Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-04 / 272. szám

KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 4., HÉTFŐ 10 Sztecura: áldozat vagyok ítélet után Folyamatosan együttműködött a rendőrséggel az izraeli­ukrán férfi, aki most meglepődött, hogy nyolc év fegyházat kapott. HIRSAV Leonid Sztecura a ma­gyar hatóságok áldozatá­nak tartja magát. Peré­nek két koronatanúja is neki köszönheti, hogy más ügyekben elmarasz­talták őket. Az ítélethir­detés után csalódottságá­nak adott hangot, hiszen nem számított nyolc év fegyházra. Szemén László- A tárgyalás első napjától úgy éreztem, hogy a bírónak előíté­letei vannak velem szemben. Folyamatosan félbeszakítottak, nem mondhattam el a mondan­dómat, tanúimat nem idézték, és az összes kérésemet azonnal elutasították. És ami a legfonto­sabb, hogy nagyon sok informá­ciót hallgattak el a bíróságon. Szakértői véleményeket kér­tem, amit szintén megtagad­tak, és csak provokáció történt az én irányomban - mondta Sztecura. Sztecura volt a koronatanú az elhíresült bombagyáros, Diet­■ „Sokkal kevesebbre számí­tottam, pontosabban arra, hogy a bent töltött három évemet beszámítják, és elfo­gadják büntetésnek. Nem gondoltam, hogy ilyen szigo­rú lesz a bíróság, ez nem igazságos büntetés.” LEONID SZTECURA mar Clodo perében. Clodo rend­őrségi provokációnak minősí­tette, hogy Sztecura és egy fe­dett nyomozó bombákat rendelt tőle, amiért aztán őt elítélték 10 évre. Sztecura védője, Sándor- né Hrabák Éva perbeszédében elhangzott, hogy a Clodo-per Megfenyegették és megölték a testvérét- Már letartóztatás alatt állt Gudocsnikov, amikor megfenyegetett engem és a testvéremet. Ezután a testvéremet valakik meggyilkolták, így jogom van feltételezni, hogy mi vagy ki állt a gyilkosság mögött. Egyszerűen arról van szó, hogy a rendőrökkel megállapodott, és tessék, sikerült neki - mondta Sztecura élettársa (képünkön). Sztecura arra számított, hogy az előzetesben töltött három évvel megússza másik elítéltje, Leonid Kol- csinszkíj, valamint Valentin Gudocsnikov vallott véden­cére a gyilkossági kísérlet és a zsarolások ügyében. Utóbbira is Sztecura hívta fel a hatóságok figyelmét, mint egy kettős gyilkosság állítólagos elkövetőjét. A védő szerint mindkét koro­natanú bosszúból vallott védencé­re. Egyébként Gudocsnikov maga ellen is vallott, és most őt is el­ítélték Szte­cura peré­ben.- Sze­retném, ha tisztá­zódnának itt a dolgok, mert a bírót semmi sem érdekelte. Nem erre az ítéletre számítottam. Az én bűnössé­gemet illetően semmi bizonyí­ték nincs, itt minden a szavak játéka volt. Azt várom, hogy tisz­tázzák a körülmé­nyeket - mondta Sztecura. Döntés várható a kapitány ügyében A légiközlekedés gondatlan veszélyeztetésével vádolt Hegedűs Zoltán pilóta peré­ben hirdetnek ma ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bí­róságon. Ő volt annak a Tu-154-esnek a kapitánya, amelyik Thesszalonikiben kiengedett futómű nélkül próbált meg landolni, majd sikeresen átstartolt. Senki nem sérült meg. (szí) Öten sérültek meg a csepeli balesetben megsérültek öten, amikor két személyautó ütközött Csepelen. Az egyik autóban utazó három gyermek közül kettő súlyos, egy könnyű sé­rüléseket szenvedett. Súlyo­san megsérült az autóban ülő felnőtt is, a másik autó­ban utazó felnőtt pedig szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett, (szí) Gyorsan elfogták a négy rablót kirabolt három budapesti férfi és egy nő egy 45 éves járókelőt a Blaha Lujza téri aluljáróban. Megtámadták, dulakodtak vele és elvették 40 ezer forintját. A köny- nyebben megsérült áldozat személyleírást adott a rab­lókról, akiket a City Police rendőrei gyors nyomozás után, perceken belül elfog­tak a közelben, (ij) Szolgálaton kívüli rendőr kapta el a tolvajt elfogta egy szolgálaton kí­vüli rendőr azt a 17 éves helybéli tolvajt, aki egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában álló autóból 258 ezer forint értékben lopott el táskát, bőrkabátot és műszaki tervrajzokat. A rendőr éppen arra autó­zott, meglátta, amikor a tolvaj elemelte a táskákat, és a helyszínen elfogta a fiút. (szí) Trabant-rendszám volt a Wartburgon lebukott ittas vezetés miatt egy tornyiszentmiklósi 22 éves férfi, akit Lovásziban el­lenőriztek a járőrök. Ráadá­sul kiderült, hogy a Wart­burgján lévő rendszámot nem arra az autóra, hanem egy Trabantra adták ki, amit már két évvel korábban ki­vontak a forgalomból, (szí) Védett madarakat csempészett az olasz visszatartották Battonyán R. Coin olasz állampolgárt, akinek kisteherautójában a vámosok 4100 darab, foko­zottan védetté nyilvánított, 45 millió 680 ezer forint ér­tékű madártetemet találtak. A tiltott szállítmányt hazán­kon keresztül akarta Olasz­országba szállítani, azt majd a nyomozás deríti ki, hogy hol lőtte a madarakat, (ij) ÁLLAST kínál A MAGYAR Könyvklub munkatársakat keres könyvterjesztésre az alábbi területekre: Pécs, Mohács, Siklós, Sásd, Szalánta, Sze­derkény, Mecseknádasd, Boly és környékei­re. Vállalkozói igazolvány és internet hasz­nálat szükséges. Érd.: katomama@ axelero.hu 20/471-7069 •1005712• A PTE 0EC Á0K Idegsebészeti Klinika diplo­más ápolókat, ápolókat, intenzív terápiás szakápolókat keres felvételre. Jelentkezni lehet Tóth Helga klinikavezető főnővémél (72/535-933) Pécs, Rét u. 2. III. em. •1005283* A PTE 0EC Á0K Urológiai Klinika titkárnői állásra felvételt hirdet. Feltétel: felsőfokú végzettség, angolnyelv-tudás. Jelentkezés: írásban a titkárságon. Cím: 7622 Pécs, Munkácsy M. u. 2. _________________________________________________*1005722* Né met kozmetikai cég termékei promóciós reklámkampányához áruházi termékbemutatásához dolgozni és pénzt keresni akaró munkatársakat keres. Kiemelt kereseti lehetőség. Tel.: 30/9796-974_________-nőm.* AD MINISZTRÁTORT keresünkl 30/993- 0780 •1005497* ANGLIÁBAN betanított munka papírgyárban csirkefeldolgozásban, fröccsöntő üzemben. Jó nyelvtudás esetén akár azonnali indulás­sal. Tel.: 72/522-765, 30/620-3936 •1005648* AUSZTRIAI szak-, illetve segédmunkák nyelvismeret nélkül isi 06-20/523-1021 •1005859* AZ AMC Autósbolt műszaki eladót felvesz. Jelentkezni: h-p: 8-17 óráig 30/4470-444 •1005633* BIZTOSÍTÓ értékesítési vezetőt keres! 30/250-7320 Igényes fehérneműt és fürdőruhát forgalmazó, lerjeszkedő cég Pécs-Árkádba színvonalas üzletébe felvételt hirdet eladói pozícióba, hosszú távra. Küldje el önéletrajzát a 06-1/252-2121,06-72/523-383 faxszámra, vagy a sklny@axelero.hu e-mail címre. ■uxoiw EŰ. DOLGOZÓKNAK munkalehetőség! 30/374-1176 ---­*1 005602* FŰTÉS-, gázszerelőt felveszünk pécsi mun- kahelyre. Érd.: 06-30/993-0780 •1005497* HULLADÉKKERESKEDELMI cég felvételt hir­det az alábbi munkakörökbe. 1 fő pénztá­ros. Feltétel: középfokú iskolai végzettség, pénzkezelő gyakorlat, felhasználói számító- gépes ismeretek, B kategóriás jogosítvány, pécsi lakos. 1 fő gépkocsivezető. Feltétel: B, C, E kategória, nehézgép-kezelői jogosít­vány, pécsi lakos és 1 fő lángvágó. Tel.: 06- 30/607-8465 KOSZON Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PERGER ANTALNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család *1000262* EGÉSZSÉGÜGYI szolgáltatás népszerűsíté­séhez egészségügyi végzettségű, rátermett munkatársat keresek. Érd.: 30/33-52-641 ÍVHEGESZTÉSBEN jártas, jogosítvánnyal rendelkező fiatal, szakképzett villanyszere­lőt felveszünk. T.: 06-20/9380-419 *1005638* KŐMŰVEST azonnali belépéssel, havi 150 E Ft nettó fizetésért és KG csőfektetésben, csőszerelésben jártas segédmunkást felve­szek. 30/947-5329 *1005682* KÖZÉPFOKÚ műszaki (gépész) végzettségű fiatal dolgozót eladói-raktárosi munkakörbe felveszek. Fényképes jelentkezéseket „Épü­letgépészet” jeligére a Ferencesek u. 1. hir­detőbe. ♦1002825* KÖZÉRZETJAVÍTÁS? Másodállás? 30/377- 3597 ♦1002564* KÖZTERÜLETI és parkfenntartási munkákra dolgozókat felveszünk. Érdeklődni: 8-12 óráig. Tel: 72/234-062 •1005686* MUNKAERŐT keresünk külföldre. 20/536- 7861 ♦1003454* NŐI-FÉREI betanított munkaerőt keresünk vidéki munkahelyre azonnali kezdéssel, szállást biztosítunk. Telefon: 70/580-1056, 34/560-550,20/224-1295 •1003511* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó kőművest és se­gédmunkást felveszek. Tel: 20-549-5830 •1005681* PÉCS Plazában működő Vodafone Hivatalos Partner üzletbe érettségizett, fiatal, keres­kedelmi végzettséggel rendelkező munka­társakat keresünk. Fényképes önéletrajzo­kat a következő címre várunk: Piezo Kft. „Értékesítő Pécs" 1051 Budapest, Arany János u. 17. •1005775* PÉCSI Memphis kávézóba szakképzett, fa­korláttal rendelkező felszolgálót felveszünk. Érd.: 06-30/235-3240 •1005597* PÉCSI villamosipari kft villanyszerelő szak­munkásokat keres állandó munkavégzésre. Tel: 72/515-069, 30/937-4587 PÉNZÜGYI Rt. érettségivel rendelkező mun­katársak jelentkezését várja. 20/370-6649 •977391* SZAKÁCSOK, felszolgálók, szobalányok je­lentkezését várjuk 21-30 éves korig folyami és óceánjáró luxushajókra kiemelt fizetés­sel. Teljes körű ügyintézés, felkészítés. A & N Kft. Tel: 72/224-463, 20/997-7629 •999705* TANDÍJMENTES alapfokú számítógép-keze­lői tanfolyamok Pécsett, Komlón, Siklóson, Mohácson és Szigetváron. Enter City Bt. (OKÉV: 03-0137-03) 72/228-825 ♦1002576* TELEKOMMUNIKÁCIÓS területre üzletkötő­ket keresünk. Betanítás, kiemelt bérezés. Tel: 20/9225-220 munkaidőben *1003441* VILLANYSZERELŐT, hálózatszerelőt keres pécsi vállalkozás. 30/953-3414 *999593* 48 000 Ftl Otthonában, lakóhelyén végez­hető munkalehetőségek! Válaszborítékért tájékoztatjuk! Fortuna 1027 Budapest, Margit körút 48. •1005709* LEGÁLIS külföldi betanított segéd, és szak­munkára valamint vendéglátó munkára ke­resünk dolgozókat, akár 600-900.000 Ft­ért. 06-30/957-6807. eurocari@west- el900.net, www.bigbrothers.hu •1002674* ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselő­ket keres átképzéssel! 06-1-210-4673 •1003199* 11 ÉVE működő budapesti székhelyű ás­ványvíz és borforgalmazó cég országos há­lózat kiépítéséhez kapcsolatokkal rendelke­ző, dinamikus területi képviselőt keres. Alapbér + jutalék. Gépkocsi szükséges. Je­lentkezés fényképes önéletrajzzal: lami- coop@lamicoop.hu vagy 06-1-240-2250 faxszámon. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik DR. MARÓTI IRMA temetésén megjelentek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család *ioo2S46* A PTE 0EC Á0K Urológiai Klinika három­műszakos nővérállására felvételt hirdet. Feltétel: felnőtt szakápoló, 0KJ ápoló, dip­lomás ápoló végzettség. Jelentkezés: Meiszter Péterné klinikavezető fönővér (72/507-331) Cím: 7622 Pécs, Munkácsy M. u. 2. •1005875* ASZTALOSOKAT, faipari gépmunkásokat fel­veszünk. Jelentkezés: Homparkett Rt. Hosszúhetény, tel.: 72/490-848 •1005904* FOGYÁS sikeresen! Segítek! 06/70/367- 3203 •1005892* INGYENES angol beszédkurzusok teljesen kezdőknek Kócziány módszerrel. 06/20/470-7276 •1005918* ISMERT és elismert produkciós iroda meg­bízható hostesseket, hostokat, modelleket, táncosokat keres. Személyes bemutatko­zás: 2004. október 7.15-17 óráig Club 5 - Pécs. PR0K Produkció 20/468-5708, iroda@prok.hu, www.prok.hu ♦1005867* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ és eladó-pénztá­ros képesítéssel munkatársat keresek. Pécs, Hajnóczy u. 2.20/961-2191 *1005891* MEGVÁLTOZOTT munkaképességű takarító­nőt felveszünk. Érd.: 10-14 óráig 72/549- 502 •1005878* PÉCSI objektum takarítási tevékenységének irányítására, középvezetői munkakörbe gyakorlott munkatársat keresünk. Fényké­pes önéletrajzokat a 06-1-471-5220-as te lefax számra kérjük megküldeni. •1005884' SOK szabadidővel rendelkező, érettségizett diákokat keresünk tudakozói, felvilágosítói munkára. Tel:. 72/312-119, 72/326-008 ÁLLÁST KERES Fájó aíwel tudatjuk, hogy GOLOBICS JÓZSEF szigetvári, volt antalfalul lakos 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése október 6-án, 11 órakor lesz Szigetváron a kanizsai temetőben. A gyászoló család *1005924* Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagypa­pánk és kedves rokonunk, KOSZÉR LAJOS 72 éves korában elhunyt. Temetése október 6-án, 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A részvétnyilvá­nítások mellőzését kérjük. A gyászoló család *1005705* „...álmom karjaidba. Visszatér...“ Mély fájdalommal tudatom, hogy drága szeretett nagymamám, EITER SÁNDORNÉ 2004. szeptember 23-án elhunyt. Temetése október 8-án, 16.30 órakor lesz a belváro­si templomban. Gyászolja szeretett unokája Kérem, hogy a búcsúztatóra koszorút ne hozzanak. KÖZLEMÉNY A BARANYA Megyei Kórház értesíti a betege­ket és hozzátartozóikat, hogy a Garay utcai bejárat 2004. október 1-jétől lezárásra ke­rült az „A“ épület rekonstrukciója miatt. Helyette a közlekedés a Szendrey úti főbe­járaton keresztül történhet. Ettől az idő­ponttól a Rákóczi úti portát csak a mentők és az engedéllyel rendelkező intézeti gép­jármüvek vehetik igénybe. Betegek és láto­gatok csak a Szendrey utca északi és déli bejáratát használhatják. Megértésüket kö­szönve: a kórház igazgatósága. A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 2004. október 11-én (hétfőn) és 12-én (kedden) 8 órától pályaválasztási nyílt napot szervez az Iskola épületében, Pécs, dr. Veress Endre u. 15. Telefon: 72/255-166, Internet: babits.pte.hu -ioosm­feladhatja 8, C, E jogosítvánnyal munkát keresek. T. 30/454-4088 aprohirdetes@dunantulinaplo. i K 4 %

Next

/
Thumbnails
Contents