Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-04 / 272. szám
BEMUTATKOZIK A BARANYA MEGYEI ONKORMANYZAT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTOBER 4., HÉTFŐ ü Stabil gazdálkodás Módosította a közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló rendeletét. Az első félévi gazdálkodás kereteit az évi költségvetésről szóló rendelet és annak eddigi módosításai határozták meg.- A rendelet átfogó jellegű módosításának egyik legfontosabb eleme az illetékbevételi tervszám 130 millió forint összegű emelése volt, mely fedezetet nyújtott a harkányi kórház rehabilitációs központjának kialakítására, valamint a megyei kórház szűrő diagnosztikai központjának megvalósítására benyújtott pályázat önrészére - mondja dr. Kékes Ferenc (képünkön), a közgyűlés elnöke. - Az idei költségvetés évközi módosításainak eredményeként a főösszeg 6,2 százalékkal, 876 millió forinttal nőtt, megközelíti a 15 milliárd forintot. A bevételi előirányzat 47,2 százalékban teljesült, a kiadási előirányzat pedig 45,6 százalékban lett felhasználva. A bevételek tekintetében az elmaradás oka elsősorban a megyei kórház rekonstrukciójával kapcsolatos címzett támogatás tervezett összege, melynek lehívására még nem kerülhetett sor. A rekonstrukció a második félévben indul, a közelmúltban köttetett meg a szerződés a kivitelezővel. Elmaradt az időarányos előirányzattól a bérleti díj és az ingatlanértékesítési bevételek teljesülése is. A kiadások vonatkozásában a dologiaknál jelentkezik többletfelhasználás, elsősorban a hosszabb tél okozta plusz költségek, másrészt a rendelkezésre álló keret szűkössége miatt. A beruházási-felújítási előirányzatok igénybevétele a 24 százalékot közelíti meg, a munkálatok befejezése és a kifizetések az év második felében várhatók. Az önkormányzat fizetőképességének helyzete az első félévben kiegyensúlyozott volt, a folyószámla hitel és a beruházási hitel felhasználása a tervezett szinten, illetve az alatt alakult. Az elemzés szerint az intézmények fizetőképességének kedvező alakulásához hozzájárult, hogy törekedtek bevételeik teljesítésére és azok külső forrásból történő kiegészítésére. Ezzel függ össze a sikeres pályázati támogatásokhoz kötődő érdekeltségi rendszer alapján adható jutalom az intézmények számára.- A beszámolási időszak gazdálkodásáról összességében elmondható - értékel az elnök -, hogy adottak voltak a feltételek az önkormányzat és- intézményei zavartalan működéséhez. A 2004. évi költségvetés fegyelmezett gazdálkodással továbbra is teljesíthetőnek tűnik. Civil kerékasztalok A megyei önkormányzat széles körű kapcsolat- rendszert épített a civil szervezetekkel. Ez a folyamat bővül és a civil kerékasztalok megalakulásával új szakaszába lép. A civil szervezetekkel kialakult megállapodáson, illetve feladatellátási szerződésen alapuló együttműködés legfőbb kiváló példái az egészségügyi, a gyermekvédelemi, a szociális ellátással, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos területeken vannak. A tapasztalatok szerint így kevesebb költség terheli az önkormányzatot, a civil szervezetek pedig olyan feladatokat is ellátnak, amelyek intézményi keretek között nehezen megoldhatók. A közgyűlés a szeptemberi ülésén döntött, hogy megállapodást és feladatellátási szerződést köt a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségével és a Baranya Megyei Diáksport Tanáccsal a megyei önkormányzati testnevelési és sport- szervezési feladatok ellátására 2005. január 1-jétől.- Az idei költségvetésünkben 10 millió forintos alapot különítettünk el a megyei önkormányzati feladatokat ellátó civil szervezetek pályázatainak önrészére, önrészek kiegészítésére, amelyhez pályázat alapján lehet hozzájutni. Mindez az oktatási, kulturális gyermek- és ifjúság- védelmi, sport, egészségügyi, szociális, nemzeti és etnikai kisebbségi, környezetvédelmi, idegenforgalmi, rendészeti feladatokat megállapodás alapján ellátó, Baranya megye területén működő civil szervezetek saját forrást is igénylő pályázatainak benyújtását ösztönzi - mondja Tasnádi Péter (képünkön) alelnok. Támogatás igényelhető a 2004. évben már benyújtott pályázatok saját erejének kiváltására, valamint a 2004. évben benyújtandó pályázatok önrészére és önrészek kiegészítésére. A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 2 millió forint lehet. Az elbíráláA civilek a tömegsportrendezvények egyik fő szervezői. Támogatást várnak a megyétől. sakor előnyben részesítik a Baranya egész területére kiterjedően tevékenykedő civil szervezeteket. A pályázatokat 2004. október 25-ig kell benyújtani. Bővebb információ olvasható www.baranya.hu. honlapon. Az önkormányzat rendszeres és szervezett együttműködés érdekében ösztönzi a megyei civil kerékasztalok mint szakmai alapokon szerveződő érdekképviseleti fórumok megalakítását, amelyek véleményeikkel és javaslataikkal segíthetik a közgyűlés és bizottságai munkáját. A kerékasztalok lehetőséget nyújthatnak a szervezetek együttműködésére, közös pályázatok benyújtására is. A civil szervezetek nagy érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést. Júniusban megalakult a Baranya Megyei Civil Szociális Kerekasztal, a napokban alakult meg, illetve tartja alakuló ülését az Egészségügyi, a Gyermek, Ifjúság és Sport, valamint a Környezetvédelem és Területfejlesztés, a Kulturális, az Oktatási, az Idegenforgalmi, a Közrend, Közbiztonsági és Fogyasztóvédelmi, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kerekasztal.- Az önkormányzat közvetlen partnere a megyei civil kerékasztalok által delegált Megyei Civil Tanács lenne, amely- lyel megállapodásban kívánjuk rögzíteni az együttműködés kereteit és tartalmát. Régi barátokkal új utakon nemzetközi kapcsolatok Tovább bővül az együttműködés a baden-württembergi Rems-Murr járás tanácsával Szeptember utolsó hétvégéjén megyénkben vendégeskedett a baden-württembergi Rems- Murr járás tanácsának tizenöt fős küldöttsége. Az eddigi jó együttműködés elismeréseként lohannes Fuchs tartományi tanácsos Rems-Murr járás medálját adta át dr. Kékes Ferenc elnöknek. A legutóbbi időben új lendületet vett az 1990 óta tartó együttműködés. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk ünneplésekor Baranya a vendégei elé vitára bocsátotta EU-s projektjavaslatait, amelyeknél partnerei közreműködésére számít. Rems-Murr járás készséget mutat erre. Egyebek között megvizsgálja a „Kultúra 2000” keretprogram „Művészetekkel a terrorizmus ellen” összművészeti fesztiválhoz történő kapcsolódás lehetőségeit, és segítséget nyújt az „Élő örökség - tájházak nemzetközi együttműködése” projekthez partnerek keresésében. A Baranya kezdeményezi és segíti a Remstal Route Borút Egyesület és a megyénk borútjai, illetve borút-egyesületei közötti együttműködés kiépítését, Rems-Murr járás közreműködik abban, hogy baranyai borok is szerepeljenek a náluk rendezett gasztronómiai napokon, borászati kiállításokon. Kölcsönösen segítik a Schwäbisch-Fränkischer Wald Naturpark és a Duna-Dráva Nemzeti Park közötti a kapcsolatfelvételt. A partnerek közös szociális képzési és továbbképzési programot dolgoznak ki. Időseket ellátó bentlakásos intézmények közötti partnerkapcsolatokat közvetítenek. Az ellátási rendszer megismerésére szakemberek cseréjét tervezik. A Rems- Murr járásban élő fogyatékosok és pszichiátriai betegek foglalkoztatását végző intézmények tapasztalatainak segítségével hasonló jellegű foglalkoztatási lehetőségeket dolgoznak ki Baranya számára. A szociális intézményeink európai uniós szintre történő felzárkóztatásának elősegítésére rems-murri szociális szakemberek átadják tapasztalataikat. Baranya a híd szerepét vállalja az EU-ba igyekvő délszláv államok szomszédos megyéi, régiói szociális intézményei és a rems-murri hasonló profilú intézmények között. A két fél az uniós pályázati lehetőségek felkutatásakor vizsgálni fogja a közös részvételi lehetőségeket. Spanyol szál szövődik A trónörökös pár látogatásából partnerkapcsolat születhet. Szeptemberben négynapos hivatalos látogatáson járt Magyarországon Felipe de Borbón y Grecia, Asztúria hercege, spanyol trónörökös és felesége, Le- tizia Ortiz Rocasolano, Asztúria hercegnéje. Útjukat pécsi programsor zárta, ahol a PTE, Pécs önkormányzata mellett a Baranya Megyei Önkormányzat volt vendéglátói szerepben. A néhány órás látogatás főbb eseményeiről beszámoltunk, arról azonban eddig még nem esett szó, hogy származhat-e belőle hivatalos önkormányza ti partneri kapcsolat Spanyol- országban.- A trónörökös párnak na gyón tetszett, hogy Pécs és Baranya multikulturális térség, mert Spanyolországhoz hasonlóan a történelmi hagyományokkal együtt sokféle kulturális érték fér meg egymás mellett - meséli dr. Kékes Ferenc, a Baranya megyei közgyűlés elnöke. - Egymás mellett ülve ebéd közben a sokszínűség nyitott gyakorlatáról folytattunk beszélgetést a herceggel, aki a kultúra közvetítő és összetartó erejének fon tosságát hangsúlyozta. Fülöp herceg kívánatosnak minősítette, hogy Pécs, Baranya számára megfelelő szintű formális kapcsolatok jöjjenek létre Spanyolországban. A partnerséghez a legelőnyösebb az ä térség, ahol az egyetemnek már van kapcsolata. Vagyis Galícia tartományban Santiago de Compostela térsége tűnik leginkább alkalmasnak, amit a hasonlóságok is alátámasztanak, hiszen annak a városnak is ősi egyeteme van és világörökségi emlékekkel is büszkélkedik. A madridi magyar és a budapesti spanyol nagykövet egyaránt munkálkodni fog a kapcsolat- felvételen. A trónörökös pár kellemes élményekkel hagyta el Pécset A megye vendégkönyvébe írták: „Szeretnénk, ha ezen sorokkal tanúsíthatnánk köszönetünket és nagyrabecsülésünket a város és Baranya elöljáróinak, amikor rövid, Pás városában történt látogatásunk során lehetőségünk adódott arra, hogy élvezzük a meleg vendégszeretetet Reméljük, hogy vissza tudunk térni, hogy megismerhessük jobban a várost és a megyét Fülöp Letizia Asztúria Hercege Asztúria Hercegnéje 2004 szeptember” „Európában a megye" A Baranya Megyei Önkormányzat 2004. október 21-22-én Pécsett rendezi meg az „Európában a megye” című, országos tudományos konferenciát. A Baranyai Megyei Önkormányzat 1991 óta, immár 12. alkalommal rendezi meg azt a tudományos konferenciát, amelynek elnevezése - a történelmi helyzet változását követve - az „Európába megy a megye?” címtől indulva nyerte el a jelenlegi formáját. Létrehozásával fórumot kívántak teremteni a köz- igazgatás középszintjét érintő aktuális kérdések megvitatására a közigazgatás elméleti és gyakorlati szakemberei számára.- Az idei konferencia témakörei az Európai Unióhoz történt csatlakozásnak a magyar közigazgatási reformra gyakorolt hatása, a közigazgatási és a területi reform, a területfejlesztés időszerű kérdései, a csatlakozással összefüggő középszintű intézményi és jogharmonizációs feladatok köré csoportosulnak - mondja Lászlóné dr. Kovács Dona (képünkön) megyei főjegyző. Várhatóan nemzetközi kitekintésekkel is bővülnek a konferencia témakörei. Egy sikeres európai uniós pályázatunknak köszönhetően, lehetőségünk nyílik finn, francia, lengyel, szlovák, szlovén, román előadókat is vendégül látni. A plenáris ülés előadóiként, valamint a szekciókban folyó eszmecserékben való közreműködésre a konferencia témáival foglalkozó országos hatáskörű szervek vezető munkatársait, egyetemi tanárokat, kutatókat, önkormányzati tisztségviselőket, főjegyzőket kértek fel. Október 21-én este az önkormányzati szövetségek elnökeinek részvételével politikai vitafórumot tartanak a régió-reformról. A konferencia közigazgatási, illetve területfejlesztési szekciójában - a külföldi előadók mellett - neves hazai szaktekintélyek tartanak vitaindító előadást. A szekciók állásfoglalásban összegzik a megvitatott témákban kialakult véleményeket. Az előadások és a szekciók állásfoglalásai majd kiadványban is megjelennek. A konferencia nyitott: a témái iránt érdeklődő szakembereket szeretettel várják a szervezők a Palatínus Szállodában és a Művészetek Házában. Az oldal a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával jelenik meg Oldalszerkesztő: Dunai Imre r >