Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-10 / 307. szám
2004. NOVEMBER 10., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜKÖR Segítségből végrehajtás Lehullott, majd hamar elolvadt az első hó szociális háló Csak a fegyelmezett adósoknak jár a pénz Pécs Vissza kell fizetnie az adósságcsökkentési támogatást egyebek mellett annak, aki az önkormányzati segítséghez szükséges önrészt, vagy a lakás rezsiköltségeit a támogatás odaítélése után nem fizeti. Ha viszont az adós nem hajlandó a törlesztésre, a város hosszas végrehajtási eljárást követően juthat a pénzéhez. Wald Kata Egy éwel ezelőtt adósságkezelési szolgáltatást indított a pécsi önkormányzat a szolgáltatóknak minimum 50, de legfeljebb 260 ezer forinttal tartozó ügyfelek számára: a maximum 200 ezer forintos segítséget - amit havi részletekben egyenesen a szolgáltatóknak utalnak - azok kaphatják, akiknek a támogatás igénylését megelőző 18 hónapban keletkezett tartozásuk legalább hat havi, és az egy főre eső jövedelem és a lakás mérete is megfelel a feltételeknek. Az adósságkezelési szolgáltatásban részesülőknek - akik automatikusan a havi több ezer forintos lakásfenntartási támogatást is megkapják - vállalniuk kell, hogy tartozásuk 25 százalékát maguk fizetik meg a szolgáltatóknak. További adósságokat nem halmozhatnak fel, azaz rezsiszámláikat határidőre be kell fizetniük, és a havi egyszeri adósságkezelési tanácsadáson való részvétel is kötelező.- Egy év alatt csaknem 460 rászoruló igényelte adósságaik csökkentéséhez a városi hozzájárulást, közülük 413-an jogosultak is voltak a segítségre - tudtuk meg Maulné dr. Tóth Csillától, az önkormányzat Uletékes osztályvezetőjétől (képünkön). A kérelmezők egy részét azért kellett elutasítani, mert jövedelmük alapján nem látszott biztosítottnak, hogy az önrészt ki tudják fizetni, de voltak olyanok is, akik az előírtnál nagyobb lakásban laktak. Az osztályvezető kiemelte, ez idáig 24 esetben kellett a szolgáltatást megszüntetni: voltak, akik nem fizették az önerőt, vagy épp a rezsiköltségekkel maradtak három hónapon keresztül ismét adósai a szolgáltatóknak, néhányan pedig nem vettek részt a kötelező tanácsadáson. A mulasztók automatikusan több évre kizárták magukat az adósságkezelési szolgáltatásból. Ezenkívül a támogatást is maradéktalanul vissza kell fizetniük, mégpedig olyan részletekben, ahogy azt az önkormányzat folyósította. Ha nem teszik, az adóhivatal végrehajtási eljárást indít, ami akár a lakás elárverezésével is végződhet Maulné dr. Tóth Csilla hangsúlyozta, eljárás indítására még nem került sor, mivel a szolgáltatás megszüntetéséről nemrég születtek meg a határozatok. Egyelőre csak remélni tudják, hogy az érintettek visszafizetik majd a pénzeket. Apadó adósság Mohácson 2003-ban teremtette meg az adósságkezelési szolgáltatás lehetőségét az önkormányzat Egy év alatt száznál több család szabadult meg a huzamosabb idő alatt felhalmozottközüzemi díjhátralékától úgy, hogy a lakbér-, vagy víz- díjtartozása önrészének letöriesztésére városi közhasznú munkát végzett Néhány hete foglalkoztatja a város azokat is, akik közhasznú munkával váltják meg a szennyvízcsatorna bekötéséhez szükséges, házanként 100 ezer forint össze gű közműfejlesztési hozzájárulásukat Többet telepítenek, mint amennyit kivágnak keres-kínál Hiány nincs, de erős a kereslet a tűzifáért Sikeres pályázók K. E. Pécs Megyei rekordnak számító, 115 millió forintos gazdasági versenyképesség-javító támogatást nyert el az Elcoteq K+F Központja a gazdasági tárcától. A minisztérium további hat sikeres baranyai pályázó nevét tette közzé, akik 5-100 millió forint közötti juttatást kapnak kutatás-fejlesztési munkájukra. A megyéből különösen az orvosegészségügyi technológiai kutatások voltak eredményesek, közülük négy pécsi is szerepel a nyertesek között. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermek- sebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermek- klinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: III. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). SOS ÉLE telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7- től másnap reggel 7 óráig. Gyógyszertárak: Pécs: Mozsonyi (Bajcsy- Zs. u. 6.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Boróka. Állatkórházi üdéiét Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Baranya A tűzifabeszerzés várható nehézségeivel kapcsolatban sokan úgy vélik, hogy a Mecseki Erdészeti Rt. elsősorban a pécsi erőmű biomasszaigényét elégíti ki, ezért kevesebb jó minőségű fa kerülhet a kereskedésekbe. Mészáros Attila A megkérdezett kereskedők cáfolják a tűzifahiányt. A rendelkezésre álló mennyiséget elegendőnek tartják, bár kétségtelen, a rohamszerű kereslet alaposan megcsappanhatja jelenlegi készleteiket. Az utánrendeléssel kért szállítmányokra azonban érvényes szerződésük van. A tűzifabeszerzés időszakában a hiányról szóló aggodalmak mellett sokan kifogásolják - a megyében folyó erdőgazdálkodást bírálva -, hogy a fák kitermelését nem követi hasonló nagyságrendű telepítés. Az Erdészeti Rt. termelési igazgatója, Várady József elmondta, évente mintegy 230 ezer köbmétert termelnek ki, ebből 150 ezer a véghasználat. A lakossági piacra 60 ezer köbmétert szállítanak, több év igényeinek ismeretében. A fennmaradó 170 ezer köbmétert az ipar - többek között az erőmű - nyeli el. A véghasználat a köznyelven tarvágást takar, évi 450-500 hektárt érint. Az rt. ezeket a területeket felújítja, de ezentúl új erdőt is telepít, tavaly például 520 hektáron. Jelenleg Baranya 24 százalékát fedik erdők, ez jobb az országos átlagnál. Elképzelhetetlennek minősíti Miszlang Lajos, az Erdészeti Szolgálat pécsi igazgatóságának osztályvezetője, hogy a fa- kitermelés nagyobb területet érintsen mint a telepítés. Még a művelési ág megváltoztatásához is rendkívül ritkán járulnak hozzá, ám ekkor is kötelezik a kérelmezőt más területen a telepítésre. Baranyában egyébként húszéves távlatban összesen közel 40 ezer hektár erdőt telepítenek. A cél a 28 százalékos erdősültség elérése. „Nem szabad összekeverni az erdőtelepítést, illetve «felújítást. Az utóbbi a végbasználatot követi, az előbbi helyén viszont korábban nem is volt erdő.” várady József Előkerültek a jégkaparók is Pécs-Baranya A hétfő esti órákban leesett az első hó, ezért tegnap reggel már óvatosabban kellett vezetni - különösen a Mecseken át közlekedőknek. Babos Attila Korán jött az első idei havazás. Igaz, amilyen hirtelen érkezett, oly gyorsan el is olvadt a hó. Több olvasónk jelezte, mindezekkel együtt is okozott, kiváltképp a Mecseken át közlekedve kellemetlenséget a hóesés. Wildanger Gabriella, a megyei közútkezelő osztályvezetője megerősítette: két északi területen, Árpád-tetőn, illetve Komló-Mánfa térségében volt szükség a sószóró autó munkájára. Az osztályvezető hozzátette: nem érte őket felkészületlenül a korai hóesés, hiszen a hónap elejétől egy só- szóró-hókotró autót már üzembe állítottak. Wildanger Gabriella arról is tudósított, hogy hivatalosan a mai nappal kezdődik a közútkezelők számára a téli időszak. Tegnap és ma tartják ezért a géppark ellenőrzését. A vizsgálat végeztével 51 erőgép és 44 traktor vontatású hóekével segítik a megye útjain közlekedőket a télen. A pogányi meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a héten alapvetően a lehűlés lesz a jellemző, de havazásra is számíthatunk még, a hónap második felében pedig várhatóan erős hózáporok nehezíthetik majd a közlekedést. BARANYÁBAN A-Z-I Ócsárd SZÁMÍTÓGÉPES KÖZÖSSÉG jött létre a napokban Ócsárdi Netklub elnevezéssel. A majdnem húsz fős csoport a telekuckó keretein belül működik. A személyenkénti tagdíj havonta ötszáz forint. Kiss Gábor telekuckó-vezető elmondta, hogy a befolyt tagdíjból a berendezésállományt is bővítik majd. (cs) Olasz szelektív hulladék- gyűjtést vezettek be a faluban a közelmúltban. Eddig ötször telt meg az ötköbméteres tartály, amelyben a műanyagot és az üveget gyűjtik össze. A hulladékot a Biokom szállítja el. A bevezetett rendszernek köszönhetően a község határában csökkent az illegális szemétlerakás, (sp) PéCS LAMPIONOS FELVONULÁST rendeznek Márton-nap alkalmából az Anikó Utcai Általános Iskolában, november tizenegyedikén, 17 órától. A nyilvános program táncházzal zárul, (bl) Pécs JÓVÁHAGYÓLAG tudomásul vették a Pécsi Horgászegyesület (PHE) napokban tartott, évi rendes novemberi fórumán megjelentek a jövő évi halfogási lehetőségeket biztosító napi és a területi engedélyek árának hatszázalékos, valamint a tagdíjak ÍOO forintos emelését. A megye legnagyobb, négyezerötszáz tagot számláló horgász civil szervezete az év végéig tartó, folyamatos telepítésekkel együtt több mint 500 mázsa halat helyezett ki a tavaiba, bevételeinek 75 százalékát fordította halasítására. (bg) Pécs AZ ÉPÍTŐIPARI SZAKMA hagyományos seregszemléjét november 11-én, 9 órától a Hanns Seidel Alapítvány és a Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola épületében tartják. A megyei építőipari szimpózium keretében épületanyag-gyártók, tervezők, iparosok mutatkoznak be. (k) Pécs MESSZE, ott, hol Nap szentül le címmel készített filmet Ka- tits Kálmán a harmincnegyedik Dunántúli Függetlenfilm Szemlére, és ezzel második díjat nyert. A pécsi alkotó így indulhat az országos versenyen is. (bl) Pécsvárad gállos ferenc csoportkép apróddal című könyvét mutatják be november 26-án a pécsvá- radi művelődési központban, a tervek szerint a munkát mások mellett Ágoston Zoltán kritikus és Tüskés Tibor író ajánlja a közönségnek. A könyv előjegyezhető, megrendelhető a művelődési központban, (ns) Pelérd PONTOSÍTANI KELL a település címerét A grafika, illetve az azt részletező leírás egymásnak ellentmondó, mert az utóbbiban felcserélték egymással a pajzs jobb, illetve bal oldalát A pontosítás szükségességéről már döntött az önkormányzat a hiba kijavítása után a címer bekerülhet az országos hiteles nyilvántartásba, (aa) Szederkény újabb gyalogátkelőhely megvilágítása készült el a Pécsi úti buszmegállónál. Az önkormányzat hatszázezer forintból építette ki a biztonságos közlekedést segítő berendezést, amit elsőként tavaly az iskola és az óvoda közötti zebránál már alkalmaztak, (szk) Szentegát három közmunkásnak november végén jár le a szerződése, ők a település tisztán tartását és a zöldterületek gondozását végezték az elmúlt hónapokban. Munkájuknak köszönhetően tisztultak meg az árkok is, így újra akadálymentes a településen a víz- elvezetés. (sza) Szentlőrinc korszerű, adsl- rendszerŰ vonallal kapcsolódhat az eMagyarország-ponton keresztül az internethez az a három új számítógép, amelyeket a művelődési házban használhatnak naponta 8- tól 16 óráig az érdeklődők. A telepítést a napokban fejezték be a Drá- vanet szakemberei, (szk) Téseny aszfaltborítást kapott a belterületi utak egy része a településen. A felújítási munkálatokat a TEKI-pályázaton elnyert 2,2 millió forintból finanszírozta az ön- kormányzat. (sza) Újpetre további húsz idős ember gondozására van lehetőség az átalakítása után nappali ellátást biztosító szociális intézményben. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyert tízmillióból, amelyhez 2,8 milliót ad az ön- kormányzat, a tálalókonyha, a gázfűtés, akadálymentesítés és a szociális blokkok felújítását végzik el. A közbeszerzési eljárást november végére írják ki. (szk) Véménd felújítása után ismét a megszokott ügyfélfogadási rendben várja a falu lakosságát a vé- méndi polgármesteri hivatal. A munkálatok keretében felcsiszolták valamennyi helyiség padlózatát, és kicserélték az épület nyílászáróit. (k)