyszertárak: Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Bóly: Panacea, Komló: Kenderföld, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szenthá­romság, Sásd: Szent György, Vajszló: Or­mánság, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Oroszlán. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Baranya Az ormánsági er­dők mélyén bukkantak a napokban egy magányos almafára. Termése hatal­mas, egészséges. Az utób­bi években egyre nőtt a kereslet a régi, a betegsé­geknek ellenállóbb, kevés vagy semmi permetezést nem igénylő fajták iránt. M. A. Az Országos Mezőgazdasági Mi­nősítő Intézet (OMI) minden év­ben megjelenteti úgynevezett „Fehér Könyvét”, a szaporítható, forgalmazható gyümölcs- és sző­lőfajtákról. A korábbi listákkal szemben az utóbbi években fel­bukkannak ebben az eredeti faj­ták is. Baranyában is van szaporí­tótelepük. Termelésüket, forgal­mazásukat az OMI kíséri figye­lemmel, évente kétszer tartva helyszíni ellenőrzéseket Valamelyest drágultak idén a csemeték, annak ellenére, hogy a kertek lassan telítetteknek te­kinthetők. Erre a kereslet alapos visszaeséséből következtetnek a gyümölcsfa-lerakatokat működ­tetők. A forgalom egy évtized alatt több mint a negyedére csök­kent. A Balatontól északra 1000- 1200 forintos árral szemben Pé­csett általában 800 forintba kerül egy csemete. A megyei Földművelésügyi Hi­vatal főkertésze, Bodó János sze­rint általános tendencia az ellen­állóbb fajták előtérbe kerülése. A szakember úgy véli, akár az öt­szörösébe kerülhet egy kénye­sebb ápolása, kezelése. A cseme­tefapiacon ezért is érzékelhető az ellenállóbb típusúak iránti keres­let növekedése, párhuzamosan a szükséges vegyszerek fokozatos drágulásával. % online interjú www.dunantulinaplo.hu AZ ONKORMANYZATOK November 23., kedd 17.00-18.00 Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 2002 októberében került sor a hely- hatósági választásokra. Mi történt azóta a városokban, mit tudtak megvalósítani az elképzelésekből? A ciklus félidejében erről is kérdezhetik a városok vezetőit. Soroza­tunk következő nyilatkozója Fodor István, Sásd polgármestere lesz. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és faxon is. Elcoteq-vizit, döntés nélkül Mohács-Pécs Százaknak szűnik meg év végéig a munkahelye Mohácson. Ezért is keltett sok em­berben reményt az Elco- teq képviselőinek a vá­rosban tett látogatása. Berta Mária ajánlatot térségéből is- Cégünk fel­mérést végzett egy esetleges újabb telephely létesítésével kapcsolatban, amihez több kaptunk Mohács tájékoztatta lapun­kat dr. Krippl Zoltán, az Elcoteq Magyarország Kft. kommuni­kációs és jogi igazgatója (ké­pünkön), ám mint hangsúlyoz­ta, nem született döntés a bőví­tésről. Az igazgató elmondta, a mo­hácsi kistérségből jelenleg kö­zel kétszáz főt foglalkoztatnak, a dolgozók bejárását külön- busszal biztosítják.- Amennyiben a vevői meg­rendelés-állomány növekedése indokolja, a jövőben elképzelhe­tő a telephelybővítés, bár ez a rövid távú terveink között nem szerepel - így dr. Krippl Zoltán. Mohács polgármestere, Szé­ké József a kihasználatlan üzemcsarnokokat megmutatta az Elcoteq illetékeseinek, sőt, a városban új csarnok létesítésé­hez az esetleges beruházást fi­nanszírozó bankot is talált. Ötös lottó Nyerőszámok: 27, 29, 34, 37, 59 Nyeremények: Ötös nem volt Négyes 930 867 Ft Hármas 11 059 Ft Kettes 787 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 3,20, 23, 24, 28,34 Pótszám: 35 Nyeremények: Hatos Öt + egyes Ötös Négyes Hármas 117 264 218 Ft 23 002 369 Ft 249 600 Ft 4 587 Ft 848 Ft Joker Nyerőszám: 176980 Nyeremény: nem volt Fájó szívvel tudatjuk, hogy ANTAL FERENCNÉ volt kisharsányi lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése 2004. november 23-án 14 óra­kor lesz a kisharsányi temető­ben. A gyászoló család (12971) Fájdalommal tudatjuk, hogy idősebb özv. RAJNAI GÁBORNÉ 73 éves korában elhunyt. Te­metése 2004. november 23-án 15.00 órakor kezdődő gyász­mise után lesz a martonfai te­metőben. A gyászoló család BARANYÁBAN A-Z-IG Nagycsány rekordmennyiségű csukát fogott a Kanális helyi szaka­szán ebben az évben Varga Árpád horgászegyesületi tag. A horog vé­gére csaknem negyven csuka akadt, ami helyi viszonylatban rendhagyó. Az állatok átlagsúlya egy-három kiló között alakult. Nem sikerült azonban megfogni a hatki­lósra becsült példányt, ugyanis el­szakította a zsinórt, (cs) Nagytótfalll MÉG most IS a falu­ban vannak a seregélyek. Az afrikai útjukat elhalasztó madarakat ittmaradásra nemcsak a viszonylag jó idő kényszerítette, de az is, hogy az eladásra szánt szőlőt jó páran még nem szüretelték le. Mások pe­dig az úgynevezett jégbor kialakítá­sa miatt a szokottnál jóval később gyűjtik be a fürtöket, tudtuk meg Rudolf Csabánétól, az egyik gazdá- I tói. (cs) Pécs A CSORBA GYŐZŐ Baranya Megyei Könyvtár új épületének ud­varán, a Vörösmarty u. 3. alatt szü­letésének évfordulója alkalmából november 23-án 16 órakor felavat­ják az intézmény névadójának mellszobrát. A portré Trischler Fe­renc szobrászművész alkotása, (b) Pécs A RÓMAI LIMES mint világ- örökség a témája a Pécsi Légirégé­szeti Téka kis poszterkiállításának, amely a Pécsi Tudományegyetem Rókus u. 2. épülete földszintjén lát­ható. A római limes egynémely pannóniai szakaszai világörökség­gé felterjesztésének előkészítése nemzetközi program keretében va­lósulhat meg. (b) Pécs A SZÁZÉVES pécsi-baranyai múzeumi szervezetet köszöntik Pé­csett ezen a héten. Az alkalomból „Múzeumok az európai térben” címmel kétnapos konferenciát ren­deznek november huszonötödikén és huszonhatodikén a megyei ön- kormányzat Papnövelde utcai dísz­termében. (aa) Pécs FOLYTATÓDIK a Postapalota külső felújítása a Jókai utcában. A szeptemberben kezdődött beru­házáson hétvégenként is dolgoz­nak. A környéken egyelőre félpá­lyás útlezárás van, a rekonstruk­ció befejezésének határideje júni­us vége. (bl) Pécsdevecser falugyűlést és közmeghallgatást tart a helyi né­met nemzetiségi önkormányzat szerdán este hatkor. Itt válhat vég­legessé a településen várható fej­lesztések sorsa is. (bl) Feliért! vasárnap kivételével a hét minden napján várja az inter­neten böngészni vágyókat a közel­múltban megnyílt helyi eMagyaror- szág-pont. Három számítógép, nyomtató, fénymásoló, scanner, és CD-re adatmentési lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére. Az ön- kormányzat a használatért jelképes óradíjat számol fel. (aa) Pócsa TIZENÖT SZÁZALÉKKAL na­gyobb a településen áthaladó, Szek- szárd felé közlekedő kamionforgalom a drávaszabolcsi határátkelő újranyi- tása óta, mondta Nyisztor Sándor polgármester. A kihelyezett sebesség- korlátozó táblák nem segítenek. A megyei rendőr-főkapitányságtól azt kérik hamarosan, hogy a hétköznap közlekedő több száz gépjármű, főleg a teherautók sebességét és súlyát sűrűbben ellenőrizzék, (szk) Romonya az ingyen használha­tó és az önkormányzat által létesí­tett konditerem nemcsak a helyi, de a környékbeli fiatalok körében is népszerű. Járnak ide például Ellendről, Hirdről és Orfűről is. Törzs­vendégnek számít többek között Bősz Ferenc, Deres István, Gruber Tamás és Hilbert Zsanett, (cs) SálllOd VÁLLALKOZÓI GÁZBERU­HÁZÁSRA nyert pénzt a település önkormányzata a Dél-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Tanács pályáza­tán. Az építkezést tavasszal kezdik, ősszel pedig előreláthatólag már valamennyi érintett vállalkozás rá­kapcsolódhat a vezetékekre, (sza) SfklÓS KIVÁLÓAN SZEREPELTEK a Kanizsai Dorottya Általános és Ze­neiskola diákjai a közelmúltban rendezett országos versenyen a fú­vós hangszerek különböző kategó­riáiban, tájékoztatott az intézmény vezetése, (kj) Sikiósnagyfalu közmeghallga­tást tart a település önkormányza­ta kedden az Európai Szociális Alap által támogatott, hamarosan induló foglalkoztatási programmal kapcso­latban. Az alap támogatásának kö­szönhetően számos, tartósan mun­ka nélkül élő juthat meghatározott ideig munkahelyhez, illetve szerez­het szakmát, (bl) Villány sebességkorlátozás és félpályás útlezárás van a város centrumában. A csomópont létesí­tése folytatódik a városban, a beru­házás miatt időnként jelzőőrök is irányítják a forgalmat várhatóan az év végéig, (bl)

Next

/
Thumbnails
Contents